Blogadó

Egy 16 éves gondolatai a világról

Megtörni egy generációt

2019. június 26. 00:22 - Balint Szolga

Aki velem együtt rendszeresen követi a magyar közéletet, Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely független polgármestere egy nemrégi interjúban gyermeknevelési praktikáiról mesélt. Márki-Zay szerint a „gyermek nevelési célzású testi fenyítése” teljes mértékben rendben van, szerinte senki nem tartja be a magyar szabályozást és a kanadai sokkal jobb lenne, ami ennek nagyobb teret enged. Természetesen eloszlatta azon kételyeket, miszerint ő bántalmazná gyerekeit, elmondása szerint ő csak a „kézrecsapás” mellett foglalt állást.

MZP kijelentésével én nem teljesen értek egyet, bár szülő ugyan még nem vagyok viszont pontosan tudom hogy milyen az ha valakit nem testi erősszakkal nevelnek. A gond itt nem a kijelentéssel van, hanem az átlagember reakciójával! Az egyik ezzel foglalkozó cikk alatti kommentekben valaki azt írta, hogy: „Mindent meg kell tenni hogy a gyerek tökéletes legyen”, ami szerintem felveti a jelenlegi magyar társadalom egyik legnagyobb problémáját, a felnővő generációk folyamatos megtörését!

Sajnálatos módon nem kap ez a probléma akkora rivaldafényt mint amekkorát érdemelne, pedig minden ebből fakad. Ez egy olyan probléma, amiről nemcsak a mindenkori kormány, miniszterelnök, number one oligarcha tehet, itt a ludas maga a társadalom. Amikor valaki megfenyegeti otthon a gyerekét mert csak négyest hozott haza és nem ötöst, amikor a tanulás érdekében feladatja a gyerekkel a szociális életét, amikor csak akkor büszke a gyerekére mikor tökéletes, és az első hiba után mint egy reflexből veszi elő a nadrágszíjat, sajnálatos módon rengeteg ilyen ember lófrál köztünk nap mint nap, és közülük nagyok kevés ember nyeri el méltó büntetését.

Viszont a gond ennél összetettebb. A másik fő ludas az oktatási rendszer, ami azon kívül hogy megtanítja az alapokat, és rengeteg full random felesleges lexikai infót, kidob mint „érett” ember, miközben olyan fontos dolgokra, mint az ember alapvető jogai, vitakultúra, pénzügy (Ami azért eléggé elengedhetetlen a túléléshez) vagy akár csak egy csekk feladására nem tanítja meg! Tökéletes példa egyébként az oktatás módszeres pusztítására, amikor 1-2 héttel ezelőtt Semjén Zsolt beterjesztett egy köznevelési törvénymódosító javaslatot, amiben elvette volna az igazgatójelöltek véleményezését a diákönkormányzatoktól, a szülői munkaközösségektől és a tanároktól. A javaslat sorsáról jelenleg még nem döntöttek, viszont ez tökéletesen példázza azt, hogy az oktatásban lassan elfogy a szava a diákoknak és a tanároknak, és csakis a pártkáderek maradnak az egyedüli döntéshozók.

Egy következetes, demokratikus generáció felnövéséhez jelenleg ebben az országban jelenleg nincs esély. A gyűlölethadjárat, a fent említett szülők mentalitása, és az oktatási rendszer háromszögéből az következik, hogy az újdonsülten felcseperedőket nem fogja érdekelni sem a politika, sem az ország helyzete, hiszen beléjük van nevelve hogy meg kell hunyászkodni a felsőbb hatalom felett. Ahhoz hogy ezen lehessen változtatni, társadalmat kellene váltani nem kormányt, viszont addigis végre fontos problémának kéne ezt kezelni, egy olyan problémának amin nemcsak hogy lehet, kell is változtatni!

2 komment
Címkék: Publicisztika

A magyar politikai vitakultúra helyzete a rendszerváltástól számítva

2019. június 20. 19:44 - Balint Szolga

Nyugatmámor (1990-2000)

Egy működőképes demokrácia alapja az egészséges vitakultúra.

Erre az állításra alapzom az elkövetkezendő három hét cikkeit. Véleményem szerint jelenleg a vitakultúra halott kis hazánkban. Arra vállalkoztam, hogy felkutatom hogy hol romlott el minden, és megpróbálom időrendi sorrendben bemutatni a magyar közéleti vitakultúra helyzetét!

Kezdetek

Kezdjük az egészet  1990 előtt egy évvel! 1989-et írunk, az államszocializmus mérhetetlen sebességgel süvít az összeomlás felé, az emberek csak egy dologra vágynak, szabadságra. A horizonton rengeteg fiatal tűnik fel akik készek rendszert váltani, köztük az egyikük a jelenlegi miniszterelnök, Orbán Viktor. Az emberek küzdenek hogy végre kimondhassák amit akarnak, a társadalom küzd a vitakultúra megteremtődéséért. Majd a határ megnyílik, és ezzel együtt a vitakultúra is helyet kap.

