Tényleg annyira rossz lenne a mai fiatalság?

2018. november 13. - Balint Szolga

Éppen hazafelé utaztam, amikor a buszon ülő kettő öreg néni beszélgetni kezdett. A szokásos témák kerültek elő, kinek hogyan fáj éppen a háta, ki mennyiért vett nagyon friss húst a piacon, de egyszer csak elkezdtek beszélgetni egy engem érintő témáról. Mint derült égből villámcsapás az egyik bedobta,hogy:"Ezek a taknyos kölykök már nem tisztelnek minket, csak otthon ülnek és nyomogatják azt a butaságot (hogy szépen fogalmazzak)." Erre a beszélgetőpartnere ránézett, és mély bólogatásba kezdett.

A fiatalság kritizálása örök téma az öregebb generációknál, és ez teljes mértékben megérthető lenne, ha nem hazudnának folyamatosan. Mert az ilyen beszélgetések mindig oda futnak ki, hogy bezzeg még az én időmben minden jobb volt, amikor még kint játszottunk a szabadba, akkor még rend volt meg fegyelem. Szerintem mindenki hallott már legalább egy ilyen beszélgetést, ezeket általában az olyan öregek szokták lefolytatni, akik skandálják hogy:

1 Forint a sajtos lángos

Gyere vissza Kádár János!

és arra gondolnak hogy bezzeg még a pártállam idejében mennyire jó volt minden. Csak abba nem gondolnak bele ilyenkor, hogy akkor éppen az ország gazdaságát összeroppantó mértékű hiteleket vettek fel, amelyet a mai napig törleszt az államháztartás. 

Visszakanyarodva, tényleg annyira rossz lenne a mai fiatalság? Én ízig-vérig Z generáció vagyok, és pontosan látom hogy milyen az én generációm. Az nem lehet tagadni, hogy sokkal több informatikai eszközöket használunk mint a 80-as években, mert akkor még nem is voltak! Az ilyen öregek, akik az ilyeneket egymás között beszélik abba nem gondolnak bele, hogy a világ változik, fejlődik, modernizálódik, és nem fog örökké minden olyan állapotban maradni, mint mondjuk a 80-as években. 

A mai generáció természetesen teljesen más, de tegyük hozzá hogy a mai fiatalság egy teljesen más légkörű világban nő fel, mint PL az Y, vagy az az előtti generációk. A mai generáció egy sokkal szabadabb légkörben nőhet fel, hisz befejeződött a hidegháború, nagyobb konfliktus sem fenyegetett (2001-ig ugye).

Mindig felmerül, hogy elpuhult ez a mai generáció, ezt még egyébként az általam sokra tartott Pénzcentrum is megírta, az inaktivitási rátára hivatkozva, arra csak annyit írnék hogy míg egy kezdő tanár fizetése 120 ezer, legjobb esetben 170, addig egy albérlet lehet akár 150 ezer is. És így legyen munkakedve bárkinek is.

Összefoglalva, a mai generáció nagyon nem olyan aminek próbálják beállítani. A Z-generáció igenis egy tettre kész generáció, akár társadalmi, akár politikai értelemben! 

A bejegyzés trackback címe:

https://blogado.blog.hu/api/trackback/id/tr9014370845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dián Ákos 2018.11.14. 06:38:41

Kedves Bálint
Nagyon eggyet tudok érteni, de sajnálatos módon nem hoztál fel ellenérveket, amelyel alá tudnád bizonyítani, hogy tényleg nem úgy van, ahogy azt a nagy öregek gondolják. A "mai" ifjúságból nem a tisztelet, hanem az elfogadásuk érzése hiányzik. Mivel mi már egy számítógéppel a zsebünkbe tudjuk a világ összes információját elérni, nekünk természetes is az új, a progresszív folyamatok. Ez sajnos nem igaz az idősebbekre, köszönhetően az u.n. Cocon listának, amelynek a hatásai mai napig megvannak nem csak itthon hanem egész európába. Mi már filozófia értekzeséseket tudunk előrántani a Rick and Morty c. sorozat felépítéséből, köszönhetően a keresőmotoroknak, így egy "isteni" tudást adó eszközök között felnőni, szerintem minden képpen elhibázott lenne, nem azt mondani, hogy felelősel vagyunk magunkért és az utánunk következő generációért. Ezt a tényt nem hajlandó belátni az idősebb korosztály egy igen jó része, de mint mindig, tisztelet a kivételnek.