Blogadó

Egy 16 éves gondolatai a világról

A 10 legjobb rendszerellenes zenemű

2018. december 31. 18:09 - Balint Szolga

Magyarországon a rendszerellenes zenék kultúrája leginkább a Gyurcsány kormány alatt kezdett el virágozni, akkor is voltak nagyon jó zenék, de az Orbán kormány idején ezen zsáner elkezdett felvirágozni, olyan nagy nevek jöttek a képbe mint például a Kozmosz, a WNTS, az Egyetlen, és még sorolhatnám akár órákon keresztül. Most összeállítottam a legjobb 10 rendszerellenes zeneszám listáját, fogadjátok szeretettel! BUÉK!

10.WNTS-Köszmédia

Egy zeneileg nagyon remek szám, én nagyon szeretem. A bandában egyébként egy ex-kozmonauta is játszik, az egyik énekes, Dani. A refrén borzasztóan erős, a verse részek picit gyengébbek szerintem, de azok is ütősek természetesen. A zene üzenete egyszerű, tökéletes tükröt állít a közmédiának csúfolt valaminek, ami csak a kormányoldal véleményét hajlandó megjeleníteni.

9:Egyetlen-Tedd le a kezedet

Egy fokkal punkosabb szám mint a Köszmédia, ebben a műben egyébként mind a két kozmonauta hallható, hisz ameddig Zsombor lead-vocalozik, addig a harmony-vocal a másik volt Kozmosz énekes, a fent már említett Dani. Egy borzaszótan erős zene, erős üzenettel!

8:Hétköznapi Csalódások-Geciország

Nos, ez egy fokkal trágárabb, mint a többi, de pont ez ad neki olyan erőt, ami egy ilyen hangulatú zenét eltud vinni a hátán. A zene az Orbán kormányról szól, és az Orbán által kiépített rendszerről. A zene egyszerű mint a bot, de annál tökéletesebb, én nagyon szeretem.

7:Kozmosz:Tudod hogy nincs bocsánat

Egy József Attila feldolgozás, egy erősen punkos stílusban, ami nagyon jellemző volt a Kozmosz munkásságára. A Kozmosz egyik legjobb zenéje szerintem, remek átdolgozás, és a versnek pedig remek üzenete van, ami szinte megzenésítésért kiáltott.

6:BajnoQ-Magyar idők

Egy picit kevésbé punkosabb, de annál inkább remek az újonnan alakult Bajnoq EP címadója, a Magyar idők. Egyébként ez egy Egyetlen szám lett volna, csak miután Zsombor már a BajnoQ nevű zenekarban játszik, ezért úgy döntött hogy átviszi a zenét, és befejezi. Egy remek kritika a kormány felé!

5:ÉnÉsÉn-Kutyák:

Ez egy nagyon művészi zene, egy menhelyen keresztül mutatja be az ország sanyarú sorsát, és rabszolgaságát. Egy borzasztóan egyszerű, két akkordos dallama van, viszont pont ez teszi különlegessé. A vokálja nagyon erős, hisz 11 embert vokálozik egyszerre, ami borzasztóan kórusszerű élményt ad a hallgatónak, amely stílus jól áll a számnak.

4:ÉnÉsÉn-Itt felejtettek
Ez már inkább megmutatja az ÉnÉsÉn stílusát, amely egy erősen rappes, viszont a magyar rapzsánerrel ellentétben egy üzenetet közvetítő rapstílus. Ez a magyar életet hivatott bemutatni, és arra buzdít hogy a fiatalok hagyják el az országot, és keressenek maguknak rendes életet külföldön.

3:ÉnÉsÉn-Ébren a nép

Ez a zene az “Itt felejtettek”-el ellentében egy lázadóbb hangvételű zene, ami arra buzdítja a fiatalokat hogy váltsanak rendszert, tüntessenek a rendszer ellen, a szerző nagyon szeret szójátékokat használni, példának okáért:”NER-t visszafoglalunk minden iskolát”, ami nagyon jót tesz a számnak

2-Kozmosz-Okosak földje

Magyarországot hivatott bemutatni ez a szám is, a legnagyobb erőssége a történelmünk kiparodizálásában rejlik. Például:”Utána Hortyék is okosak voltak, hadat üzenni a Szovjetuniónak” A punk stílus itt elképesztően megfigyelhető.

1-Kozmosz-Forradalom

A kiöregedést bemutató szám, a kiégést reprezentáló zenemű, a személyes kedvencem ebből a listából. A dob ebben borzasztóan pörgős, a gitár valami elképesztő, az üzenet pedig nagyon ott van a szeren. Véleményem szerint ez a legjobb Kozmosz szám mind közül!

+1 Kozmosz-Kedves Vezető

“Mi ez a sok kérdés, ha várod a választ SZOPTAD”, akiknek ismerős ez a kezdés azoknak gratulálok, hisz ez a szám is valami elképesztő. A saját 10-es listámra sajnos nem fért fel, de mindenképp meg kell említenem, mert egy remek szám, ami megérdemli hogy legalább említést tegyek róla.

