Blogadó

Egy 16 éves gondolatai a világról

A Debreceni diákdemonstrációról

2018. augusztus 17. 19:43 - Balint Szolga

Elkeserítő és felháborító, hogy egy szakmájában elismert és megbecsült embert a "politika" (mármint 1-2 ember) félre akar állítani. Ezzel egy siker-gimnáziumot be akar terelni a saját politikai térfelére. Tantestületestől és diákságostól. De ennek az intézménynek a múltja nem engedheti, hogy a politika áldozatává váljon mindaz, amit az elmúlt évtizedekben elértek. Mutassuk meg, hogy sokan vagyunk, akik nem fogadjuk el a döntést

Nagy nap volt a tegnapi. Debrecenben megmutatták hogy a Független Diákparlament diákdemonstrációin túl is van élet, van ellenállás. Akik esetleg nem olvasták volna miért tartottak demonstrációt, annak röviden összefoglalva:Az Ady Endre Gimnáziumban, Debrecenben elutasították az akkor már 16 éve pozíciójában lévő, Rózsavölgyi Gábor pályázatát, amelyet a DÖK, a szülői választmány, és a tantestület is támogatott. Helyére pedig nagyon meglepő módon, egy Fideszes önkormányzati képviselő került, Türk László történelemtanár, aki előtte egy általános iskolában volt igazgatóhelyettes.
 

A diákok erre számomra meglepő módon azonnal reagáltak, és eldöntötték hogy demonstrálni fognak, az iskolájuk előtt. És ez meg is történt, 2018.augusztus 16-án egy csapat diák odament demonstrálni az iskola elé. Nagyon élveztem nézni a tüntetést (sajnos messze lakom ezért nem tudtam rajta részt venni), öröm volt látni ahogy a diákok szónokoltak, kiálltak végre egyszer az igazuk mellett, és nem hagyták hogy a kormányhatalom csak úgy eltiporja a véleményüket. De van egy olyan érzésem hogy ennyi nem lesz elég. Sokkal több bátorságot kell a Debreceni ifjúknak mutatniuk, ha győzedelmeskedni akarnak. Itt van pár tipp, a teljesség igénye nélkül!

Demonstráljanak többször

Egy demonstráció is remek, de több demonstrációval nyomást lehet gyakorolni, egy olyan hanggá kell válniuk ezeknek a fiataloknak, amelyet se a kormánypárt, sem az az által uralt média nem tud elnyomni!

Ne menjenek iskolába

Ez csakis szervezett módon működhet, ha csak pár diák nem megy, az csak sima lógásnak számít, de ha egy egész iskola áll ki a volt igazgató mellett, akkor nem rúgathatják ki az egész iskolát. Mondjuk ezekből már bármit kinézek. 

Ne hagyják magukat megfélemlíteni

Akkor bukhatnak el, ha hagyják magukat megfélemlíteni. Egy ilyen harcba bátornak kell lenni, és kockáztatni, hisz még mindig könnyebb keresni egy másik gimnáziumot, mint nézni ahogy a Fidesz bekebelezi szeretett iskolájukat.

Alakítsanak szolidáris oldalt

Már most országos szintű ismertséget értek el a bátorságukkal, ezért úgy gondolom időszerű lenne létrehozni egy Facebook oldalt, ahol bejelentkezhetnek mesélhetnének, és felhívhatják magukra jobban a figyelmet!

Összefoglalva:Hajrá Ady Endre Gimnázium, hajrá Debreceni diákok! Jó látni hogy végre a diákok újra kiállnak a saját igazuk mellett, mint tették annó a diáktüntetéseken még egy pár hónappal ezelőtt. Remélem sikert érnek el, és rájön a kormány, hogy nem tehet meg mindent, amit akar.

18 komment
Címkék: Hír

A bejegyzés trackback címe:

https://blogado.blog.hu/api/trackback/id/tr214187273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kalbász 2018.08.19. 00:00:34

Kíváncsi lennék a véleményekre, dehát szokás szerint ez a nagyon független/szabadságpárti blog is véleményt cenzúráz. Hogy mitől féltek, komolyan nem látjátok mennyire kontraproduktív ez?
Vagy senkit sem érdekel a téma.

kalbász 2018.08.19. 00:01:11

@kalbász: Ezek szerint senkit sem érdekel a téma. :/

Magentax 2018.08.19. 06:57:26

@kalbász: ...vagy lehet, hogy nyáron, szombat este nem blogokat olvasgatnak az emberek.
Amúgy meg - hajrá diákok, mutassátok meg, hogy van még remény, vannak még olyan emberek az országban, akik tudnak, mernek kiállni az igazukért!

Magentax 2018.08.19. 07:02:38

@kalbász: Véleményt cenzúráz?
Teljes joggal teszi. Az a gyökér, alpári stílus, ahogy a fizetett trollok beleböfögnek a pártközpont eligazítása szerint az "ellenzéki" blogokba - teljességgel elfogadhatatlan.
Amúgy meg, a fideszes oldalakhoz hozzá sem lehet szólni - na ennyit a szólásszabadságról...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.19. 07:22:03

Ez van, nem mindig a ballib agytröszt nevezi ki az iskolaigazgatót.

Emmett Brown 2018.08.19. 07:43:10

@maxval balcán bircaman: itt nem kinevezés történt, hanem kijelölés, minden közvetlen érintett akaratával szemben.

