A Fiataloknak nem jár a pihenés?

Hajnal Gabriella szerint nem.

2018. augusztus 24. - Balint Szolga

A Klebelsberg Központ új vezetóje Hajnal Gabriella újra nyilatkozott. Sajnálatos módon Gabriella nem tanult az első nyilatkozatában elkövetett orbitális hibákból, és most egy még nagyobb hülyeséget hozott össze, mint az előzővel. Csak hogy felidézzem, Gabriella előző nyilatkozatában azt állította, hogy a diákok túlterheltsége a szülők hibája, a helyzet viszont egyátalán nem olyan borzasztó, mint amilyennek lefestik. 

"Nem mondhatom, hogy mindenütt minden tanár meglesz, mert nem lenne igaz"

Erős kezdés, ezzel szószerint elismerte hogy igen, van tanárhiány. Mint előző cikkemben is leírtam, az ORSZÁGOS tanárhiány nagyon kezd eldurvulni, nincs elég tanár az évkezdéshez, ami már lassan kevesebb mint egy hét múlva itt van. Gabriella hozzátette, hogy nincs országos tanárhiány szerinte. Pedig van! 

Hajnal azt is állította, az elkövetkező hét évben biztosan nem várható, hogy a nyugdíjba vonulás miatt magasabb létszámban lenne szükség a pedagógus-utánpótlásra. És elismételte azt a korábbi kijelentését is, hogy mivel a pedagógusok jellemzően a szünidőben váltanak munkahelyet, 
Nos erről csak annyit, hogy nem hogy a következő hét évben, de most, a jelenben is kéne az utánpótlás, csak nincs! És tetszik tudni hogy miért nincs? Mert egy kezdő tanár fizetése borzasztóan kevés, ezért csak a legelkötelezetebbek mennek el tanárként dolgozni. Hisz hiába szeret az ember tanítani, ha mellette nem tud megélni, akkor elmegy és inkább keres valami más munkát.
Gabriella beszélt még arról hogy milyen sok uszoda épült, meg hogy milyen digitális, meg infrastrukturális fejlődés folyik az iskolákban, de könyörgöm, ezek a legfontosabbak? Egyes iskolákban nics fűtés, meg kréta sem, szivacs is alig-alig, és ezek ALAPESZKÖZÖK az oktatáshoz. 
Az interjúban Hajnal ismét kiállt amellett a nézete mellett is, mi szerint a szülők tehetnek a diákok túlterheltségéről. Illetve, maguk a diákok.
Ezt ha nem olvasom nem hiszem el. Először is megvédte azt a véleményét hogy a szülők tehetnek a diákok túlterheltségéről, SŐT MAGUK A DIÁKOK! Na bennem most szakadt el a cérna, most telt be a pohár. Ilyet egy KLIK vezető hogy mondhat anélkül hogy nem rúgják ki? Igen, a diákok tehetnek róla hogy egy elsősnek (Nem Gimnázium, Általános Iskola!) hat órája van, arról hogy egy gimnazistának akár 8-9-10 órája lehet, hála a mindennapi testnevelésnek és a kötelező hittan/etika oktatásnak, erről mind a diákok tehetnek. 
"az ilyen korú gyerekeknek nincs keresnivalójuk éjszakai szórakozóhelyeken", ahol isznak és drogoznak.
Szóval, kedves Gabriella, akkor maga szerint minden fiatal drogozik és iszik? Az általánosítás magasfokát mutatja be, értem én hogy magácskának ez az egyetlen ütőkártyája, ha arról kérdezik hogy egy diák miért rohad néha négyig az iskolában, de ez egyszerűen általánosítás. 
Véleményem szerint Gabriella sajnálatos módon ismét általánosítóan beszélt a fiatalokról, tagadta az országos tanárhiányt (legalább annyit elismert hogy van tanárhiány), ráadásul még mindig kitart amellett a rögeszméje mellett hogy a diákok saját maguknak és szüleiknek köszönhetik azt, hogy túlterheltek. Ez szerintem így nincsen rendben, nem hiszem el hogy egy ilyen ember kerülhetett a KLIK élére. 

A bejegyzés trackback címe:

https://blogado.blog.hu/api/trackback/id/tr814200917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

exterminador 2018.08.25. 22:18:23

@arabok balrol: hát neked nem is kell, sőt az is felesleges volt, amit korábban beléd fektettek, idióta.

Benbe · http://www.benbe.hu 2018.08.25. 22:23:01

@GiaMarie: Minden szavad igaz, de én pl kimagasló képességű diákokkal dolgozom, és két dologtól szenvednek: attól, hogy az iskola miatt föl kell adniuk a művészetet, sportot, másrészt hogy az általánost kihívás nélkül, tanulás nélkül vették, de most a céljaikért naponta hajnalig tanulniuk kell. Ezt csak tetézi a sok haszontalan óra (nálunk spec a kötelező heti hét angol - eleve közel anyanyelvi tudású diákoknak).

RedRum 2018.08.25. 22:23:56

Pont annyira nincs tanár, mint EÜ dolgozó hiány. Ahol ugye a megoldást a státuszok megszüntetésével, és nem az amúgy se elérhető szakemberek "csábításával" kezelik (ennyit az elmés közgazdászathoz), a létrejött trágyadomb "erősen felturbózott mérőszámait" meg nemzetbiztonságra hivatkozva jó mélyre ássák.
A gyerekek drámai módon leterheltek, tökéletesen értelmetlenül.
Az úgynevezett szakiskolákban a városban napi szinten maradnak el a szakmai órák(tisztelt giamarie), mert aki ért a szakmához az csinálja, általában a határ túloldalán , az általános iskolákba is az egyetemről "ugrik" ki épp valaki, aki ráér, vagy éppen egy magyartanár megtartja a kémiát, ha ráér.
Nagy a gáz, és pontosan ott, amin/ahol a legtöbb múlik. Ez a helyzet.

GiaMarie 2018.08.26. 00:07:29

@Benbe: Az iskolának nem csak az a dolga, hogy beleverje a gyerekek fejébe a tényanyagot, hanem az is, hogy az életre nevelje őket. Tudom, sokszor a szülőknél kéne kezdeni, néhány szülőin sírva verem a fejem a falba. Senki sem kimagasló mindenben, de ezt a szülők hajlamosak elfelejteni. Ha van egy matekversenyeket nyerő gyerekük, akkor nehogymár 3-asa legyen magyarból, és egyéb vadhajtások. Holott logikus, ha a gyerek reál zseni, és az okoz neki örömet, akkor valószínűtlen, hogy élvezettel fogja falni a Légy jó mindhalálig-ot. Ugyanez persze fordítva is igaz, hogy egy mélyérzésű művészlélek, akinek az olvasás a szórakozás, akármennyi szavalóversenyt nyer, valószínűtlen, hogy ugyanilyen élvezettel vesse bele magát a deriválásba. El kell engedni, és ezt meg kell tanulni. Jellemzően azok az emberek sippognak a jelen közoktatás ellen, akik még soha életükben nem dolgoztak úgy heti 40 órát, hogy meg volt nekik mondva, hogy ez bizony nyolctól négyig, eszed, nem eszed. Márpedig az, hogy én szülőként elértem hogy ne legyek heti 40 órás rabszolga, egyáltalán nem jelenti azt, hogy a gyereknek is adott lesz. Itt halkan súgnám, megint csak azok szeretnek sipítozni, akik bár nem "rabszolgák" de messze nem olyan egzisztenciájuk van, ami garantálná, hogy a gyermeknek sem kell majd egy open office multiban keccsölni. Lehet az óraszámon hisztizni, de a reál órák (nevezzük úgy, hogy amikre tanulni kellene) egyáltalán nem nőtt. Erkölcstanon nyugodtan el lehet üldögélni orrturkálva, ahogyan a tesit is el lehet bliccelni szép kényelmesen. Ezt például fontos megtanulnia egy gyereknek, hogy szelektáljon és csoportosítsa az erőforrásait. Nem érzem károsnak, hogy bandákba verődve csellengés, vagy számítógép nyomkodás helyett a suliban vannak. Én akkor is örültem az új rendszernek, mikor még kötött munkaidőben dolgoztam - akar a hóhér még tanulni a gyerekkel, mikor ötre hazaestem, házimunka, vacsora készítés, és előbújik a szobájából, hogy nem értem a másodfokú egyenletet. Ugyanez a rugalmas munkaidőben, mikor én dolgozok hajnal 2-ig, mert a másodfokúban segítettem a gyereknek munka helyett. Összegezve: ha a szülő nem idióta, akkor a gyerek négykor úgy lép ki az iskola kapuján, hogy másnapra annyi dolga van, hogy bepakolja a táskáját. Nyugodtan elmehet egy szakkörre még sport-kultúra-művészet vonalon, vacsira hazaér, és még mindig van 2-3 szabad órája arra, amit szeret. Feltéve, ha a maximalista kretén szülő nem veri a fejét a heti kétórás nem érettségi tantárgy tankönyvével "aki matekversenyt nyert, annak nem lehet 3-asa bioszból" felkiáltással. Nem az iskola zsigereli ki a gyereket, az iskola megadja a lehetőséget mindenre, amiből a gyerek és a szülő választ! Ha a szülő azt választja, hogy " MINDENT IS!!! " na akkor van baj

teéjesenmindegy 2018.08.26. 01:14:43

Értem. Az oktatási rendszer legnagyobb hibája, a gyerekek túlterheltségének az alfája és omegája a napi tesi, meg a heti 2 etika/hittan.

Billy Hill 2018.08.26. 03:16:38

@GiaMarie: Már megbocsáss, de ez a 007-es hozzászólásod zseniális! Le a kalappal!

(U. i. Ezzel egyidejűleg az a helyzet, hogy open office-t alkalmazó helyeken lehet ám ölég jó pénzeket keresni...)

Törpvadász 2018.08.26. 03:26:26

@GiaMarie:
Azt hogy adta össze h a gyerek kilép 4 kor és másnapra nem kell tanulnia???? Mikor az összes tanár házit ad, feleltet v cetlit irat 5.től???

Törpvadász 2018.08.26. 03:34:13

Ez a nő 1 idióta. Jobb szavam nincs rá. A gyerekek töredéke lehet h bulizik hét közben, suliidőben, de a 99 % otthon tanul és alszik! Koliban 8ra vissza kell érni, otthon meg a szülő nem idióta h elengedje a gyereket. Bár mindenki magából indul ki. Ő ezt tette? Van egyáltalán gyereke? Látott már valaha gyereket? Jellemző,h ő a Klikk vezetője. Olyan kretén, mint a felé kitalált szervezet...
A poszt írójának igaza van: elsős gyereknek Különóra nélkül!!! simán van 5-6 órája!!! Elsősnek! Akkor a gimisről ne is beszéljünk.... Bár abban igaza van, h a szülők hibája. Hiszen ők szavazták meg a kormányt, akik most szétcseszik még a maradék oktatási rendszert is.

Magentax 2018.08.26. 05:37:50

@teéjesenmindegy: Igen, ha ehhez még napi másik 6 tanóra társul és a gyerek reggel 7-től du.4-ig bent van az iskolában. Azután hazamegy és próbálja elvégezni a házi feladatot, ami a következő napi 7-8 órára kell.

Magentax 2018.08.26. 05:46:16

@GiaMarie: Szép kis esszét hoztál itt össze, kár, hogy a fele egy nagy katyvasz.
Csodálom, hogy van gyereked és mégis ennyire elrugaszkodtál a valóságtól. Környezetemben rengeteg a gyerek (nekem is van), de nincs olyan, hogy 4 után sutba lehetne vágni a táskát.
....és a házi feladat? ...és a tanulás a másnapi órákra?
Du.4-ig a suliban NEM napközi van, mint régen, hanem mindenféle óra, csoportos foglalkozások.

gyongyi70 2018.08.26. 07:42:16

@GiaMarie: Mindez nagyon szép elmélet a részedről, gimiben talán működik is, de amikor az általános végén a továbbtanulásért kell harcolni, sajna az összes tárgy számít és felvételit nem abból ír a csemete, ami érdekli, amiben jó, hanem matekból és magyarból. Ez a feltétele, hogy később azzal foglalkozhasson elmélyülten, magas szinten, ami érdekli, amit szeretne.

gyongyi70 2018.08.26. 07:47:15

@Magentax: Így van. Ráadásul szép elmélet a napközin megcsinálja a gyerek a leckéz, csak éppen nem működik. Alsóban az 5.-6. óra (!) után ebédelnek, majd egy óra játék a szabad levegőn. Utána fél 3-tól fél 4-ig van leckeírás. Most tekintsünk el attól, hogy egy nyelvtagozatos osztályban pl., ahová az enyémek járnak és minden nap van idegen nyelv és minden nap 100 db, sorozás-osztást kell megcsinálni gyakorlásképp az egy óra eleve nem elég, de tegyük hozzá, hogy ha a gyerek edzésre jár valahová mondjuk 4-től, akkor el kell kérni minimum 3-kor, azaz a tanulási idő eleve fél órára szűkül. Lehet azután otthon tobzódni a házikkal este 8-ö-kor, amikor a gyerek hazakerül az uszodából, király.

kis*csillag 2018.08.26. 08:09:45

@GiaMarie: A halálom az, amikor CSAK az iskola nyakába akarják varrni a gyerekek nevelését, holott az elsősorban a család, a szülők feladata. Egy nem kellőképpen szocializálódott iskolába lépő gyermek neveltségi szintjét az intézmény csak korrigálni képes - azt is kismértékben - pótolni sohasem.

gyongyi70 2018.08.26. 08:21:35

@kis*csillag: senki sem kérte az iskolától, hogy nevelje a gyereket, sőt, sok tekintetben nem mindig egyezik a nevelési elvünk a tanárokéval, ami nem mindig kellemes. Az iskolától azt várjuk, hogy képezze őket. De az már túlzás, amit manapság a fejükbe próbálnak tömködni. A tavaly hetedikes fiam kémia, történelem, irodalom stb. anyagát én anno gimiben tanultam.

paráznabillegető 2018.08.26. 09:06:36

@Valóság nevű unokahúgotok: piac pedig az is.
van erőforrásigénye?
hát.
ha az embernek van esze és látja, hogy lófasz a tanári pálya, akkor képzi magát másnak.
az állam meg mit tud csináni, ha nincs ember, he? ecc-pecc, rádmutat, te leszel a tanár, tetszik vagy sem?

