A kereszténydemokrácia vajon mi?

kereszténydemokrácia Orbán módra

2018. július 31. - Balint Szolga

A kereszténydemokrácia egy politikai eszmerendszer, amelynek az európai egységesülési folyamatban betöltött fontos szerepe vitathatatlan. 

Mi az, ami összehozza az embereket, mi az aminek akkora közösségalkotó hatása van, mint semmi másnak? A sport? A politika? Ezek közül egyik sem, a válasz a vallás. Egy cikkemben már leírtam, hogy a vallásnak semmihez nem fogható közösségalkotási ereje van Nos hogy ezek a közösségek egy része milyen, azt inkább nem is részletezném, a szekta is gyenge szó lenne rájuk. De nem is ez a lényeg.

Orbán Viktor egy interjúban elmondta, hogy ő egy jó, régies kereszténydemokráciát szeretne felépíteni Magyarországon. Hogy megváltozott a világ 2015 óta, amikor még Illiberális államot akart építeni. Igen, változnak az idők. Nos a kereszténydemokrácia a 20.században egy meghatározó politikai eszmerendszer volt, de ami Magyarországon van, az köszönőviszonyban sincs a keresztény értékekkel.

Amit a Fidesz-KDNP és Orbán Viktor művel, az kérem szépen álkereszténység. Tudom hogy ez nem nagy felfedezés, ezt eddig is tudtuk, de most vált teljesen nyilvánvalóvá. Orbán Viktor marketing célokra használja fel a kereszténységet, csak közben elfelejti betartani a keresztény elveket. 

A Fidesz-KDNP 90% elhasal a 10 parancsolat Ne lopj című parancsolatában. Az szép és jó, hogy alkotmányba emelték a keresztény kultúra védelmét, de ők maguk sem védik a keresztény kultúrát. Félreértés ne essék, nem tértem meg az utóbbi 8 napban, csak zavar ha valaki "óriási keresztényként" turnézza be az országot (és persze 2sványfürdőt), közben köszönőviszonyban sincs a keresztény értékekkel.

Összefoglalva csak annyit, hogy az Orbán által épített állam előbb hasonlítható össze a Kádári diktatúrával, mint bármelyik 20.századi kereszténydemokrata állammal. Horty Miklósra emlékezet ez a fajta kereszténydemokrácia, ők voltak legutoljára keresztény"demokraták" Magyarországon.

A bejegyzés trackback címe:

https://blogado.blog.hu/api/trackback/id/tr6814151433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.01. 06:07:58

Miért ütközne a távol-keleti fejlesztő állam modelljének alkalmazása a "ne lopj" parancsolatba?

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.01. 06:08:37

A "kereszténydemokrácia" szó szerintem is rosszul megválasztott, ez ugyanis már jelent valamit.

Jakab.gipsz 2018.08.01. 22:06:18

T. Balint Szolga !

Mentségedre szólva, ha valóban 15-éves vagy, még gyermeknek számítasz.

Tehát a valamit hall a gyermek, kategóriába tartozik a véleményed, ezért nem lepne meg, ha azt is számon kérnéd a kormányon, "mikor vetítik le a "C" filmet.

Azt javaslom, irány a könyvtár, és ha túl vagy az első egy millió oldalon akkor gyere vissza, ámde a sátánfajzat Soros CEU-nak nevezett mézeskalácsházát kerüld el. Ha lehet, kezdetnek Homérosszal birkózó meg.

Balint Szolga 2018.08.01. 22:22:58

T.Jakab Gipsz!

Nem tudom hogy ezzel most arra céloz, hogy nem vagyok művelt, vagy arra hogy nem vagyok tájékozott, de ezek közül egyik sem igaz!
A példa amit felhozott egyszerűen degradáló, azért mert valaki fiatal attól még nem egy életképtelen retardált, szóval nem, semmilyen film levetítését nem fogom kezdeményezni a regnáló hatalomnál.
Én járok könyvtárba, egy millió oldal picit túlzás, de azért rendszeresen olvasom, és művelődöm.
Egyébként valóban 15 éves vagyok, csak hogy megnyugtassam.
Soros CEU egyeteméről pedig annyit, hogy az ország egyik legjobb egyeteme, ami megtett mindent amit a kormány előírt, még sem tárgyalnak velük.

meszena 2018.08.01. 23:56:04

A szerző láthatóan nagyon idegenül mozog ezen a területen. Aki keveri a fogalmakat, nem látott még közelről keresztény vallási közösséget, gyorsan lebukik.
A keresztény demokrácia és a kereszténység nem azonos fogalmak, és bizony az egyházak ma is a legnagyobb közösségformálók Magyarországon.

morph on deer 2018.08.02. 00:17:18

@meszena:
Azt valóban helyesnek tartod, hogy a kormányfő keresztény értékekről és kereszténydemokráciáról szónokol, közben sem neki, sem politikájának a világon semmi köze egyikhez sem?

Tefmészetesen az ismert, hogy a keeszténydemokrácia nem azonos a kereszténységgel, de az valahol elemi feltétel kéne, hogy legyen, hogy aki kereszténydemokratának vallja magát az minimum keresztényként éljen, nem?

