Blogadó

Egy 16 éves gondolatai a világról

A propaganda hatása

2018. szeptember 07. 18:57 - Balint Szolga

Fél év Fideszes csoportokban

Áprilisban, a Fidesz KDNP teljesen meglepő választási győzelme után, úgy döntöttem elvégzek egy kis kísérlet szerűséget, és megpróbálom leírni az eredményét, közérthető módon. A kísérlet lényege az volt, hogy beléptem Fideszes csoportokba, és próbáltam megfigyelni az ott tevékenykedő emberek viselkedését, reakcióit. Természetesen nem vagyok pszichológus, de még szociológus sem, de ettől a ténytől elvonatkoztatva úgy gondolom sikeres lett a kísérletem. Több csoportba is beléptem ugyan, de ez nem azt jelenti hogy az összes Fideszes szavazó ilyen, de a csoportokban tartózkodó emberek mennyiségéből szerintem vonható már le következtetés. 3 pontban szedtem össze a legfontosabbakat.

A propaganda hatása az emberségre

Történt egy nap, hogy hazaértem után görgettem a Facebookot, és természetesen felugrott egy Fideszes bejegyzés is. A bejegyzésben az volt látható, ahogy egy mecset éppen elég. A kommentek alatta összefoglalva:"Ezaz, csak így tovább!" Éljen, bárcsak ezt csinálnák Nyugat Európába is" "Égjen csak, meg is érdemlik"  és egyéb még ennél is durvább vélemény. Nos a videóból nem derült ki hogy a mecsetben tartózkodott-e bárki, most tegyük fel hogy ott bent égett x ember, akik semmi mást nem akartak csinálni csak tisztelegni az ő istenük előtt, bent égtek mert valami jobber idióta rájuk gyújtotta a mecsetet. Persze, arra hogy volt bent valaki, eléggé kicsi a valószínűség, de ebből a példából kiindulva, az elvakító propaganda akár arra is rávehet, hogy egy olyan mecsetet gyújts fel, amiben ténylegesen tartózkodnak emberekre

A propaganda hatása az érzésekre

A propaganda nagyon tompítja az érzelmeket. Egy szép esős délutánon éppen szintén szörföltem az interneten, amikor belefutottam egy ilyen csoportba kitett videóba, ahol egy 6 év körüli kislány sír, hogy ő Szíriából menekül, és hogy milyen borzalmakat élt át. Természetesen a "keresztény" banda erre is hasonlóképpen reagált, mint az égő mecsetre,pl hogy "Nem kellenek nekünk ilyenek". Lassan már odáig eljutunk hogy egy fehérnél egy picit barnább árnyalatú emberrel fut össze egy ilyen az utcán, összeveri mert azt hiszi migráns.

A propaganda hatása a gondolkodásra

A történet a következő:Egy ember posztolt egy videót az egyik ilyen csoportba, amelyen az látható, hogy egy muszlim értelmiségi beszél saját vallásáról, természetesen magyar felirattal. Egészen értelmesen beszélt a fiatalember, de természetesen a Fidesz "trollokat" az sem győzné meg ha minimum egy Nostredamus állna velük szemben, ha muszlim, akkor rossz. Természetesen a korrupcióról egy szó nem esik a csoportban, akik arról próbáltak cikket posztolni, 30 mp múlva valahogy eltűntek a csoport tagjai közül.

Összefoglalva

Beköszöntött az Orwelli világ Magyarországon. Eddig nem gondoltam annyira problémásnak a helyzetet, de ezután a fél év után rájöttem, hogy nagyobb a baj mint hittem. Az emberek gondolkodás helyett csak fröcsögnek, vita helyett is csak fröcsögnek, csak azt mondják amit a vezér gondol, csak úgy tesznek ahogy a vezér parancsol.