Dorinda41 2018.08.26. 09:41:20

Az én gyerekem idén érettségizett. Simán felvették oda, ahová akart menni (pénzügy-számvitel) szóval nem egy büfészak. Waldorf iskolába járt. Baromi kényelmes és nyugalmas gyerekkora volt. A nagyok Montessoriba jártak, a kicsi túl művész lelkületűnek tűnt, így lett waldorfos. Nekem is iszonyatos volt az első két év, hiszen addigra tanult "csak" meg olvasni. Viszont ma bármit elolvas azonnal vissza tudja mondani a saját szavaival. Nem tanítottak neki általánosban olyat, ami még nem volt a koruknak megfelelő. Igen, én is kiakadtam, amikor elmenve egy normál középiskolába ballagásra, a lányom megkérdezte mi az ott a falon. A Mendeleïev féle táblázat volt. Akkor már elvégezte a 8. osztályt is. Aztán a többiek elkezdték neki elmondani, hogy ez miféle táblázat. Vagy inkább azt mondom, megpróbálták, mert nem igazán tudták, hogy a különböző betűk és számok mit is jelentenek a táblán. Aztán az én gyerekem elkezdte kérdezgetik, hogy ez az-e amire ő gondol. S igen, kiderült, hogy magát a táblát nem ismeri, nem is látta azelőtt, de azt pontosan tudja, hogy mit jelentenek a rajta lévő adatok. Nekik nem egy vacak táblát tanítottak, hanem összefüggéseket. Mi, hol, miért. A táblával csak két évvel később találkozott először a tanulmányaiban. Annyi felesleges dolgot tanítanak az iskolában, hogy az iszonyatos. A hülye nyelvtani fogalmak bemagolásától kezdve a sohasem használt deriválásig. Nem gondolkodni tanítanak, hanem magolni. Nem tanítják meg rendesen az alapokat, az értő olvasást, a szorzótáblát. Ezekre ugyanis tényleg napi szinten szükség van. Amíg ez nem változik, addig a gyerekek fölöslegesen leterheltek. A boltban az számítana, hogy ki tudja számolni, hogy melyik kiszerelésű termék éri meg jobban. Nos erre a mai oktatási rendszerben esélye sincs a nagy többségnek. Akik pedig tudják, azok általában vagy magániskolába járnak, vagy a szülők tanítják meg, nem az iskola.

GiaMarie 2018.08.26. 09:53:39

@Magentax: Ez netto marhaság, barátom! Van gyerekem, és amúgy nagyon is sikerült itt a szülőknek (?) leképezni, amitől ropog a rendszer. A hat tanórájából három vagy négy a tanulós. A többi a tesi-osztályfőnöki, rajz, erkölcstan és társai. Ezek nem tanórák elsődlegesen, ezek az úgymond szünetek a tanórák között, bár teljesen értem, hogy a szülők szeretnék az iskolára kenni, hogy csapágyasra hajtják a kölykeiket.Mert mindenkinek olyan istenadta tehetség a gyereke, hogy nem jó a körzetes suli, mindenkinek akkora tehetség a gyereke, hogy csak a környék legjobb zenetanárához járhat, ahova egy órát kell bumlizni... mi a valóság? A töredékre igaz. Van olyan, mikor rossz a körzetes suli, értem, de akkor sem a világ másik végére kell elhurcolni a gyereket, mert szülő és gyerek egyaránt beleroppan. Szóval, a napi 3-4 tanórára általánosban NEM KELL TANULNI, meg kell írni a leckét. Sok szülő már itt cseszi el a dolgot. Nem kell még egyszer elolvasni a magyaróra tananyagát, nem kell mellé külön olvasgatni. Ha az órán figyelt a gyerek és tette a dolgát, az éppen elég. Van kb 1 óra a leckére délután, esetleg másfél. Ez alatt a három tanóra anyagára meg lehet írni a leckét, és ennyi, négykor lehet menni szakkörre. Nem, nem kell kikérni a gyereket háromkor a suliból, hogy ide-oda kujtorogjon edzésre-szakkörre, amiről 6-7 között ér haza, mert bizony akkor azután még le kell ülnie leckét írni. Ez csakis akkor, ha a gyerek akkora istenadta tehetség. Nagyjából úgy néz ki ez a dolog, hogy van X tantárgy, tantárgyanként 10 rubrika. Vannak még a szakkörök és hobbik, ott is van 10-10 rubrika. Nekünk meg van 100 kicsi ikszünk. Erről szól az élet is. Ezt szétosztogathatjuk a rubrikánik között. Akárhogy vinnyogunk, nem lesz sem rubrikából kevesebb, sem X-ből több. Szépen le kell ülni gyerekestül, és képzeltben odapakolgatni. Akárhogy sivalkodik bárki, a másik városban levő zongoratanárhoz járni heti háromszor, vagy a város túlvégén uszodázni (átöltözéssel meg hajszárítással) csak akkor szabad, ha a gyerek tényleg akkora istenadta tehetség, hogy valószínűleg ebből fog megélni. Ellenkező esetben túl sok erőforrást fog elvonni a HOBBI más dolgoktól. Nem kell kisarkítani, hogy legyen egy kis robot, aki eszik,tanul, alszik. Hobbiként el lehet menni az iskola 500 méteres körzetében bármilyen szakkörre heti háromszor nyugodtan. Ha a szülő (!!!) ennél többre/másra vágyik, akkor meg meg kell hozni érte az áldozatot, hogy mire nem jut erőforrás.

GiaMarie 2018.08.26. 10:12:04

@kis*csillag: Mondj, amit akarsz, én bizony kikértem magamnak, amikor a gyerek úgy jött haza elsőben a suliból - mikor még nem tudtak olvasni - hogy meg kéne tanulni valami kretén 5 versszakos sündisznócskás verset hétfőre. Bementem, és megmondtam a tanárnak, hogy szíveskedjen nem túllépni a hatáskörét, és nem házi feladatot osztogatni NEKEM a hétvégére. Nem azt várom, hogy nevelje a gyerekemet, azt várom, hogy TANÍTSA. Nagy különbség! Ha teljes munkaidőben dolgozol, akkor jobban érted, miért várom ezt. Ha láttál már általános iskolás tananyagot közelről, akkor meg főleg. Sok benne az olyasmi, amiről bizony fogalmam sincsen hirtelen. Nem azért, mert butább vagyok, mint egy ötödikes, de pl mikor az a feladat, hogy egy 5 soros szövegben karikázd be pirossal a zöngétlenedést, kékkel meg a "tökömtuggyamit", amiről ötödikben hallottam utoljára (és szerintem is felesleges) az nem megy csuklóból nekem sem. Ja, és baromira nem szeretném ezzel tölteni az esti szabadidőmet, hogy ezt böngészem. Írja meg a tanulószobán, ahol ott vannak a tanárok, akik erre csuklóból tudják a választ, meg az osztálytársak, akik tudnak segíteni. Németet sem tanulok a gyerekkel, mert egy nyikkor nem tudok németül kb. Otthon azért 3 óra az amúgy 20 perces házi, mert ha megakad a gyerek, nem mindig tudunk segíteni, amikor kicsi, akkor meg még próbálkozik is ezerrel, hogy puhítsa meg a szülőt, hogy neki ezt most ne kelljen megírni. A szülő meg fogékony. Szerintem tök jogos igény, hogy nyolc órás munkából hazaérve vacsorázni, fürdeni és pihenni szeretnénk. Beszélgetni arról, milyen napja volt a gyereknek, esetleg társasozni vagy megnézni egy filmet, véletlen sem a neten kutakodni a holnapi lecke megoldása után. Ettől még nem gondolnám, hogy én azt várom, hogy a suli nevelje a gyerekemet. Sőt, egész pontosan azt várom, hogy úgy "adja át négykor" ha már benn kell lennie, hogy a fennmaradó időben NEVELHESSEM ÉS SZERETHESSEM ahelyett, hogy valami kretén sündisznócskás verset próbálnék a fejébe verni mosogatás közben a jogosan nyafizó gyereknek. És igen, ilyen túlkapások mindig lesznek, ilyenkor kell konfrontálódni, tankerületnek írni és egyebeket, nem olyankor, hogy milyen rohadt igazságtalan, hogy a szemét iskola miatt a gyereknek nem fér bele 20 km-el odébb hoki edzésre járni, pedig mekkora istenadta tehetség.

gyongyi70 2018.08.26. 10:29:50

@GiaMarie: ja persze, ezt sem kell, azt sem kell.szerinted. csakhogy minden élethelyzet, család, gyerek más és más. nálunk a körzeti suli pl. egyházé lett és azért nem kértünk belőle. a nem körzetes legközelebbi nyelvtagozatos és nehéz, ez van. persze, nem kell a gyereknek edzésre járnia, de akkor nem kell azért sem sírni, hogy nincs olimpiai bajnok, elfogyott, kész, passz. a sport, ha a gyerek tehetséges rengeteg áldozatot kér a szülőtől, gyerektől, de sajnos ezt a társadalom nem tolerálja, max akkor örül 5 percig, ha szól a himnusz

gyongyi70 2018.08.26. 10:33:30

@GiaMarie: nagyon ügyi vagy, hogy jól megmondtad a tanárnak. nálunk ez nem így működik.

GiaMarie 2018.08.26. 10:37:59

@gyongyi70: Azon gyerekek 99,9%-ból sosem lesz olimpiai bajnok, akiket a szüleik keresztül hurcolnak a városon-országon hogy sportszakkörre vigyék. Van olyan ismerősöm, aki olimpián vett részt. Nos, őt kivették a szülei a suliból, mikor kiderült, hogy tehetséges, magántanuló lett, így tudott napi négy órát edzeni. De teljesen elhiszem, hogy könnyebb az iskolára mutogatni, mint vállalni ennek a döntésnek a felelősségét szülőként. Rengeteg álmatlan éjszaka lehetett eldönteni, hogy ha kiveszem a suliból, és lesérül, vagy mégsem tehetséges, akkor mehet tököt kapálni a határba vs. hogy ha nem engedem edzésekre járni, és miattam nem lesz olimpikon. Igen, ez kemény, igen, jól esik ennek a hatalmas felelősségnek egy részét másra kenni, de valójában nem elvárható, hogy a közoktatás arra legyen optimalizálva, hogy ha a Te gyereked potenciális világklasszis korcsolyázó, akkor az olimpiai felkészülésre legyen elég ideje az iskola mellett. A 99,999% ugyanis könyvelő lesz, gyári munkás meg jogász. Százezerből egy gyerek az, akinél komolyan el kell ezen gondolkodni, a többi a felesleges szülői fényezés, hogy az én gyerekem okos, mint a nap, és csak a legjobb edzőhöz járhat, legyen az akárhol.

teéjesenmindegy 2018.08.26. 11:00:21

@Magentax: Bírom a hozzáértéseteket. Szóval mesélj, melyik tárgyakat kell hanyagolni a francba. Várom

gyongyi70 2018.08.26. 11:06:39

@GiaMarie: bár semmi közöd hozzá, de 5 percre lakunk az uszodától. Viszont napi 3 óra az edzés, minden nap, eredménye van, mert országos bajnok a gyerek. Nem tudom kivenni az iskolából, mert dolgozni járok és nincs pénzem rá, hogy magántanárt fogadjak mellé. Én nem vagyok pedagógus, hogy a sulit pótoljam. De szerintem a délután 4-5-től 7-8-ig tartó edzés simán összeegyeztethető kellene hogy legyen az iskolával, ha pici tolerenciát kapnánk a sulitól. Ami nincs meg, csak azt hallgatjuk, hogy miért jár a gyerek annyit edzeni, De a nagyobb gyerekem semmit sem sportol, fizikailag rettentő lusta, mégis kicsit belehalt a hetedik osztályba és csak idén lesz a felvételi. Igaz, nem vagyok leszarom típusú szülő, szeretném, ha mindkettő megtalálná a helyét az életben, és ehhez a mi köreinkben a tanuláson át vezet az út. De azt is látom, hogy míg én és a férjem max a gimitől tanultunk sokat, a mai gyerekekre már általánostól rengeteg terhet rak az oktatási rendszer. Eleve sokkal több a tananyag, a felvételivel járó stressz, felkészülés nagyon megnehezíti az életüket.

