Sulipszichológia

2018. december 02. - Balint Szolga

Osztályrendszer. Ha ezt a szót meghallja valaki mindig a társadalmi rétegek, és a köztük lévő harc jut eszébe, de én most nem erről szeretnék beszélni. Én egy átlagos iskolai osztályról szeretnék beszélni, amely legalább olyan érdekes pszichológiailag mint egy osztályharc.

A képlet egyszerű. Dobjunk be x darab egymástól kicsit/nagyon különböző embert, és nézzük meg a hatását. Ettől a rendszer kitalálói azt várták, hogy egy összetartó közösség fog kialakulni, de ez sajnos sokkal bonyolultabb. Ameddig itthon ez a képlet még nagyjából működik, ez sajnos nem mindenhol van így.

Minden közösségben vannak olyanok, akik mondjuk nem annyira szépek vagy nem annyira tehetősek, ezeket általában a magukat "menőnek" tartó emberek piszkálni szokták. Amerikában erre egy fogalom is kialakult, a bullying. Ameddig az USA-ban néha ez halálesetekbe is torkollik, addig Magyarországon általában csak megtörnek az ilyen gyerekek, és elfogadják a sorsukat.

Tökéletes rálátásom van a rendszerre, hisz a gépezetnek én is tagja vagyok. A jelenlegi iskolámban még nem tapasztaltam ilyet, de a volt iskolámban leginkább az utolsó két évben rengeteget tapasztaltam ezt a mechanizmust. És most nem is pont az én osztályomba, hisz velük már volt egy kialakított kapcsolatom, hanem kisebbekkel.

Emlékszem egy szép Hétfői reggelen meglátogattam a volt alsós tanítónénimet. Éppen kis elsősei voltak. Beléptem a terembe, ahol tavaly még én tanultam és amit láttam, sosem fogom elfelejteni, 3-an 4-en ott verekedtek előttem. Nem kell Harcosok Klubja féle véres ütközetre gondolni, de könnyen rá lehetett mondani hogy verekedés. 

Ahogy ott álltam és néztem az összecsapást, az egyik kisgyerek felüvöltött, és hevesen szidni kezdte a másikat, gyengébb anyagi helyzete és nem túl esztétikus külseje miatt. Bele lehet gondolni hogy miket vágtak egymáshoz, de minden mondatukban volt legalább egy darab káromkodás

Minden osztályban vannak olyanok, akik másképpen gondolkoznak a világról mint a többség, más a véleményük egyes témákról, más az életképük és az életcéljuk. Az ilyen általában a "sorból" kilógó embereket is szokták zaklatni, Amerikában ebből is volt haláleset, sőt akár még iskolában való lövöldözés is, Magyarországon pedig szintén a csendes tűrés, és az öngyilkosság volt az, amit a zaklatottak tettek.

Sajnálatos módon az osztályrendszer nem hibátlan, de idealizmus lenne azt állítani szerintem, hogy minden gyerekre külön figyeljenek oda, mert az alapból is megoldhatatlan lenne, főleg ebben az országban és főleg ekkora tanárhiánnyal. Az osztályrendszer legnagyobb hibája, hogy nem az egyént tekinti fontosnak, hanem a kollektívet.

Ebből alakult ki testnevelés órán a kollektív büntetést, ha valaki nem tud fekvőtámaszozni akkor a többi sem játszik, földrajzórán ha valaki rosszul viselkedik akkor mindenki dolgozatot ír, és sorolhatnám még legalább 1 óráig. 

A bullying-ra megoldás lenne az iskolapszichológus, csak ez sajnos rengeteg iskolában nem érhető el, hiába van törvénybe iktatva a szükségessége. Rengeteg olyan iskoláról tudok, ahol nincs, pedig kellene lennie, az ott tanulók önkéntesen felkereshetnek egy pszichológust, még több bullying fejében.

