BlogAdó

Egy 15 éves gondolatai a világról.

Szabadságtalan szabadság

2018. október 10. 20:34 - Balint Szolga

Reakció N.Kósa Judit Eltelt két év c.írására

Ugyan sajnos nem pontosan, de pár nappal ezelőtt volt egy szomorú évforduló. Két évvel ezelőtt húzta le a rolót a Népszabadság, Magyarország egyik legnagyobb múltú napilapja. N.Kósa Judit,a Népszava egyik rovatvezetője egy remek cikkben fejezte ki véleményét. A cikkben azt taglalta, ami vele történt az utóbbi két évben, és hogy mit érez jelenleg.

Én két évvel ezelőtt ilyenkor egy szomorkás reggelen néztem fel az internetre, hogy ránézzek a friss hírekre. És akkor láttam meg, egyik napról a másikra csak úgy eltűnt a Népszabadság. Nem volt előjele, egyszerűen csak mintha a föld nyelte volna el. Emlékszem kétségbeesve néztem a TV-t, hogy milyen információkat csöpögtetnek a bezárásról. És csak Németh Szilárdot láttam, aki azt nyilatkozta hogy:"Éppen itt volt az ideje hogy a Népszabadság bezárjon váratlanul."

Kereken hat hónappal ezelőtt, egy érdekes hírre lettem figyelmes. Egyik napról a másikra, a Magyar Nemzet is bezárt, vele együtt a Lánchíd Rádió. Eszembe jutottak Németh Szilárd szavai, és vártam egy hasonló nyilatkozatot, de végül kiderült, hogy Simicska teljes anyagi összeomlása miatt zárt be a lap. Később, főnix módjára a Magyar Nemzet feltámadt, és Magyar Hangként folytatták tovább karrierüket, Simicskától függetlenül.

Legutoljára, pedig amit Judit is említett, az a bizonyos marketing fogás. A rövid kis 10 perces szünetemben néztem volna fel az Indexre, de hirtelen nem láttam semmit. Azt hittem az internettel van baj, de nem. Lekapcsolták az Indexet, még ha csak pár órára is. Emlékszem, felálltam és próbáltam nem tudomást venni róla, reménykedtem hogy nem igaz, és szerencsére nem is volt az.

A szabad sajtó ebben az országban fogyócikk jelenleg. A Népszabadság eltiprása, a Magyar Nemzet majdnem eltiprása, és az Indexre váró sors is rémisztő. Kormányközeli oligarchák bedaráltak pár online médiát (PL:Az Origot), az összes megyei lapot, és most a legnagyobb ellenzéki halakra utaznak. Vagy elhallgattatni, vagy felvásárolni. Ez a két lehetőség lebeg az oligarchák előtt. 

Ebben az országban fellépett a szabadságtalan szabadság. Egy látszatdemokrácia, amelyben minden megvan, ami egy jogállamhoz kell, de ezek csak díszletek. Egy jogállam díszletei, amely mögött egy kőkemény diktatúra áll, ami ha kell egyetemet üldöz el, ha kell lapokat zárat be, bármit megtesz hogy a hatalmuk megmaradhasson.

Ilyen országban élünk. Amikor 89-ben megnyitották a nyugati határt, az emberek nem ezt várták, nem ezt szerették volna kapni. De ameddig a megyei hírlapok egyértelműen a kormányhatalommal szimpatizálnak, ameddig a közmédia inkább állami tv, addig nem is lesz változás. És lehet természetesen ballibsizni, meg sorosbérencezni, de szerintem senki nem tudja nyugodt szívvel kimondani azt, hogy jelenleg független a sajtó itthon.

66 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://blogado.blog.hu/api/trackback/id/tr3914294545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

N. Barbie 2018.10.11. 18:14:04

"És lehet természetesen ballibsizni, meg sorosbérencezni, de szerintem senki nem tudja nyugodt szívvel kimondani azt, hogy jelenleg független a sajtó itthon."

Na csak vard meg a szokasos fidesznyik trollokat, nekik nem okoz gondot kimondani ezt se.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.11. 18:38:01

Ez van, egyre csökken az igény a ballib médiákra. Szerintem ez jó hír,

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.10.11. 19:02:18

Nemsokara a maszopdkpm, magyarorszag legnagyobb multu partja is megy a partlap utan.

DR. Smit Pal 2018.10.11. 19:12:41

Szokasos libbant baromsag, mikozben mindenki orul, hogy eloszor megszabadultunk a komcsi diktaturatol, utanna pedig a liberalis diktaturatol. Nehez osszehasonlitani a ket diktaturat, mert masfelek, de kb egyforman kemeny volt mind a ketto. A komcsik 1956-ban lottek halomra az embereket, a liberalisok 2006-ban.

dukeekud 2018.10.11. 19:24:43

@DR. Smit Pal: Egyetértek, nincs nagy különbség a liberális és a kommunista diktatura között. Kommunisták körmöket tépkedtek le, a liberálisok meg embereket vakítanak meg. Mind a kettő embertelen SZADISTA rezsim volt. A blogolonak meg fogalma sem lehet, hogy most mennyivel jobb, szabadabb, emberségesebb országban élünk, mert Ő nem élte meg azokat az KEGYETLEN időket, körömletépéseket, vakításokat.

bandiras2 2018.10.11. 19:27:55

Eközben a haladó és demokratikus nyugateurópában tweetekért elviszi az őshonos lakost a rendőrség, ha merészeli kifelyezni nemtetszését a fajtája eltűnése és behelyettesítése ellen, mert az rasszizmus, bár már kisebbségben vannak saját hazájukban, és bár az teljesen rendben van hogy fekete/barna gyermekeknek saját maguk által szegregált iszlám iskoláik vannak, de anglia utolsó fehér iskoláját ekézni kell, mert merészel túl fehér lenni a színes jövőben.

Orbán veje 2018.10.11. 19:44:19

Kiváló cikk én egyetértek vele. A rohadt demokráciaszétverő tetves fidesztrollok rögtön hányják is ide a hazugságaikat. Persze a cikk egyetlen állítását nem cáfolják, mert azt nem is lehet, hiszen színtiszta igazságot írt a szerző. Persze a mocskos orbánbérencek egy szóval sem tiltakoznak az ellen hogy a KÖZTÉVÉBE ellenzéki politikus még véletlenül sem juthat be. A fideszesek nem demokraták hanem ócska diktatúraépítő tolvaj orbánseggnyalók.

dukeekud 2018.10.11. 20:05:40

" És csak Németh Szilárdot láttam, aki azt nyilatkozta hogy:"Éppen itt volt az ideje hogy a Népszabadság bezárjon váratlanul."

Igaza van durva, hogy idáig is még müködhetett. Persze nem meglepő, hiszen az ugynevezett """89-es rendszerváltás"" az ugy történt, hogy a kommunista diktaturábol nem a demokráciába ment át az ország, hanem a kommunista diktaturát, a liberális diktatura váltotta, és igy sikeresen átmentették a diktatura párt lapját is.

nemecsekerno_007 2018.10.11. 20:27:32

@dukeekud : "a liberális diktatura váltotta, és igy sikeresen átmentették a diktatura párt lapját is..."