Nos ennyi lett volna ez a lista, Békés Gáspár barátom remekül összeálította a társadalom/rendszerkritikus számokat, a lejátszási listája itt érhető el:https://www.youtube.com/watch?v=Dgt7tCMVrok&list=PLE5Mryzzd6gjvESxQ6LG7THxm67Gjj5dQ

U.I:Nem akarna újra összeállni a Kozmosz? Pretty please?

1 komment

Év végi bohózat

2018. december 30. 14:26 - Balint Szolga

Magyarországon a Fidesz-KDNP eljutott egy olyan szintre, hogy szinte már akármit mondhatnak és tehetnek, az nem baj hogy demokratikus-e vagy sem, hisz az óriási támogatottság miatt úgysem lesz következménye.
Nos kezdjük az elején. Először is a legviccesebb, Orbán Viktor levelet írt a Fidesz támogatóknak, hogy küldjenek pénzt és támogassák a Fidesz kampányát!

“A levél címzettjei a csatolt csekk segítségével pénzadománnyal járulhatnak hozzá a Fidesz európai parlamenti választási kampányához.”

Ez egy vicc, komolyan mondom ez egy vicc. Mészáros Lőrinc lett a leggazdagabb ember Magyarországon, aki Orbán Viktor személyes jóbarátja, és még van képük pénzt tarhálni a kampányra? De valljuk be, ennek is van pozitív oldala így legalább nem közpénzből fognak kampányolni, ahogy eddig csinálták. Pénzt kérni a választóktól szerintem a legundorítóbb dolog amit egy párt tehet, főleg hogyha kampányra kérik. Akkor még megérthető hogyha mondjuk egy ÁSZ büntetésről van szó, vagy mondjuk a szétégetett szánkók pótlásáról, de az hogy a kormánypárt pénzért kuncsorog a választóitól, szerintem szomorú!

És másodszor, mindenki kedvenc Lázár Jánosa, aki kijelentett hogy aki azt gondolja hogy ő megbukott, az buta és tehetségtelen. Azok után amit Hódmezővásárhelyen művelt Márki-Zay Péter független polgármesterrel, nyugodtan rá lehet mondani hogy megbukott hisz nem bírt rendes párbeszédet összehozni a polgármesterrel, ami leginkább az ő hibája volt. Tény, hogy Márki-Zayt támogatta az ellenzék, akkor valósult meg először igazán az ellenzéki összefogás, de ez akkor sem indok arra hogy ennyire elzárkózzon a párbeszédtől az adott választókerület képviselője!

És nem is beszélve arról, hogy a Hódmezővásárhelyi közgyűlés egy ideig teljesen döntésképtelen volt, mert a Fideszeseknek nem tetszett hogy Márki Zay lett a polgármester, és nem a szétreklámozott Fideszes jelölt.

De itt még nincs vége, Orbán a várba költözött. Nos, ezt Rákosi Mátyás sem akarta, nem merte megtenni! Szó szerint, az ország miniszterelnöke a várban él, mint egy király nem? A királyok szoktak várban élni, meg a magyar miniszterelnökök. Fura! Ráadásul még Nagy Imre szobrát is sikerült elvinni, hogy egy újabb Horty-korszakos emlékművet rekonstruáljanak, és visszaállítsák az 1944 előtti időket.

Összességében, ami jelenleg folyik itthon az felér egy kabaréval. Nagyon bízok abban, hogy a szakszervezetek által szervezett sztrájkok, és a közös ellenség tüntetései látható változást hoznak, és sikerül a Fideszt legalább a földre visszahozni, mert eléggé el vannak szállva maguktól.

29 komment

Boldog Karácsonyt Álkeresztények!

2018. december 23. 21:42 - Balint Szolga

2018.December 23.-a van, egy nap van karácsonyig. Az utóbbi időben rengeteget gondolkodtam, a tüntetésekkel kapcsolatban, leginkább a kormánykommunikációra kihegyezve, és rájöttem hogy:"Ezek olyan szinten tudják túltolni a kereszténységet, hogy az már fáj!" Úgy döntöttem hogy ez a téma megér egy misét cikket.

Egyszerűen fájdalmas azt hallgatni, ahogy ez a rakás álkeresztény arról beszél, hogy:"EZEK A MOCSKOS SOROSBÉRENCEK TÖNKRETESZIK A KARÁCSONYT, A KERESZTÉNYSÉGET TÁMADJÁK!!!44!!!4". Ezt zúgja a kormánymédia már napok óta, és egyszerűen felháborít az, hogy egy olyan "pártcsalád" (inkább pártsorsközösség) mint a Fidesz-KDNP, azt harsogja a világ felé, hogy ők bizony próbálják megállítani ezt a mocskos ellenzéki anarchista csürhét, akik felgyújtottak szánkókat (Mert mi másra lenne ugye szüksége az éhező gyerekeknek +10 fokban mint egy szánkóra), ráadásul azt skandálták hogy:"Gyújtsuk fel a fát!", ez egyszerűen felháborító!