Összefoglalván csak annyit, hogy az iskolai osztályrendszer egy olyan dolog, amely rengeteg idő óta ugyanolyan, elavult, nem az egyénre koncentrál hanem a kollektívre, és nem hagyja kibontakozni a tehetségeket. A tehetséggondozás meg nem minden helyen elérhető szintén. Megoldás az egyértelműen az egyénre való koncentrálás lenne, de az egy ilyen országban kivitelezhetetlen.

A bejegyzés trackback címe:

https://blogado.blog.hu/api/trackback/id/tr5014410232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

conchita wurst 2018.12.03. 14:04:41

ertelmes poszt

majd ha kitalalod miert irtad jelentkezz

Balint Szolga 2018.12.03. 14:14:37

@conchita wurst: Jelentkeznék!
A blogom leginkább a problémafelvetésről szól, de mint látható javasoltam is a posztban, az iskolapszichológust,ami ugyan törvénybe van iktatva mégis rengeteg helyről tudok ahol nincs.

teéjesenmindegy 2018.12.03. 14:17:55

Na, oszt mesélj okoska, hogy melyik országban kivitelezhető.
Beszarok, hogy 15 évesen mennyire képben vagy mindennel. Szóval melyik országban nincs bullying? Melyik országban nincsenek bunkó kis faszfejek, akik baszatják a gyengébbet? Mondjuk Észak Koreán kívül..

teéjesenmindegy 2018.12.03. 14:20:59

@Balint Szolga:
Ja, akkor kérdeznék még. Szóval tesióra, ha valaki nem csinálja meg a fekvőtámaszt, akkor a többi vár. Véleményed szerint mit kéne csinálni? Elkezdeni a többinek a kosarazást amíg a szerencsétlen fekvőtámaszozik, vagy hagyni a francba a fekvőtámaszt, ha nem megy nem kell erőltetni alapon?

Balint Szolga 2018.12.03. 14:24:18

@teéjesenmindegy: Mind a két választási lehetőség helytelen szerintem. Természetesen nem lehet belekezdeni új "anyagba", de azt sem szabadna hagyni hogy a kollektív bűnhődjön az egyén hibáiért.

Balint Szolga 2018.12.03. 14:25:54

@teéjesenmindegy: Mindenhol van Bullying, ez tény. Mint leírtam, minden közösségben vannak gyengébbek akiket előbb-utóbb zaklatni fognak az erősebbek, vagy magukat erősebbeknek tartók, de az iskolapszichológussal ezt minimális szintre lehetne csökkenteni.

Dániel Benkő 2018.12.03. 14:26:10

@teéjesenmindegy: ahogy mondod, ha nemegy nem kell erőltetni.
Nem kell ebnen az országban mindenki superatléta legyen. Lehet, hogy nem mehy a fekvőtámasz, de jobb a labda érzéke, mint a másiknak. Amúgy a finn oktatásban nem jellemző az iskolai szívatás, és azért mert valaki fiatal és benne még az oktatásban, még lehet jó meglátása. Az iskola pszichológus nálunk is hiányzott az iskolából pl..

Balint Szolga 2018.12.03. 14:27:23

@Dániel Benkő: Tessék! Az iskola pszichológus hiányát nem én vizionálom, hanem ténylegesen nem volt régebben sem, és most sincs!

teéjesenmindegy 2018.12.03. 14:33:42

@Balint Szolga: Na, most az bűnhődés, hogy nem állhatnak neki játszani, amíg Cérna Gézuka nem végzett?

Szóval egyébként van egy helyzetre 2 megoldás, szerinted mindkettő helytelen. Ehhez gratulálok.

Amcsiban vannak pszichológusok, aztán minden héten lövöldözés is van. Ráadásul amennyire tudom főleg a zaklatottnak segítenek feldolgozni, nem pedig megszűntetik a zaklatást.