Még ha csak azt mentették volna át...

nemecsekerno_007 2018.10.11. 20:28:43

"Ilyen országban élünk. Amikor 89-ben megnyitották a nyugati határt, az emberek nem ezt várták, nem ezt szerették volna kapni...."

Hát ez teljesen igaz, csak nem úgy ahogy gondolod :)

Mostanában kezd úgy alakulni ahogy akkor kellett volna....

Weißkopf 2018.10.11. 21:04:31

@dukeekud : "a kommunista diktaturát, a liberális diktatura váltotta": ja, Antall, Boross & Orbán (1.) kormánya liberális diktatúra volt, mi? Hol éltél?

különvélemény 2018.10.11. 21:15:29

"Nem volt előjele, egyszerűen csak mintha a föld nyelte volna el."

Az mszp jóval előtte kiszállt a finanszírozásból, nem mellesleg kb. 5 milliárd mínuszban voltak, és mindenki tudta, hogy a nyomtatott napilapok nem tudnak megélni külső támogatás nélkül.
Tényleg nem volt semmi előjele...

De persze lehet temetni a "sajtószabadságot", hogy egy haldokló dedikáltan pártlap bezárt.
Komolyan nem értem, a ballib párhuzamos valóságát, amire oly büszke az index is a mondatával:
"Néha úgy érzed, mintha két valóság létezne?"

Igen bakker, van a ballib "igazság", meg az empirikus.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.10.11. 21:36:05

@maxval balcán bircaman:
Ezt megint benézted. Pont azért szükséges korlátozni a nem fideszes médiákat, mert ahol választási lehetőségük van az embereknek, nem azt választják.
Ezt jól lehet látni a nézettségi, olvasottsági statisztikákon.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.10.11. 22:08:36

@Lord_Valdez: Kicsit erdekes ez a hype a mediakrol, 2001 ota nem olvastam printet, de mar a nyugger szuleim is csak a netrol informalodnak 10 eve. Mindenki eler minden kulfoldi lapot, TVt 1 masodperc alatt.

Vannak blogok, youtube, FB, Twitter meg egy total ruppotlan senki is epithet maganak kozonseget, ha van valami mondanivaloja...az ellenzeknek nincs.

Az internet kontrolljara, cenzurajara is van persze pelda de nem kell felni a lippsiknek csak a baloldal cenzurazza a netet.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.10.11. 22:29:06

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát:
Ebben igen sok tévedés van. A nyomtatott sajtó még mindig fontos. A Bors naponta 300 ezer példányt ad el mindig. A TV szintén nagyon fontos, az RTL Klub híradóját is olyan 800 ezer körül nézik.
Különösen a kisebb településeken az internet még mindig másodlagos jelentőségű. Nem véletlen, hogy a megyei lapok megszerzésére ekkora figyelmet fordított a Fidesz, külön-külön csak pár tízezer olvasójuk van, de összesen kb. 250 ezer.

A blogok nem helyettesítik a médiát. A blogok nem folytatnak oknyomozó újságírást.
A blogok olvasottsága nagyságrendileg nagyon elmarad a klasszikus médiákétól. Egy-egy sikeresebb blog elérhet akár 10 ezer olvasót is, de hol van ez az index napi 5 millió oldalbetöltéséhez képest?

Ahogy másnak írtam nemrég:
"Azóta viszont főleg nem jogszabályi eszközökkel szívatják a nem baráti médiát, hanem olyan trükkökkel, hogy
- nem adják ki a közérdekű adatokat, csak pénzért
- beleavatkoznak a hirdetési bevételekbe
- extra adókat kapnak, amit a baráti cégeknél indokolatlan hirdetésekkel kompenzálnak pl. az egyébként monopol helyzetben lévő MVM hirdeti magát
- nem válaszolnak az újságírók kérdéseire
- perelhetővé teszik mondvacsinált okokkal őket (pl. a HVG-t a Nagy Harácsony szóviccért) stb."

"Az internet kontrolljara, cenzurajara is van persze pelda de nem kell felni a lippsiknek csak a baloldal cenzurazza a netet."
Ilyeneket ne mondjál, mert szellemi fogyatékosnak fognak nézni.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.10.11. 23:05:29

@Lord_Valdez: Trump a media ellenszeleben nyert. A Jobbik mediat epitett a semmibol, meg Simicska elott.

Szoval lehet. Aki nem tud penzt szerezni arra minek szavazna barki?
A magyar mobilnet a legjobb 3 kozott van Europaban, az utso zsakfaluban is van vezetekes net. De a videki ember az internet elott sem szerette a lippsiket.

Az Index mire megy az 5 millio olvasojaval, en is foleg Indexet olvasok, megis siman a kormanyra szavaztam.

A google felvallaltan baloldali, epp a napokban szivargott ki hogy cenzurazni fog a kinai csaszarnak. Az uzlet az uzlet. A FB baloldali, cenzurazik.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2018.10.11. 23:09:16

@maxval balcán bircaman: @Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: @DR. Smit Pal: @dukeekud : @nemecsekerno_007: @különvélemény:

Azért az jó bennetek mélysötét orbán faszszopókban, hogy a komcsikat meg a libsiket így utáljátok és leszámolást kértek rájuk. Mindenki csak örülni tud majd neki, amikor majd az óhajotoknak megfelelöen a Soros által kinevelt Liberális Internacionálé egykori alelnökéhez orbánhoz meg a fideszkomcsi pártjához házhoz jön majd a szokásos történelmi sors, a lámpavas.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2018.10.11. 23:11:20

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát:

Láthatóan mindenki cenzúrázik csak az elmeorvosod nem. Hagyja, hogy mutogasd a világnak hogy milyen remenytelen hülyékkel van teli az ország.

Szpájk 2018.10.11. 23:38:29

Engem ezek után már csak az érdekelne, hogy az ún. "lippsi" öncélú műszó melyik nem létező szónak a rövidítése szeretne lenni, és azt is p-vel írják-e, és ha igen, kettővel-e, és ez vajon csak azokat érinti, akik nem képesek értelmezni a magyar abc harmadik betűjét, vagy más is veszélyeztetett?
Nem túl összetett kötelező olvasmány, annak aki nem érti: Ablak-Zsiráf...

dukeekud 2018.10.11. 23:49:18

@Weißkopf: " ja, Antall, Boross & Orbán (1.) kormánya liberális diktatúra volt, mi? Hol éltél? "

Az átverés volt. Felülröl irányitott hatalom átmentés volt. Nem volt forradalom, az emberek tudta nélkül, a fejük fölött le volt minden szervezve. A diktaturát fenntarto kommunisták, hogy ne rájuk döljön a 40 évnyi szar, ideglenesen átadtak, a mindenre felkészületlen, törvényekkel és az államcsöddel guzsba kötött Antal kormánynak a hatalmat, mert pontosan tudták, hogy 94-ben ugyis vissza válasszak öket az emberek. És akkor már legálisan demokratikusan ujra övék lehet a hatalom. A VALODI RENDSZERVÁLTÁS 2010-ben TÖRTÉNT. Az 1989-ben elmaradt forradalom, 2006-ban történt meg, és az hozta el a 2010-es igazi rendszerváltást. A kommunista, majd liberális diktatura után, 8 éve van valodi demokrácia, amikor az ország erős, szuverén, és az embereknek esélyük van dönteni, nem csak tudomásul venni azt, ami a fejük felett történik.