Nyugatmámor

Coca-Cola, McDonalds, Levis farmer. Az államszocializmus lebomlása után az emberek a nyugathoz akartak tartozni, a céljuk egy nyugatias demokrácia kiépítése volt, és ennek elengedhetetlen része a vitakultúra. Így egyre több és több vita volt 89-ben, az emberek végre úgy érezték hogy van értelme vitatkozni. A nyugat mámora viszont nem sokáig tartott ki, de ezzel majd csak a következő cikkben fogok foglalkozni!

ndk4.jpg

                         Határnyitás 1989-ben. Forrás:MTI                                                                                                                                     

1.vita:Antall József-Kis János

(1990.04.04)

Antall József az MDF elnöke és Kis János az SZDSZ megbízott alelnöke a választás II. fordulója előtt csapott össze. A vita menete nyugodt volt, Antall József egy elképesztően illedelmes viselkedést mutatott be. Ami ebben a vitában meglepett, hogy nem tapasztaltam azt a szintű gyűlöletet mint most, természetesen rengeteg pontban nem értett egyet a két fél, de ezt próbálták megvitatni, ami 1 évvel a rendszerváltás után több volt mint meglepő!

 A választást az MDF nyerte, Antall József pedig sajnálatos módon 1993-ban elhunyt így őt többet nem láthattuk vitázni, viszont Kis János a mai napig él és virul! A moderátor egyébként Baló György volt, akinek legnagyobb erőssége a kérdezés volt! Ebből a vitából azt a következtetést tudom levonni, hogy itt a megszületett vitakultúra még tökéletesen működött,

 pjimage_top_story_lead.jpg

Életkép a vitából. (Balra:Kis János Jobbra:Antall József)                                                            Forrás:Magyar Narancs

2.vita:Kónya Imre (MDF)-Orbán Viktor (Fidesz)

(1992.04.28)

1992-őt írunk. Egy eléggé erős Kónya-Pető vita Kónya Imre újra asztalhoz ült, ebben az esetben a Fidesz egyik vezéralakjával, Orbán Viktorral. Így bizony, Orbán Viktor 1992-ben még nem volt a Fidesz egyedüli arca, olyan emberek keringtek a pártban akkoriban még, mint például Fodor Gábor!  A vita meghirdetett témája a demokrácia volt, és a nézők kérdezhették a két résztvevőt.

 Orbán Viktor elképesztően szimpatikusan vitatkozott Kónyával, igyekeztek nem elkövetni ugyanazt a hibát mint ami a Kónya-Pető vitán történt (Miszerint a közönség teljesen Pető ellen fordult és érzelmi kitörésekkel zavarták a vitát), és sikerült is. Természetesen nem lehetett ezt teljesen megakadályozni, a vita nem volt annyira nyugodt mint az első Antall-Kis vita, de így is azt a konklúziót tudom levonni, hogy egy picit erősebb ugyan, de ugyanolyan fair vitát láthattak az emberek 1992-ben Székesfehérváron.

hqdefault.jpg

Életkép a vitából. (Balra:Kónya Imre Jobbra:Orbán Viktor)                                                          Forrás:Youtube

Forgassuk meg egy picit az idő kerekét, az 1994-es választásokat az MSZP nyerte, 4 évvel a rendszerváltás után az utódpárt ismét az ország élére állt, a Fidesz összezuhant, alig jutott be a parlamentbe! Ebből az évből nem nagyon találtam rendes vitaanyagot, így egy óriási ugrással ugyan, de eljutunk 1998-hoz, ahol valami elkezdett elromlani.

3.vita:Horn Gyula (MSZP-SZDSZ)-Orbán Viktor (Fidesz) 

(1998.05.19)

Az év mint említettem 1998. Horn Gyula volt akkoriban a miniszterelnök, aki egy elképesztően cinikus ember volt, és ez a vitában is kijött. Az 1998-as választás II.fordulója előtt járunk, a két talpon maradt párt az MSZP és a Fidesz.

A vita menete elképesztően más volt mint az eddigi kettő, sokkal inkább voltak cinikus megjegyzések, odaszurkálások, inkább kezdték el egymást ellenségként kezelni a felek mint ellenfélként! A vitát toronymagasan Orbán nyerte, akit 98-ban meg is választottak miniszterelnökké, viszont a hangsúly nem ezen van. A hangsúly azon van hogy az alig 8 éves vitakultúra szépen lassan elkezdett cinizmusba fordulni, hála Horn Gyulának. Innentől pedig már csak lejjebb fog vezetni utunk sajnos!c_sos19980520017.jpg Életkép a vitából (Balra:Horn Gyula Jobbra:Orbán Viktor)                                                          Forrás:Magyar Narancs

Konklúzió

Ezen a ponton még nem lehet végleles konklúziót levonni. A 90-es években a vitakultúra ragyogott, viszont a 98-as Horn-Orbán vita szerintem egy figyelmeztetés volt arra, hogy előbb-utóbb el fogunk jutni arra a pontra, amikor a vita nem lesz más mint a két fél "utálatversenye". Véleményem szerint itt még menthető lett volna a helyzet, de ami ezután fog következni, az csak rosszabb lesz!

Szólj hozzá!

