Blogadó

Egy 16 éves gondolatai a világról

El a kezekkel az óvodásoktól!

2018. augusztus 14. 15:10 - Balint Szolga

Fontos-e egy óvodásba belenevelni, olyan élethez elengedhetetlen dolgokat, mint pl a kereszténység, vagy a hazaszeretet, vagy éppen a nemzeti identitás? Egyértelműen nem!  Pedig nagyon szeretnék,mutatja ezt Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjának (ÓNOA) nemrég elfogadott módosítása. Emlékszem én keresztény óvodába jártam, ott szerintem van helye, de az állami óvodában nincs helye a kereszténységnek! A hazaszeretet, és a nemzeti indentitás pedig aztán nagyon fontos egy 3 évesnek.

Országunk kezd hasonlítani a Republikánus USA álomhoz, ahol már a 3 éves gyerek tiszteleg az USA zászlaja előtt, és annyira túlteng benne a nemzeti identitás mint bennem a düh, ahogy olvasom az ÓNOA új módosítását. Azzal egyetértek hogy szükség van a nemzeti tudatra, a nemzeti identitásra, de könyörgöm alig tud beszélni? Mit várnak,hogy azok lesznek első szavai a gyereknek hogy Isten óvja a magyarokat?

Egy óvodásnak arra van szüksége, hogy megtanulhassa a szocializációt, hogyan kell beilleszkedni egy társadalmi rétegbe, egy csoportba, hogyan kell viselkedni adott szituációkban, és nem azt hogy Dávid éppen hogy győzte le Góliátot, mert nem lesz sok haszna belőle az életben. 

Na és a legfőbb kérdés,van- e helye ezeknek az óvodákba? Nincs! Egy keresztény óvodába még oké, de államiba, ahova pont azok íratják a gyereküket akik azt szeretnék hogy fiuk/lányuk szekuláris nevelésbe részesüljön, mert ha nem ezt szeretné, beíratná gyermekét egy keresztény óvodába. De ez még csak a kereszténység, ott van még a hazaszeretet, és a nemzeti identitás, ami már inkább belepasszol egy ÁLLAMI óvodába, mint a keresztény kultúra/értékek, de egy 3 éves-t először tanítsanak meg járni, beszélni, rendesen étkezni, szocializálódni, minthogy rögtön rengeteg hazaszeretettel töltenék meg a fejét.

Összefoglalva, a fent felsoroltak közül szerintem egynek sincsen helye az óvodába. Az óvoda a gyerek életre neveléséről szól, megtanítják ott neki az alapokat, megtanítják viselkedni, az hogy ehhez otthon a szülő is hozzájárul-e, ez családonként változik. Egyértelműen látszik mi a cél szerintem, a Fidesz szeretne kinevelni egy erősen agymosott, keresztény hazaszerető Toroczkai féle középkori buzogánnyal csapkodó társadalmi réteget, így jutva több szavazóhoz. 

3 komment
Címkék: Vélemény Hír

A bejegyzés trackback címe:

https://blogado.blog.hu/api/trackback/id/tr1314175891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szekertabor · provo.blog.hu 2018.08.14. 16:12:02

Konkrétan melyik paragrafusokkal van problémád?

Éhesló 2018.08.15. 20:19:58

Szerencsére közöd nincs hozzá, hogy mi történik az ovikban.
Ez pedig jól van így.

Ettől még ajvékolhatsz kedvedre.
Szabad országban élhetsz.

Csaba Tarró 2018.08.16. 20:11:37

Kedves Bálint!
Szerintem sem kell ateista szűlők ateista gyermekeit kitenni olyan gyötrelmeknek, mint a keresztyénség.
Sőt a gyökértelen, a hazájukról csak csalódással gondolkodó emberek gyermekeit sem szabad kitenni olyan ocsmányságnak, mint a hazaszeretet...
süti beállítások módosítása