Orban VikTROLL 2018.10.12. 00:07:53

@Szpájk: "Engem ezek után már csak az érdekelne, hogy az ún. "lippsi" öncélú műszó melyik nem létező szónak a rövidítése szeretne lenni,"

Meglehetosen tajekozatlan vagy, ha meg ezt sem tudod. A libsi a liberalis szo roviditese. Lipsi meg a liperalis roviditese. :)) A dupla p meg, egyfajta megveto, lesajnallo,kiejtes.
Igy lett tehat a lippsi kifejezes.

morph on deer 2018.10.12. 00:18:27

@DR. Smit Pal:
“... mikozben mindenki orul, hogy eloszor ...”

Mi a fasz van, orbánhitű turbómagyar testvér, ékezetekre már nem telik a bértroll fizetésből?

Komolyan mondom, röhelyesek vagytok ezzel a magyartalan nemzetvédő dumával!
És ne gyere nekem azzal, hogy ez nem magyar billentyűzet, mert az enyém sem az, és jelenleg mégis három nyelven írok ugyanazon a klaviatúrán, mert én tudom, hogy hogyan lehet!

Nem is vagyok fideszbuzi, az is igaz.

Vigasztalásul: nem te vagy az egyetlen gyökér, akinek csak addig terjed az agyi kapacitása, hogy “viktor, viktor”, van még pár tucat magadfajta primitív orvánhitű szerencsétlen, csak nézz körül, fogod látni őket!

Minden gépen és minden billentyűzettel lehet nagyarul helyesen írni, ha nem egy sötét gyökér a használó!
Bár igaz, fideszeseknél ez eleve nem jön össze, - a gyökérség nyilván alapfeltétel, - de tényleg nem zavar, hogy magyartalanul próbálod itt osztani a nemzetvédő igét?

Meg a többi hozzád hasonló suttyó is, ha már itt tartunk..!

Tényleg nem szégyenlitek magatokat, ti nagyartalan “magyarok”?

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.12. 06:01:17

@Lord_Valdez:

De mi a valóság? Mindenhol van választási lehetőság.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.12. 06:04:21

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!:

Azt mondod, liberálisnak lenni lemoshatatlan szégyenbélyeg?

midnightcoder2 2018.10.12. 06:58:20

Kedves jó elvtársak! Hány baloldali sajtótermék van ma ? Hány jobboldali sajtótermék volt mondjuk a Horn kormány idején ? Akkor miért nem sírtatok a látszatdemokrácia és a sajtószabadság hiánya miatt ?

Arról nem is szólva, hogy azok a balliberósok sírnak leginkább a sajtószabadság hiánya miatt, akik a leglelkesebben harcolnak a szólásszabadság ellen.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.10.12. 07:24:47

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát:
1. Nem igaz, hogy Trump ellenszélben nyert. A Fox news legnézettebb a kategóriájában. De amúgy is elég irreleváns.
2. A Jobbik milyen médiát épített? A kuruc infót? Az N1-t? Marginális jelentőségüek. És ez is irreleváns.
3. Érdekes logika, hogy a politikát meg se próbálja szétválasztani a korrupciótól. Elég sokatmondó a kelet-európai mentalitásról.
4. Lehet, hogy net van, de mégse az a meghatározó hírforrás.
5. Itt nem a liberálisokról van szó, hanem a sajtószabadságról.
6. Pont a lippsi szó gyakori használata miatt nézhetnek fogyatékosnak. Amikor valaki azt sugallja, hogy a liberálisok zsidók, akkor arra utal, hogy az illetőnek fingja nincs a valóságról.
7. Bár a fidesz által elsorvasztott agyúak azt hiszik, de a valóságban a szabad média nem azért fontos, hogy nem csak a választások miatt fontos.
8. Kit érdekel a google, az egy vállalat. Amellett, hogy nem is igaz, amit írsz.

@maxval balcán bircaman:
Akkor próbáld meg választani a Magyar Nemzetet. Ja, nem megy. Akkor a Heti Választ. Ja, az se.

@midnightcoder2:
Gratulálok: sikerült az összes vonatkozó téveszmét egy helyre koncentrálni.

"Hány baloldali sajtótermék van ma ?"
Definíciótól függ. Újságból már csak a Népszava. TV-ből max. az ATV. Rádióból a Klubrádió.
Fontos infó: Nem attól baloldali valami, hogy nem fideszes.
"Hány jobboldali sajtótermék volt mondjuk a Horn kormány idején ?"
Rengeteg. Sőt, több, mint most. Mostanra ugyanis a Fidesz a jobboldali sajtót is megszüntette és fideszessé alakította.
"Akkor miért nem sírtatok a látszatdemokrácia és a sajtószabadság hiánya miatt ?"
Azért nem sírtak, mert nem volt ilyen probléma.
Te összekevered azt, hogy van egy újság, de nem vásárolják, azzal van egy újság, amit központilag próbálnak ellehetetleníteni.

Olvasd el inkább ezt, hátha ragad rád valami:
index.hu/velemeny/imho/mediafoleny/

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.12. 07:30:47

@Lord_Valdez:

A tulajdonosuk bezárta ezeket a lapokat, reklamálj náluk.

nemecsekerno_007 2018.10.12. 08:57:41

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: Szerencsére egyre kevesebb van az olyanokból mint te és még kevesebb lesz...

Dan da Man 2018.10.12. 09:08:43

Én nem hiszek a szólásszabadságban.

Olvasd vissza a kommenteket a posztodra, és megérted miért.

Másrészről azt érzem, hogy felesleges a független sajtó, ha hatása már semmire nincs. A gecik ellopják a pénzt, erről tudomást szerzünk, és hogyan tovább? Még csak elnézést se kérnek, és folytatják tovább...

Azt hiszem ideje lenne valamiféle paradigmaváltásnak. Valami jobbat kell kitalálni, mint a független média, mert az mára csak arra lett jó, hogy az ember felbassza az agyát. Pont, mint a kommentek többségén. Nem mondom, hogy hagynunk kell megszűnni - azt mondom, hogy már most a helyére valami jobbat kellene kitalálni, és nem pedig kapaszkodni a romjaiba. És nem megvárni, amíg lerombolják, hanem abba átalakítani.

Addig pedig olyan jó lenne, ha ezt a pár faszt, aki mindenhova odahány (ahogy egy előttem szóló megjegyezte: nem a posztot cáfolva, hanem valamit marginálisan), ki lenne tiltva. Mert nekik tényleg az a szórakozásuk, hogy pofánhánynak és -szarnak embereket. Ez pedig nem véleménynyilvánítás, hanem nettó provokáció és önszórakoztatás. Nos, ahol van Internet, ott van pornó is - maszturbáljanak csöndben, egyedül...