Nos, amit ugyanennek a pártnak a hazaszerető szavazói, huligánjai tettek 2006-ban, na az anarchizmus volt felsőfokon, bár az nem karácsonykor történt, de ott nem csak egy kuka gyulladt fel hanem egy fél város, mert miért ne, mi ugye az Orbánnal vagyunk szóval nyugodtan borogathatunk autókat, és zúzhatjuk szét a várost! 

Egy régebbi cikkemben már írtam róla, hogy amit a Fidesz-KDNP művel az az álkereszténység olyan szintű felsőfoka, hogy egy kívülálló ember csak kiröhögi őket és továbbáll, csak sajnos itthon nem ez a helyzet, itthon mindenki elhiszi hogy ők tényleg a kereszténység élharcosai, közben még a tízparancsolatot sem tartják be, pedig elvileg gyógyító ereje is van!

7. Ne lopj!

8. Ne hazudj, és mások becsületébe kárt ne tégy!

Hoppá, rögtön 2 pont a tízparancsolatból amit megszegtek, de azért még ugye így is ők a kereszténység élharcosai? A nagy büdös fenét, aki ezek után is elhiszi hogy ezek keresztények, az azonnal keresse fel orvosát vagy saját gyógyszerészét, mert a látásaival, a hallásával, és a valóság érzékelésével lehetségesen gondjai vannak!

Ráadásul azt elhitetni az emberekkel, hogy a kereszténység nélkül nem létezik kultúra, az pedig csak egyszerűen hazugság. Mert természetesen ezt is szajkózták, pedig ez sem igaz. Elnézést ateista vagyok és mégis van kultúrám, én kérek elnézést, megyek és meg is térek azonnal


Egy darabig még lehet játszani az áldozatot kormányoldalon, és lehet keresztes hadjáratot indítani a mocskos ateista felbujtó csürhe ellen, de előbb-utóbb le fog esni az embereknek, hogy csak mert kereszt van minden második sarkon, attól még nem lesz a hatalom keresztény, sem attól hogy az Augusztus 20-án a parlamentre kiteszik a keresztet, nem ez nem így működik!

Összefoglalva csak annyit írnék, hogy a Fidesz-KDNP nem keresztény, én előbb leszek keresztény megrögzött ateistaként, mint hogy ők legalább a 10 parancsolatot betartanák! 

2 komment
Címkék: Reakció

Kötelező Kereszténységtisztelet

2018. december 19. 22:18 - Balint Szolga

Először is, mielőtt ismét kitörne a kommentháború, nem utálom a kereszténységet, és nem vetem meg a keresztény embereket. Egyszerűen csak egy dolgot nem értek, amit fel is szeretnék vezetni. A közmédiában, ami ugye az adófizetők pénzéből fenntartott elvileg pártatlan és hiteles hírforrás, folyamatosan a kereszténységgyűlöletről, és a kereszténység nem tiszteléséről beszél.

Nos kérdezem én, nekem miért kéne tisztelnem a kereszténységet? Én egy ateista ember vagyok, számomra mit nyújtott a keresztény amiért nekem tisztelnem kéne? Természetesen azonnal jöhet rá a "megnyugtató válasz", hogy az eredményei miatt, de kérdezem én, milyen eredményt tud felmutatni a kereszténység? Mert a kereszténység történelme tele van olyan történetekkel, amik miatt inkább megvetéssel kéne nézni rá, mintsem tisztelettel.

Vegyük például a búcsúcédula esetét, számomra ez a legtökéletesebb példa amit ilyen esetekben feltudok hozni. Ott szó szerint tömegével verték át az embereket a katolikusok, azt hazudva hogy majd egy adott pénz kifizetése után bármit elkövethetnek, hisz megvásárolják a bűnbocsánatot. Hát igen, Istenéknek is meg kell élniük valamiből.

De természetesen nem csak ez a példa van a kereszténység sötét oldaláról, szerintem nem kell bemutatnom hogy mennyire vérrel és háborúval van kikövezve a kereszténység útja a 21.századig, de természetesen csak a szeretet miatt öltek meg milliókat.

De most nem erről szeretnék írni, hanem arról, hogy miért várják el tőlünk hogy kötelezően tiszteljünk keresztény szimbólumokat, vagy csak magát a kereszténységet? Persze, lehet folyamatosan azt harsogni hogy:"A MAGYAR NÉP EREDETÉT TEKINTVE KERESZTÉNY NÉP EZÉRT!!4!44!4!!", de ez még mindig nem egy épkézláb magyarázat a kérdésre.

A kormánymédiában (másik nevén közmédia) megszámlálhatatlan alkalommal elhangzott, hogy a tüntetők nem tisztelik a kereszténységet, a keresztény szimbólumokat, de kérdezem én nekem miért kellene tisztelnem valamit kötelező jelleggel, amivel esetlegesen nem értek egyet? 