GiaMarie 2018.08.26. 11:28:28

@teéjesenmindegy: Gondolj vissza az iskolás évekre! Nekem maradandó sokk volt bemagolni a földrajz házit. Statisztikai adatok tömkelege arról, melyik ország melyik nyersanyag termelésben világelső (hetedikben. Végtelen táblázatok a tankönyv végén, melyik sosem látott ország termeli a legtöbb szenet, cukorrépát és társait) Mire ezen átrágtam magam, jöhetett a "magold be a vaktérképen magyarország összes hegységét, mészkő vagy vulkanikus, jelöld X-szel vagy karikával". Nos, nem kell nyúzni vele a gyereket, ha ebből kap egy egyest, nem kell hetekig gyötörni, hogy magolja be. Földrajzból részemről a feladat nem megbukni, aztán ennyi. És itt nem kérdés, hogy mi van, ha mittudomén mi lesz a gyerek, akkor szüksége lesz rá. Nem lesz mittudomén mi belőle, ahol szüksége lehet rá, ha már az általános iskolai tananyag elsajátítása is gondot okoz. De mondok neked néhány konkrét, sokkoló példát az elmúlt éveim szülői értekezleteiről, hátha így érthetőbb. Ötödik osztály: szülők panaszkodnak a szülőin két táborra oszolva: az egyik tábor gyermeke egyest kapott ének-zenéből, mert a tananyag valami kottafüzetbe szolmizálós baromság volt, amiből dogát írtak. Az én gyerekem is egyest kapott amúgy. A másik tábor arra panaszkodott, hogy a tanár elvette a hétvégéjüket, mert egész hétvégén erre készültek. Én csendben röhögtem a kibicek nyugalmával. Ilyesmivel nehéz felzaklatni, részemről szívesen megmutatom ennek a pedagógusnak, hol találja a bal bokámat, ha netán be szeretné kapni. Kettő szülő volt a 25-ből rajtam kívül, aki így gondolta. Negyedik osztály, október vége. Házi feladat hétvégén színes leveleket gyűjtögetni meg madártollakat. Egész hétvégén szakadt az eső. Hárman voltunk, akik természetesnek vették, hogy ilyen körülmények között ez a házi feladat tárgytalan. A másik 22 megoldotta, az én gyerekem egyest kapott. Ezúton gratulálok úgy a 22-nek, mint a pedagógusnak. Ismét a bal bokám irányába pillantok. Ötödikes szülői: felvetettem, hogy van jó néhány olyan tankönyv, amit szerintem nyugodtan az iskolában lehetne hagyni. 8 kilós málhazsákkal járt az ötödikes gyerekem. A fiam elég szép szál gyerek, szóval, nem is az volt a gond, hogy megszakad, nem is panaszkodott, csak onnan vettem észre, hogy idén már a harmadik iskolatáskát vásárolom, mert leszakadt, kilyukadt, stb. Úgy néztek rám, mint a marslakóra. A tanár közölte, hogy sajnos ezt nem tudják megoldani, mert senki nem vállal felelősséget a tankönyvre. Ő diplomás pedagógus, de totál kiakadt, mikor felvetettem, hogy felmenő rendszerben ingyenes tankönyv van, ergo, ki a fene lopná el? Egyszerűen nem látom a sötétben settenkedő bűnszervezeteket magam előtt, akik 25 darab ötödikes énekkönyvre pályáznának. Ekkor jött az, hogy nincs felesleges tankönyv, a gyerekek mindből tanulnak még otthon. Ötödikben (!!!!). Nyilván, lelkesen forgatja az énekkönyvet, meg a dögnehéz kocka alakú táskakiszurkálós keményfedeles atlaszt a szabadidejében az összes gyerek, ezeket feltétlen szükséges cígölni. Konkrétan egy olyan szülő is a torkomnak ugrott, mikor visszakérdeztem, az ő gyereke használja-e az énekkönyvet az iskolán kívül, akinek a kislánya kb 20 kiló vasággyal együtt. Odaröffent, hogy IGEN. Feladtam a harcot, és elmormogram az orrom alatt, hogy gratulálok. Azt hiszem, ebből érthető, hogy miről szól ez. A sok hülye szülő pártolja és támogatja a néhány ütődött pedagógus téveszméit, és zsigerelik ki a saját gyereküket a végtelenségig, mert meg kell felelni. Be nice, be blue :(

gyongyi70 2018.08.26. 11:38:02

@GiaMarie: Komolyan nem értelek, mert ugyanaz a problémád, amiről mi írunk és amiről a poszt is szól: sok föllösleges dolgot kell bemagolni a gyerekeknek (igen, nálunk is van dolgozat énekből is!). Csak a hozzáállásod más: leszarod. Nem tudom, honnan-e bátorság: milliárdos vagy, gimi igazgató, ezért úgyis felveszik a gyerekedet protkóval, de a többi szülő nem azért nem szarja le, mert hülye, mert úgy érzi, ez tök jó, hanem mert muszáj, ha azt szeretné, hogy a gyereke tovább tudjon tanulni.

GiaMarie 2018.08.26. 11:46:49

@gyongyi70: Pedig pl az ének-zenét nyugodtan leszarhatod, ha kapott a gyerek egy egyest. Készségtárgy, nem lehet bukni belőle, és nem számolják be sehol. Azért is felesleges kizsigerelni a gyerekedet, ha földrajzból kettese van (hacsak nem geológusnak készül) pedig ha napi egy órácskát készülne rá, lehetne négyes is. Nem felvételi tantárgy és nem számolják be sehol. Ha 4,3 otthon tanulás nélkül, de 4,7, ha lenyúzod a bőrét, akkor Te lenyúzod? Szerinted van akkora különbség aközött a gimi között, ahova 4,3 a beugró mint amelyikbe 4,7? Itt nem az a kérdés, hogy atomfizikus lesz vagy utcaseprő... Ugyanaz a problémám, mint neked, csak a megközelítés más. Én elsődlegesen azt gondolom, nem a közoktatás hibája leginkább, hogy van egy hülye túlbuzgó énektanár, aki tanulós házit ad ének-zenéből. Bármilyen az oktatás, minden savanyodott pedagógus mellé nem lehet ellenőrt állítani. Ezek azért tudják ezt megtenni és garázdálkodni, mert a szülők asszisztálnak hozzá! Nem a közoktatás a szar, hanem a szülők idióták inkább (nyilván ez nem teljesen fekete-fehér). Lásd: gyűjtögessünk színes leveleket hétvégén a szakadó esőben (hogy találta ki a derék tanerő, hogy pont erre vágyom a heti 40 óra meló után, nem is értem!) Itt sem az volt az elsődleges probléma, hogy ez a házi feladat. Ha 25-ből hárman viszik be, mert ők már két hete összegyűjtötték, mert ez a hobbijuk, akkor nem kap 22 egyest a házi hiánya miatt. Azért kaptunk egyest, mert a többség megoldotta! Én pedig komolyan nem értem! Vannak emberek, akik ennyire rohadtul ráérnek? Ennyire görcsösen meg akarnak felelni, hogy ezután rohangásznak egész hétvégén, kitől lehetne kuncsorogni egy tavalyi préselt leveles albumot? Nem az a fura, hogy van 25-ből 1-2 ilyen, hanem hogy 25-ből 22 ilyen.

gyongyi70 2018.08.26. 11:53:32

@GiaMarie: A fiam orvosnak készül, term. tudományos képzéseken számít a föci-biosz-kémia-fizika jegy, szóbeliznek is belőle. A jó gimihez kell a 4,7-4,8.

Szaktanár 2018.08.26. 12:00:35

@Benbe: "Ezt csak tetézi a sok haszontalan óra (nálunk spec a kötelező heti hét angol - eleve közel anyanyelvi tudású diákoknak)."

két dolgot szeretnék ezzel kapcsolatban mondani, az egyik az, h mo-n borzasztó könnyedén dobálóznak ezzel a "közel anyanyelvi tudású" kifejezéssel, és az esetek döntő többségében ennek vajmi kevés köze van a valósághoz - ezt bárki alátámaszthatja, aki már élt huzamosabb ideig angol (német, olasz, francia, spanyol) nyelvterületen; a másik pedig, h éppen ebből kifolyólag, az sosem baj, ha vki éjjel-nappal tanul egy nyelvet, pont az előzőből kifolyólag, de "közel anyanyelvi szinten" azért jellemzően anyanyelvi környezetben lehet megtanulni.

GiaMarie 2018.08.26. 12:08:08

@gyongyi70: Na álljunk meg. Ő az, aki úszóbajnok, heti ötször edz három órát, emellé orvosnak készül? Mert ebben az esetben tényleg azt tudom mondani, ne is haragudj, hogy az értékrend irreális, nem a rendszer. Nincs olyan, hogy felkészülök egy olimpiára ÉS mellette az orvosira. Az élet kemény döntései: melyik a kedvesebb, melyik a reálisabb. Mindkettő nem fog menni, és ha vergődve erőlteted, hogy jár, legnagyobb eséllyel két szék közül esik a padlóra. Pofára. Az általam leírtakat nyugodtan konvertáld át. Ha neki a föci-biosz-kémia a fontos, akkor nyugodtan legyen négyese magyarból vagy idegen nyelvből. Az orvosi annak való - az fogja tudni összeomlás nélkül elvégezni- akinek nagyon fekszik a reál, és van annyira jó eszű, hogy röhögve, tanulás nélkül kirázza a kisujjából a magyar-idegen nyelv ötöst. Mindezt mondom neked arra alapozva, hogy ha ez már gimiben sem megy, hogy ötöst kapjon magyarból úgy, hogy "csak" figyelt az órán és van alap műveltsége, akkor akármilyen jó bioszból vagy kémiából, képtelen lesz a többezer oldalnyi SZÜKSÉGES tényanyag feldolgozására. Vagy csak olyan áron, hogy beleroppan.

gyongyi70 2018.08.26. 12:11:00

@GiaMarie: két gyerekem van. A nagyobbik, a most 8-os fiam készül orvosnak, a kislányom alsós, ő jár heti 5-ször edzeni.

gyongyi70 2018.08.26. 12:12:00

@GiaMarie: leírtam különben, nem figyelsz, csak az észt osztod. :-(

gyongyi70 2018.08.26. 12:13:44

@GiaMarie: egyébként, köszike, ne oszd azt észt arról, milyen képességekre van szükség az orvosnak, nálad közelebbről ismerem, azt hiszem. :-)

GiaMarie 2018.08.26. 12:22:14

@gyongyi70: Egyetlen mondatot engedj meg: gyógyszeriparban dolgoztam egy ideig. Ott rengeteg az általános orvos. Ők azok, akiknek jár a Dr, de nem praktizálhatnak, mert nem szakosodtak. Ők azok, akik majdnem elég jók voltak ahhoz, hogy orvosok legyenek, mert mondjuk nagyon feküdt a biosz-kémia, de nem volt meg az a plusz bennük, ami ahhoz kellett, hogy röhögve legyenek ötösök magyarból gimiben tanulás nélkül. Ez a plusz nem azért kell, mert milyen ciki, ha nem tudod az Anyegin cselekmény vázlatát. Ez a plusz ahhoz kell, hogy meg tudd tanulni az orvosin a lehetetlen mennyiségű tényanyagot. Ők voltak azok, akikből egy akaratos szülő, akinek minden álma az volt, hogy legyen egy doktor a családban, "kiverte", puszta jóakaratból. Ők voltak azok, akik amint leváltak erről a szülőről, hihetetlen lelki tipródások után már képtelenek voltak arra, hogy még tovább húzzák a túl nehéz igát, és letették. Ne értsd félre, azért egy nagyon szép életút jó karrierrel és fizetéssel egy gyógyszergyárban általános orvosként középvezetőnek lenni. Csak éppen a valóságban ezekhez a pozíciókhoz nem szükséges egy orvosit elvégezni, mert ugyanezt betöltheti olyan is, aki "csak" egy releváns főiskolával rendelkezik.

paráznabillegető 2018.08.26. 12:23:04

nahát, itt mindenkinek zseni a gyereke?
akkor inkább kussban maradok...

gyongyi70 2018.08.26. 12:27:32

@GiaMarie: mondom, ne fáradj, én nem ismerősök elmondásából ismerem a szakmát. :-)

GiaMarie 2018.08.26. 12:35:03

@paráznabillegető: Az enyém nem, csak gyongyi70-nek mindkettő :D :D :D

GiaMarie 2018.08.26. 12:41:11

@gyongyi70: Harmadik generációs gyógyszeriparos VOLTAM, közöttük nőttem fel, de ahogy gondolod, nem biztos hogy igazam van, és nem kell adnod a véleményemre, komolyan. De azért lehet, hogy mégis érdemes rajta elgondolkodni egy picit. Még csak be sem kell ismerni, ha megtetted. Úgy lettem gyógyszeriparos, hogy nem sok affinitásom volt hozzá, de adta magát a családban, hogy jó egzisztencia, jó munkakör, mindegy, mi leszel lányom, csak maradj a közelben, gyógyszer mindig kell. Valahol igazuk volt, csináltam, jó is voltam benne, mert megvolt az a helyzeti előnyöm, hogy harmadik generációsként az anyatejjel szívtam fel a SZÜKSÉGES alap tudást. Nekem nem kellett tanulnom, agyalnom, megnéznem, hogy melyik hatóanyag mire jó és miből készül, mert anya és mama mindig erről beszélgettek kiskorom óta. Külkeres voltam, jól ment és szerettek, mert megvolt az alap tudásom, nem kellett a számba rágni a dolgokat, mint a többinek, aki "csak" külkeres volt. Csak éppen ez nem az én pályám volt. Puszta jó szándékkal oda tereltek, de nem csillogó szemmel mentem be reggelente. El is hagytam a pályát. Kész szerencse, hogy nem hagytam magamat specifikus pályára lökdösni, mert szerintük az jó, így válthattam.

gyongyi70 2018.08.26. 12:42:40

@GiaMarie: Hm, elfogytak az érvek, jön a gúnyolódás és személyeskedés? A gyerekeim nem zsenik (egyébként fölösleges az orvosi szakmát túlmisztifikálni: az orvosok sem zsenik, csak sokat, sokáig tanulnak, míg beteg közelébe engedik őket, és a jó orvos nem feltétlenül az, aki minden bemagolt anyagra emlékszik vagy könnyen magolt), pont az a bajom, hogy míg az én nemzedékem még általánosban lehetett igazi gyerek, ráért gimitől keményen tanulni, addig ez ma már előrecsúszott az általános iskolás évekre, ráadásul sok fölösleges dologgal nyomják tele a fejüket. Holott nem vagyok róla meggyőzödve, hogy a mai iskolából kikerülő fiatalok többek, jobbak lennének nálunk pl. :-(

gyongyi70 2018.08.26. 12:48:46

@GiaMarie: A fiamat senki sem erőltette. Magától döntött így. Nem tanul nehezen, nagyon jó feje van, De attól még felesleges mindent bemagolnia olyan dolgokról, amelyekre valószínűleg semmi szüksége nem lesz az életben. Az általános iskolás nyelvtani tananyag szerintem nyelvészeknek való, egyetemen. Mi is megtanultunk attól még helyesen írni, ha nem tudtuk pontosan, milyen hasonulási szabály érvényesül az adott szóban.