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.10.12. 09:29:17

@Lord_Valdez: "1. Nem igaz, hogy Trump ellenszélben nyert. A Fox news legnézettebb a kategóriájában. De amúgy is elég irreleváns."

Akkor az Index tevesztett meg, mert onnan tudom, hogy Trumpnak eselye sincs a jeloltsegre, eselye nincs a gyozelemre, bla bla bla. Vicces volt a valasztas ejszakaja az Indexen.

"2. A Jobbik milyen médiát épített? A kuruc infót? Az N1-t? Marginális jelentőségüek. És ez is irreleváns."

A baloldal milyen mediat epitett? Semmilyet, csak eladta amit orokolt.

"3. Érdekes logika, hogy a politikát meg se próbálja szétválasztani a korrupciótól. Elég sokatmondó a kelet-európai mentalitásról."

Az Alstrom, Siemens, Volkswagen tolunk tanulta a korrupciot?

"4. Lehet, hogy net van, de mégse az a meghatározó hírforrás."

Soros szerint a kozossegi media volt az oka jeloltje bukasanak. Neki is latott kidolgozni a kozossegi media cenzurajat.

"6. Pont a lippsi szó gyakori használata miatt nézhetnek fogyatékosnak. Amikor valaki azt sugallja, hogy a liberálisok zsidók, akkor arra utal, hogy az illetőnek fingja nincs a valóságról."

A neoliberalisok millio szallal kotodnek a zsidokhoz, ebben raadasul ugyanaz a helyzet az USAban es itthon.

"7. Bár a fidesz által elsorvasztott agyúak azt hiszik, de a valóságban a szabad média nem azért fontos, hogy nem csak a választások miatt fontos."

Egyetertunk, de a fidesz media nem hazudja magat fuggetlennek, mint a tudjukkik.

"8. Kit érdekel a google, az egy vállalat. Amellett, hogy nem is igaz, amit írsz."

Melyik resze nem igaz?

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.10.12. 09:30:25

@Dan da Man: Sosem volt fuggetlen a sajto attol aki fizette a szamlat, de mi ebben a meglepo?

Gleccsertetű 2018.10.12. 09:54:05

Bízom abban, hogy a poszt toló a Völkische Beobachterrel szemben is ennyire toleráns és (mivel ugye nem szereti és elítéli a kettős mércét) ír valami hasonlót.

Gleccsertetű 2018.10.12. 09:56:38

“szerintem senki nem tudja nyugodt szívvel kimondani azt, hogy jelenleg független a sajtó itthon.” akkor te, az index, a 444 kitől/mitől függ?

Ad Dio 2018.10.12. 10:34:41

@Lord_Valdez:

"Olvasd el inkább ezt, hátha ragad rád valami:
index.hu/velemeny/imho/mediafoleny/"

Te amúgy elolvastad? Kibírtad röhögés nélkül? Nekem - bevallom - nem sikerült.

szekertabor · provo.blog.hu 2018.10.12. 10:35:57

@Orbán veje: "Persze a cikk egyetlen állítását nem cáfolják, mert azt nem is lehet, hiszen színtiszta igazságot írt a szerző."
Véleménycikk állításait nehéz cáfolni, mivel nem tényekről szól, hanem értelmezési klisékről. De a zárómondatot nem cáfolni szeretném, hanem kiegészíteni. "szerintem senki nem tudja nyugodt szívvel kimondani azt, hogy jelenleg független a sajtó itthon." Ez bizony igaz, de azért van ebben a mondatban egy bizakodásra okot adó mozzanat. Ugyanis szerintem eddig sem volt független a sajtó (ha ez egyáltalán lehetséges), egyes sajtótermékek mégis sunyin azt hazudták, hogy függetlenek. Ezek a sajtótermékek 2010 után részben megszűntek, részben lemondtak a függetlenség látszatáról, és kimutatták az ellenzéki foguk fehérjét. Ezáltal valóban tisztul a kép. Politikai sajtóban nincsen függetlenség, maximum méltányosság, de abból is egyre kevesebbet látunk.

Mr. Waszabi 2018.10.12. 10:44:41

Egyelőre úgy látszik, hogy ez a nép a szabadsággal nem tud mit kezdeni. Még mindig nem.
Aki 40 év elnyomás után alig 20 évig bírja csak, és az első komoly kihívás után azonnal menekül állambácsihoz, az elszalasztotta a lehetőségét arra, hogy kiegyenesedjen a háta és megerősödjön valóban.
Ezek mellett aztán lehet handabandázni, hogy nemzeti nagyság, meg hasonlók, de hát a tény az, hogy nem bír saját lábára állni, sem teljesíteni nem képes. Az állhatatosság hiányzik ebből a népből, ma különösen.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.10.12. 11:24:11

@Mr. Waszabi: A lippsik pl. amint kiszorultak a ruszkik, azonnal brusszelhez menekultek amikor elotort a magyar nep akarata.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.10.12. 11:28:52

A Népszabadság nem lényeges. Annak illett elvesznie előbb, vagy utóbb.
Más a fő gond.

Egypárti diktatúrából, többpárti diktatúra lett.

Ad Dio 2018.10.12. 12:42:47

@TanNé:

Ritka pillanat: egyetértünk :-).

Előre a közvetlen demokráciáért!

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.10.12. 12:47:48

@Ad Dio: A kozvetlen demokracia mitol lenne jobb? Az emberek tobbsege akkor is hulye lesz, es atveszi az influenszerek velemenyet, mivel sajat nem lesz neki.

Ad Dio 2018.10.12. 13:01:21

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát:

Egy közvetlenebb rendszer sem oldana meg mindent, de jobb lenne a mostaninál. Napjainkban a felsőtíz és a középosztály kötélhúzása épp kezd kiéleződni. A középosztály egyetlen sansza az érdekérvényesítésre a közvetlenség növelése. A pártok hosszú távon azt elit érdekeit fogják képviselni, oldaltól függetlenül.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.10.12. 13:06:33

@Ad Dio: Ez egy nemzeti keret, amit mondasz, de a "demokracia" kerdese sokaknak globalis kerdes.

midnightcoder2 2018.10.12. 14:14:45

@Lord_Valdez: "Definíciótól függ. Újságból már csak a Népszava. TV-ből max. az ATV. Rádióból a Klubrádió.
Fontos infó: Nem attól baloldali valami, hogy nem fideszes."

Valódi említésre méltó baloldali erő ma már nincs Magyarországon, talán Thürmeréket lehetne ide sorolni, de ők inkább nyugdíjasklub mint párt. Baloldal alatt értsd balliberális: MSZP, DK, stb. És akkor már ott van az ÉS, a HVG, az Index, a 444, Népszava, Szabad Föld, már ami hirtelen az eszembe jut.

"Rengeteg. Sőt, több, mint most."
Sorolnál úgy hármat-négyet ebből a rengetegből ?

