Blogadó

Egy 16 éves gondolatai a világról

Nemzeti radikális időutazás

2018. november 03. 18:36 - Balint Szolga

Publicisztika a Bombagyárról.

Ha az ember felnéz a Youtube-ra, és beírja a bombagyár nevet, kész történelem tárulhat a szeme elé. Magyarország első közösségi blográdiója, ahol olyan nevek voltak megtalálhatóak, mint például Polgár Tamás, azaz Tomcat, Sípos Zoltán azaz Blogin, vagy Tomcat akkori kedvese Athina. Ők voltak a nemzeti radikalizmus legmeghatározóbb emberei 2007 és 2009 között, rengetegen hallgatták őket, és felmerülhet a kérdés hogy miért? Beleástam magam a Bombagyárba, és itt vannak az én indokaim.

A Bombagyár egyszerre volt nemzeti radikális, és elképesztően populista. A magukat anticionistának besoroló vendégek néha olyan dolgokat mondtak, amelyek egyszerűen nem voltak igazak, vagy csak elenyészőnek számító ügyeket nagyítottak fel, kerestek benne összeesküvést. Én nem állítom, hogy nem hangzott el amúgy rengeteg igaz dolog a Bombagyárban, de az is igaz, hogy rengeteg fals információt is közöltek a hallgatóik, gyárlakóik felé. 

A Bombagyár nem csak rádió volt, hanem ugye egy közösségi blog. Sajnos ez az oldal már nem elérhető, de rengeteg különböző ember írt oda esetleg leveleket, vagy cikkeket. A rádióban egyébként rengeteg különböző politikai/vallási ideológiával rendelkező ember fordult meg. Volt ott baltól-jobbig mindenki, az egyik adásban például egy szcientológussal készült interjút mutattak be, amely rendkívül korrekt volt. 

A Bombagyár a fent említettek mellett csinált videóriportokat is, például a Hollán Ernő utcai flashmobról, egy Szanyi Tibor sajtótájékoztatóról, és még rengeteg-rengeteg egyéb témáról. 

letoltes_8.jpg

                                                 A Bombagyár logója.

Hazugság, és túlzás lenne azt állítani hogy ezek az emberek szélsőjobberek lettek volna. Természetesen követtek el olyan dolgokat (mint például a Hollán Ernő utcai flashmob), amelyek alapján ez a következtetés vonható le, de a Bombagyár szerkesztői nem voltak nácik, nem voltak szélsőjobberek, és még antiszemiták sem. (Lábjegyzetként jegyezném meg, hogy Tomcat akkori menyasszonya Athina is zsidó.) 

A Bombagyár népszerűségét leginkább Polgár Tamás, azaz Tomcat adta. Ő egy nemzeti radikális politikai véleménnyel rendelkező ember volt, aki ugye elsők között kezdett aktívan blogolni itthon, a Rendőrség rengetegszer elvitte, legtöbbször egyébként tényleg jogtalanul, 2011-ben ő alapította meg a Tolvajkergetők nevezetű szervezetet is. A többi pedig már történelem.

A Bombagyár létjogosultságát az akkori Gyurcsány kormány adta, Tomcat még a rádió megalakulása előtt rengeteg Gyurcsány elleni tüntetésen részt vett, később a rádióban is sokszor beszélt Gyurcsányról, és a hazugságairól. Ott volt a TV ostromnál, meg is kínálták azzal hogy ő vezette a TV ostromot, ami ugye mint kiderült hazugság volt.

A Bombagyár nagyobb akciói közé tartozott a Lelenc állatmenhelynek való gyűjtés, a Hollán Ernő utcai flashmob, és a Hollán Sándor és Ifj.Hollán Sándornak állított emléktábla. Ezek közül talán a legismertebb a Hollán Ernő utcai flashmob, amely keretei között a Broadway jegyirodában szerettek volna jegyet vásárolni egy Kárpátia koncertre. A történethez hozzátartozik, hogy elvileg nem akartak kiszolgálni egy lányt a jegyirodában, aki egy Hungarica koncertre akart volna jegyet vásárolni, azzal az indokkal, hogy ő magyar, és magyarokat nem szolgálnak ki. Nos, pár nappal később valaki megtámogatta Molotov-koktéllal az irodát, enyhébb anyagi kárt okozva. Egyébként a flashmob kudarcba fulladt, hisz a gyárlakók nem tudtak jegyet vásárolni a koncertre, mert bezárt a jegyiroda.

A Bombagyár története 2009-ben, 84 rádióadás, rengeteg írás, és olvasói levél után szakadt meg. Tomcat abbahagyta, és vele együtt szépen lassan elkezdődött a nemzeti radikalizmus hanyatlása, amely a Jobbik 2014-es Néppárti fordulatával vált biztossá. Azért tartottam fontosnak megírni ezt a történetet, mert ezt az ideológiát próbálja itthon feltámasztani Toroczkai László (Aki egyébként volt vendég a Bombagyár rádióban, Budaházy Györggyel együtt), aki a Mi Hazánk mozgalommal ugyan azt képviseli, amit akkoriban a Jobbik, vagy éppen a Jobbikhoz kapcsolódó Magyar Gárda.

Végszóként csak annyit írnék, hogy akármennyire is nem értek egyet a nemzeti radikalizmussal, el kell ismerni, hogy akkoriban óriási követőtábora volt ennek az ideológiának, most pedig Toroczkai László miatt éppen reneszánszát éli. 

 

2 komment
Címkék: Publicisztika

A bejegyzés trackback címe:

https://blogado.blog.hu/api/trackback/id/tr7014342299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Efrajim Canuck 2020.03.11. 05:25:08

Ugyan már, Toroczkai bohóckodása árnyéka sincs a 2006-2010 közötti nemzeti tábor erejének. Azt igen pozitívan értékelem, hogy helyesen látod Tomcat személyét (nem náci - na, ezt is ritkán írják le), de hogy a Bombagyár vendégei által mondottak jórészt ne lettek volna igazak, azt nem tudom, miért mondod. Biztosan hangzott ott el egy-két dolog, ami téves volt, vagy akár hülyeség is, de szándékos hazudozás nem volt. Bár természetesen igyekeztek róluk ezt terjeszteni, hogy a Bombagyárat ellehetetlenítsék.
süti beállítások módosítása