GiaMarie 2018.08.26. 12:57:52

@gyongyi70: De áruld már el nekem, hogy mivel több? Belenézek egy tankönyvbe: ugyanolyan vastag, mint az én időmben, a betűk sem kisebbek. Valóban, heti 5-6 órával több van nekik, de ezek "orrturkálós" órák, nem kell rá tanulni. Van három plusz tesijük meg egy vagy két hittan/erkölcstan ahhoz képest, ami nekem volt. A tesi messzemenőkig rájuk fér, bár nekünk szerencsénk van, hogy nem heti öt Cooper tesztet futnak, hanem értelmesen áll a tanár ehhez a kérdéshez, és néhány órán csak sétálnak egy nagyot tesi címen. Ilyen téren semmi nem változott. Az én időmben is megvoltak azok a szerencsétlenek - én is amúgy - akik sírva mentek haza, ha hármast kaptak énekből, mert a maximalista szüleik kitűnőt vártak el. Valójában meg ez a szülő hibája. Ezek az órák LEHETŐSÉGEK. Itt sírtok, hogy túl vannak terhelve a gyerekek, holott, ez LEHETŐSÉG. Lehetőség annak, aki ezzel akar foglalkozni. Aki meg nem, az meghallgatja, lesz egy minimális alap műveltsége belőle, és sehol nem kérik számon a földrajz kettesért. Kivéve az otthoni konyhaasztalt. Ugyanakkor, mikor a kormány kimondta, hogy a szakmunkásban csökkenti a nem szükséges tananyagot, akkor nagyjából ugyanez a réteg visított, hogy a kormány ostoba droidokat akar képezni. Noha ez is baromság, a legtöbb kőműves tanonc kifejezetten örül, hogy többé nem tananyag az Antigoné a szakmunkásban, és semmivel nem lesz szegényebb az élete ahhoz képest, mikor még az volt. Akkor sem olvasta el a 95%.

paráznabillegető 2018.08.26. 12:59:11

@gyongyi70: "... Az általános iskolás nyelvtani tananyag szerintem nyelvészeknek való, egyetemen...."
ekkora baromságot.
ha magyarul nem tudod, például mi az a főnévi igenév és mikor hogyan használjuk, ugyan hogyan megérteni például németben, portugálban?
a nyelvtan éppenhogy az egyik legkötelezőbb tananyag.

gyongyi70 2018.08.26. 13:04:54

@paráznabillegető: Szívemből szóltál. Ilyesmit fontos lenne tanulni, meg hogy mi az alany, állítmány stb. Nyelvtagozatos suliban, ahol elsőtől tanulnak nyelvet, utóbbival csak 7.-ben találkoznak először! Ellenben hosszasan időznek azon, hogy a szóban található hasonulás írásban jelölt, vagy jelöletlen, zöngés vagy zöngétlen, stb stb. Meg a nyelv, mint jelrendszer, metakommunikáció, stb. Aminek semmi jelentősége, a gyakorlatban kellene tudni alkalmazni. Ráadásul a fiam nyelvtan tanára nagyon kemény, a legjobb diákjai rendszeresen nyernek országos versenyeket, az átlagosak viszont vért pipilnek. Én is bevallom, hogy nem lennék nála 5-ös, pedig rendszeresen publikálok magyar és angol nyelven. :D Ezért a fiamtól is 4-es az elvárás, viszont az mínusz 2 pont eleve a felvételin.

gyongyi70 2018.08.26. 13:11:31

@GiaMarie: Pont az a baj, hogy az általános túlterhelt, később a szakközépben meg butítottan tanítanak. Mert ettől, pont így kontraszelektál a rendszer. Ha elszúrod, nem birkózol meg éretlenül a hatalmas anyaggal, örökre elvágtad magad, mert szakmunkásból , de még szakgimnázumból sem lesz esélyed tovább tanulni. Szívesen elmondom, mivel több a tananyag: történelemből pl. bár egyes részeket átugrottak, de főleg a magyar vonatkozású részeket olyan részleteséggel tanulták, mint mi anno gimnáziumban. A reformkor, a kiegyezés, a két világháború közötti magyar kormányok pl. nagyon sok és nagy anyag volt. Kémiából általánosban mi anno a lakmuszpapírok színeivel voltunk elfoglalva, most tanulták a kovalens, ionos, fémes kötést, számolnak stb. Irodalomból Jannus Pannoniustól és Csokonaitól kezdve minden magyar költőt, író teljes életművét tanulták, nem csak azt, ami a tankönyvben volt.

moszkvicssluszkulcs 2018.08.26. 13:11:38

A gyerekek nagy része valóban túlterhelt. És ez 3 szereplőre vezethető vissza: a mindenkori oktatási döntéshozók, a szülők és a pedagógusok...

GiaMarie 2018.08.26. 13:19:02

@gyongyi70: Oké, kezdem érteni. Idősebb vagy nálam minimum 10 évvel. Az én fiam most megy hatodikba, de én semmi olyat nem látok a tankönyvében, ami a mienkben nem volt benne. Mikor én suliba jártam, öt után már nagyon ritkán nyitottam ki tankönyvet, így voltam 4,3-4,7 között mindig a felvételi tantárgyak átlagát tekintve, ergo, nekem van működő tapasztalatom a rendszer "kijátszására". Te még másik rendszerben tanultál, más elvárásokkal és súlypontokkal, ebből jönnek a tapasztalataid és ezért szenveded meg jobban, mint én. Én nem tippelek, mit lehet nyugodtan leszarni, hanem pontosan tudom, mert már NAT-os évfolyamon tanultam általánosban is ;) És igen, leginkább pont az változott, hogy nem csak hogy nyugodtan le lehet szarni néhányat a lehetőségként eléd tett tantárgyakból, hanem egyenesen KELL, ha nem akarod magad taccsra vágni hetedik végére.

gyongyi70 2018.08.26. 13:23:32

@GiaMarie: Sztem leegyszerűsíted. A suli, ahová a gyerekeim járnak versenyistálló. Rendszeresen benne van a legjobb 20-25 suliban a 6 és 8 osztályos gimiket is beleszámítva. Ennek viszont az az ára, hogy nem csak azt tanítják, ami a tantervben, tankönyvben benne van, hanem annál jóval többet. Valszeg rossz "stratégia" volt ide jönni, de így jártunk, és mivel a vitt pontok is változó arányban számítanak a felvételin, ezért muszáj hozni azokat is, ami nem lenne fontos. Mert a vitt pontokon nem látszik, hogy elit iskolából vagy falusi melegedőből származik.

gyongyi70 2018.08.26. 13:26:06

@GiaMarie: Ja, egyébként az 5.-6. még light-os. 7.-től kezd izgalmas lenni az általános.

gyongyi70 2018.08.26. 13:32:38

@GiaMarie: Még egy. Én jeles tanuló voltam voltam általánosban és gimiben is végig, úgy hogy a torna és/vagy ének volt mindig 4-es, mert botfülű vagyok és gyáva. Általánosban ehhez nekem napi fél óra leckeírás elég volt, gimiben már napi 2-3 órát tanultam. Napi 1 órával is megvolt a 4,5-2,6, de a között és a majdnem kitűnő között annyi volt a különbség, hogy csont nélkül felvettek Mao egyik legerősebb egyetemére (119 pontom volt 120-ból). A 4.5-4.6-os osztálytársaim másodszorra-harmadszorra jutottak be, vagy csak fősulira, vagy "egyéb helyekre". Nekem nem volt mindegy, és megvan az eredménye. Semmi bajom nem lenne, ha a gyerekeim ugyanilyen életutat járnának be, de az a bajom, hogy nem csak a kamaszkorban, de a gyerekkorban is extra teljesítményt kell nyújtaniuk.

nick papagiorgo 2018.08.26. 13:39:28

Nincs jobb annál, amikor oktatáshoz mit sem értő emberek (pl. a blogger)szólnak bele dolgokba- én sem szólok bele, hogy hogy üzemeltessék a pkasi atomerőművet, meg kell-e még plusz reaktorblokk Putyintól, mert nem értek hozzá, de úgy látszik ehhez (is) ért minden műkörömépítő vagy kasznyilakatos:)

Megjegyezném azt is, hogy az oktatás (és az egészségügy is pl) mindig mindenki szerint "szar",de szar volt akkor is, amikor ő tanult (a 70-es években) a lánya alatt is (a 90-es/2000-es években), meg az unokája alatt is (most). Évtizedek jönnek-mennek, de az oktatás színvonala mindig szar, a gyerekek nem tanulnak semmit, viszont túlterhelik őket a sok házifeladattal, különórával (amit, vegyük észre, a szülő nyom a gyerekre, mert zsenit akar belőle nevelni) stb. Ha "túl gyenge" az a baj, ha "túl erős", az a baj. Az egyik szerint "minek a tesi"a másik szerint túl sok tesi van, ugyanez a helyzet az etikával, meg a többi tantárggyal.

Szóval nyafogás helyett először inkább mindenki nézzen magába. A "zsákfaluk" népét (örülnek ha 1 iskola is van) kivéve kb mindenkinek lenne lehetősége, hogy máshova vigye a kölkit - ja, hogy akkor messzebbre kéne járni, a helyi iskola viszont nem eléggé "elit", netán "nem törődik a lassabbakkal" stb. stb. Vegyétek észre, hogy felesleges és/vagy megvalósíthatlan dolgokon nyafogtok.

KLep 2018.08.26. 13:42:48

@gyongyi70: Kedves Gyöngyi!
Ahhoz, hogy vki bekerüljön egy orvosi egyetemre nem kell versenyistálló jellegű gimibe járnia!
Én egy gyenge gimiben tanítok és évről évre azt látom, hogy akinek van esze és motivációja (ja és szabadideje!!!) az tőlünk is bejut a SOTÉ-ra, vagy Közgázra, ELTÉ-re, stb. NEM kamuszakokra. Ne gondold, hogy csak a Fazekasból, vagy a Radnótiból lehet vki orvos.
A mi gyenge giminkbe 3,5-ös átlaggal és 100/40 pontos felvételivel be lehet kerülni. Igaz a diákjainknak csak kb fele megy tovább vmilyen felsőoktatási intézménybe. A másik fele lehet dolgozni kezd, lehet vmi OKJ-s képzést végez érettségi után.

GiaMarie 2018.08.26. 13:43:01

@gyongyi70: Akkor kezdenek égbekiáltó baromságokat tanítani matekból, és bejön a kémia is a tantárgyak közé :D Egyébként, volt szerencsém az akkoriban az országos top 5-ben levő középiskolába járni, erről is tudnék mesélni sokat, hogyan jön létre ez a rangsor, és mik a rendszer kiskapui. Kezdve azzal, hogy ennél a rangsornál bizonyos sportversenyek eredményei is számítanak, ezért ha egyszer bekerültél - akár egy falusi melegedőből, ahonnan amúgy simán ugyanúgy be lehet, mert a felvételi semmit nem kér, ami alap tanterven felüli - akkor létezik a "foci ösztöndíj", sőt, nevetséges módon nálunk olyan is volt, aki gombfocizott (!!!) és ezért szabadott neki mindent. Volt olyan gombfoci verseny, aminél a győzelem beleszámított az iskolák közti rangsorolásba. Mivel a srác stabilan nyerte, ezért tanulmányi eredményben is "felpontozták" nehogy elmenjen a suliból egy könnyebbe, és oda vigye a két pontot, ami a gombfoci bajnokságért jár az iskolák közti rangsorolásban

gyongyi70 2018.08.26. 13:43:27

@nick papagiorgo: van gyereked? iskolába jár?

gyongyi70 2018.08.26. 13:48:41

@KLep: Biztosan, én is átlagos gimiből kerültem jó egyetemre. De sajnos ma már ez nem elég, mert látom kollégák nagyobb gyerekein, hogy a felsőoktatásban teljesen devalválódott a nyelvoktatás, vagy nem finanszírozott (önktg-es órákat vehetsz), sőt, sokszor egyáltalán nincs nyelvóra. A mi időnkben egyetemen még sokat lehetett nyelvből fejlődni. Ráadásul az én gyerekeim már csak 2 nyelvvizsgával felvételizhetnek! Ezért olyan gimi a cél, ahol a nyelveket is és a természettudományos tárgyakat is magas szinten tanulják. (Ki van nézve 4-5 ilyen hely, egyik sem a Fazekas vagy Radnóti, ott nincs is 4 vagy 5 éves képzés), sajnos magasak a pontok.

teéjesenmindegy 2018.08.26. 13:51:28

@GiaMarie:
Értem, tehát a földrajz mehet a levesbe. Minek is az...
A gyerek meg max. néz, hogy afrikában háború van, akkor itt miért drágább a kakaó... Vagy hogy honnan jön a benzin, északon hideg van-e meg ilyenek.
Kit érdekel ez. Sőt, az is ki a szart érdekel, hogy melyik porfészek merre van. Ha lemerül a gps akkor meg majd néz maga elé, mint majom a tűzhelyen.
Ezeknél nyilván sokkal de sokkal fontosabb dolgai vannak a kölyködnek.