Larrikin 2018.10.12. 14:21:48

@szekertabor: magyar nyelvlecke: a független nem jelenti azt, hogy pártatlan, semleges, objektív, kiegyensúlyozott, részrehajló véleménytől mentes. Ironikus módon e felsorolás érett demokráciában épp a közszolgálati médiára jellemző, ami definició szerint nem független.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.10.12. 14:32:47

@Larrikin: Mondanal ilyen erett demokraciat? Mert a nemet allami adok, BBC teljesen PC a kenyes temakban.

Larrikin 2018.10.12. 14:58:16

@Lord_Valdez: "Olvasd el inkább ezt, hátha ragad rád valami:
index.hu/velemeny/imho/mediafoleny/"
Ahh, fékezett habzású twa... Természetesen annyiban igaza van, hogy a fogyasztón is múlik, mit fogyaszt. Sőt, abban is, hogy, hogy a jobboldali lapok nem mindegyike és nem mindig volt sajtószerű. (Most meg egyik sem az.) Apró hiányosság az értekezésben, hogy a történelem nem a cikk születésekor kezdődött: a pártállami sajtó jórészt érintetlenül átvészelte a rendszerváltást, kibekkelte az Antall kormányt, újra megerősítette pozícióit a Horn érában, aktív politikai szerepet vállalt a 2002-es kampányban, vidáman elfogadta a szerencsejáték zrt meg a többi állami/fővárosi vállalat kitüntetett hirdetői figyelmét, miközben falazott a 2004-2006-os költségvetési ámokfutásnak, megéljenezte az igazságbeszédet és a szakszerű szemkilövetősdit - aztán most meg ugyanettől a díszes kompániától várnánk, hogy megvédi nekünk a sajtószabadságot? Persze, messze nem minden médiumra igaz, hogy hátszeles pártállami túlélőként jutott el 2010-ig, itt van rögtön az index, na de ne vicceljünk már azzal, hogy korábban bezzeg minden rendben volt a médiával, csak a piac meg a fogyasztók rajongtak a posztkommunista agymosásért. Hát úgy tűnik, most meg az ezoterikus-zombi-altright agymosásért rajonganak, ezek a fogyasztók már csak ilyen csapongóak, képesek azt fogyasztani, ami évtizedek óta azonos néven kapható.

Larrikin 2018.10.12. 15:14:20

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: a pártatlanság nem jelenti, hogy ha egy politikai erő fullba tolja a kretént, akkor a debilizmust és a tényeket egyformán tényként kell megjeleníteni.

Ad Dio 2018.10.12. 15:56:08

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát:

Ez pillanatnyilag az egész nyugati világ problematikája.

Larrikin 2018.10.12. 15:59:47

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: nem hiszem, hogy ez a bbc szerint így lenne. Konzervatív értelmezés szerint egy állam felségterületére valamilyen jogcímmel érkeznek, ott valamilyen jogcímmel (vagy épp annak hiányával) tartózkodnak. A menedékkérő és a bevándorló nem ugyanaz, miért is tennének közé egyenlőségjelet? A migráns avagy vándorló meg csak szép ábránd nyugaton, de ők is tudják, hogy rajtuk nem szokás úgy keresztül vándorolni, mint tette többszázezer szíriai Magyarországon.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.10.12. 16:04:33

@Larrikin: A BBC, CNN fake news, elavult modell. Soros is mar inkabb a FB cenzurara koncentral Hilari bukfence ota.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.10.13. 09:08:44

@maxval balcán bircaman:
Valóban a tulajdonosuk tette, de ugye nem hiszed, hogy ez üzleti döntés volt.
A Népszabadságot az adósságállományával együtt megveszi egy Fidesz közeli oligarcha.
Aztán megszüntetni. A Népszabadságról tudni kell, hogy az utóbbi időben nyereséges volt és a kategóriájában a legnagyobb példányszámmal rendelkezett.
Akkor képzeld el, hogy megveszel egy nyereséges, de tartozással rendelkező, bejáratott, nagy piaci részesedésű brandet. Kifizeted a tartozásait, majd megszünteted. Ugye, még te se hiszed el, hogy bárki is tett volna ilyet, ha az nem egy hatalomközeli oligarcha lett volna, aki nem üzleti döntést hoz?

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát:
1. A jelöltség is meglepetés volt, mert Trumpnak nem volt nagy támogatottsága a republikánus párt vezetésén belül.
Az elnökké választása is meglepetés volt, mert kevesebb szavazatot kapott, mint Clinton.
2. 3. hogy jönnek ezek ide?
3. Nem rémlik, hogy lenne Alstrom párt, vagy média.
4. Magyarország, nem az USA.
6. A neoliberalizmus a 90-es években lényegében kihalt. Nagyon nehéz választást nyerni azzal, hogy vezessünk be további megszorításokat és privatizáljunk minden. Különösen, egy annyira balos országban, mint Magyarország, ahol még a jobboldal is baloldal.
7. Miért szerinted egy index kitől függ? A hirdetési bevételektől.
8. Egyrészről, cenzúrázni csak állam tud. Egy vállalatnak nincs közlési kötelezettsége. Másrészről, az, hogy a kínai kormánynak megengedik a cenzúrázást, nem azt jelenti ők cenzúráznak.

@midnightcoder2:
Még csak nem is balliberális pusztán attól, hogy nem fideszes.

Magyar Nemzet, Magyar Fórum, Demokrata

@Ad Dio:
Pedig elég tanulságos.

@Larrikin:
Tökéletesnek lehet, hogy nem volt tökéletes, de
1. az egykori pártállami sajtó már nem volt pártállami. Csak egy lett a sok újság közül.
2. "aktív politikai szerepet vállalt a 2002-es kampányban"
Ez azért vicces, mert egyrészről, egy lapnak lehet szimpátiája. Másrészről, nem igaz az, hogy a lapok ennyire propagandát nyomtak volna. Eleve az MSZP-nek soha nem volt túl egységes az irányvonala és soha nem fogta rövid pórázon a vele társutas médiát. Mert itt társutasságról beszélünk, nem alá-fölérendeltségről, mint most.
3. pénzekkel való kitömés az volt, bár messze nem olyan, mint manapság
4. a költségvetési ámokfutás 2001-ben kezdődött és nem falaztak neki. Elég sok kritikát kapott szakújságíróktól. Az más kérdés, hogy kutyaugatás nem hallik az égbe.
5. "megéljenezte az igazságbeszédet"
Mondjuk, ez nem csoda. Belebegtetett egy csomó, már régóta esedékes reformot. A sajtó egy jó része, azért világosan látta, hogy ott elég sok mindenhez hozzá kell nyúlni.
6. "szakszerű szemkilövetősdi"
Erről nem árt tudni néhány apróságot. Egyrészről, egy szemet lőttek ki, tehát nem egy szisztematikus dologról beszélünk. Azt se utasításra, hanem véletlenül. Azt se vétlen tüntetőn, hanem az egyik zavargón. Másrészről, a TV-székháznál történt rendőri szégyen után azért igenis komoly fejlődés volt, hogy most legalább magát meg tudta védeni a rendőrség. A piszkosabb részletek, nyilván, később derültek ki.
7. "csak a piac meg a fogyasztók rajongtak a posztkommunista agymosásért"
Épp ez az, hogy nem volt posztkommunista agymosás.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.13. 09:10:29

@Lord_Valdez:

Azt mondod, korlátozni kellene egy tulajdonost, hogy tulajdonával azt tegyen, amit akar?