Én mindig is a racionalitást képviseltem ebben a kérdésben, de könyörgöm tőlem senki ne várja már el hogy kötelezően tiszteljek egy olyan dolgot, amiben nem hiszek! Felháborítónak tartom azt, hogy csak azért akarnak egy vallást ráerőszakolni az emberekre, ha tetszik nekik ha nem mert éppen olyan kormány van, ami azt a vallási nézetet támogatja.

Ennek nem kéne így működnie. Véleményem szerint a véleménynyilvánítás szabadságában benne van az is, hogy elmondhatja az hogy nem tiszteli a kereszténységet, és ezt meg is indokolhatja, nem ragasztják rá rögtön a "hazaáruló mocskos ateista sorosbérenc" jelzőt.

 

Szólj hozzá!
Címkék: Reakció

Kereszténydemokratikus Könnygázparty

2018. december 13. 22:49 - Balint Szolga

Amikor ezt a cikket írom, ezekben az órákban is tart a tüntetés. Előfordulhat hogy a cikk megírása után is történnek megbotránkoztató dolgok, de én a jelenlegi állapotokról tudok beszámolni.

A Fidesz-KDNP szerdán megszavazta a "rabszolgatörvény" névre keresztelt, munkatörvénykönyv módosítást. Ez a kötelező túlórakeretet 400 órára növelte, természetesen csak ha a munkavállaló is beleegyezik. Ha esetleg nem egyezik bele, akkor ugye lehet menni, nem kötelező itt dolgozni rengeteg álláslehetőség van, és rengetegen állnak még sorban munkalehetőségért.

A törvény megszavazásánál elszabadult a cirkusz. Az ellenzék lezárta a pulpitust, hogy a házelnök nehogy megtudja nyitni az ülést demokratikusan, de természetesen felrúgva a játékszabályokat Kövér László csak megnyitotta az ülést, a saját helyéről és nem a pulpitusról. Amikor Latorcai János levezetőelnök akart a pulpitusra jutni, őt sem engedték fel, ezért ő is a saját helyéről vezette le az ülést.

Közben Tordai Bence streamelte amit a Fideszesek reagáltak az ellenzék váratlan akciójára, Orbán Viktort megpróbálták meginterjúvolni (Ha már úgy sem ad interjút semmilyen ellenzéki médiumnak.), egy kérdést sikerült is feltenni neki, amire válaszolt is, de utána kijelentette hogy itt törvényt alkotni kell és nem interjúvolni.

A szavazógépek képviselői kártya nélkül működtek, az ellenzéki képviselők tüntetőleg felemelték kártyájukat a szavazás közben, ezzel is jelezve hogy a szavazás törvénytelen, jogtalan, és gyomorforgató.

Természetesen ezt az emberek sem nézték tétlenül, azonnal tüntetések kezdődtek, és estére egy kisebb tömeg a Kossuth téren gyűlt össze. Próbáltak bejutni a parlamentbe, de kaptak könnygázt, megpróbálták felgyújtani a karácsonyfát (???????????) és akkor is kaptak könnygázt, aztán végül a tömeg nagy része megunta és hazament.

De mára egy újabb tüntetést hirdettek, ahol eddig volt minden. Könnygáz, gumibot, verekedés, dulakodás, a karácsonyfa még mindig nem gyulladt fel (Mi a baj azzal a szegény fával? :D ), de egy eléggé durva tüntetés kezd kibontakozóban lenni. Sajnálatos módon egyre inkább kezdenek eldurvulni a dolgok, véleményem szerint nem az a megoldás hogy nekitámadunk a rendőröknek, dobáljuk őket mindenféle pirotechnikai vagy egyéb eszközökkel, a békességben nagyobb az erő mint az agresszióban.

Sokan kiáltják 2006 megismétlését, de senki nem akarja valójában megismételni az akkori eseményeket. 2006-ban rendkívülien eldurvult a helyzet, és úgy gondolom hogy erre nincs szükség, hiába kiáltozza azt Gyurcsány Ferenc hogy az ellenállásban van az erő, az erő a békés tüntetésekben van, és nem azokban ahol megtámadják a rendőröket.

A szerdán elfogadott javaslatokról való véleményem az, hogy a munkatörvény engem még nem nagyon érint, de elképesztően pofátlannak tartom a 400 órányi kötelező túlórát. Mint utaltam rá, a Fideszesek nem dolgoztak még olyan helyen ahol a főnök az úr, nála koncentrálódik a hatalom, és ha nem egyezel bele a 400 órába, hát akkor holnap már nem is kell jönni.

Viszont rengeteg ember elfelejti a közigazgatási bíróságokról elfogadott javaslatot, amely így új fejezetet nyit a magyar igazságszolgáltatás történelmében. A közigazgatási bíróságok függnek az igazságminisztertől, ami a kormány korlátlan hatalmát jelenti a bírók fölött, szóval mostantól nyugodtan lehet Fideszes bírót kinevezni valami kényes ügyhöz.