Balint Szolga 2018.12.03. 14:38:33

@teéjesenmindegy: Két szélsőséges megoldás, én mindig is az aranyközépút megkeresésére törekedtem. Ezt elfelejtettem leírni, ebben igazat adok. Én személyes példával tudom alátámasztani,hogy igen is nagyon rossz amikor mondjuk 45 perc önfeledt játék helyett köröket kell futkozni,mert xy nem tudta teljesíteni az x darab fekvőtámaszt, és ezért a tanár mérgében az egyén hibáját a kollektívra vetítette ki, és a kollektívat büntette.

Amerikában vannak pszichológusok ez tény, de azért lássuk be Amerikában azért sokkal inkább durva a helyzet, mint itthon.

teéjesenmindegy 2018.12.03. 14:43:43

@Dániel Benkő:
Jajj, istenem.
Látom a te esetedben a helyesírásra mondták azt, hogy nem megy, nem erőltetjük.

Tehát te úgy látod, hogy az ált. isk testnevelés tananyag "superatlétákat" nevel?
Van némi fogalmad arról, hogy az emberi test hogy működik, és hogy edzéssel, gyakorlással lehet bármire is jutni?
Szóval Cérna Gézukára, ha ráhagyják és nem erőltetik, akkor soha életében nem fog megcsinálni egy fekvőtámaszt sem. Ez a cél? Göthös nyomorékokat kell gyártani?

A finneknél pont jellemző volt a zaklatás, ezért is csináltak egy programot kb. 2 éve..

teéjesenmindegy 2018.12.03. 14:53:25

@Balint Szolga:
Akkor ismét megkérdezem. Ha X nem képes azt megcsinálni, amit mindenki más (ami ugye kizárt, hogy konkrétan fizikailag képtelen lenne, valahogy nehezen hiszem el, hogy specnaz kiképzést tartanak a te általános iskoládban) akkor mit kéne csinálnia a tanárnak? Ti játsszatok ő csinálja a fekvőt, vagy hagyja és lássa be hogy X soha nem fog 10 fekvőtámaszt megcsinálni?

Ha amerikában vannak iskolapszichológusok, és ennek ellenére lövöldöznek, akkor nem lehet, hogy nem pszichológusokra volna szükség? Egy olyan rendszer után vágyakozol, ami annyira sikeres, hogy a zaklatott gyerekek minden második héten lövöldöznek. Angliában is van, ott meg felkötik magukat a kölykök.

gombakomba 2018.12.03. 14:58:43

Kollektiv = kozos (melleknev)
Kollektiva = kozosseg (fonev)

Balint Szolga 2018.12.03. 15:02:03

@teéjesenmindegy: Ha x nem képes azt megcsinálni, amit mindenki más (ami amúgy nem kizárható, mert sajnálatos módon vannak olyan testnevelés tanárok, akik néha picit túl komolyan veszik a szakmájukat, és olyan dolgokat várnak el a gyerekektől ami ténylegesen megerőltető) akkor a kettő lehetőség közül, ha muszáj választanom a két lehetőség között inkább az utóbbit szorgalmaznám. El kell ismerni, hogy vannak olyan gyermekek, akik mondjuk nem tudnak fekvőtámaszozni, de mondjuk ténylegesen jó a labdaérzékük, gyorsan tudnak futni, vagy remek érzékük van a csapatjátékhoz. Belőlük még akár "superatléta" is lehet, hisz a fekvőtámasz nem kötelező eleme a fittségnek könyörgöm, nem attól lesz valaki jó testnevelésből mert tud fekvőtámaszozni.

gombakomba 2018.12.03. 15:03:32

Az iskolapszichologus onmagaban nem oldana meg a problemat. A problema forrasa az elkoveto, amig a pszichologus felkeresese onkentes, addig csak az aldozat fog hozza fordulni.
A jelenseg kezelese szoros osszefogast es szeleskoru felkeszultseget igenyelne a gyerekekkel folyamatos kapcsolatban levo minden pedagogustol.