Mennyire lehet hiteles az a személy ebben a szerepben, aki nem is túl régen még harcos ateistaként támadta a klérust, intézkedései pedig nap mint nap bizonyítják, hogy a tízparancsolat még csak megközelítőleg sem befolyásolja a viselkedését, számos más a “keresztény kultura” részeként ismert erkölcsi tanítással egyetemben..?

“Szánalmas” - mondanám, ha nem lenne ijesztő, ahogy mennyire gátlástalanul visszaél a hétköznapi emberek hitével, jóhiszeműségével...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.02. 07:51:16

ugyan már kérem, a kereszténységbe az inkvizíció is belefért, majd pont egy ilyen náci féreg, mint Orbán ne férne bele?! de bizony, Orbán tipikus keresztény: hazudik, lop, csal, szocipopata, hülye geci. pontosan ilyen a tipikus keresztény.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.02. 07:55:06

"A Fidesz-KDNP 90% elhasal a 10 parancsolat Ne lopj című parancsolatában."

a kereszténység egész történelme során lopott. ez a kereszténység lényege: egy ostoba hit, a Biblia önellentmondásos, azt magozik ki belőle mindegyik keresztény, amit akar. aki nem akar lopni, az komolyan veszi belőle a "ne lopj" parancsolatot, aki meg lopni akar, az megmagyarázza, hogy ő fontos okból lop.

a katolikus egyház a világ legnagyobb vagyonát lopta össze a történelemben.

Jakab.gipsz 2018.08.02. 08:28:09

@Balint Szolga: Életkori sajátosságod: a tapasztalat, hiánya. Légy óvatos!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.08.02. 08:56:15

@math0: " ... a kereszténység egész történelme során lopott. ez a kereszténység lényege ... "

Akkor ezek szerint a magyar parlamenti pártok jobbára megértették és magukévá tették a keresztényi értékeket :-)
Értsd többsségükben tolvaj gazemberek, egyszóval: MAGYAR POLITIKUSOK!

Jakab.gipsz 2018.08.02. 09:12:09

@math0:

Az ateizmus egy áltudományos keresztény ellenes, farizeus szekta-filozófia, jellemzője az objektivitás teljes hiánya.

Jakab.gipsz 2018.08.02. 09:19:25

@Magánvéleményem:

Persze, mert fejlett nyugati demokráciákba csupa-csupa Grál-lovagok és "Teréz anyák" a politikailag korrekt döntés hozók.

Ha-ha-ha.

Ilyesmit csak egy 15-éve kajol meg. Bezzeg a magyarok kilógnak a sorból.

Most akkor hogy van ez? Itt valami nem stimmel! Azaz valaki jó nagyokat hazudozik.

sas70 2018.08.02. 09:30:55

@Jakab.gipsz: Ha valaki nem keresztény, abból miért következik az, hogy ateista?
Az ateista mitől áltudományos és miért pont keresztényellenes?
A kérdés pedig nem mai:

1. Minden dolognak mértéke az ember, a létezők létének, a nem létezők nem-létének.

2. Az istenekről nem tudhatom, sem hogy vannak, sem hogy nincsenek. Mert sok minden van, ami ennek tudását akadályozza, úgy a dolog homályos volta, mint az emberi élet rövidsége.

(Prótagorasz i.e. 480-410

n3spr3ss0 2018.08.02. 10:09:20

@meszena: Erre azért nem lennék büszke, ez csak a primitívség mércéje.

n3spr3ss0 2018.08.02. 10:10:20

@Jakab.gipsz: Egy biztos. Te kurvára kilógsz a sorból.

Andy73 2018.08.02. 10:18:34

"Félreértés ne essék, nem tértem meg az utóbbi 8 napban, csak zavar ha valaki "óriási keresztényként" turnézza be az országot (és persze 2sványfürdőt), közben köszönőviszonyban sincs a keresztény értékekkel."

Akkor miért írsz olyasmiről, amit nem ismersz, mondhatni semmi közöt hozzá? Persze valamilyen szinten ismered, hallottál-olvastál róla, de csak kívülről, másodlagos információid vannak.
Ha kicsit tájékozódsz, akkor rá fogsz jönni, hogy a keresztények is ugyanolyan emberek, mint bárki más, ők sem tökéletesek, ők is követnek el hibákat. Sőt, ez nem csak a politikusokra vagy az átlag keresztényekre, ún. laikusokra vonatkozik, hanem még felszentetl egyházi emberekre, papokra, szerzetesekre is. Ők is emberek, és a kereszténység egyik alaptétele, hogy mindannyian bűnösök vagyunk.
Ettől függetlenül, szerintem sokkal jobb, ha valaki a keresztény értékrendet teszi meg eszményként, követendő célkitűzésként, mint pl. az ún. "szocialista erkölcsöt" - ami nem nagyon jött be Magyarországon sem. De a liberalizmus sem volt egy nagy sikersztori az utóbbi évtizedekben.

2018.08.02. 10:57:14

@Balint Szolga:

Nyilván nem, ez a válsz az eredeti kérdésre.
Ez a gipszjakab meg egy troll. Nem nagyon érdemes vele erőltetned...