Általános iskoláról beszélünk, hahó. Arról, hogy legyen általános fogalma a körüötte levő világról, és ne egy ősbunkó legyen.

"Földrajzból részemről a feladat nem megbukni, aztán ennyi." Mert igénytelen vagy. Ez van. Ezt adod tovább, a kölyköd is igénytelen lesz. Már bocs, az ált. isk földrajz nem olyan rohadt bonyolult dolog, hogy ne lehessen megtanulni. Jaa, hogy a lusta gyerek meggyőzi a nagyképű muterját, hogy ez épp elég. Nos, ilyen van.
"És itt nem kérdés, hogy mi van, ha mittudomén mi lesz a gyerek, akkor szüksége lesz rá." öö, izé, egy életképes felnőtt ember? Mondjuk egy olyan, aki képes rávenni magát olyan dologra, amihez éppen nincs kedve?
"Nem lesz mittudomén mi belőle, ahol szüksége lehet rá, ha már az általános iskolai tananyag elsajátítása is gondot okoz." Ja, főleg, ha ilyen anyja van.

Próbáld meg elolvasni értőn amit írok. Elgondolkodni úgyse fogsz rajta, de azért csak megpróbálom.
Szóval, azt értem, hogy nagyképűségedben meg vagy arról győződve, hogy mindenkinél mindent jobban tudsz. Te aztán jobban tudod, hogy mit kell megtanulni, nyilván azt is jobban tudod bárkinél, hogy hogyan kell gyereket nevelni.
Amit te képes leszel összehozni, az egy olyan ember, aki úgy van nevelve, hogy amihez nincs kedve, annak nem áll neki, ami elsőre nem megy, azt otthagyja. Erre tanította meg az anyja. Nem kell erőfeszítéseket tenni, hogy a söndisznós verset megtanulja, hagyja a francba, ha nincs kedve hozzá. Na, ez az ember majd pont így fog nekiállni alattad a szaros lepedőt kicserélni 30 év múlva. Sehogy.
Sőt, simán belekódolod a sikertelenséget egész életére. Ugyanis az nem úgy van, hogy az embernek kapásból megy minden. Nem. Az úgy van, hogy az emberek tanulnak, gyakorolnak, és utána megy minden. A te gyereked meg hívja muttert, hogy panaszkodjon, és az vagy megoldja helyette, vagy nem.

Óó, és most jutottam el a történet olvasásában oda, amivel kapásból igazoltál is. Nincs kedvem esőben levelet gyűjteni, akkor nem gyűjtök. A másik 22 megcsinált egy feladatot, annak ellenére, hogy minimális kényelmetlenséggel járt (úristen esett az eső bazmeg! esőköpeny? esernyő? Nyilván a katrina hurrikán tombolt felétek ugye?)
Tehát van 22 gyerek, akinek lesz némi felelősségtudata az életben, akkor is nekiáll megcsinálni a dolgát, ha éppen esik, meg van 3 selejt, aki felülbírál mindent az anyja támogatásával és helyeslésével.
Persze előhozhatnék példákat, hogy mi lesz, ha a mentősnek nem lesz kedve felmenni érted a negyedikre gyalog, vagy senki nem áll neki pakolni a homokzsákot árvíz ellen, mert esik, vagy csak a postás találja egyszerűbbnek és gyorsabbnak a kukába baszni a levelet.
Erre egész biztos vagyok, hogy kapásból megmagyarázod, hogy van lift, és nem a duna mellett laksz...
Teljesen mindegy, tulajdonképpen nem mással baszol ki, hanem a gyerekeddel, meg magaddal, csak túl buta vagy ahhoz, hogy megértsd.

Azt a marhaságot meg hagyjuk, hogy az iskolatáska azért lyukad ki, mert nehéz a könyv. A picifiad húzza maga után, vagy rugdossa az úton, azért lyukad ki, nem a súly miatt. Attól max. leszakad a válla. De milyen meglepő, hogy a gyerek szétszaggatja a cuccot, mi? Mit is kap cserébe? Új táskát, meg mutert be lehet küldeni durrogni a suliba. Ismét a felelősségre nevelés iskolapéldája. Kérdezd már meg apádat, vagy nagyapádat, hogy ő mit kapott, ha szétszakította a táskáját? Nem újat, hanem 2 pofont.

nick papagiorgo 2018.08.26. 14:03:15

Az van, hogy (akinek nem inge ne vegye magára) a T. szülő elképzeli, hogy a gyereknek mit kéne tanulnia. Az "okos" gyerek szülője szerint már általánosban fejben kéne integrálni, a "buta" szerint meg örüljön ha megtanul olvasni. így nem megy.

Szintén a T. szülő szerint a nevelést az iskolának kéne elvégeznie - helyette.

Normális esetben egy alsóssal a szülönek semmit se kéne foglalkoznia (megcsinálja a háziját az iskolában), egy felsőssel már többet (napi 1-2 órát, pl. kikérdezni a házit, elmagyarázni a tanultakat), egy középiskolással még többet, egy egyetemistával meg már megint semmit se, mert onnantól már kb. a gyerekre van bízva, hogy mit tud, meg hogy teljesít, végülis nagykorú.

Ha ez nem így van, vagy az iskola, vagy a szülő cseszett el valamit. De mindenkinek javaslom, hogy először magába nézzen, mielőtt bárkit is hibáztat.

Benbe · http://www.benbe.hu 2018.08.26. 14:05:14

@gyongyi70: Én pont azt látom, hogy az általános egy vicc, és így a gimiben kell bepótolni egy csomó mindent, amitől túlterhelődnek. Nyílván elvárt szint kérdése ez persze.

Boar. 2018.08.26. 14:07:50

@paráznabillegető: Hülyebarom, ne keverd a piaci viszonyokkal a közfeladatok ellátását. A "piac" amúgy is olyan a nermajmoknak mint ördögnek a tömjénfüst. Egy pillanatig nem élnének meg szabad, valós piaci körülmények között.

GiaMarie 2018.08.26. 14:08:49

@teéjesenmindegy: Majd ha egyszer lesz gyereked, munkád, egzisztenciád meg egy csöpp eszed, visszatérünk erre. Az általad leírtak alapján valami nagyon okos és sikeres gyermektelen gyári munkás lehetsz (esetleg még gimis) aki majd most jól megmondja. Szívesen beszélgetek olyanokkal, akikkel nem értek egyet, megismerni a másik fél álláspontját, te viszont sajnos nem ez vagy, szimplán buta, nagyképű és megkeseredett. További szép napot.

Benbe · http://www.benbe.hu 2018.08.26. 14:12:20

@gyongyi70: Én pont ilyen helyen tanítok, és a oontok nem kiszúrásból magasak, hanem mert aki nem éri ezt el, az nem tudná teljesíteni a képzést.

Boar. 2018.08.26. 14:16:02

@teéjesenmindegy: Fideszbarom, a kurva anyádat.
Igen bazdmeg, a napi tesi meg két óra államilag előírt pedofilizmus az hét óra hetente, vagyis az öt napból egy elmegy ezekre az ökörségekre. Egy elsős gyereknél is. A heti két tesi épp elég lenne, a hittan/erkölcstan meg ráér akkor, amikor a gyereknek lesz kritikai érzéke ahhoz, hogy ne fogadjon be minden maszlagot amit hall.

GiaMarie 2018.08.26. 14:18:01

@Benbe: Vagy fogalmazhatunk gorombábban is: nem elég jó hozzá. A baj meg az, hogy manapság a szülők nem látják reálisan a gyerekeiket, és azt gondolják, ő a legszebb meg a legjobb. Ha nem, akkor is. Majd faragunk rajta, hajtjuk, benne van! Ha nem elég jó ehhez a képzéshez a gyerek, akkor az a képzés hibája meg az elvárásoké, hiszen a gyerek tökéletes, ő meg szülőként mindent megtesz. Burnoutos gyerekekt látok a hatodikban, és kategorikusan úgy gondolom, ez nem az oktatás hibája.

gyongyi70 2018.08.26. 14:20:08

@Benbe: Lehet, de a vitt pontoknál nem tudjátok mérni, hogy honnan jön a gyerek. A gimi nekem is "nagy lépés" volt az általános után, de én egy teljesen átlagos helyre jártam, átlagos követelményekkel. Ahogy nézem, a fiam mit tanul néhány tantárgyból, a gimi sok esetben csak ismétlés lesz neki. Ettől még viszont elvérezhet a felvételin, ha pont az a 2 pont hiányzik neki, ami az átlagos és az ő sulija-féle követelmények között húzódik.

gyongyi70 2018.08.26. 14:26:59

@Benbe: Egyébként pont ezek miatt úgy tűnik az előzetes esélylatolgatásokból, hogy az Apáczai-ba lenne a legesélyesebb, pedig nem akarom megint versenyistállóba vinni, mert ott a felvételi nagyobb eséllyel számít, főleg, ha a matekot term. tud. képzésen duplázzák, abból rendszerint 45 pont körül ír. De bizonytalan vagyok abban is, elég-e az apáczais követelmények mellett 4 év a két nyelvvizsgára is. Inkább 5 éves, nyek-es képzést preferálnánk.

ami szabad 2018.08.26. 14:51:27

Végigolvastam a blogot is, a hozzászólásokat is, és szülőként van némi rálátásom, így belevágok: Van abban igazság, hogy egy halom szülő túl sokat vár el a gyerekétől, én is úgy gondolom, hogy egyrészt tök mindegy, kitűnő -e a gyerek, és kicsi a valószínűsége, hogy a matek a magyar, a torna a rajz meg az ének egyaránt rajongva szeretett tárgy lenne, hisze a polihisztorok ideje lejárt. Abban tehát van igazság, hogy mi szülők is terhelünk a gyerekeken az elvárásainkkal, a különórákkal, stb. Azért nem ártana azt sem tudni, hogy e mögött többnyire jó szándékú nem túl sikeres szülők állnak, akik a saját sikertelenségüket kudarcnak megélve, szeretnék ettől megkímélni a gyerekeiket, és tolják a teljesítmény elvárást, hogy nekik már jobb legyen. Tény, hogy ez által csak boldogtalan, és már 20 éves korára kiéget, egyébként meg önállótlan, önbizalomhiányos kis-felnőtteket lehet csak nevelni, így jó lenne leállni vele! Az viszont nem kérdés, hogy az általánosban már napi 7 óra (minden nap) akkor is komoly és holt felesleges teher, ha a 7 órából csak öt a "tanulós" mert az időt attól még lopja! Az az általános iskolás, aki lazán 1/2 4-4-re ér haza, és a másnapi 5 tanulós órára fel kell készüljön, nem mellesleg az átlag napi 3 dogával, igenis szarul érzi magát! A szülők pedig nem feltétlenül teljesítményorientáció miatt küldik edzésre is gyereküket, hanem hogy a stresszoldó mozgás, az alternatív barátkozás lehetősége is a gyerek rendelkezésére álljon! A tornaórák akár jók is lehetnének, de többnyire nem azok, nem játék és feszültséglevezetés, hanem a már 30 éve is elavult, helyenként egyenesen direkt káros gyakorlatok számonkérése és a tömény fegyelmezés az a 45 perc, aminek egyébként az lenne a célja, hogy levezessék a feszkót, mozogjanak egy jót és nem mellesleg a mozgás örömére tanítson! A gyerek könyveit elnézegetve a 20 % -a kuka lehetne, és ha az így kivágott anyagból felszabaduló időben rohanás helyett a megértés/ bevésés menne az általánosban, akkor még tán valami haszna is lenne az egésznek, és nem a középiskolában kéne újratanítani az egész anyagot, mintha perverz módon cél lenne a megértés megnehezítése, úgy vannak összeállítva az anyagok. A zöngés és zöngétlen, hidd el, mesze nem a jéghegy csúcsa, számos olyan anyagrész van szinte minden tantárgynál a könyvekben, amiért 50 botütés járna, nem pedig fizetés! A természettudományos képzés szar, 7.-ben egyszerre indul földrajz, biológia, fizika és kémia kevés óraszámmal, de akkora elvárással ami esélytelenné teszi a gyerekek számára hogy megszeressék/ megértsék az anyagot! Szánalmas katyvasz az egész, ami egészen bizonyos, hogy NEM a gyerekek érdekeit szolgálja! Csak azt szeretném tudni, hogy létezik-e legalább egy olyan marha, akinek ez jó így?