Atya Isten, te komcsifasisztapopulista vagy!!!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.10.13. 10:20:59

@maxval balcán bircaman:
Nem. Természetesen, nem. Csak ne játsszuk már a hülyét és tegyünk úgy, mintha itt szabad piac lenne.
Spéder sem azért adta el az indexet, mert veszteséges, hanem mert megfenyegették.

Larrikin 2018.10.13. 13:00:20

@Lord_Valdez:
1990-ben a sajtóban nem volt rendszerváltás, a Rákosi és Kádár által létrehozott "piaci" struktúra élt tovább. Természetesen voltak (leginkább szánalmas) kísérletek alternatív szerkesztőségek létrehozására, de ellenszélben csak a nagyon elhivatott (és leginkább szélsőséges) próbálkozások jártak valamelyes sikerrel. Minthogy Magyarországon szerencsére nem jelentek meg orosz módra oligarhák, nem is nagyon volt, aki elindíthatott volna politikai napilapot. Jóval később, a MN lett az első és kb. az egyetlen komolyanvehető nem posztkomcsi lap. Létrejött persze az index is, csakhogy UP irányítása alatt egy időre NSZ light lett belőle. 2006-ban meg mondjuk nem hiszem, bárki is tudatta, milyen lesz a jobboldali sajtó 2018-ban. Ennek tükrében TWA irománya a megtestesült blődli, és a (csúsztatásoktól hemzsegő) válaszod is inkább megerősíti mint cálfolja a cáfolni kívánt állításaimat.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.10.13. 13:29:48

@maxval balcán bircaman:
Ne már! Ilyen piac Latin-Amerikában van.

@Larrikin:
Ez vicces gondolat, ugyanis a valóságban rengeteg korábban nem létező született, vagy a világháború előtt létezett lap újraéledt. Egyedül a rádiózásban és televíziózásban nem volt rendszerváltás. Arra a Horn-kormányig várni kellett.
Ellenszél se volt igazán, csupán tapasztalatlanság. Iszonyú sok lap volt, ami csak pár évet élt (pl. Pesti Hírlap). Az ne tévesszen meg, hogy ma már csak olyanokra emlékszünk, mint a Reform, a Mai Nap, amik hosszabb időt megértek.
Magyarországon is megjelentek az oligarchák, csak távolabb tartották magukat a politikától. Inkább csak a zsebük tömésével voltak elfoglalva.
Azért nem igaz, hogy nem lehetett előrelátni, mert a TWA írás dátuma is világosan mutatja, hogy ez már 2006-ban is látható volt. A Fidesz hozzáállása a sajtóhoz semmit sem változott. Épp ezért mosolygok mindig az egykori fideszes értelmiségieken, amikor arra panaszkodnak, hogy hogy megváltozott. Azt szoktam mondani nekik, hogy nem pajtás. Nem a Fidesz változott meg, hanem te nem figyeltél a jelekre.
Azt simán elhiszem, hogy te nem hiszed el, mint ahogy azt is, hogy megerősít a hitedben. Ha az ember kellő fanatizmussal hisz valamiben, akkor a vízcsap csöpögésében is megtalálja hite igazolását. De ez nem igazán változtat a tényeken, például miszerint a baloldal állandóan kritizálta a baloldali kormányokat. A jobboldalon ilyen viszont nem volt. Ha ott valakinek kritikája volt, akkor azt max. az ÉS-ben tudta leközölni.

Larrikin 2018.10.14. 06:58:01

@Lord_Valdez: hát tényleg vicces. Tegyük fel, hogy enyém az uradalmi erdő, de új időket élünk, és a hozzájárulásommal közösségi tulajdonba kerül. Majdnem, mivel az összes, már ott élő fát továbbra is fenntartom magamnak. A többiek, társtulajdonosként próbálkozhatnak az erdőben saját fát nevelni. Ezt persze gúnykacajom és hangos kritikám kíséri, leszólom a nagy fák árnyékában kinőtt bokrokat és életképtelen csemetéket. De azért az engem ért kritikákra az a válaszom, hogy a lehetőség mindenki előtt nyitva áll, és rég nem minden az enyém, arról nem tehetek, hogy csak nekem nőtt tölgy meg hárs. Aztán amikor egy tisztáson nagysokára szárba szökken egy életképes bükk, arról is megállapítom, hogy az csak egy nyomorult bükk, az én rengeteg fáim sokkal színesebbek. És valóban azok. Igaz, ez pontosan semekkora érdem, egy morálisan vállalhatatlan módon, hatalmi helyzetből mesterségesen kialakított szituáció. TWA pont erre volt büszke az idézett írásában.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.10.14. 10:39:11

@Larrikin:
Már rögtön az elején elbukik az analógia. 1945-48 között igaz volt az, hogy a kommunista párt osztotta a papírkvótákat az újságoknak, és ezzel zsarolni tudta őket.
1990-ben viszont semmilyen akadálya nem volt új újság alapításának. Éltek is vele sokan. Az egyetlen valóban létező probléma az volt, hogy egy friss piac volt. Még senki se tudta, hogy hogy kell ezt jól csinálni piaci alapon. Még nem voltak meg a kialakult hirdetési ügynökségek. stb.
Aztán -ahogy ilyen helyzetekben lenni szokott- a többség elbukott, néhányan megmaradtak (pl. Magyar Narancs), néhányan felemelkedtek.

Sőt, az általad emlegetett téveszme nagyon is rímel TWÁ írására. Azaz, hogy a sikertelenek a mindenféle összeesküvést kerestek a sikertelenségük mögött és soha nem azon gondolkoztak, hogy esetleg mit csinálnak rosszul. Pedig a kulcs ott van a véleménycikkben: ezek az emberek rétegterméket csináltak. Egy Népszabadságot el tudtál olvasni akkor is, hogy ha nem voltál MSZP szavazó, mert volt benne annyi minőség. Egy Nemzetőrt nem. Ha nem voltál része a szubkultúrának/szektának, akkor kihullott a hajad, hogy hogy lehet ennyi ökörséget összehordani.
Ennek megfelelően is alakult a piaci részesedés. A saját piacukat korlátozták le. Olyan, mintha te kipát árulnál és nem értenéd, miért fogy alig, holott egy tízmilliós ország. Azért, mert az egy réteg termék. A vallásos zsidóságon kívül senki nem fogja venni, abból meg nincs valami sok.