Összefoglalva, Magyarországon a látszatdemokrácia már nem annyira látszat. Lassan ott tartunk, hogy már a látszatot sem akarják fenntartani, a szerdai parlamenti ülés ezt tökéletesen megmutatta. A demonstrációkkal alapvetően egyetértek, csak a rendőrök felesleges hergelésével nem értek egyet. Lehetséges hogy hippinek fogok hangzani, de szerintem nem az agresszió a megoldás.

 

 

3 komment

Közérdekű Médiaversenytelenség

2018. december 06. 00:53 - Balint Szolga

Liszkay Gábor feltalálta a Magyarországi Pokemon széríát. Kis hazánkban Pokemonok helyett médiacégeket gyűjtenek, és azt is felajánlások útján. Liszkay Gábor nagyon profi ebben, már 456 céget sikerült összegyűjtenie, többek közt az Origot, a Ripostot, a Lokált, a Magyar Időket, és még sorolhatnám legalább egy órán keresztül.

A történet a következő:Liszkay Gábor létrehozta az ún Közép Európai Sajtó és Média Alapítványt (továbbiakban KESMA), amelyet úgy terveztek meg hogy tartalmazza a Fideszes médiumok túlnyomó többségét. Természetesen így is vannak olyan kormánypárti médiumok amik nem tartoznak ide, de azért az a 456 médium eléggé sok.

Nem indult a KESMA pályafutása zökkenőmentesen, hiszen rögtön benyeltek egy 30 milliárdos tartozást, amit természetesen Mészáros Lőrincz örömmel fizetett ki közpénzből. Egyébként Mészáros Lőrincz is felajánlotta természetesen médiabirodalmát, szóval számára egy gonddal kevesebb.

És ekkor jött a csattanó. Orbán Viktor kivonta a KESMA-t a versenyjogi szabályozás, az ellenőrzések, és úgy unblock a versenyszféra alól azzal, hogy nemzetstratégiai minősítést adott a KESMA-nak, ezzel is hangsúlyozva hogy mennyire fontos Orbánnak a médiabirodalma. Természetesen indoklást is kaptunk, ami kettő volt. Közérdek, és a print média megmentése.

A Fidesz a Gruevszki ügy után ezzel az egésszel 21-húz lapot szerintem. Hogy ennek lesznek-e következményei, az természetesen teljes mértékben a magyar embereken fog múlni, azaz rajtunk. Hagyjuk-e azt, hogy 456 médiumot csak úgy kivonjanak a versenyszférából, és ellenőrizhetlenné tegyék őket? 

Ez nem tűnhet olyan nagy dolognak, pedig szerintem az egyik legpofátlanabb húzás amit mostanság elkövettek. A vidéki média birtoklása egy óriási stratégiai előny volt a választások idején, és most hála a KESMA-nak, szinte az összes vidéki lap és vidéki rádió bekerült a közösbe, ami szintén egy óriási előny, hisz olyan hírek juthatnak el a vidéken élő emberekhez, amik egyszerűen nem igazak! (Erre tökéletes példa volt a választások idején a Vona muszlim története, amiről kiderült hogy kamu)

A KESMA mérete óriási és elképesztő, a 456 médium között rengeteg a rádió, megyei lap, de van itt búlvárújságtól elkezdve sportújságig minden, szó szerint egy vállalatba sikerült belesűríteni a teljes Fideszes médiát. Most gondoljon bele a kedves olvasó, hogy 456 médiummal simán lehet uralni a híreket, simán lehet bizonyítani a hamisról hogy igaz, hisz ha 456 helyről hallja az ember egyszerre hogy mondjuk iszlám jelkép van a Jobbik logójában, akkor az biztos úgy van!

Összesítve a véleményemet, szerintem ez már csak egyre rosszabb és rosszabb lesz. Nincs igazság Magyarországon már 8 éve, és ez csak egy újabb csepp a pohárban, ami sosem telítődik túl.

3 komment
Címkék: Reakció

Sulipszichológia

2018. december 02. 17:41 - Balint Szolga

Osztályrendszer. Ha ezt a szót meghallja valaki mindig a társadalmi rétegek, és a köztük lévő harc jut eszébe, de én most nem erről szeretnék beszélni. Én egy átlagos iskolai osztályról szeretnék beszélni, amely legalább olyan érdekes pszichológiailag mint egy osztályharc.

A képlet egyszerű. Dobjunk be x darab egymástól kicsit/nagyon különböző embert, és nézzük meg a hatását. Ettől a rendszer kitalálói azt várták, hogy egy összetartó közösség fog kialakulni, de ez sajnos sokkal bonyolultabb. Ameddig itthon ez a képlet még nagyjából működik, ez sajnos nem mindenhol van így.

Minden közösségben vannak olyanok, akik mondjuk nem annyira szépek vagy nem annyira tehetősek, ezeket általában a magukat "menőnek" tartó emberek piszkálni szokták. Amerikában erre egy fogalom is kialakult, a bullying. Ameddig az USA-ban néha ez halálesetekbe is torkollik, addig Magyarországon általában csak megtörnek az ilyen gyerekek, és elfogadják a sorsukat.