Balint Szolga 2018.12.03. 15:05:40

@gombakomba: Ebben egyetértek veled! Az iskolapszichológus önmagában nem oldaná meg a problémát, csak csökkentené, amit te írsz, az lenne a végső megoldás. De itthon még a pszichológus sem minden helyen elérhető!

midnightcoder2 2018.12.03. 15:28:15

Nem biztos, hogy annyira nagyon jó ötlet ebbe a dologba nagyon belenyúlni.

Alick 2018.12.03. 15:45:48

Nem ártana a társaik által cseszegetett gyerekeket - ha ennek van mozgástere - mentálisan és fizikailag is felkészíteni, hogy védje meg magát.
Nekem anno ez sikerült, pedig az osztály Biff Tannen-je elvileg erősebb volt nálam, de amiután szétvertem egy tanári széket rajta és a baleseti sebészetre került, utána már ő és a bandája is leálltak a piszkálódással. A vérnyomok felmosása az egész osztály számára emlékezetes élmény maradt. :)
Mivel egyébként jó tanuló voltam, Biff pedig az iskola réme, az esetet hivatalosan lezárták egy ellenőrzőmbe írt osztályfőnöki intővel. :)

teéjesenmindegy 2018.12.03. 15:57:12

@Balint Szolga: "olyan dolgokat várnak el a gyerekektől ami ténylegesen megerőltető"
Az nem zavar, hogy pont ez a testnevelés óra lényege? Hogy kicsit megerőltető legyen? TestNEVELÉS.

Tiszta vicces, hogy olvastad egy idiótának a fenti kommentjét, és rögtön magadévá tetted, hogy nem tud fekvőtámaszozni, de jó a labdaérzéke. Höhöhö.
Aki nem képes megcsinálni az iskolai követelményekben azt a hatalmas 10? 15? 20 fekvőtámaszt megcsinálni, az biztos, hogy futni sem tud.
Nem attól lesz valaki fitt, mert tud fekvőtámaszozni? Akkor mitől, kisgyerek? Szóval ha a fekvőtámasz nem a fittséghez vezet, akkor mégis mi? Komolyan azt akarod elmagyarázni, hogy van olyan fitt és egészséges ember, aki nem tud lenyomni néhány fekvőt?
Ne menj ebbe bele, kezdesz nagy marhaságokat beszélni.

ELmondok neked egy nagy titkot. Mindenki volt gyerek, meg általános iskolás. És volt olyan, hogy x nem tudott felmászni a kötélre a röhögésről, mert a fél osztály épp poénkodott rajta - na, akkor mi is megkaptuk a büntetést.

Alick 2018.12.03. 15:58:50

@Alick: A lényeg, hogy a visszavágásból ugyan botrány lett, de az eszkalációt sikerült leállítani.

Alick 2018.12.03. 16:02:07

@teéjesenmindegy: Azért vannak differenciák, mert a gimnáziumban az egyik osztálytársnőmnek nem ment a kötélmászás, ugyanakkor felnőtt OB II-es csapatban aktívan röplabdázott.

teéjesenmindegy 2018.12.03. 16:08:41

@Alick: Igen, csak vannak olyan gyerekek, akik nem ilyen csendesőrültek mint te, hanem tényleg gyengék, mulyák félénkek, és esetleg nem juttatják a balesetire az iskola rémét...

@gombakomba: Tedd hozzá, hogy nem csak a pedagógusoktól, hanem LEGINKÁBB A TÖBBI GYEREKTŐL. És ha már itt tartunk, akkor az összes szülőtől. Ugyanis ha a szülők elmondják otthon a "nézőközönség" gyereknek, hogy ne bámészkodjon, vagy röhögcséljen, hanem álljon a szerencsétlen áldozat mellé, akkor a bántalmazónak nem lesznek csodálói, és nem fogja csinálni. Ezt mellesleg nem én találtam ki, pont a fent emlegetett finnországban csináltak egy ilyen programot.