Az álmosoly mögötti valóság

2019. május 03. 22:09 - Balint Szolga

Reakció Seres Mária üzenetére

A Partizán nevezetű Youtube csatorna az utóbbi napokban adta ki "Rablópártok" című másfél órás dokumentumfilmjét ami leginkább a Seres Mária érdekeltségébe tartozó pártokról szólt. A filmben kiderül, hogy a Seres-Stekler duó hogyan csalt el két milliárd(!!!) forintot, következmény nélkül!

Természetesen Seres Mária azonnal "válaszolt" a vádakra, (A válaszolt az túlzás azért, leginkább csak magát sajnáltatta) a videó amit közzétett közösségi oldalán nagyon érdekes!

A videóban Seres rögtön egy Denzel Washington idézettel indít, ami a fake newsokról, az álhírekről szól. Hát igen, akkoriban még nem volt Vadhajtások meg Origo, de fake news azért igen! Az idézet után egy Seres Mária kép alatt csendül fel a jól ismert hang. Seres rögtön azzal indít, hogy Gulyás Márton őt nem kereste, és hogy rengeteg hazugságot hordott róla össze. Ironikusan feldobja a család "szentségét", de kérdezem én hogyan lehet egy olyan családnak "szentsége", akik több mint két milliárd forintot csaltak el? Egyébként kereste őket Gulyás Márton, Stekler Ottó úr rá is vágta a telefont, ez azért elárul valamit.

A videó folytatódik, már több mint 1 perce megy és azon gondolkodom hogy mégis hogyan gondolhatta azt kedves Seres kisasszony hogy ezt bárki elhiszi? Először kijelenti, hogy Gulyás már előre hozott ítéletet azzal hogy emléktáblát készítetett (Ami egyébként egy remek húzás volt!), aztán pedig arról beszél hogy a film "megrendelője" nem volt szűkmarkú! Na most kérdezem én, ez az ember mégis mit hisz magáról? Annó volt egy kezdeményezése, összegyűjtött 600 ezer aláírást, azóta pedig abból a 600 ezer aláírásból csalja a pénzt, feltűnik mikor választás van és mikor kihirdetik az eredményt rögtön el is tűnik! Kinek állna szándékában egy "lejárató filmet" rendelni? Soros Györgynek? A migráncsoknak?

Viszont a legjobb még csak most jön, Seres beveti a Tanút! Így van, azt a jelenetet szedi elő a filmből, amikor Pelikán elvtárs az ítéletet kapja meg a kihallgatási papír helyett. Ismét feltenném a kérdést, mit hisz magáról ez az ember? Nagyon ritkán akadok ki ennyire, de egyszerűen nem bírom feldolgozni azt, hogy úgy beszél magáról, minthogyha minimum ő teremtette volna a többpártrendszert itthon!

A Tanú után Seres beszél még arról hogy nem mindenki mondott igazat, aki megszólalt a filmben, azt sérelmezte hogy ő nem reagálhatott (Ezt már említettem fentebb) és a végén benyögte, hogy "Az igazság nem pénz kérdése, reflektálva arra hogy a Partizán dokumentumfilmje milliós nagyságrendű költségvetéssel bírt! Az igazság ugyan nem pénz kérdése, szerencse hogy neki igaza meg pénze is van, nem?

A videó megkoronázásaként még kijelenti, hogy itt az elfogult politikai érdek a mozgatórugó és a végén bevág egy kommentet a film alól, ami a következő:"Ha ebből az egészből bármi is igaz lenne, akkor Sereséknek nem egy 20 éves szakadt verdájuk lenne." Nos hogy kedves Sándor, a kommentelő így gondolja ez teljesen rendben van. Viszont az hogy Seres Mária bevágja ezt az üzenete végére mint indok, az már kevésbé! Hogyan lehet valakinek az anyagi helyzetét az autója életkoráról megállapítani?

Összeségében mit is írhatnék, Seres Mária a mentegetőzést egy új szintre emelte! Mindenkinek ajánlom hogy tekintse meg a Partizán filmjét, megéri!

45 komment
Címkék: Elemzés Reakció

Fiatalok és az érvényesülés

2019. április 08. 21:32 - Balint Szolga

Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy a kommentharcosok elővettek egy bejáratott rigmust most az EP-választások közeledtével, ami nem más mint a:”Fiataloké a jövő, majd biztos az XY pártra szavaznak”, miközben a politikai elit számára a fiatalság eddig nem volt másra jó, mint statisztikajavításra, vagy biodíszletnek!

Régebben volt egy cikkem erről, de azóta megtapasztaltam egy másik aspektusát a dolognak, a fiatalok iránt mutatott teljes érdektelenséget a felnőtt társadalom irányából. Tökéletes példa erre az a történet, amikor először a Népszavában publikáltam. Elküldtem egy körlevelet az összes létező újságnak, köztük a Magyar Hangnak is, ahonnan válaszra sem méltattak. A Népszava végül lehozta a cikkemet amiben egy lelkiismereti szabadságot nem nagyon ismerő katolikus pap és az erkölcstanóra történetét mutattam be, a Magyar Hang pedig azóta sem méltatott válaszra. A vicces az, hogy még a kormánypárti Magyar Nemzet is képes volt életjelet mutatni, pedig ők aztán tényleg nem úgy gondolkodnak mint én!