GiaMarie 2018.08.26. 15:23:12

@ami szabad: Most kövezz meg, de én szeretem ezt a mostani rendszert. Nyilván ez egy soktényezős dolog, hogy miért. Nem azt mondom, hogy nem lehetne jobb, csak azt, hogy nem ROSSZ. Ehhez nyilván hozzá tartozik, hogy az én fiam olyan iskolába jár, ahol jelentős többségben vannak azok a tanárok, akik a legjobbat szeretnék kihozni az adott rendszerből, nem pedig bebizonyítani, hogy az nem működik, akár a gyerekek kárára is. Gondolok itt arra, amikor a tesitanár az oktatási naplóba (?) azt írja be, hogy futottak a Duna parton novemberben, valójában meg sétáltak egy nagyot kabátban és sapka-sálban. Kell hozzá az is, hogy az a pedagógus, aki "nem fontos" tantárgyat tanít, úgy álljon hozzá, hogy érdeklődést keltsen a gyerekben, és nem úgy, hogy kiad 20 oldalnyi bebiflázni valót, hogy önnön fontosságát bizonygassa. Egyedül nevelem a gyerekem, és mindig teljes munkaidőben kellett dolgoznom, mert sajnos nem támogatott senki anyagilag. Engem a pár évvel ezelőtti rendszer gyakorlatilag összeroppantott és lehetetlen feladatok elé állított. Nem volt kötelező a napközi, inkább olyasmi volt, ahova csak a szar szülők adják be a gyereküket. Ki voltak csapva az udvarra, vagy "mindegy, csak csendben legyenek" volt a program. Négy után menni a gyerekért szentségtörés kategória volt, miközben a munkaidőm fél ötig tartott. A baj az, hogy a fórumokon az ilyen emberek nem jelennek meg, mert nincs rá idejük, holott egyáltalán nem kisebbség a gyermekét egyedül nevelő teljes állásos + a két teljes állásos szülő! Ők, mikor jó esetben ötre hazaesnek az otthonukba, ahol a házimunkát és egyebeket nem végezte el senki, nem tudnak leülni a gyerekkel mondókát tanulni a mosatlan edénykupac árnyékába. Nekünk ez a rendszer jobb egyértelműen. Nyilván iszonyat sok mindent kigyomlálnék a tananyagból én is, kezdve pl az ének órával, ami óriási kicseszés azokkal szemben, akiknek nincs énekhangjuk, és nyolc évig gyötörnek vele, hogy állj ki kappan hangon kornyikálni a röhögő-cikiző osztálytársak elé. Zöngétlenedés és társait is kivágnám, bár azért ez nem volt annyira sokkoló emlékeim szerint, repülne utána a gazdaság földrajz a Légy jó mindhalálig és a Kincskereső Kisködmön társaságában (ez utóbbiak amúgy eltűntek, ez netto pozitívum számomra!) Egyértelműen túlzó a matek követelmény is a korosztályhoz képest, akiktől követelik. Ugyanakkor biztosan állíthatom, a rendszer működhet jól, ha szereplőinek ez a fő célja. Nálunk jól működik, és az én gyerekem nem jön haza zokogva 100 oldal házival - megírják a napköziben. Ehhez kell az, hogy a tanári kar is beszélgessen egymással, és összehangolják, hogy ne minden tantárgyból ugyanazon a hétfőn legyen a témazáró és társai. Kell a napközis tanár, aki ha azt látta, hogy 10-ből 9 gyerek második napja nem tud a lecke végére érni a tanulószobán, akkor jelezze a szaktanárok fele, hogy változtassanak. Kell az, hogy a szülőK fel merjenek állni EGYÜTT, ha valami rossz - számomra ilyen pl a 8-10 kilós iskolatáska kérdésköre, amire lenne is nem világtól elrugaszkodott, turboidealista megoldás. És végső soron kell a szülő önmaga, aki ismeri a gyerekét, és meg tudja dícsérni egy kettesért is, ha azt erőn felüli tanulással érte el a csemete, vagy éppen összekacsintani vele (mikor már nagyobb) hogy hülye a tanár, mert egyest adott énekből. Mondjuk ahelyett a kérdés helyett, hogy beleszakadtál volna, édes fiam, ha hétvégén a géped nyomkodása helyett a szolfézst tanulod?

paráznabillegető 2018.08.26. 15:45:03

@Boar.: a "hülyebarom" kivételével tök értelmes lett a hozzászólásod... szóval ezt az egy szót ignorálom.
hm... nem is. inkább alkalmazom rád.
figyelj, ökör, közfeladat, mi? de minőséget azért elvárnál, úgy e? hát ki az a hülye, mondd, aki elmegy gombokért nyírni az idegrendszerét? ja, hát a hülyék... oszt erre vered a palávert?
szóval kis pénz, kis tanítás.
a gyerek meg nem számít. nincs szavazati joga! ha meg lesz, akkor direkt jó, ha ne okos.

gyongyi70 2018.08.26. 15:53:19

@GiaMarie: OK, értjük, hogy kifogtál egy jó iskolát. Ez a te valóságod. Attól még léteznek másfajta iskolák, ezért más szülők, más gyerekek más valóságot élnek át. Mindenkinek igaza van a saját nézőpontjából. És sajna a többség túlterheltségre panaszkodik.

Bkkzol 2018.08.26. 15:53:40

Egyre kevesebb a gyerek Európában, tehát egyre kevesebb emberből lehet válogatni az egyetemeknek. Így jogos az igény , hogy szerényebb képességű fiatalok is elvégezhessék az egyetemeket. Azt az egyik oldal (se iskolák , se tanulók) nem ismerné be, hogy nincs elegendő értelmes ember anyag. Sokkal egyszerűbb a követelményeket lejjebb szállítani. "majd megnézi ezt...azt a google-n!"

Boar. 2018.08.26. 15:54:08

@paráznabillegető: Na figyelj hülyebarom...
Mindegy, hogy én milyen minőséget várok el az oktatásban vagy az egészségügyben mert egyik kormány se nagyon igyekezett ezekben a dolgokban rendet tenni...innentől szavazhatok amerre akarok, nem segít.
Hülyebarom pedig azért lettél mert demagóg módon a piaci kereslet/kínálati viszonyokkal példálóztál de a ner-es elvtársakat kurvára nem érdekli, hogy a közszféra igavonóinak szánt bérért milyen minőségű és mennyiségű munkaerő kapható, itt nincsenek piaci viszonyok. Ők magánklinikára járnak és magániskolákba járatják a kölykeiket.
Ezért a megalázó fizetésért meg az megy el dolgozni aki hivatásának érzi a nevelést/egészségügyet és még nem nyomorodott bele(ők tartják életben a rendszert) illetve aki igénytelen vagy semmire nem jó. És ezek az emberek tanítják a gyermekeinket vagy veszik ki a vakbelünket.

paráznabillegető 2018.08.26. 15:59:08

@Boar.: piac pedig minden. kivehetsz területeket, mondván, ez ilyen meg olyan. de a valósággal előbb-utóbb szembe kell nézned.
közfeladat? ki nem szarja le. ivadékod nem akarod ostoba legyen? hát fizess, paraszt. ég a vakbeled, de hosszú a várólista, és amúgy is doktor mészáros operálna? hát fizess paraszt.
dejszen a nerlovag is fizet osztrákba a magánklinikán.
mammon.

Boar. 2018.08.26. 16:04:48

@paráznabillegető: NER-ék minden erejükkel a piaci viszonyok torzításán munkálkodnak és rohadtul nem érdekli őket ennek a hosszú távú hatása. Ők nem "szembe néznek" a valósággal hanem "csinálják". A sok barom meg beveszi.

paráznabillegető 2018.08.26. 16:07:51

@Boar.: na és?
valami mindig van... most ner.
majd elmúlik.
jelenleg és a jövőben nem kell sok tanár. amúgy is egyre kevesebb gyerek nő fel magyarországon évről évre. meg ott az internet. elárulom: nemcsak pornót lehet rajta nézni.

GiaMarie 2018.08.26. 17:02:00

@gyongyi70: Rossz oldalról nézed! Ezek a pedagógusok bármelyik rendszerben jók lennének. Viszont ahol panaszkodsz, hogy a rendszer rossz, a bajt valójában az abban résztvevők okozzák, és bármilyen más rendszerbe teszed őket, aki inkompetens és rosszindulatú, az az is marad. Sajnos túl sok ilyen tanerő garázdálkodik a mai napig a közoktatásban, megtámogatva hasonló szülőkkel. Ez a baj, nem a rendszer :(

Benbe · http://www.benbe.hu 2018.08.26. 17:12:07

@gyongyi70: Ha biztos vagy a gyereked en, akkor hozott ponttól függetlenül ajánlom megpróbálni a Karinthyt! Nagyon kemény öt éves, kéttanos suli, de nem versenyre, hanem a továbbtanulásra készítünk nagyon humánus körülmények között, remek hangulatban. Nehéz bejutni, de akinek sikerül, nagyon jól jár.

Benbe · http://www.benbe.hu 2018.08.26. 17:13:32

@gyongyi70: Mi szóbeliztetünk, az az összpontszám negyede. A többi pont sajnos nem bír információ-tartalommal...

gyongyi70 2018.08.26. 17:15:03

@GiaMarie: De, a rendszer rossz. Azon gondolkodtál már, miért hajszolják sokszor a szülők is egymást, egymás gyerekeit végeláthatatlan versenybe, holott a kormány teli szájból harsogja, hogy jó szakmunkások kellenek és valóban tapasztaljuk nap mint nap, hogy hiányoznak az ácsok, villanyszerelők stb.-k? Hát mert a szülők részéről is teljesen racionális döntés, hogy akár az oda nem illő gyereket is gimibe küldjék, ugyanis a szakiskolákban olyan rendszer-szerű népbutítás történik, hogy onnan nem jó szakmunkások nem jönnek ki, de életképtelen, olvasni-írni alig tudó közmunkásokat termelnek ki csupán. Tehát a rendszer rossz. Ha a szülő azt látná, hogy jó, komoly oktatást kap egy szakmunkás is, talán többen küldenék oda jó szívvel a gyerekeiket, és a gimikbe kevesebb tülekedés lenne.

gyongyi70 2018.08.26. 17:16:04

@Benbe: Az van az első helyen, kerületiek vagyunk. :-) (Vörösmartysok).

Benbe · http://www.benbe.hu 2018.08.26. 17:25:56

@gyongyi70: Ez nagyszerű! Decemberben lesz felvételi tájékoztatónk és nyílt hetünk, erről érdemes tájékozódni!

Benbe · http://www.benbe.hu 2018.08.26. 17:29:48

@szaktanar Nem felelőtlenül mondom ezt, hanem sok száz külföldön továbbtanult és helytállt diák alapján, a nemzetközi konferenciák alapján, tehát komolyak a visszajelzések. Sosem felejtem el, amikor az osztályom angolul tanította az amerikai anyanyelvi tanárt...

gyongyi70 2018.08.26. 17:46:36

@Benbe: Köszi, biztos megyünk. A fiam már tavaly is járt tehetséggondozó matekra, azt is folytatni fogja.

dr utcai arcos 2018.08.26. 18:07:12

@teéjesenmindegy: Ó édes Istenem. Te vagy a nap, a f**t, a hónap királya. Nagyon vissza kellett fognom magam, mert ilyen szépen nem tudtam volna összefoglalni, kb minden második szavamat csillagoznom kellett volna.

Laci A Lakli 2018.08.26. 21:48:48

Arról a mítoszról, hogy a diákot a napi egy tesi és a heti 2-3 óra hittan/erkölcstan terheli le kérem szépen le lehet szállni...
A tesiórákra éppen szükség van, mert a gyerekekben rengeteg energia van és csak a gép előtt üllő blogolók és a lusták hiszik, hogy nincs szükség a napi rendszeres sportra. Amíg Magyarországon a fiatalok körébn 15-16 százalékos a túlsúly addig nekem ne jöjjenek olyannal, hogy a napi mozgásra nincs szüksége a gyereknek. A tesiórákat én általánosban semmilyen szenvedésnek nem éltem meg sőt nagyon jó volt. Ellenben fiúként egy ének-zene és rajz órát utáltam, (Nem voltam tehetséges ezekben). Amúgy meg Ének-Zene címén sem az ment anno, hogy megszeretessék velük a klasszikus zenét, hanem az volt, hogy fejből kellett visszamondani a Mozart önéletrajzát, meg azt kellett tudni, hogy milyen ritmusok vannak a magyar népdalokban. Zenehallgatás kb. 2 órán volt egész évben... Na ezért vannak a diákok túlterhelve, mert a többi segédtantárgy mellé is olyan elméleti dolgokat kell bemagolnia az embernek aminek nincs semmi értelme. Ja és a fizika-kémia-földrajz az egy fiúnak sokkal fontosabb tudnia, mint azt hogy milyen hexameterek léteznek a görög költészetben. Szóval ilyen baromságok miatt vannak a diákok túlterhelve. Szerintem sokkal több fizikai, kémiai kisérletet kéne a gyerekeknek is csinálniuk és több mozgást kéne belevinni a tantervben, mert az alapvető kézségeket kéne megtanítani nekik. Integrálni, meg deriválni az egyetemen kell megtanulni én is ott tanultam meg azt mégis lett diplomám. Alapvető képezségeket kéne fejleszteni általános középiskolában, nem azon erőlködni, hogy egy rohadt enciklopédiát miként magol be a gyerek.