És az a szomorú, hogy már a 15 évesnek is az a mentalitása, és most neked
is mondom @Balint Szolga: , hogy az első perctől azt nézed, hogy ez vagy az kell, és nem azt, hogy mit csinálhatnál, hogy jobb legyen. Baszod, amíg x üti y-t és azt 30 gyerek nézi és röhög addig lehet ezer pszichológus az iskolában. TI csináljátok, mindannyian. (Ja. És mi is csináltuk mindannyian) Először magatokba kéne nézni, nem mindenféle marhaságot kitalálni.

teéjesenmindegy 2018.12.03. 16:12:51

@Alick: Nehezen tudom elhinni, hogy egy aktív sportoló az iskolás tantervet ne tudja teljesíteni... Sőt, semennnyire nem hiszem el. Nem kommandóskiképzés, hanem tornaóra. (az lehet, hogy nem akarja, beleszarik, elröhögi)

Alick 2018.12.03. 16:13:34

@teéjesenmindegy: "álljon a szerencsétlen áldozat mellé, akkor a bántalmazónak nem lesznek csodálói, és nem fogja csinálni."

Elismerem, hogy ez a legjobb megoldás.

Alick 2018.12.03. 16:19:16

@teéjesenmindegy: Gyanítom, hogy a tanár nem volt képes kellő odafigyeléssel átadni a megfelelő mászási technikát.
Másrészt az is láttam a seregben, hogy a testépítő bajnoknak komoly nehézségei voltak a háromezres futás szintidőn belüli teljesítésével, sőt két hónap után komolyan le is sérült, műtét majd leszerelés lett belőle.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.12.03. 16:49:29

KÖZ
(Közérdekű közhelyek)

Egyén keresi helyét a Közben,
Egyéniségét veszti-e közben?

S Köz-e a Köz, ha sok-sok kis egyén
Elvan csak egymás hátán és hegyén?

Mondja-e a Köz: egyén, ezt tegyed?!
Egyén marad-e ettől az egyed?

Köz van egyénért? Egyén van Közért?
ABC közös nyelv, vagy csak egy közért?

És egyáltalán, hol a Köz helye?
S erről bármit írni nem közhely-e?

Köz, jól vagyok!

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2012/07/koz.html

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org/ 2018.12.03. 16:55:30

A megoldás legtöbbször az ököl tánca. Ütsz és nem ütnek.

Sir Galahad 2018.12.03. 17:35:41

Mellébeszélés. A bullying egyetlen ellenszere: azt, aki ilyet tesz, nagyon keményen megbüntetni, aztán azonnal kivágni az iskolából. Néhány eset után, ahogy ennek híre megy, senki nem fog vele próbálkozni.

lenörd hofstadter 2018.12.03. 17:38:36

@gombakomba:

"amig a pszichologus felkeresese onkentes, addig csak az aldozat fog hozza fordulni."

Ami után a pcicológusnak automatikusan tovább kéne lépni, feltérképezni a problémát, megoldást keresni rá.

Amiban hiába vannak ott minden iskolában, ha az utóbbi évtized szinte mindegyik lövöldözése után kiderül, hogy mindegyik pcicológiai látókörben volt és mégis szartak rá amíg elő nem kapta a stukit... Akkor meg már általában késő, csak mint hírforrást lehet elemezni...

lenörd hofstadter 2018.12.03. 17:41:43

Amúgy a cseszegetés ellen anno nekem elég jó módszer volt, hogy jobb kézzel lenyúltam, megfogtam a mellettem ülő kötözködő pöcsfej székén az alsó összekötő rudat, és felrántottam székestől, kötözködő pöcsfejestül az égbe. Koma eltűnt a padok között, engem kibaszarintottak az óráról, volt igazgatói intő meg hasonló nyalánkságok, de nem volt többé basztatás. Oszt nem is ez volt amiért az öregem eltörte rajtam a fakanalat, ez még az ingerküszöbét sem érte el.

lenörd hofstadter 2018.12.03. 17:42:35

@balcán maxval bircaman:

No. Hazamentek a cégtől, nyugis a portásfülke, megint firkálgatsz?

lenörd hofstadter 2018.12.03. 17:46:57

@Alick:

Azon nem kell csodálkozni. Azért mert van rajta izom, nem biztos, hogy le tud futni egy maratont, vagy azt a háromezret. Mondjuk a seregben nem képzett emberek bírják rá a futásra, és figyelik a teljesítményt, az adódó problémákat, hanem főleg pszichopata barmok.

teéjesenmindegy 2018.12.03. 17:49:48

@Alick: Figyi, induljunk már ki az általánosságokból, ne ilyen egy-két ritka kivételből. Igen, tényleg lehet olyan, hogy a tornász világbajnok nem tud úszni, és ezért egyest kap tornából. De a realitás az, hogy az ált. isk. tornaanyagot akinek 2 keze és 2 lába van az meg tudja csinálni.
A testépítő nem futását simán elhiszem, ott tömegnövelés a cél, a kézilabdás kötélmászását nem. Ha a tanár hibája akkor a többiek miért tanultak meg?

De mondom, hagyjuk ezeket, nem ezek az általános dolgok.

marczy 2018.12.03. 20:51:51

Iskolája válogatja. Én napi kapcsolatban vagyok bizonyos alternatív iskolákkal, ott 1. az osztályt eleve úgy válogatják meg, hogy a közösséggel kevesebb probléma legyen (és itt nem a teljes homogenizálásra gondolok, hanem a pedagógusra van bízva, hogy mit vállal), és 2. az állami iskolák tanterve viszont csak és kizárólag arra koncentrál, hogy te, az egyén mit tudsz, és olyan, hogy együtt dolgozás, csoportos projektmunka, olyan nem létezik nálunk. És ez melegágya a beteges versenyszellemnek is már kicsi kortól kezdve. 3. Kicsi korban először együttműködésre nevelés történik nálunk, a verseny mint olyan csak később, gyakorlatilag 5. osztálytól kezdve jelenik meg. De addigra az osztályközösség már kialakult, és tudnak együtt dolgozni a gyerekek. Jóval ritkább a csúfolódás és pláne a csúnya beszéd. 4. Egy kompetens Waldorf-osztálytanító pl. a paraszt-, sőt a cigánygyereket is nagyon jól be tudja integrálni az osztályba. A parasztgyereknek is lehetőséget ad, hogy kibontsa azt, amit tud mondjuk a tehenek fejéséről vagy éppen a búza aratásáról.
SS.: A gyereket először szocializálni kell, együttműködésre nevelni kicsi korban és nem belehajszolni egy olyan ostoba versenybe, hogy nálunk már novemberre hibátlanul ír és olvas mindenki. (Engem nem kellett félteni, mert én már olvasva mentem az iskolába, de az osztályközösség kialakulására igen káros hatással tud lenni egy ilyen brutális versenyszellem.
Folytathatnám.

marczy 2018.12.03. 20:54:49

Bocs, hülyén fogalmaztam: a 2. pont eleje helyesen: "az állami iskolák tanterve viszont csak és kizárólag arra koncentrál, hogy te, az egyén mit tudsz visszaböfögni, és olyan, hogy együtt dolgozás, csoportos projektmunka, olyan nem létezik a magyar állami(!) iskolákban. (A "nálunk" tehát itt Magyarországra vonatkozott.)
A 3. pont eleje helyesen: Sok alternatív iskolában kicsi korban először együttműködésre nevelés történik. (A "nálunk" tehát itt az én iskolámra vonatkozik.)

teéjesenmindegy 2018.12.03. 22:10:54

@marczy: Nyilávn boldog és elégedett az az ország, ahol az ábécét nem visszaböfögik a gyerekek, hanem projektmunka alkalmából a csoport egyik része tudja a d-ig, a másik d-től j-ig és így tovább. Projektmunka keretében az egyik csoport tud összeadni, a másik kivonni.