Ez csak egy példa, de rengeteg hasonló történik az országban, amikor van egy lelkes fiatal, aki mindent megtesz hogy abban az ágban amiben ő jeleskedik (Nekem ez mindig is az újságírás volt) megmutassa a tudását, sajnálatos módon azonban a felette álló generáció maximum csak mosolyra húzza a száját, és folytatja a gyerek szisztematikus semmibevételét.

Órákon keresztül lehetne arról diskurálni, hogy:”Jaj, ezek a mai fiatalok már nem is érdeklődnek a politika iránt, egyik sem szavaz a GYURCSÁN úrra, és ez jaj de rossz”, de kérdezem én, egy olyan országban ahol ha nem vagy 18 számba se vesznek, addig szinte nem is létezel, mégis miért nyisson bárki a politika felé?

Borzasztóan álszentnek tartom mind a két említett kis dogmát, hisz pontosan láthatjuk hogy a “nagyobb múlttal” rendelkező generációk nagy része hogyan bánik a fiatalokkal! Nem állítom azt, hogy az én Magyar Hang-os történetem a tökéletes bizonyíték erre, hisz valószínűleg rengeteg levelet kapnak nap mint nap, viszont azt mindenképpen fenntartanám, hogy a fiatalok figyelmen kívül hagyása jelenleg társadalmi probléma! 

Az emberek tőlünk, fiataloktól várják az elcsalt rendszerváltás beteljesítését, de addig erre nem leszünk képesek, ameddig törekvéseinket ellehetetlenítik pont azok, akik ezt mondogatják. Mert előbb a társadalomban kellene rendszert váltani, és azután lehet csak a politikai rendszerváltásnak nekikezdeni.

Szólj hozzá!
Címkék: Vélemény

Mezei migráncsháború

2019. április 07. 13:17 - Balint Szolga

Riadót fújt a kormány, és ezzel összehangolva a kormány teljes médiaholdudvara is. Migránskaraván indul, a görögországi Szalonikiből (A 12-es autóbuszállomásról), de szerencsére a szent hazánk kormánya felkészült arra, hogy ismét honvédő háborút kell vívni! Az igazság azonban az, hogy a migránskaraván nagyjából pár száz ember, akik Szalonikitől 10 km-re sátraznak jelenleg. Viszont érkezett a mentőöv a kö(s)zmédiának, 200 ember a rendőrökre támadt. És ami ezután következett, az szinte hihetetlen.

Az M1 haditudosításba kezdett. Azzal kezdték még reggel, hogy nyugodt volt az éjszaka és nem történt semmilyen atrocitás, viszont hamarosan indul a karaván szóval tessék készülni! A következő bejelentés délben érkezett, miszerint a migránsok a saját nyelvükön (Biztos valami nagyon titkos kódnyelv) azt beszélték meg, hogy kettőkor megindulnak, aztán egykor kiderült hogy mégsem kettőkor indulnak meg hanem már megindulnának, csak a réten velük szemben felálló rendőrsorfal nem engedi őket mozdulni. Egy óra után kiderült, hogy Allah akbar kiáltásokkal rontottak a rendőrsorfalra, amire előtte kőzáport zúdítottak, de Merkelt is szidták. A migráncsok ellen a rendőrség könnygázt vetett be, a tudósító pedig bejelentette hogy:”Állóháború van. Egyfajta” A migránsok aztán visszavonultak, biztos lemerültek az Iphoneok meg a névtelen bankkártyák, de az M1 szerint csak erőt mentek vissza gyűjteni. A mezőháború kimenetelét a közszolgálati televízió kisképernyőben végig adta, például a hagyományőrző isaszegi csata közben, ahol magyar gyerekek és mezei migránsok voltak láthatóak.

A gyűlöletkeltés egy olyan szintre jutott el itthon, ami szinte már hihetetlen! Gondoltuk volna 2010-ben, hogy 9 évvel később a köztévén láthatjuk a mezei migránsok 2 órás háborúját? Meghagyom ezt költői kérdésnek, de szerintem mindenki tudja a választ! Tökéletesen reprezentálja az MTVA-t a WNTS – Köszmédia című száma, meghallgatni ér! Most hogy elkezdődött az EP kampányidőszak, véleményem szerint ilyenekre még számíthatunk! Természetesen szánalmasnak tartom azt, hogy ameddig itthon ráomlik a kórház plafonja az emberre, addig a köztévé 80 milliárdos költségvetéséből utaztatja ki a riportereit mezei migránsháborút rögzíteni!

Összeségében csak annyit lehet elmondani, hogy a félelemkampány már olyan magas szintekbe jutott, hogy háborút közvetítenek az M1-en, az M4-en pedig Felcsút-Kisvárda focimérkőzést! Sajnálatos módon én pont elkaptam az egyik ilyen “haditudósítást”, ha tehetném visszakövetelném azokat a perceket az életemből az MTVA-nál…

Szólj hozzá!