Laci A Lakli 2018.08.26. 22:01:47

@gyongyi70:
Mivel a szakmunkásokból hiány van az országban ezért nem felelőtlen szülői döntés ma engedni, hogy a gyerek szakmunkás képzőbe kerül. Milyen közmunkás pénzekről beszélsz.
Egy ács 3500-4500 ft/m2-ért rakja újra a cserépléceket, egy fűkaszás vállalkozó amihez még szakmunkás képző sem 10-15 ft/m2 kaszálja a füvet, egy parketta csiszolás újra lakkozással 3000-4000 ft/m2.
És ezek vidéki árak, egy szakmunkás ma már tényleg többet keres, mint egy-két diplomás. A piac szabályozza ezt elég rendesen... Tehát miért kellene nekünk at elvárni, hogy egy szakmunkás képzőben olyan magas szintű oktatás legyen. A szülőnek is van feladata. Amúgy a gyerek a szakmunkásképzőt körbevevő közeg miatt butul el, nem az iskola miatt...

gyongyi70 2018.08.26. 22:35:09

@Laci A Lakli: 1, A pénz nem minden. 2, Most épp hiány van. Volt már nagy keletje az építőiparnak a 2008-as válság előtt, azután aki csak tudott kitántorgott Németországba, hogy éhen ne haljon, mert itthon a fű se nőtt. Most épp egy nagy automatizálási korszak előtt állunk, sok szakmunka meg fog szűnni, erősen átalakul, más fajta anyagok, technológiák jönnek, amivel nem árt tisztában lennie egy jó szakmunkásnak. Ha viszont a gyerek/fiatal megtanul tanulni, megfelelő alapismeretei vannak, akkor bármikor tud váltani, újra kezdeni, követni a saját szakmájában történő fejlődést. 3, Mit gondol, ki tudja megfizeti ezeket a szakmunkás árakat? Hát aki a valódi hozzáadott értéket termeli, az pedig a legtöbb esetben a diplomás szakember. Nyilván lehet kivételes példát hozni erre is, arra is, de az átlagot tekintve jóval többet keres egy diplomás, mint a szakmunkások.

teéjesenmindegy 2018.08.27. 00:16:20

@GiaMarie: Na, pont erről beszéltem :D:D:D
Akkora arcod van, hogy simán megállapítottad a marhaságaidat, és kb. olyan messze vagy az igazságtól, mint Makó Jeruzsálemtől.
Hát ki már kritizálhatna téged, ha nem egy hülye gyári munkás, téged, a diplomás ANYÁT, bazmeg. Mert te, aki széttetted a lábad, és megszültél innentől mindent tudsz.
Mesélj hány pszichológiai könyvet olvastál, és kitől gyerekneveléssel kapcsolatban. Sorold miket. Megmondom, hogy melyik marhaság, és melyiknek van alapja. Bár bármiben lefogadom, hogy egyet sem.

Ismét leírom. A nagy arcoddal fogsz nevelni egy életképtelen szerencsétlen balfaszt. Majd ott fogsz állni 50-60 évesen és csak nézel, hogy hol basztad el. Emlékezzél akkor rám. Nem engem kell meggyőznöd, te fogsz rábaszni.

teéjesenmindegy 2018.08.27. 00:21:58

@Boar.: Igen, hugyagyú, egy gyereknek a napi egy óra tesi miatt terhelődik az agya.
Tényleg jól látod, rohadt nehéz kidobósozni, focizni, kosarazni, tönkre is mennek bele.

Laci A Lakli 2018.08.27. 03:21:32

@gyongyi70:
1. Közhely! Arra akartam refrektálni, hogy szakmunkásképzőben olyan tudást és szakmát kap az ember megszerezni, ami bizony ma Magyarországon piac képes és bizony nem minimál bért lehet vele keresni, ugyanis sok hiányszakma van amire a képzés szakmunkás képzőben lehet bizony megszerezni.
2. Igen most hiány van, de nagyon! Igen voltak szűkös esztendők, de ez a gazdasági rendszerbe van kódolva. Amikor nem pörgött az olajipar akkor is repülnek az olajmérnökök és a geológusok. Nincs biztosíték arra, hogy bármit választ az ember akkor lesz állása. Az építőipar amikor lent volt ugyanúgy az építészmérnököknek nem volt munkája, mint a kőművesnek sem...
3. Itt érzek egy kis felsőbbrendűséget a szavaidban. Értéket bizony nemcsak a diplomások termelnek! Egy mozdonyvezető aki több, mint 350 nettót visz haza, szerinted nem lehet megtakarítása egy házfelújításra? Falun is vannak házfelújítások, mert ott akinek például van földje és felveszi az EU-s pénzeket azoknak bizony van mit a tejbe aprítani...
Én nem hiszem magamat ennyire felsőbbrendűnek.... Ezt a beképzelt diplomához társuló fölénységtől én személy szerint hányok. Az embereket végletekig lenézni, mert nem diplomások egyszerűen olyan mértékű butaságra vall, amivel bizonyítja az ember, hogy tulajdonképp nem méltó a diplomára.

gyongyi70 2018.08.27. 07:15:44

@Laci A Lakli: Nem lenézés, tény kérdés. A mezőgazdaságban most (még) jó, mert ömlik a támogatás, de 2020 után ez nagyot fog változni. És akkor visszatérünk oda, mint előtte: sír a termelő, hogy fillérekért veszik át a termékeit, pedig mennyi értéket teremtett, és a kereskedő veszi lesz a hasznot. Igen, mert a kereskedő még egy sor olyan szolgáltatást végez, amit a termelő nem, marketinget végez, új értékesítési utakon, akciókon töri a fejét, amitől, ami miatt kereshet a terméken. A ruhaiparban sem azon van a profit, amikor megvarrják, hanem amikor megtervezik a ruhát, beviszik az üzletbe, elkészítik a modelleken a fotókat, megtalálják a célközönséget, aki méregdrágán megveszi, amit Ázsiában fillérekért megvarrnak.
A pénz nem minden nem közhely. Ahhoz, hogy jól érezd magad a világban, tudj tájékozódni, el tudd intézni az ügyeidet, helyesen tudj dönteni az életed kérdéseidben, tudj vigyázni az egészségedre stb. stb. nem árt némi alapműveltség.
Ami a válságokat illeti: én sem azt írtam, hogy egy diplomás nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy át kell képeznie magát, csak azt, hogy sokkal könnyebben megteszi, mint az, akinek szövegértési problémái vannak, soha nem olvas, nemhogy tanul. Egy jó szakmunkásnak is folyamatosan követnie kellene, mi történik a szakmájában. Maon nem teszik. Most vagyunk túl egy lakásfelújításon. Én nem vagyok építész vagy építőmérnök, de kis utánaolvasás után sokkal jobban tudtam, mit hogyan, hová kell használni, mint a szakik. Több esetben jól elszúrták volna, ha nem figyelek. Egyébként a legtöbb "mester" csapnivaló, így, hiába volt rá pénzünk, mi végeztünk több munkát a férjemmel, mert szebben, pontosabban megcsináltuk, igaz, kicsit lassabban. Könyv, internet, kis gyakorlás és a legtöbb szakma megtanulható a béna diplomások számára, olyannyira, hogy az ismerősök, akik nálunk jártak viccesen azt ajánlották, váltsunk szakmát, olyan szép lett.. Fordítva nem tudom, hogy működne. :-)

gyongyi70 2018.08.27. 07:41:50

@Laci A Lakli: Ui: Hogy nem lenézés, újra leírom, amit először: lehetne jól csinálni a szakmunkásképzést, mint pl. német nyelvterületen és akkor több szülő küldené oda nyugodt szívvel a gyerekét. De ott kemény munka elvégezni egy ilyet, aki ott végez, az inkább technikus, mint szakmunkás, ezért felelősséget tud vállalni egy kivitelezés teljes lebonyolításáért, minőségéért. A nálunk dolgozó "mesterektől" tudom, hogy aki kint dolgozott hosszabb-rövidebb ideig megtapasztalta: nem fogadják el az itteni bizonyítványukat, nem jó semmire. Megnézik, hogy megy nekik a burkolás, festés, ha megy, afféle ügyes segédmunkásként dolgozhatnak egy kinti szakember felügyelete és irányítása alatt.
Visszakanyarodva a topik témájához: ahhoz, hogy ez jól működhessen Maon, arra lenne szükség, ami sok máds országban: az általános iskolában sokkal jobban meg kellene alapozni a közismereti tárgyakat, inkább kevesebbet, de jobban tanítani. Ausztriában alsóban pl. csak olvasni, írni, számolni tanulna, nincs más sallang. De azt jól, alaposan.

Boar. 2018.08.27. 08:14:24

@teéjesenmindegy: Te kretén barom, hogy basznád telibe a fideszes kurva anyádat... Nem a kidobózástól megy tönkre a gyerek hanem attól, hogy ezt minek a rovására erőltetik rá. Attól te narancsbuzi, hogy a hétéves elsős annyi időt tölt az iskolában mint mások egy munkahelyen és a hét öt munkanapjából egy teljes nap ezekre a baromságokra megy el. Te biztos örültél a tesiórának mert addig se kellett tanulni de ennek most iszod a levét, buta és primitív maradtál. Nem a napi egy óra sok hanem az, hogy ez egy óra plusz elfoglaltság az amúgy sem kevés mellé, és akkor még a fideszkéim által ugyancsak rájuk kényszerített "ideológiai nevelésről", kötelező agymosásról nem is beszéltünk.
Úgyhogy menj a kurva anyádba, senki sem kíváncsi a süket demagógiádra te barom.

Laci A Lakli 2018.08.27. 19:16:28

@gyongyi70:
2020 után nem fog eltűnni a földalapú EU-s támogatás! Ez nem a kohéziós alapból megy, amivel fenyegetni próbálnak. Ez az egész EU-ról szól. Kevesebb lesz, de nem lesz sokkal kevesebb ennek az oka nem a magyar kormány ereje, hanem az, hogy akkor a francia, belga, holland, dán, spanyol stb.. termelők is kevesebb pénzt kapnak és buknának sorra az EU-s kormányok liberális demokrácia ide-oda. A traktorral kimenő és az országot lebénító francia gazdák ellen Macron tehetetlen. Szóval nem kéne ezt a szöveget elhinni. Vidéken a gazdák igenis jól fognak járni a 2020-as költségvetés után is.
Amit írsz a szakikról az teljesen megállja a helyét, én is most házfelújításban vagyok és zavartam el kőművest, mert olyan mocskot hagyott maga után, mint az állat a szakikra bizony rá kell nézni, mert ők a számkra legegyszerűbb módon csinálnák a munkát ami bizony nem mindig jó. De ez mindenhol így van a világban. Ő egy kivitelező, nem egy tervező neked kell pontosan megmondani, hogy miként szeretnéd a munkát igen és ehez szükséges némi előkészület.

Laci A Lakli 2018.08.28. 04:04:35

@gyongyi70:
Nem azért lenézés, mert a szakmunkásképzőkben rossz az oktatás színvonala szerinted, hanem azért lenézést, mert azt írtad, hogy a szakmunkások nem teremtenek értéket! A megbízásokat is csak diplomásoktól kaphatják!
Ami óriási különbség, persze vannak kóklerok, de azért valahogy felépülnek a dolgok és bizony nem a mérnököknek van kiosztva a keményebb fizikai munka.
Amúgy meg az egyetemeink is sok esetben ugyanannyira vannak lemaradva a nyugati egyetemektől, mint a szakmunkásképzőink a nyugati szakiskolák.
Eszméletlen, hogy egyes tudomány ágak területén olyanok tanítanak, amit nyugaton már nem is ismernek. Komolyan én is voltam előadáson szakemberként ahogy egy 70 év körüli professzor akarta elmagyarázni a technológiát, csak hát szóltam, hogy ez kb. 20 éve már nem nemzetközi standart...
Amúgy igazad van az sajnos a magyar oktatási rendszer kb. 20 évvel van lemaradva a fejlettebb országokéhoz képest. Szerintem is kevesebb magolás és tudás kéne adni és sokkal jobban kéne rákéne feküdni az alapvetői logikai gondolkodás megtanítását és a kézségfejlesztést. Ebben nem lesz vita köztünk.

gyongyi70 2018.08.28. 08:49:40

@Laci A Lakli: Azért ne végy rá mérget, hogy minden ugyanolyan lesz 2020 után. www.portfolio.hu/unios-forrasok/gazdasagfejlesztes/tul-bonyolult-lehet-a-2020-utani-agrartamogatasi-rendszer.292214.html Amit lehet tudni, hogy egyre inkább a zöldítés, környezetvédelem és a termelésbiztosítás (kockázatközösségek stb) felé mozdul el a KAP, ezért csak az fog szinten maradni legalább, aki halad ezekkel a követelményekkel.
Ami az értékteremtést illeti: kéretik az érték fogalmát nem filozófiai értelemben, hanem kőkeményen forintosítva, gazdasági értelemben figyelembe venni. Ily módon sajnos-nem sajnos egyre kevesebb hozzáadott értéket ér a kétkezi munka adott terméken, míg a mögötte álló mérnöki, kereskedelmi, marketing, design stb.. munkáké egyre nagyobb hányadot képvisel. Ezt különben jól levezették pár hónapja épp az indexen egy márkás sportcipő példáján, hogy ha a cipőkészítő 5 dollárt kap a cipőért, miért kerül 100 dollárba a boltban... És kiderül, hogy nem nyerészkedésből, de a cipőre előtte-utána annyi hozzáadott értéket termelő szellemi munka, szolgáltatás rakódik, ami miatt ennyi a végső ára.
Ismétlem, hogy lehet hozni millió példát jó szakmunkásra (a régiek pl. még elég jók voltak, csak lassan kiöregednek) és botcsinálta értelmiségre, azt is, hogy lehetne sokat javítani a szakmunkás bizonyítvány, oktatás értékén, de tény, hogy általánosságban teljesen racionális döntés a szülő részéről, hogy inkább tanulásra buzdítja a gyerekét, mert hosszú távon az még senkinek sem ártott meg. Még ha a gyerek ovis korától kezdve is arra vágyik, hogy pék legyen, baja abból nem származik, ha letesz egy érettségit, ne adj isten diplomát, utána nem kunszt kitanulni a pék szakmát (és legalább jól tudja majd menedzselni a saját üzletét, ha lesz a háttértudásával), ha viszont szakmunkásként később mégis tanulna, akkor nem mondom, hogy leetetlen, de sok és nehéz kerülőúton lehet felnőttként pótolni a tanulást.

teéjesenmindegy 2018.08.28. 20:36:49

@Boar.: Na figyelj te agyatlan faszfej.
"y a hétéves elsős annyi időt tölt az iskolában mint mások egy munkahelyen és a hét öt munkanapjából egy teljes nap ezekre a baromságokra megy el."
És mesélj mi más dolga van a hétéves elsősödnek? Főzni kell otthon, vagy mi a jó kurva anyád olyan fontos neki? Ja, 3-4 tanóra után a normálisabbjának kifejezetten jól esik némi mozgás - ne a magadfajta fotelhuszár, tornából felmentett förmedvényekre gondolj, hanem normális gyerekekre.
Egyébként, ha nem a magyar gyerekek lennének a legelhízottabbak az eu-ban - mert ugye a fajtád egy éve még éhező milliókrók ugatott, plusz a hozzád hasonló kretén szülők nem csipsszel tömnék a kölykeiket, akkor nem kellene napi tornaóra.
Na, eriggy a kurva anyádba hülyegyerek.