]{udarauszkasz 2018.12.03. 22:39:48

@teéjesenmindegy: En pl. soha nem tudtam futni. Hamarabb lebringaztam 30 km-t, vagy leusztam a haromezret, minthogy lefutottam volna akarcsak 800m-t is. Ez ma sincs maskepp, 42 eves fejjel. Uszom, kajakozom, a bringa es a sikloernyo (hegymaszas)is elokerul neha. De ha futnom kene, bajban lennek. Egy szazmeteres sprint meg beleferne talan, de ennyi.

teéjesenmindegy 2018.12.04. 00:24:59

@]{udarauszkasz: Nos, aki le tud gyalogolni fél órát, az 2 hónap edzéssel (heti három alkalom) 5km lefutására képes lesz. Elhatározás kérdése. Én sem voltam jó futó.
Egyébként a fasz kivan már a fajtátokkal bazmeg, arról van szó, hogy egy osztályból egy gyerek nem csinálta meg a feladatot. Erre mindegyik jön az elméleteivel. Bazmeg, ne magyarázza meg senki, hogy az iskolai tornaórán teljesíthetetlen feladatokat adnának. Fekvőtámasz bazmeg. Mondjuk 20 darab.

]{udarauszkasz 2018.12.04. 08:40:19

@teéjesenmindegy: a batyam exfelesege meselte, hogy gyerekkoraban a tanaruk az atketikara volt rakattanva, es mindenkire raeroszakolta a sajat utjat. A csaj akkor mar bogott kozben,a toke tele volt az egesszel. Azota elmult 40, ezustermes uszo lett, a lanya (unokahugom) szemelyi edzo, testepito, karatezott,dzsudozott, focizott, tesi diplomaja van, es a fene tudja,hany fajta sportot kiprobalt mar.
Szoval nem az a lusta nyavajgos familia. Kinek milyenek az adottsagai. Nekem az izuleteim gyengek,ezert jon be jobban az uszas inkabb.

teéjesenmindegy 2018.12.04. 11:25:44

@]{udarauszkasz: Értem. Hagyjuk. Simán elhiszem neked, hogy az összes világbajnok sportoló képtelen volt az általános iskolás tesianyagot megcsinálni. Teljesen racionális és hihető, hiszen olyan emberfeletti dolgokat várnak el a gyerekektől, mint a fekvőtámasz, 10 perc futás, kötélmászás 6 méter magasba, cigánykerék, hátrabukfenc. Ezek mind mind speciális, évekig tartó képzést és különleges genetikát kívánnak. Csak a legjobbak a legjobbak között képesek rá. Az általános iskolás Mókus őrs tornatagozatáért a legjobb katonai alakulatok könyörögnek. NÁluk már csak a Szivárvány ovi vérnapközisei a keményebbek...

Ja, az is teljesen nyilvánvaló, hogy egyik sportban sincs erősítő edzés, meg szárazedzés. Az úszó csak úszik, soha nem csinál mondjuk fekvőtámaszt, vagy jár konditerembe.
www.szeretlekmagyarorszag.hu/wp-content/uploads/2015/07/cm9.jpg
"Minden reggel hattól kilencig a konditeremben kezdünk, a szárazföldi edzéssel. Akkor érzem sikeresnek a tréninget, ha már alig bírok lábra állni” HK.

Szóval hála neked, hogy ma is tanultam valamit, aminek eddig a szöges ellentétét láttam és tapasztaltam egész életemben.
Én hülye eddig azt gondoltam, hogy a sportnak az a lényege, hogy gyakorolod ami nem megy, és ettől jobb leszel, ügyesebb, fejlődik az egész tested, a koncentrációd meg az akaraterőd. Erre kiderül, hogy minden bajnok csak otthagyta a tornaórát, aztán keresett egy olyan sportot amiben valami isteni csoda folytán erőlködés nélkül ő a császár.