A Fidesz felfüggesztette saját magát

2019. március 20. 22:51 - Balint Szolga

A Fidesz és az EPP harca ma csúcsosodott ki. 190-3 arányban szavazták meg azt a javaslatot, amely szerint a Fidesz saját magát függeszti fel az EPP tevékenysége elől, határozatlan időre. Ez egyértelműen egy eléggé defenzív húzás volt a Fidesztől, nem álltak bele az Európai Néppárt elleni harcba, ehelyett inkább a lehető a leggyávább lehetőséget választották.

Az EPP tagpártjai közül 13 kezdeményezte a Fidesz kizárását(!), ezek után pedig Manfred Weber az EPP frakcióvezetője és csúcsjelöltje lefektette azt a 3 pontot, amivel a Fidesz a néppártban maradhat. Az első pont kb megvalósult, hiszen a csúcsjelölt útvonalán a repülőtérről gyorsan lekapták a plakátokat amikor Budapestre érkezett, máshol ez nem sikerült. A második is pont is nagyjából valósult meg, hisz Orbán csak a támadó nyelvezetéért kért bocsánatot, és nem a plakátkampány miatt, a harmadik pedig egyáltalán nem valósult meg, azaz a CEU helyzete még mindig nem biztosított.

Mint egy előző cikkemben is leírtam, véleményem szerint itthon egy eléggé eltorzult, diktatórikus elemekkel rendelkező autokrácia regnál, ezt Fideszokráciának neveztem. Aki esetleg nem olvasta volna, a Fideszokrácia egy maximumra pörgetett személyi kultusszal, és örökös szabadságharccal tarkított önkényuralom.

Az EPP-nek elege lett abból, hogy a Fidesz szépen lassan kiüresíti a demokratikus intézményeket, elege lett abból hogy egy olyan párttal kell mutatkozniuk akik saját társukra támadnak rá egy plakátkampánnyal, és teljes mértékben jogosan lett elegük! Hiszen ki akarna egy olyan párttal együtt mutatkozni, amelyiket lassan már csak a szélsőjobb tapsolja meg őszintén az Európai Parlamentben.

Egy nagyon érdekes párhuzamos valóság alakult ki a döntés után. Ameddig az “Ellenzéki” médiumok úgy hozták le, hogy a Fideszt felfüggesztette magát határozatlan időre, addig például az Origo szerint itt nem történt semmilyen felfüggesztés, de kizárás sem. Biztos lángosreceptet cserélgettek 3 órán keresztül az EPP-sek, és a végén 190-3 arányban Manfred Weber receptjét szavazták meg győztesnek.

Amit jelenleg a Fidesz csinál kommunikáció tekintetében, az nem más mint a hintapolitika. Mindenkinek azt mondják amit hallani szeretnének. Így van az, hogy ameddig itthon gyalázzák az EPP-t, ott saját magukat függesztik fel, és még sorolhatnám!
Nos, és hogyan reagált erre az ellenzék? A DK reakciója lepett meg a legkevésbé, akik rögtön az EU-ból való kilépésről beszélnek, legkorrektebben talán a független Szél Bernadett foglalta össze ennek a szavazásnak következményeit:

“Ma eldőlt: a kormányfő nyílt sebbel fog közlekedni a politikában a következő időszakban”

Hogy ez miben fogja érinteni a Fideszt? Ez még nyílt kérdés, de valószínűleg a Fidesz távozni fog a néppártból, hisz ezután a döntés után már nincs amit ott tartsa őket. Aztán talán átülnek a szélsőjobbosokhoz, de ez már a jövő kérdése…

236 komment

Szabadságharc-fétis

2019. március 16. 17:43 - Balint Szolga

A tegnapi napon megemlékezések egész sora volt a fővárosban. Orbán Viktor a Múzeumnál mondott egy eléggé visszafogott beszédet, Gyurcsány Ferenc lázított, a közös ellenzéki tüntetésen én is beszéltem még ha csak 2 mondat erejéig is, de a legfontosabb a közös ellenzéki nyilatkozat volt amit minden ellenzéki párt elfogadott. Természetesen muszáj megemlítenem a Mi Hazánkosok tüntetését, a színpadon álltam a többi diákkal, elmondva a 12 pontot. Éppen a Magyar Anyák videója következett volna, amikor egy ágyúszó törte meg a csendet, na azok voltak ők, ennyit érdemes tudni!

Az utóbbi időben, rendszeresen figyeltem Orbán Viktor gesztusait, lépéseit és meg kell hogy állapítsam, hogy Magyarországon nem autokrácia van, hanem Fideszokrácia. Véleményem szerint a Fidesz és Orbán Viktor-féle Fideszokrácia, más mint a sima autokrácia.
A Fideszokrácia egyik össze nem téveszthető jellemzője a személyi kultusz maximumra pörgetése. Erős példával fogok élni, Radics Péter Youtube videós bemutatta, ahogy egy random felhasználó Orbán Viktor néven regisztrált egy profilt, és olyan dolgokat írt ki, amik nemhogy egy miniszterelnöktől, hanem akármilyen más embertől is elfogadhatatlanok lennének. Ezzel még semmi baj nincs, valaki sokat ivott aznap biztos, de az ijesztő az, hogy az emberek akik rátaláltak erre az oldalra elkezdték éltetni ezt a kamuprofilt, egyetértve például a 800 forintos kenyérrel, a 60 ezer forintos minimálbérrel, és azzal hogy “Még több pénz lesz adva Mészáros Lőrincnek”.