2018.08.02. 11:08:50

@sas70:

Az ateista nem egzakt fogalom. Mondjuk a kereszténységhez semmi köze, mert a tágabban vett Isten létezésében való meggyőződés alapján kategorizálhatjuk az embereket ateistaként vagy hívőként.
Aki hisz isten létezésében az hívő.
Aki hisz isten nem létezésében az a szigorú értelemben vett ateista.
De azokat is ateistáknak szokták hívni sokszor, akik azt mondják, nem alkotok véleményt, mert nincs egyértelmű bizonyíték sem a létezésre sem a nem létezésre.

2018.08.02. 11:23:39

@meszena:

"Aki keveri a fogalmakat, nem látott még közelről keresztény vallási közösséget, gyorsan lebukik.
A keresztény demokrácia és a kereszténység nem azonos fogalmak,"

Gondolom egy pillanat alatt menni fog, ha azt kérem, idézd már be, hogy ki is hol utalt itt arra, hogy a két fogalom azonos?

sas70 2018.08.02. 11:24:57

@Andy73: Az illiberalizmus az siker sztori? Hol?

sas70 2018.08.02. 11:30:45

@MikeBoy: Az ateizmusból miképpen következik a keresztényellenesség?
Attól, hogy valaki nem hisz "isten" vagy bármilyen felsőbb erő létezésében, attól az még nem lesz keresztény ellenes, szerintem, de még vallás ellenes sem.

Amúgy pedig a probléma pont az, hogy a vallás nem ok, hanem ürügy! Ettől egy hívő embernek jogosan kellene felháborodnia! Ha pedig nem csak pusztán ürügyként használják a vallását, hitét, hanem politikai marketingként, akkor nem csak felháborodnia kellene, hanem ennél sokkal többet tenni!

2018.08.02. 11:33:40

@sas70:

Semmiképpen, illetve Igen.

Erre majd visszatérünk, ha bármelyikünk hithű keresztény lesz. :)

2018.08.02. 11:38:17

@sas70:

Nem az a vallásellenes, aki nem hisz Isten létezésében.
Általában az viszont nagyon is vallásellenes, aki hisz Isten nem létezésében.
Érezd a különbséget! :)

Mutatok egyet, és rá is kérdezhetsz nála, mivel Math néven már tett is megjegyzést.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.08.02. 22:17:58

@Balint Szolga: szia!

A posztod nagyon jó. Olyat értél el vele, amit kevés korodbeli. Ezrek olvassák az írásodat. És ez jó érzés. A téma is jó. Fontos észrevenned, hogy a negatív kommentek nem az írásodat támadják, hanem téged. A korod miatt. Ez azétt van, mert ha egyszerűen is, de az igazat írtad, és ebbe nem tudnak belekötni. A gipsz jakabok csak hányni járnak ezekre a blogokra. Nálam is szokott böfögni, és még eddig mindig litért a vita elől. Általában csak bepötyög néhány összefüggéstelen kommentet, aztán lelép, mint a kutya, mikor odaszarik a járda mellé.
Szóval csak így tovább. Abban igazat adok gipsz jakabnak, hogy olvasni kell, és spkat. De azt kétlem, hogy őt ne tudnád gyorsan megelőzni :)

Balint Szolga 2018.08.02. 22:59:52

@sefatias: Szia!
Nos köszönöm. Őszinte leszek, keresem a szavakat, de ritkán kapok ennyire pozitív és támogató kommentet. Nem mondom, tényleg nehéz fiatalon bloggernek lenni, de ha az embernek ez az élete, akkor az eredményt nézi, és nem Gipsz Jakabok kommentjeit. Mindig is az volt a célom hogy minőségi cikkeket írjak, hogy a véleményemet a lehető legolvashatóbb formában fejezzem ki, és örülök ha így gondolja.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.08.02. 23:02:34

@Balint Szolga: csak így tovább! Olvass, beszélgess, gondolkozz és írj. Aztán lesz akinek tetszi, és lesz akinek nem. Mindkettőre szükség van.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.08.03. 07:10:40

@Balint Szolga: A keresztény értékekről, és azok jobboldaliak által történő követéséről már én is írtam pár sort:

sefatias.blog.hu/tags/kereszt%C3%A9ny_%C3%A9rt%C3%A9kek

Csaba Tarró 2018.08.03. 20:24:19

@Balint Szolga:
Talán először annyit, hogy sok mindenben nem értünk egyet Sefatias-szal! :D
Nem titkolom, hogy hívő keresztyén vagyok, egyáltalán nem zavar az ateizmusod, senki sem születik hívőként a világra, ahogy ateistaként sem. :)
A lényeg, hogy látszik a tényszerűségre törekszel és jól írsz!
Amúgy aszem éppen Sefától hallottam, hogy azoktól lehet a legtöbbet tanulni, akik nem értenek egyet veled! ( Ő sem tévedhet mindig! :D )
Ja, akik számon kérik rajtad az élettapasztalat hiányát, azokkal ne törődj, jön az majd magától!