Tökéletes rálátásom van a rendszerre, hisz a gépezetnek én is tagja vagyok. A jelenlegi iskolámban még nem tapasztaltam ilyet, de a volt iskolámban leginkább az utolsó két évben rengeteget tapasztaltam ezt a mechanizmust. És most nem is pont az én osztályomba, hisz velük már volt egy kialakított kapcsolatom, hanem kisebbekkel.

Emlékszem egy szép Hétfői reggelen meglátogattam a volt alsós tanítónénimet. Éppen kis elsősei voltak. Beléptem a terembe, ahol tavaly még én tanultam és amit láttam, sosem fogom elfelejteni, 3-an 4-en ott verekedtek előttem. Nem kell Harcosok Klubja féle véres ütközetre gondolni, de könnyen rá lehetett mondani hogy verekedés. 

Ahogy ott álltam és néztem az összecsapást, az egyik kisgyerek felüvöltött, és hevesen szidni kezdte a másikat, gyengébb anyagi helyzete és nem túl esztétikus külseje miatt. Bele lehet gondolni hogy miket vágtak egymáshoz, de minden mondatukban volt legalább egy darab káromkodás

Minden osztályban vannak olyanok, akik másképpen gondolkoznak a világról mint a többség, más a véleményük egyes témákról, más az életképük és az életcéljuk. Az ilyen általában a "sorból" kilógó embereket is szokták zaklatni, Amerikában ebből is volt haláleset, sőt akár még iskolában való lövöldözés is, Magyarországon pedig szintén a csendes tűrés, és az öngyilkosság volt az, amit a zaklatottak tettek.

Sajnálatos módon az osztályrendszer nem hibátlan, de idealizmus lenne azt állítani szerintem, hogy minden gyerekre külön figyeljenek oda, mert az alapból is megoldhatatlan lenne, főleg ebben az országban és főleg ekkora tanárhiánnyal. Az osztályrendszer legnagyobb hibája, hogy nem az egyént tekinti fontosnak, hanem a kollektívet.

Ebből alakult ki testnevelés órán a kollektív büntetést, ha valaki nem tud fekvőtámaszozni akkor a többi sem játszik, földrajzórán ha valaki rosszul viselkedik akkor mindenki dolgozatot ír, és sorolhatnám még legalább 1 óráig. 

A bullying-ra megoldás lenne az iskolapszichológus, csak ez sajnos rengeteg iskolában nem érhető el, hiába van törvénybe iktatva a szükségessége. Rengeteg olyan iskoláról tudok, ahol nincs, pedig kellene lennie, az ott tanulók önkéntesen felkereshetnek egy pszichológust, még több bullying fejében.

Összefoglalván csak annyit, hogy az iskolai osztályrendszer egy olyan dolog, amely rengeteg idő óta ugyanolyan, elavult, nem az egyénre koncentrál hanem a kollektívre, és nem hagyja kibontakozni a tehetségeket. A tehetséggondozás meg nem minden helyen elérhető szintén. Megoldás az egyértelműen az egyénre való koncentrálás lenne, de az egy ilyen országban kivitelezhetetlen.

40 komment
Címkék: Publicisztika

Posztkommunista társadalomkép

2018. november 26. 01:30 - Balint Szolga

Magyarországon az 1989-ben végbement rendszerváltozásig szovjet csapatok állomásoztak. A kommunista uralomról sokaknak egy fura deformálódott emlékkép alakult ki, amit továbbadtak a gyerekeiknek, hogy milyen jó volt a Kádár János idejében, akkor még minden jó volt most meg semmi sem az. 

Ez a posztkommunista emlékkép rányomta bélyegét az akkor éppen felnőttkorát élő társadalmi rétegegre, akik ma már nyugdíjasok. A nyugdíjasok egy része abba a jólétbe vágyik vissza, amelyben Kádár János idejében élhettek, csak azt nem tudják hogy majdnem összeroskadt az államháztartás a rengeteg hiteltől, és a mai napig is fizetjük vissza az onnan megmaradt adósságokat.

A posztkommunizmus sajnálatos módon fellelhető a fiatalok körében is. Mint mindannyian tudjuk az MSZMP hivatalos utódpártja az MSZP, akinek a szavazótáborát leginkább a nyugdíjkorhatár felett lévő állampolgárok alkotják, viszont az úgynevezett "Fiatal Demokraták Szövetsége" (FIDESZ) bejelentkezett erre a pozícióra. Természetesen azonnal nekem lehetne támadni a kommentszekcióba, hogy:"Orbán Viktor harcolt a kommunisták ellen, A Fidesz jobboldali párt mi közük van a komcsikhoz stb stb".