Az Orbán-rendszerben fellelhetők autokratikus elemek, a sajtó ellenőrzése, a civil szervezetek ellehetlenítése, a személyi kultusz, de egy valami nem illik a képbe, a szabadságharc-fétis! Álláspontom szerint ez az, ami jelenleg a legnagyobb hatalmi pillére a Fidesznek és Orbán Viktornak, az örökös szabadságharc Sorossal, a migránsokkal, vagy Junckerrel.

Orwell 1984 című könyvében így beszél erről “A Párt” egyik tagja, O’Brien:

“Nem az a lényeg, hogy valóban van-e háború, s mivel döntő győzelem úgysem lehetséges, nem is az, hogy a háború jól megy-e vagy rosszul. Csak arra van szükség, hogy háborús állapot legyen.”

Ez a két mondat a tökéletes jellemzése az Orbán-féle autokráciának. Az örökös háború, lassan már saját magunk ellen. Az itthoni rendszer továbbá abban is hasonlít az 1984-ben leírtakhoz, hogy mindig más az ellenség és a szövetséges. Egyszer az EU ellen harcolunk, máskor pedig Lázár János azt nyilatkozza hogy szívesen fizet Magyarország többet az EU-s kasszába, egyszer a migránsok azok akiktől félni kell, máskor pedig maga a kormány szólja el magát, hogy 1294 migránst fogadtak be, egyszer az EPP az ellenség, máskor pedig csak azért szedik le a plakátokat, hogy azokat Manfred Weber ne láthassa.

De egy rendszer sem örök, ahogy Orbáné sem lesz az. Az összellenzéki tüntetések remekül mutatták, hogy nekik is leesett hogy itt a szokásos parlamentben üldögélős próbálkozásokkal nem nagyon fognak változást elérni, maximum még jobban asszisztálhatnak ahhoz a kiüresített jogállamhoz, aminek a parlament a tökéletes példája.

Az ellenzéki tüntetések továbbá megmutatták a magyar társadalom legeslegnagyobb gondját, a társadalmi széthúzást. Látva a Fidesz szimpatizánsok Facebook posztjait, vagy akár a tüntetésen tett gesztusait, azt lehet leszűrni hogy Orbán Viktor félelmen és gyűlöleten alapuló rendszer működik, utálják az ellenzéket, legalább annyira mint az 1984-ben Emmanuel Goldsteint, a Testvériség vezetőjét. Ezt az állapotot a Bajnoq nevezetű punk zenekar a Valahogy című számában így jellemezte:

Ki szeretne velünk lenni,
ha mi vagyunk ellenünk?

Hogy lesz-e változás? Ki tudja, de annyi bizonyos, hogy valami készül az országban végre.

Szólj hozzá!

A fiatalok hangja

2019. február 03. 01:25 - Balint Szolga

Meddig van a határ? Meddig van a határ a véleménynyilvánításban? Meddig számít normálisnak, és mettől számít már túl soknak egy ember véleménye? Ezt a kérdést tette fel magának rengeteg ember, miután látta Nagy Blanka, a 19 éves Kiskunfélegyházai lány beszédét.  

Bár a káromkodást a közbeszédben én magam sem pártolom, egyértelműnek látom viszont hogy amit Nagy Blankával műveltek, az egyszerűen embertelen. Azért, mert valaki túlfeszíti a húrt, kirúgással fenyegetni, és hazudni róla, az több a soknál! Én sokkal inkább azon gondolkodnék el, hogy mi inspirálta Blankát azokra a szavakra, amiket mondott. 

Példának okáért, ott van az oktatási rendszer. Ahogy Blanka is, úgy én is napi szinten tapasztalom azt, hogy milyen jelenleg itthon diáknak lenni. Rengeteg felesleges számadat, 6 óra egy elsős diáknak, egyéb foglalkozások nélkül, államosított tankönyvpiac, és még sorolhatnám. Ennek a problémának a megoldására jött egyébként létre a Független Diákparlament, akik évente egy x pontos javaslatcsomag benyújtásával akarnak javítani az oktatási rendszeren. Nos, nem hálát kapnak cserébe. Rengetegszer állapította már meg a kormánysajtó, egyébként helytelenül hogy a Független Diákparlament csak Soros bábszínháza, képviselő voltam a szervezetben, és sosem találkoztam Sorossal, mily meglepő!  

De ami engem jobban frusztrál, az az, hogy mennyire nem érdekli az embereket a fiatalok hangja. Akármilyen politikáról szóló tartalomhoz hozzászól egy 18 év alatti, azonnal letámadják, legyen kormánypárti, vagy ellenzéki. Mi fiatalok megérdemeljük, hogy hallathassuk a hangunkat, hisz mi vagyunk a jövő! Véleményem szerint nem szabad hagyni, hogy egy olyan generáció nőjön fel, amelyik teljesen érdektelen a közélet iránt, hisz kiölték belőle ezt a vágyat. Tökéletes példa erre egyébként az az eset, amikor a Mindenszó megírta azt a nyílt levelet, amiben azt követelték, hogy rúgják ki Nagy Blankát, mert elfogadhatatlan az ha egy ember káromkodik. Írtam erre egy választ, amelyet lehoztak, majd a kommentelőiket ellenem uszítva próbáltak felülkerekedni, akik persze azonnal támadtak. Leírták, hogy én csak egy drogos patkány vagyok, csak a számba adták a szavakat a párttársaim, meg amúgy sem én írtam. Ez szerintem több mint szomorú!  