Netuddki. 2018.08.19. 09:47:47

Oly korban élünk sajnos, ahol ez a tolvaj maffia banda bármit megtehet ebben az országban. :(

S. Baldrick 2018.08.19. 10:48:05

@Netuddki.: Nem tudnának mindent megtenni, ha néha ellenállásba is ütköznének...Persze ehhez nem elég csupán demonstrálgatni és jól megmondani a magunkét. Azt ezek leszarják. Sztrájkra, engedetlenségre van szükség, de ez csak akkor ér valamit, ha minden érintett részt vesz benne. Az egész az "Alkotmánybíróság" elsöprésével kezdődött, pedig csak annyit kellett volna tenni a tisztelt bíró uraknak, hogy beszüntetik a munkát, amíg baszogatják őket. Ugyanígy az MTA-t és a bíróságokat is be fogják darálni, ha az érintettek nem tesznek semmit. Most újabban a rendőrökkel terveznek kibaszni... Ha ők kollektíven beszüntetik a munkát (még akkor is, ha ezt törvény tiltja), akkor a hatalom meghátrálásra kényszerülne. Egy egész rendőrséget nem lehet ugyanis kirúgni :)

Gleccsertetű 2018.08.19. 14:10:55

@Magentax: jaja, engem is zavar a sok sötét retardált libsi, akik csak mocskolodnak egész nap

Balint Szolga 2018.08.19. 15:43:05

@kalbász: Sosem cenzúráztam véleményt, egyetlen egy darab kommentet töröltem még annó ki,amely Orbán etnikumáról kérdezett, de ennyi.
@maxval balcán bircaman: Ennek most mi köze van a liberalizmushoz, vagy a baloldali politikához? Volt egy igazgató, aki 16 éve volt hivatalában, mindenki szerette, mindenki támogatta a pályázatát, aztán végül egy FIDESZES kapta meg a szeretett igazgató helyét. Ha ebben megtalálod a liberális ideológiát és a baloldali politika ismérveit, megtapsollak.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.08.19. 16:41:11

birca csak az ötödik volt...nem lesz így célprémium!

berne 2018.08.19. 17:48:45

"ezért úgy gondolom időszerű lenne létrehozni egy Facebook oldalt..."
Ez a kedvencem, mindig könnyesre röhögöm magamat. Fészbuk csoport LOL.
Nem tanultok ti semmit.

Nem

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.08.19. 18:58:57

" ... A diákok erre számomra meglepő módon azonnal reagáltak, és eldöntötték hogy demonstrálni fognak, az
iskolájuk előtt ... "

Nekem ez bűzlik. Én is voltam diák, valamikor, és nem volt az a mézesmadzag amivel az iskola közelébe lehetett volna nyáron rángatni. Nem hiszem el, hogy ezek a gyerekek presszió nélkül odamentek, miközben őket magukat nem érdekli, hogy ki és mit csinál az iskolában, hacsak nem épp dolgozatot írat velük....

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.08.19. 19:02:12

@Balint Szolga: Az iskola igazgatója a diákok számára olyan mint a bejárati ajtó. Van és kész. Nem szokták szeretni, és főként nem érdekli őket a létezése. Itt valaki csinálta a fesztivált, jól felhergelték a szülőket, akik pedig kihajtották a kölköket tüntikézni. Ez a dolog nem szimpi. egyáltalán nem szimpi! Ha a szülők tüntetnek, és vannak érveik, az rendben van, kihajtani a kölköket nincs rendben.

kalbász 2018.08.19. 19:40:46

@Magentax: Olvassál, értelmezzél. Utólag moderáljon ha szükség van rá, mert nem alakul ki párbeszéd.

Melyik fideszes oldalhoz nem lehet szólni egyébként? Mocskolódást meg ahogy megfigyelheted, pont a felvilágosult, nagyonhaladó oldal alkalmaz, ahogy cenzúrát is.
Mondom ezt úgy, hogy sohasem szavaztam a fideszre, mielőtt még náci leszek.

A másik meg, ami szintén magas lóról jött tőled: Kint volt az indexen elég sokáig, fél nap alatt nem jött rá komment, ezért írtam.
Nem gondoltam (a tapasztalatok, tudod), hogy a kissrác nem a szektás köcsögökhöz tartozik, akik félnek minden véleménytől.

kalbász 2018.08.19. 19:42:29

@Netuddki.: Mindig is ilyen korban éltünk, ne hazudjál magadnak. A szoci éra idején is voltak ilyenek, csak ezek a lopás mellett még ügyelnek arra is, hogy ne szolgáltassák ki teljesen az országot és züllesszék csődbe, ahogy a csodálatos ballib oldalnak sikerült.

kalbász 2018.08.19. 19:44:04

@berne: Nagyon fiatal még. Ha értelmes is, sok csalódás vár még rá, ha nem, akkor betagozódik ebbe a szektába.

blasiusii 2018.08.19. 21:35:17

@Magánvéleményem: ugye, hogy nehéz elhinni? Pedig pont azért vonultak ki a mostani és korábbi diákok, mert irtják az olyan haladó szellemű, liberálisabb közintézményeket, mint az Ady.
Kis oázis volt az iskola az alapvetően konzervatív és évszázadok óta vaskalapos Cívisvárosban. Ezt akarták most berekeszteni. Nagyon sok színészt, rendezvényszervezőt és médiaszakembert adott az országnak ez az alapvetően humán és out-of-the-box gondolkodást tanító intézmény, Kállóy-Molnár Pétertől Tenki Rékáig, Hajdú Szabolcstól Hajdú Steve-ig. Rózsavölgyi Gábor pedig már az iskola egyik első tanára volt egyébként, 16 éve pedig vezetője. Hogy ezek után mi lesz az irányvonal, számomra nagy kérdés, de semmi jót nem várok el a Kósa-domíniumtól.
süti beállítások módosítása