Nos, a válasz a személyi kultuszban, és a jóléti társadalomban rejtőzik. Orbán Viktor bejelentkezett Kádár János trónjára, mind a személyi kultusz kiépítése, úgy a gazdaságpolitika terén. A Fidesz és Orbán Viktor jelenleg ugyan azt csinálják amit annó a Kádárék, kiszolgálják a legnagyobb társadalmi réteget, ameddig a többit hagyják nyomorogni. Gyakran halljuk azt hogy megint nyugdíjat emeltek, megint 10 ezer forint Erzsébet utalványt kapnak a nyugdíjasok mert miért ne, és ez önmagában nem lenne baj, ha az összes többi társadalmi réteg rendben lenne!

De nincs rendben! Valószínűleg nem azért menekülnek el napi szinten az országból mert annyira jó állapotok uralkodnának, A Fidesz ráadásul még rá is gyúr, hogy nehogy valamilyen fiatal/középkorú szívesen dolgozzon, éljen itthon. Egyes helyeken az iskolákban kréta nincs, egyes kórházakban még fertőtlenítőre sincs pénz, de a nyugdíjasoknak mindig jut emelés, meg a választások idején jó sok prémium! 

Visszatérve a személyi kultuszra, ez is teljes mértékben irrelevánsnak hangozhat ha az ember nem hallotta volna legalább egyszer ezt a két rigmust:

1 forint a sajtos lángos

Gyere vissza Kádár János

„A pénztárcám, a pénztárcám a pénztárcámba' de nincsen pénzem, csuhajja! Ha nincs benne, majd lesz benne, a miniszter majd tesz bele, de csuhajja! Ha nincs benne, majd lesz benne az Orbán Viktor majd tesz bele, de csuhajja!”

Mind a két rigmus arra utal, hogy ezeknek az embereknek kultusza van itthon. Ráadásul még nem is írtam a nőről aki Orbán Viktor portrékat gyárt! 

A posztkommunizmus még egy nagyon fontos dologban nyilvánul meg, abban hogy a társadalom egy jelentős hányada elnéz mindent az éppen regnáló politikai hatalomnak. 89-ig ez oké volt, mert senki nem akart újra befeküdni a szovjet tankok alá, de most, amikor olyan ügyek vannak kibontakozóban mint például a Gruevszki ügy, ezt az ügyet az ország nagy része csak így elnézte. "Jó oké, ha az Orbán mondja az biztos úgy van", pedig jelenleg nincs úgy!

Összefoglalva, hiába telt el lassan 30 év a rendszerváltás óta, a posztkommunizmust még nem sikerült kiölni magából a társadalom egy jó részének, és ameddig ez a "gyomlálás" nem történik meg, addig sosem lesz előrelépés ebben az országban.

 

 

Szólj hozzá!
Címkék: Publicisztika

Fiatalok az utcán

2018. november 21. 21:55 - Balint Szolga

Véleményem a CEU melletti tüntetésről

November 24-én ismét egy nagyobb tüntetés készül a CEU mellett, amely azt követeli a kormánytól hogy írja alá a megállapodást a CEU-val, szüntessen be minden felsőoktatási és kutatási cenzúrát és biztosítson minőségi, hozzáférhető, független és megfelelően finanszírozott oktatást és kutatási lehetőséget. A tüntetésre jelenleg 2100-an jeleztek vissza, és ez a szám még növekedhet szombatig.

Emlékeznek még a kedves olvasók, amikor az SZDSZ kijelentette hogy a politika helye nem az utcán van, hanem a parlamentben? Igen, az az SZDSZ amelyik a taxisblokádot szervezte, ami eléggé az utcán volt és nem a parlamentben. Azzal érvleni hogy tüntetni felesleges, semmi értelme, és hogy a politikának a parlamentben van a helye, egyszerűen butaság. A civil szervezetekben van akkora erő, amely akár kormányokat söpörhet el!

Visszakanyarodva, a CEU melletti tüntetésre, véleményem szerint támogatni kell a megmozdulást. Nagyon sokan szoktak arra panaszkodni, hogy ezek a mai fiatalok már nem képesek tenni az ügyért, csak otthon ülnek és nyomkodják a Facebookot meg chatelnek egymással! Nos, itt a bizonyíték hogy a fiatalok igenis megmozdulnak ha egy nemes ügyről van szó, ebben az esetben a CEU ügye.

A haldokló oktatási rendszerünkre drága kormányunknak sikerült rátennie még egy lapáttal, a Lex CEU üggyel, amely röviden arról szólt hogy minden eszközzel próbálták ellehetetleníteni a Soroshoz kötödő Central European University-t, azaz a CEU-t. A CEU 1 hónapot adott a kormánynak, hogy írják alá a CEU szerződést, de ezt a kormány elutasította.

A Lex CEU ügy olyan szinten felháborító, elszomorító, és kiábrándító hogy egyszerűen szavakkal le nem írható az a mértékű csalódottság, amit az ügy kirobbanása után tápláltam az általam amúgy sem szeretett hatalom felé. A CEU üldözése beletartozik a Fidesz napi tevékenységei közé lassan, a CEU-t pedig sikeresen állították be ellenségképnek, mert ugye külföldi és SOROS.