A gyűlölet, amit egyértelműen éreztem azokon az írásokon, amiket kaptam, rádöbbentett valamire. Rájöttem arra, hogy hányadán állunk itthon a politikai véleménykultúrával. Nem azért támadtak rám elsősorban, mert nem értettek velem egyet, hanem azért, mert fiatal vagyok. Álláspontom szerint ez a probléma! Lehet az emberrel nem egyetérteni, lehet vele vitatkozni, de az amikor csak annyit ír valaki egy fiatal véleménye alá, hogy:”Egy Szolga Bálint nevű takonypócnak”, ott már gondok vannak!  

Hogy mi a tanulság a Blanka ügyből? Az, hogyha fiatal vagy, nem lehet véleményed. Hisz megírják rólad hogy megbuksz, leírják hogy csak egy ballibsi drogos tróger vagy, akinek a szájába adják a szavakat! Csak ismételni tudom magam, amit Blankával leműveltek, az egyszerűen nevetséges! Sem gyermek, sem kamasz, sem felnőtt nem érdemli azt a bánásmódot, amivel Blankát jutalmazták a kormánypártiak. Az uszítókampány a maximumon pörög, és ez borzasztó!

15 komment
Címkék: Publicisztika

A 10 legjobb rendszerellenes zenemű

2018. december 31. 18:09 - Balint Szolga

Magyarországon a rendszerellenes zenék kultúrája leginkább a Gyurcsány kormány alatt kezdett el virágozni, akkor is voltak nagyon jó zenék, de az Orbán kormány idején ezen zsáner elkezdett felvirágozni, olyan nagy nevek jöttek a képbe mint például a Kozmosz, a WNTS, az Egyetlen, és még sorolhatnám akár órákon keresztül. Most összeállítottam a legjobb 10 rendszerellenes zeneszám listáját, fogadjátok szeretettel! BUÉK!

10.WNTS-Köszmédia

Egy zeneileg nagyon remek szám, én nagyon szeretem. A bandában egyébként egy ex-kozmonauta is játszik, az egyik énekes, Dani. A refrén borzasztóan erős, a verse részek picit gyengébbek szerintem, de azok is ütősek természetesen. A zene üzenete egyszerű, tökéletes tükröt állít a közmédiának csúfolt valaminek, ami csak a kormányoldal véleményét hajlandó megjeleníteni.

9:Egyetlen-Tedd le a kezedet

Egy fokkal punkosabb szám mint a Köszmédia, ebben a műben egyébként mind a két kozmonauta hallható, hisz ameddig Zsombor lead-vocalozik, addig a harmony-vocal a másik volt Kozmosz énekes, a fent már említett Dani. Egy borzaszótan erős zene, erős üzenettel!

8:Hétköznapi Csalódások-Geciország

Nos, ez egy fokkal trágárabb, mint a többi, de pont ez ad neki olyan erőt, ami egy ilyen hangulatú zenét eltud vinni a hátán. A zene az Orbán kormányról szól, és az Orbán által kiépített rendszerről. A zene egyszerű mint a bot, de annál tökéletesebb, én nagyon szeretem.

7:Kozmosz:Tudod hogy nincs bocsánat

Egy József Attila feldolgozás, egy erősen punkos stílusban, ami nagyon jellemző volt a Kozmosz munkásságára. A Kozmosz egyik legjobb zenéje szerintem, remek átdolgozás, és a versnek pedig remek üzenete van, ami szinte megzenésítésért kiáltott.

6:BajnoQ-Magyar idők

Egy picit kevésbé punkosabb, de annál inkább remek az újonnan alakult Bajnoq EP címadója, a Magyar idők. Egyébként ez egy Egyetlen szám lett volna, csak miután Zsombor már a BajnoQ nevű zenekarban játszik, ezért úgy döntött hogy átviszi a zenét, és befejezi. Egy remek kritika a kormány felé!

5:ÉnÉsÉn-Kutyák:

Ez egy nagyon művészi zene, egy menhelyen keresztül mutatja be az ország sanyarú sorsát, és rabszolgaságát. Egy borzasztóan egyszerű, két akkordos dallama van, viszont pont ez teszi különlegessé. A vokálja nagyon erős, hisz 11 embert vokálozik egyszerre, ami borzasztóan kórusszerű élményt ad a hallgatónak, amely stílus jól áll a számnak.

4:ÉnÉsÉn-Itt felejtettek
Ez már inkább megmutatja az ÉnÉsÉn stílusát, amely egy erősen rappes, viszont a magyar rapzsánerrel ellentétben egy üzenetet közvetítő rapstílus. Ez a magyar életet hivatott bemutatni, és arra buzdít hogy a fiatalok hagyják el az országot, és keressenek maguknak rendes életet külföldön.