Boar. 2018.08.29. 00:58:05

@teéjesenmindegy: Hogy szakadt volna a fejed a kurva anyádba te fidesznyalonc büdös patkány.
Erről pofázz: index.hu/belfold/2018/08/28/megszunhet_az_iskolakban_az_onallo_kemia_es_fizika_tantargy/
Hogy basznád meg a kurva anyádat, erre volna szükség, nem a napi tesire meg a hittanos buziskodásra.
Az én gyerekeim többet mozognak mint azt te el tudnád képzelni-igaz, nekik nem az a dolguk az életben, hogy a monitor előtt ülve szolgálják a fideszes hazaáruló gazembereket egy kis alamizsnáért. Chipset sem esznek, vadhúson, halon, sokféle zöldségen és gyümölcsön élnek úgyhogy ezzel is mellélőttél te retkes patkány.
Ha a gyerek mozogni akar, akkor mozog. Nem attól fogja megszeretni a sportot, hogy kötelező minden nap az iskolában "tornázni", ha van tornaterem és szabad, akkor ott, amúgy meg a folyosón...
És hogy mi dolga van egy elsős gyereknek? Az, hogy gyerek legyen bazdmeg. Az, hogy játszhasson, kötetlenül, amit akar. Neked ez persze kimaradt, amikor anyád, az a szájbabaszott cigánykurva ment ki a kamionparkolóba, nyilván téged is vitt magával, hátha valamelyik töröknek bejön a kicsit debil gyerekkel a szopatás. Ez persze rányomta a bélyegét az életedre... Remélhetőleg nincs gyereked, az ilyen gének hordozóit Hitler is örömmel kiállította volna a múzeumában...

Laci A Lakli 2018.08.29. 04:43:38

@gyongyi70:
Szóval az EU-s támogatási rendszer nem igazán lesz átalakítva 2020 előtt akármit is akar a bizottság tekintve, hogy kb 1 év van a következő választásokig és nincs az a párt amelyik ilyen nagyságú reformot megmerjen kockáztatni a franciáknak már így is elég durva az a kb 5-10%-os mínusz ami a Brexit miatt hiányzok a költségvetésből! Arról nem is beszélve, hogy egy teljesen új bizottság és EP fog létrejönni, szóval nem igazán várható igazán mélyreható reform az EU-s választások elött.
Az indexes cikket én is olvastam felemelő volt. Be is linkelem neked: index.hu/gazdasag/2016/05/28/mi_kerul_40_ezerbe_egy_futocipon/
Csakhogy itt van egy óriási bukta a látásmódodban szerinted az érték gyakorlatilag ami növeli az árakat. Milyen jó, hogy ma Magyarországon 27%-os az ÁFA, hisz a ngyobb adó az nagyobb érték szerinted.
Marketingről elég nagy költsége a marketingnek, hogy bizony egy futócipő eladásához egy sztár igazolnak, mondjuk CR7-et, aki finoman szólva sem diplomás stb... A marketing költségekbe benne van a szakmunkás bére aki felragaszta a plakátot az M0-s mellett... Stb Finoman szólva sem igaz, hogy a marketing költségek a diplomások bére miatt olyan magas. De legyen a kereskedelmi költségek is a boltokban az eladók 80%-nak például szinte biztos, hogy nincs diplomája, vagy legyen az üzletre szánt karbantartási költségek stb... De te ezt az "értéket" egy az egyben a diplomásoknak tulajtonítod. Nagyon nehéz megkülönböztetni a KÖLTSÉGET az értékkel. Látod a szakmunkás mindenhol ott vannak, ahol az értéket/költséget előállítják (kivéve az ÁFA-nál, mert ott valóban diplomás politikusok nyúlják le a pénzt :( ). És itt jön a következő érdekesség nemcsak diplomások lehetnek vállalkozók, ismerek olyan nagyon nagy árbevételű (nem NER-es) cégek vezetőjét akiknek nincs diplomája!
Egyetértek abban nincs semmi baj, ha a szülő arra buzdítja a gyereket, hogy tanuljon! Ez egyértelmű emiatt lettem én diplomás. Azonban túlsok már középsikolában is a szenvedő gyerek lásd az én szakközépsulimból anno 28-as kezdő osztályt 16-an fejeztük be! Nem bírták a terhelés... Utánna egyetemen is a 60-as kezdőből 30-an diplomáztak le. Látod a középsikolától számítva 2x50%-os lemorzsolódás tapasztaltam. Teljesen rossz és éveket veszítenek ezek az emberek, ha a szülő csak a tanulj, tanulj dolgot mondogatja, ugyanis a szülőnek fel kell mérnie a gyerek valós lehetőségeit. Sokaknál ez egy érettségi ennyi. Nem hibáztatom azt, akik megpróbálják, de mondjuk amikor az egyik osztálytársam anno 2-es bukdácsolt fizikából középiskolában és valahogy bejutott egy műszaki fősuliba, akkor már felvetődik a szülő felelősége, hogy bizony borítékolható volt az, hogy a gyereknek nem lesz diplomája...

Laci A Lakli 2018.08.29. 04:46:07

@gyongyi70:
Szóval az EU-s támogatási rendszer nem igazán lesz átalakítva 2020 előtt akármit is akar a bizottság tekintve, hogy kb 1 év van a következő választásokig és nincs az a párt amelyik ilyen nagyságú reformot megmerjen kockáztatni a franciáknak már így is elég durva az a kb 5-10%-os mínusz ami a Brexit miatt hiányzok a költségvetésből! Arról nem is beszélve, hogy egy teljesen új bizottság és EP fog létrejönni, szóval nem igazán várható igazán mélyreható reform az EU-s választások elött.
Az indexes cikket én is olvastam felemelő volt. Be is linkelem neked: index.hu/gazdasag/2016/05/28/mi_kerul_40_ezerbe_egy_futocipon/
Csakhogy itt van egy óriási bukta a látásmódodban szerinted az érték gyakorlatilag ami növeli az árakat. Milyen jó, hogy ma Magyarországon 27%-os az ÁFA, hisz a ngyobb adó az nagyobb érték szerinted.
Marketingről elég nagy költsége a marketingnek, hogy bizony egy futócipő eladásához egy sztár igazolnak, mondjuk CR7-et, aki finoman szólva sem diplomás stb... A marketing költségekbe benne van a szakmunkás bére aki felragaszta a plakátot az M0-s mellett... Stb Finoman szólva sem igaz, hogy a marketing költségek a diplomások bére miatt olyan magas. De legyen a kereskedelmi költségek is a boltokban az eladók 80%-nak például szinte biztos, hogy nincs diplomája, vagy legyen az üzletre szánt karbantartási költségek stb... De te ezt az "értéket" egy az egyben a diplomásoknak tulajtonítod. Nagyon nehéz megkülönböztetni a KÖLTSÉGET az értékkel. Látod a szakmunkás mindenhol ott vannak, ahol az értéket/költséget előállítják (kivéve az ÁFA-nál, mert ott valóban diplomás politikusok nyúlják le a pénzt :( ). És itt jön a következő érdekesség nemcsak diplomások lehetnek vállalkozók, ismerek olyan nagyon nagy árbevételű (nem NER-es) cégek vezetőjét akiknek nincs diplomája!
Egyetértek abban nincs semmi baj, ha a szülő arra buzdítja a gyereket, hogy tanuljon! Ez egyértelmű emiatt lettem én diplomás. Azonban túlsok már középsikolában is a szenvedő gyerek lásd az én szakközépsulimból anno 28-as kezdő osztályt 16-an fejeztük be! Nem bírták a terhelés... Utánna egyetemen is a 60-as kezdőből 30-an diplomáztak le. Látod a középsikolától számítva 2x50%-os lemorzsolódás tapasztaltam. Teljesen rossz és éveket veszítenek ezek az emberek, ha a szülő csak a tanulj, tanulj dolgot mondogatja, ugyanis a szülőnek fel kell mérnie a gyerek valós lehetőségeit. Sokaknál ez egy érettségi ennyi. Nem hibáztatom azt, akik megpróbálják, de mondjuk amikor az egyik osztálytársam anno 2-es bukdácsolt fizikából középiskolában és valahogy bejutott egy műszaki fősuliba, akkor már felvetődik a szülő felelősége, hogy bizony borítékolható volt az, hogy a gyereknek nem lesz diplomája...

gyongyi70 2018.08.29. 21:03:07

@Laci A Lakli: Attól, hogy a francia gazda meg fog tudni felelni az új követelményeknek, nem jelenti azt, hogy a magyaroknak is sétagalopp lesz az új rendszer. Meglátjuk.
Ami az árazást illeti, az nem mindig költség alapon történik, sőt általában nem úgy. A költség csak egy korlát, hogy adott termelő/cég meg elő tudja-e állítani az adott dolgot a piaci ár alatt, mert akkor profitja lesz, ha nem, akkor nem száll bele az üzletbe. Az ár attól függ, hogy a fogyasztók mennyit hajlandóak érte fizetni. Na, ebben van nagy művészet, hogy rávedd a fogyasztót, hogy te ugyanolyan mosóporodat dupla áron vegye meg, mert a reklámod szerint a svájci foltkutatók szerint csak ez csak most, csak neked. És biza sokan megveszik. A ruhamárkák, iphone, a borok többsége sznobizmusból kerül nagyon sokba, funkcionálisan annyit tud, mint a kommersz párja. Na, ez a marketing, kereskedelem "értékteremtése". Idéző jelben, mert a néphülyítést én sem tartom értéknek.
Másrészt vannak olxyan mérnöki fejlesztések, amivel valós költségmegtakarítást lehet elérni (pl. olyan gyártósor, amivel 100 munkaerőt ki lehet váltani évekre vetítve hatalmas megtakaríás), vagy olyan fejlesztés, ami hasznos társadalmilag-tudományosan-környezetvédelmi szempontból egyaránt (energiatakarékos kütyük, netán új, tiszta energiaforrások hasznosítása, szintén nagy érték pl. egy új orvosi eljárás, új gyógyszer. Tudod pl. mekkora üzlet az új rákgyógyszerek piacra vitele? Sajnos nagy rá az igény és amikor kell sokan sokat fizetnek érte. :-(
Végül az utolsó témafelvetésre: a legtöbb nem értelmi fogyatékos ember simán képes diplomát szerezni. A tanuláshoz nem kell különösebb IQ szint, tehetség, csak sok munka. Bizony, egy tudományos cikkben még azt is lehozták, hogy a matematikai teljesítményhez (amiről leginkább azt gondolnánk, IQ függő), kb. 90%-ban járul hozzá a sok gyakorlás és csak 10% a tehetség. Egyébként ezt tanúsíthatom is. Én nem vagyok egy matekzseni, de miután gimiben heti 7 matekóránk volt és napi 1-1,5 órán át matekpédákat oldottunk meg, annyi volt a házi, egyrészt megszerettem, másrészt "kinyílt" nekem ez a titokzatos világ, én is eljutottam arra a szintre, hogy csak rá kellett néznem egy bonyolult trigonometrikus egyenletre és láttam, hogy lehet szétbontani (a-b)*(a+b)-re, izgalmas nyomozás volt a deriválás és integrálás. Bizony. A matek is csak gyakorlás és munka kérdése. Ero az a gyerek, aki rosszul tanul, az nem buta, csak valahol elrontják a viszonyát az iskolához, tanuláshoz. És ezt épp az általános alsó tagozatában történik meg a legtöbb gyerkőccel, ugyanis ott még nagyok az egyéni különbségek, ki, milyen gyorsan érik, és egy türelmetlen, differenciálásra képtelen tanár a kudarcélményeken keresztül örökre megutáltathatja a gyerekkel a tanulást, iskolát. A másik kritikus korszak a kamaszkor, az már inkább a szülő lélekjelenlétén múlik, helyes úton tudja-e terelgetni a gyereket, vagy a kortársak olykor nem túl jó hatása lesz erősebb, és előbbre kerül a "menőzés", mint a munka.