Igen, az a kormány veri a tamtamot egy külföldi egyetem miatt, amely most adott menedékjogot egy macedón bűnözőnek. Erős az a bizonyos kettős mérce, nem igaz? A képlethez hozzátartozik még hogy a CEU már tárggyal hogy a lehető leghamarabb elhagyhassa Magyarországot, hisz Szijjártó Péter kijelentette hogy nem fogják aláírni a CEU szerződést, mert szerintük az csak politikai blöff.

Egy egyetem, amely benne van Európa top 50 egyetemében, azért könyörög hogy maradhasson Magyarországon? Normális ez? Létezhet ilyen egy modern társadalomban? Szerintem sem! Összefoglalva a véleményemet csak annyit kérek mindenkitől, hogy aki szeretné hogy maradjon top 50-es egyetem kis hazánkban, menjen ki November 24.én tüntetni, hisz a politika helye az utcán van, és nem abban a korrupt parlamentben, amely jelenleg vezeti az országot! 

11 komment

Semmirekellő lenne a mai fiatalság?

2018. november 18. 22:01 - Balint Szolga

Reakció a Pénzcentrum írására

 A magyarországi 13,3 százalékos inaktivitási ráta viszont hatalmas, ennél a vizsgált európai államok közül egyedül csak az olasz adat a magasabb (ez 15,3 százalék). 

Forrás:Pénzcentrum

Rendszeresen olvasom a Pénzcentrum oldalát, hisz egy olyan szakmát tudnak elképesztően egyszerűen elmagyarázni, mint a pénzügy. Viszont a November 8.án kiadott cikkükben találtam olyan dolgokat, amelyek teljes mértékben el vannak túlozva.

Felmerülhet a teljesen jogos kérdés? Semmirekellő a mai fiatalság? Lusták, és nem akarnak dolgozni? Azt várják hogy a szüleik fogják őket eltartani életük során? A képlet nem ennyire egyszerű. Természetesen, vannak semmirekellő fiatalok, akik azt várják hogy a szüleik fogják őt eltartani egész életében! De az egész fiatalságról így írni, az inaktivitási ráta miatt, egyszerűen csak általánosító, és értelmetlen.

Mert az inaktivitási ráta ugyan 13,3%, de ez nem azt jelenti hogy ez a 13,3%-ot teljes mértékben hidegen hagy minden ami a munkával vagy az iskolával kapcsolatos, egyszerűen csak nem szeretnének egy ilyen országban dolgozni/tanulni. Na és hogy miért? A válasz a pénzügyekben rejlik.

Még mielőtt nagyon belemennék a pénzügyi részébe a dolognak, először szeretnék írni egy picit az oktatással kapcsolatos részéről a képletnek. Az oktatás jelenlegi minőségét rengetegszer kritizáltam írásaimban, szerintem teljesen jogosan, az egyik ilyen hiba volt a 18 éves korról 16 éves korra lecsökkentett tankötelezettség. Na és hogy mi köze van ennek az inaktivitási rátához?

Rengeteg olyan ember van, aki 16 évesen otthagyja az iskolát, mert esetleg nem tudja finanszírozni a tankönyvek árán, vagy esetleg elbocsájtják őket az iskolájukból, ők kikerülnek az iskolából 0 tapasztalattal, egy csekket nem tudnak kitölteni, egy adóbevallást nem tudnak megcsinálni, de azért helyezkedjenek el meg dolgozzanak azonnal. Na persze!

Az oktatás egyik pontjának kéne lennie a következő:"Senkit sem hagyunk az út szélén", ezt szerintem úgy lehetne megoldani, ha sokkal több életre nevelő dolgot tanítanának az iskolákban, és a zöngésség szerinti részleges hasonulás lenne a fontos, hanem mondjuk egy értőolvasás, vagy egy olyan matematikai tudás, amely hasznos az életben.

Rátérve a pénzügyi vonalra, találós kérdés, mennyit keres egy kezdő tanár? Segítek, bértábla alapján 120 ezer forint középfokkal, egy mesterképzéssel már lehet kapni akár 177 ezer forintot is. Remélem minden olvasó tudja, vagy tapasztalta (sajnos én még nem), de az albérletárak az egekben vannak évek óta, szóval a 177 ezer forintból éppen hogy csak lehet bérelni egy albérletet, saját lakásról szó se eshet! 

És pontosan ezért óriási az inaktivitási ráta Európán belül. Elérték azt, hogy az embereket semmi ne motiválja hogy tanuljanak/dolgozzanak. És utána le lehet szűrni, hogy "Jajj de elpuhult ez a mai fiatalság", nem erről van szó, egyszerűen csak nem akarnak úgy dolgozni, hogy közben tudják hogy mindig kérdéses lesz a megélhetésük, szó szerint hónapról hónapra kell élniük.

Véleményem szerint a fiatalság nem semmirekellő, nem lusta, és nem az aminek a Pénzcentrum eme cikke beállítja. A fiatalság nem szeretne hónapról hónapra élni, ezért inkább élnek a szüleikkel, mert az biztos pont az életükben.

18 komment
Címkék: Reakció
süti beállítások módosítása