Az összeesküvés-elméletek helyett inkább el kellene gondolkozni, hogy miért tudott a semmiből jött internettó (később index), blikk és társai feltörekedni.
Mert a Népszabadságnál még lehet racionalizálni a kudarcot, hogy már bejáratott brand, meglévő olvasótábor stb., de ugyanez nem működik az újonnan jövőknél. Sőt még a tőkeerős tulajdonost se lehet okolni az index esetében. Miért nem lett a Kommentár, az Ufi, a Jobbklikk, vagy a Gondola meghatározó? Nem lehet, hogy azért, mert a tartalom nem volt elég populáris? Még véletlenül se lehet, hogy az áttörés gátja, hogy sehol egy celeb, egy meztelen nő, ellenben annál több köldöknézés és ájtatoskodás?
Sőt, én azt is felvetném, hogy miért nem sír ugyanez miatt a 168 óra? Az Élet és Irodalom? A Magyar Narancs? Megmondom: azért, mert ők tisztában vannak azzal, hogy rétegtermék, amit művelnek.
Ezen a ponton utalnák megint TWÁ-ra: a magyar jobboldal a fogyasztói társadalommal szemben határozta meg magát. Azaz ők nem fogadják el a rétegtermék státuszukat, de alkalmazkodni se akarnak a fogyasztói elvárásokhoz. Azt akarják, hogy a fogyasztók alkalmazkodjanak hozzájuk.

Larrikin 2018.10.14. 14:46:13

@Lord_Valdez: öregem, szépen érvelsz amellett, hogy semmi gond nincs a sajtó helyzetével, és hogy Mészáros Lőrinc tulajdonszerzése pusztán piaci a folyamatok eredménye. Vagy nem ezt akartad mondani? Pedig nagyon úgy hangzott. Persze, kicsit dilisnek kell lenni ahhoz, hogy a kádári sajtót valaki szabadnak vizionálja, a média rendszerváltáskori átmentését meg piaci folyamatnak, de ha ez van, hát ez van. Akkor a jelen állapotokba sem lehet belekötni, az vesz magának kiadót, aki akar, most épp Mészáros.

(Meg mondjuk utánanézhetnél, hogy alakult a költségvetés elsődleges egyenlege mondjuk 2001-ben, hogyan változott 2004-ről 2005-re és 2006-ra, vagy mit láthatott a nagyérdemű az esti híradóban 2006. október 23-án, feltéve, hogy mondjuk a hír tv-re is átkapcsolt. Néha nem árt szembesülni a valósággal.)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.10.14. 17:25:17

@Larrikin:
Azt mondd meg, hogy miféle kifacsart logikával tudtad ezt kisakkozni?
Már maga Mészáros Lőrinc vagyonának keletkezését se lehet piacinak nevezni, de a magyar sajtószabadsággal nem itt vannak a problémák.

Ha úgy véled, hogy a mostani állapotok hasonlítanak a kádár rendszer utániakra, akkor nem tudom, hogy hol töltötted az elmúlt 8 évet.
Természetesen, most sincs akadálya annak, hogy alapíts lapot, de
1. nem fogsz információt kapni az államtól. A közérdekű adatok titkosak lesznek számodra. Úgy kell majd kiperelned őket. Ilyen nem volt ám az Antall-, vagy a Horn-kormány alatt.
2. A sajtótájékoztatón nem fognak válaszolni a kérdéseidre. Ilyen se volt.
3. Meg se fognak hívni a kormány eseményekre, illetve nem fognak beengedni. Ilyen se volt.
4. Potenciálisan meg fogják fenyegetni a tulajdonosaidat. Ilyen se volt.
5. Kaphatsz valami személyre szabott adót. Ilyen se volt.
6. Be fognak perelni mindenféle kisebbség megsértéséért. Ilyen se volt.
Szóval, nem igazán látom, hogy miben is hasonlít a két állapot.
Itt nem arról van szó, hogy volt egy Népszabadság, ami előnyből indult. A TV és rádió pillanatok alatt MDF befolyás alá került, az ne is emlegessük. Itt arról van szó, hogy szívatni fognak, ahol csak tudnak.

Érdekel a valóság? Szívesen beavatlak, de figyelmeztetlek, hogy árt a Fideszbe vetett hitnek.
Nézd meg az államháztartás finanszírozó képességét:
www.portfolio.hu/gazdasag/a-valsag-ota-nem-volt-ilyen-alacsony-a-magyar-allamadossag.259677.html
Nem a 2002-es kormányváltás után kezdett el zuhanni. Medgyessy valójában egzaktul ugyanazt a gazdaságpolitikát vitte tovább, amit Matolcsy megkezdett: belső kereslet-vezérelt gazdaságélénkítést.
Vagy ez is nagyon szép ábra:
index.hu/gazdasag/magyar/kishian08081/
Azt, hogy a híradóban mi jelent meg nem annyira érdemes nézni, mert az a szomorú helyzet, hogy a köznép most se tud semmit a pénzügyi folyamatokról. Az átlag embert nem annyira érdeklik a számok és nem is nagyon tudja hova tenni őket.
Ellenben a szakújságírás számára akkor sem voltak ismeretlenek a problémák és nem is hallgattak róla:
pl: index.hu/gazdasag/magyar/rtm040903/
vagy index.hu/gazdasag/magyar/budzse051005/

Larrikin 2018.10.15. 04:37:55

@Lord_Valdez: egyre ékesszólóbban érvelsz (az általam megvetett) fidesz politikája mellett. Mészáros Lőrinc vagyona nem igazán piaci eredetű, ezzel szemben ugye 1990-ben a média tulajdoni szerkezete és politikai irányultsága egészen pontosan semennyire sem volt piaci eredetű. A megyei lapok felvásárlásába és politikai irányváltásába ugyanúgy nem szólhattak bele a fogyasztók most, ahogy nem volt szavuk akkor, ugyanúgy semmiféle demokratikus kontroll nem volt az egész folyamat felett. A döntő különbség, hogy '90-ben az egyik politikai tömörülés mindent vitt, holott a rendszerváltásig közpénzből épült ki minden.

A felsorolásod meg igazán mókás, közérdekű adatért például 2011 előtt perelni sem lehetett, a Horn kormány idején annyira nem volt ellenzéki sajtó, hogy kitiltani sem volt kit, még a freedom house is visszasorolta a magyar sajtót a részben szabad kategóriába. A Gyurcsány kormány idején viszont nagyjából minden olyasmi előfordult a Hír TV-vel, ami a G nap után az Orbán kormány alatt is. Természetesen rengeteg az aggasztó fejlemény, nem túl bíztató a tendencia, de akinek az egészből annyi a probléma, hogy most nem az "övéi" visznek mindent, az valójában a fidesz mellett érvel.

Az MDF és a tv is igazán érdekes téma, tudtommal 1993-ig Hankiss Elemér volt az elnök, utána 1994-ig meg elnöke sem volt a tévének.

A linkjeidet meg nem igazán tudom mire vélni. Egy a Gyurcsányék első napjaiból származó hírrel igyekszel bizonyítani, hogy a sajtó beszámolt a gyurcsány-féle ámokfutásról? Jövőbelátást nem kértem számon. Vezércikkekben, címlapsztorikban azzal etették az olvasót, hogy dübörög a gazdaság, az államháztartásról meg az ellenzék terjeszt rémhíreket. A 11. oldalon, a gazdasági rovatban persze néha lehozták Csaba László nyilatkozatait, vegyítve kormányközeli, hurráoptimista elemzők valóságtól elrugaszkodott, szakmailag értelmetlen magyarázataival.