3:ÉnÉsÉn-Ébren a nép

Ez a zene az “Itt felejtettek”-el ellentében egy lázadóbb hangvételű zene, ami arra buzdítja a fiatalokat hogy váltsanak rendszert, tüntessenek a rendszer ellen, a szerző nagyon szeret szójátékokat használni, példának okáért:”NER-t visszafoglalunk minden iskolát”, ami nagyon jót tesz a számnak

2-Kozmosz-Okosak földje

Magyarországot hivatott bemutatni ez a szám is, a legnagyobb erőssége a történelmünk kiparodizálásában rejlik. Például:”Utána Hortyék is okosak voltak, hadat üzenni a Szovjetuniónak” A punk stílus itt elképesztően megfigyelhető.

1-Kozmosz-Forradalom

A kiöregedést bemutató szám, a kiégést reprezentáló zenemű, a személyes kedvencem ebből a listából. A dob ebben borzasztóan pörgős, a gitár valami elképesztő, az üzenet pedig nagyon ott van a szeren. Véleményem szerint ez a legjobb Kozmosz szám mind közül!

+1 Kozmosz-Kedves Vezető

“Mi ez a sok kérdés, ha várod a választ SZOPTAD”, akiknek ismerős ez a kezdés azoknak gratulálok, hisz ez a szám is valami elképesztő. A saját 10-es listámra sajnos nem fért fel, de mindenképp meg kell említenem, mert egy remek szám, ami megérdemli hogy legalább említést tegyek róla.

Nos ennyi lett volna ez a lista, Békés Gáspár barátom remekül összeálította a társadalom/rendszerkritikus számokat, a lejátszási listája itt érhető el:https://www.youtube.com/watch?v=Dgt7tCMVrok&list=PLE5Mryzzd6gjvESxQ6LG7THxm67Gjj5dQ

U.I:Nem akarna újra összeállni a Kozmosz? Pretty please?

Szólj hozzá!

Év végi bohózat

2018. december 30. 14:26 - Balint Szolga

Magyarországon a Fidesz-KDNP eljutott egy olyan szintre, hogy szinte már akármit mondhatnak és tehetnek, az nem baj hogy demokratikus-e vagy sem, hisz az óriási támogatottság miatt úgysem lesz következménye.
Nos kezdjük az elején. Először is a legviccesebb, Orbán Viktor levelet írt a Fidesz támogatóknak, hogy küldjenek pénzt és támogassák a Fidesz kampányát!

“A levél címzettjei a csatolt csekk segítségével pénzadománnyal járulhatnak hozzá a Fidesz európai parlamenti választási kampányához.”

Ez egy vicc, komolyan mondom ez egy vicc. Mészáros Lőrinc lett a leggazdagabb ember Magyarországon, aki Orbán Viktor személyes jóbarátja, és még van képük pénzt tarhálni a kampányra? De valljuk be, ennek is van pozitív oldala így legalább nem közpénzből fognak kampányolni, ahogy eddig csinálták. Pénzt kérni a választóktól szerintem a legundorítóbb dolog amit egy párt tehet, főleg hogyha kampányra kérik. Akkor még megérthető hogyha mondjuk egy ÁSZ büntetésről van szó, vagy mondjuk a szétégetett szánkók pótlásáról, de az hogy a kormánypárt pénzért kuncsorog a választóitól, szerintem szomorú!

És másodszor, mindenki kedvenc Lázár Jánosa, aki kijelentett hogy aki azt gondolja hogy ő megbukott, az buta és tehetségtelen. Azok után amit Hódmezővásárhelyen művelt Márki-Zay Péter független polgármesterrel, nyugodtan rá lehet mondani hogy megbukott hisz nem bírt rendes párbeszédet összehozni a polgármesterrel, ami leginkább az ő hibája volt. Tény, hogy Márki-Zayt támogatta az ellenzék, akkor valósult meg először igazán az ellenzéki összefogás, de ez akkor sem indok arra hogy ennyire elzárkózzon a párbeszédtől az adott választókerület képviselője!

És nem is beszélve arról, hogy a Hódmezővásárhelyi közgyűlés egy ideig teljesen döntésképtelen volt, mert a Fideszeseknek nem tetszett hogy Márki Zay lett a polgármester, és nem a szétreklámozott Fideszes jelölt.

De itt még nincs vége, Orbán a várba költözött. Nos, ezt Rákosi Mátyás sem akarta, nem merte megtenni! Szó szerint, az ország miniszterelnöke a várban él, mint egy király nem? A királyok szoktak várban élni, meg a magyar miniszterelnökök. Fura! Ráadásul még Nagy Imre szobrát is sikerült elvinni, hogy egy újabb Horty-korszakos emlékművet rekonstruáljanak, és visszaállítsák az 1944 előtti időket.

Összességében, ami jelenleg folyik itthon az felér egy kabaréval. Nagyon bízok abban, hogy a szakszervezetek által szervezett sztrájkok, és a közös ellenség tüntetései látható változást hoznak, és sikerül a Fideszt legalább a földre visszahozni, mert eléggé el vannak szállva maguktól.

29 komment