Bármelyik adatsort nézem, 2011-ben összességében nem volt érdemi kiköltekezés. 2012-ben a fidesz egyértelműen szórni kezdte a pénzt, és kiigazításra kényszerült volna, ha nyer. Csakhogy az mszp nyert az azonnali kánaán ígéretével, kénytelen volt bevezetni a 100 napost, aztán kétségbe esetten konszolidálni. Megyó meg annyira a belső fogyasztással pörgette a gazdaságot, hogy a kiskereskedelmi forgalom volumene és a reáljövedelmek is folyamatosan csökkentek q/q alapon 2003-tól a masszív gazdasági növekedés ellenére, mégis, mit gondolsz, mibe bukott bele? Ekkora blődlit is rég hallottam. 2005-re a száznapossal együtt is sikerülhetett volna a kiigazítás, ha nem jön helyette a böszmeség 2 éve.

Talán ideje rádöbbenni, hogy egy szélsőséges narratíva mentén magyarázod az eseményeket?

szekertabor · provo.blog.hu 2018.10.15. 13:06:58

@Larrikin: "a független nem jelenti azt, hogy pártatlan, semleges, objektív, kiegyensúlyozott, részrehajló véleménytől mentes. Ironikus módon e felsorolás érett demokráciában épp a közszolgálati médiára jellemző, ami definició szerint nem független."

Mielőtt belemennénk abba, hogy mit NEM jelent a "független" sajtó, előbb jussunk egyezségre abban, hogy mi lenne a szabatos definíció. Különben csak maszatolunk.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.10.15. 19:48:54

@Larrikin:
Vagy én nem fogalmazok elég egyértelműen, vagy te ölsz komoly energiákat abba, hogy félreértsd.
Újságot alapítani nem nagy költség, internetes lapot meg még annyi se, ergo nem ez a fontos kérdés a sajtószabadság szempontjából, hanem a környezet. A kérdés, hogy mennyire tud a sajtó dolgozni.
A sajtó körül nem, hogy nem kell, hanem nem szabad, hogy legyen "demokratikus kontroll". A sajtót egyszerűen békén kell hagyni. Ha úgy tetszik ez a Tóta-féle "liberális minimum".

Nem, teljesen igaz az, hogy nem létezett ellenzéki sajtó. A Horn-kormány idején létezett a Magyar Nemzet, az Új Magyarország. Illetve létezett nem teljesen ellenzéki, de államisága ellenére némileg jobbosabb a Duna TV. A Magyar Narancs bár ekkor már nem volt a Fidesz lapja, de megmaradt a közelében.
A hátrébb sorolta igaz, de kicsit félrevezető anélkül a kiegészítés nélkül, hogy eleve a határon billegett.
1994 30 (30-ig számít szabadnak)
1995 38
1996 34
1997 31
1998 28
1999 28
2000 30
2001 28
2002 23 (ezek a rohadt szocik még elnyomni se tudnak rendesen)
2003 23
2004 20
2005 21
2006 21
2007 21
2008 21
2009 21
2010 23
2011 30
2012 36
2013 36
2014 35
2015 37
2016 40
2017 44 (van mire büszkének lenni, még Burkina Faso is előttünk van)

Lehet, hogy az én memóriám rövid, de nem rémlik, hogy szarrá szívatták volna a HírTV-t.

Csak annyit tettem, hogy beírtam egy időszakot és egy keresési kifejezést, demonstrálandó, hogy nem igaz az, hogy nem írt róla a sajtó. De, ha gondolod, beírhatok másikat is.
Történetesen, az indexen a címlapon jelentek meg mindig is az érdekes elemzések, beleértve a kritikusakat is.

Pedig látszik, hogy már 2001-ben elkezdődött. Persze, az még a folyamat eleje volt, de arról is megemlékezik a sajtó, hogy már a választások előtt beindult a hihetetlen pénzszórás.
Te elfelejtesz egy apróságot: Orbán őszintén hitt Matolcsyban. Még 2010-ben is. Őt tényleg úgy képzelte el a gazdaságot, hogy csak költeni kell a pénzt és attól úgy beindul majd, hogy semmi gondot nem fog okozni a közben keletkezett adósság.
Igen, Megyó pörgetni is akarta. Az más kérdés, hogy minden valamire való makrós közgazdász tudja, hogy kicsi nyitott gazdaságokban ez nem valami hatékony. Ő nem tudta, és Matolcsy se tudta. Nem is működött a dolog, de attól a szándék még ez volt. Egyébként Medgyessynek volt egy olyan járulékos peche, hogy a Járai-féle jegybanki vezetés nem engedte, hogy az infláció ismét elszaladjon, míg a Surányi-féle lényegesen elnézőbb volt az inflációval szemben.

Technokrata narratíva mentén... Mondjuk ez Magyarországon, tényleg szélsőségesnek számít.

Larrikin 2018.10.16. 05:04:49

@Lord_Valdez: a demokratikus kontrollt az átalakulásra és a tulajdoni viszonyok alakulására, nem általában a sajtó működésére értettem (szerintem ez elsőre is félreérthetetlen volt). Amúgy vicces állítás, hogy újságot alapítani nem kell sok pénz. Persze, egy havi kiadású, 300 példányszámú, 8 oldalas egyetemi laphoz nem kell. Egy versenyképes országos politikai napilaphoz sajnos kell. Digitális formában is. A népszabadság éves veszteségéből a heti válasz még 10 évig eléldegélt volna bevétel nélkül is. Az éves költségvetéseből meg az idők végezetéig. Azért azt ugye magad is viccesnek tartod, hogy 24 oldalas hetilapokat hozol fel az ellenzéki média létének bizonygatására az országot regionálisan, tematikusan, minden média ágban tökéletesen lefedő birodalom ellenében. (Ráadásul a narancs még akkoriban átállt.)

Az is nagyon vicces, hogy a reálbér és kiskerskedelmi volumen csökkenés ismeretében is állítod, hogy Medgyessy keresletélénkítéssel akarta fűteni a gazdaságot, és még emellett technokratának adnád el magad. És ha már elmítetted a jegybankot, arról hallottál, hogy csatlakoztunk az EU-hoz és a csúszó leértékelés elvi lehetősége is kikerült a monetáris eszköztárból? Nem kéne esetleg valami minimális, formális monetáris műveltséget magadévá tenni, ha technokrata pózban szeretnél tetszelegni?

Mint mondottam, hiába hozol linket arról, hogy egyes orgánumok lehozták Csaba László aggódó véleményét, a baloldali médiát fogyasztó átlagpolgár bizony nem értesült arról, hogy 2006-ban a választások után elkerülhetetlenül durva kiigazítás következik, noha a nem pártközeli elemzők biztosak voltak benne. Így vesztette el választóinak kétharmadát az mszp. Az indexet ráadásul ebből a szempontból külön kezelném, nem azért, mert a fő hírek között jelentek volna meg a pénzügyi hírek (az index egybidőben egy oldalból áll, de azért ne legyünk már teljesen zombik, az alsó negyed apróbetűseit kevesen olvassák), hanem mert mindig is sokoldalúbb volt a posztkommunista médiánál.