124 komment
Címkék: Elemzés

A bejegyzés trackback címe:

https://blogado.blog.hu/api/trackback/id/tr2014226609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Realista60 2018.09.08. 17:02:10

@maxval balcán bircaman: Te meg egyszerűen egy Orsós fasszopó vagy, akire nincs szüksége az országnak. Takarodj Orsós Vendellel együtt!

szepipiktor 2018.09.08. 17:10:48

OK, mosk hogy túljutottunk birkán, mi az írás értelme?
Hasznos posztok ezrei soha nem kerülnek a címlapra, egy ilyen semmiről sem szóló meg igen?
A blogger szerint az idejárók nem ismerik a propagandát?

röf 2018.09.08. 17:12:33

"...Áprilisban, a Fidesz KDNP teljesen meglepő választási győzelme után..."
Ennyi.... :)

midnightcoder2 2018.09.08. 17:14:21

Ez a blog is a propaganda része, csak a balliberális propagandáé. Amit én ebben az egészben nem értek, hogy a balliberráltak egy olyan népesség és a vele járó kultúra betelepítése és védelme mellett agitálnak, ami ha eléggé megerősödik, az utolsó szálig fogja kiirtani őket. Kb. olyan ez itt és most, mintha a Kristály-éjszaka előtt a zsidók önként és dalolva terjesztették volna a náci propagandát, és támadtak volna mindenkit aki fellép az antiszemitizmus ellen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.08. 17:38:25

@Corvus69:

Elmarad a mai seggtánc a Soros-romkocsmában, ezért vagy ilyen durci?

2018.09.08. 17:48:42

Fityiszes majmoktól kérdezném - főleg ha lenne itt egy csúti tajparaszt.

Az hogy van, hogy felépítenek egy buszmegállót, hogy "a nép, az istenadta nép" ne ázzon-fázzon, mert ahol egyébként az ország gázszerelője volt - tudom gyíkarcok, ma már nem ő van - volt a polgármester, aki akár lopott közpénzből is felhúzhatott volna egyet, de nyilván nem busszal jár a gyökér, így azt sem tudja, honnan jön az égi áldás.

Szóval. Jön egy párt, amely SAJÁT pénzből épít egyet, majd egy kátyút is betöm, erre jön a hatalom, és vissza-, illetve kibontatja.

Kérdés az nincs, mert ez a történet mindent megmutat a mai Magyarországról.
Igazi kórkép.

Uff.

6.Lenin 2018.09.08. 18:03:05

"Az emberek gondolkodás helyett csak fröcsögnek, vita helyett is csak fröcsögnek,"

Aztán leültél a monitor elé, görgettél egyet, kettőt, hármat, aztán elkezdtél fröcsögni.

_Ske_ 2018.09.08. 18:05:56

@maxval balcán bircaman: Hát még mindig nem érted? Mindenki halálosan unja már a semmitmondó, értelmetlen, "gyűlölöm a liberalizmust", stb. hozzászólásaidat. Ideröfögsz valami szart, hogy meglegyen a napi kvótád és elégedetten hátradőlsz a székedben, hogy "ma is megmondtam a liberális köcsögöknek a tutit."
Pedig lófaszt se mondasz. És az is minek?

midnightcoder2 2018.09.08. 18:07:54

@Látens Inszinuáció: A buszmegállóval kapcsolatban igazad van. A kátyú betömése már picit problémásabb: ha az állampolgárok önhatalmúlag elkezdik betömögetni a kátyúkat, és mondjuk a szakszerűtlenül elvégzett munka miatt lesz egy durrdefekt és emiatt meghal pár ember, akkor azért ki vállalja a felelősséget ? A kátyúzás az állami utakon legyen állam bácsi feladata és felelőssége, ne kezdjen el Gipsz Jakabka kátyúkat tömögetni, akkor sem ha ez amúgy jópofa ötletnek tűnik.

Amúgy pedig az egész színtiszta demagógia: tök fasza, a kutyusok megcsináltak egy buszmegállót. A többi 3000 hiányzó problémáját amit az elmúlt 100 éven nem épített fel egyik párt sem, ez nem fogja megoldani. És őszintén szólva, nem is a hiányzó buszmegállók a legnagyobb problémánk. A kutyusok ezzel azt akarták üzenni, hogy minden gond megoldva, egészségügy, oktatás rendben, csak az a pár rohadt buszmegálló hiányzik ?

Ellenzéki Tüntető 2018.09.08. 18:14:28

"A Blogadó egy 15 éves szemszögében írja le a politikát, és a vallást"

Ja ok. Mindenki ballibként kezdi, nyugi :D

_Ske_ 2018.09.08. 18:14:40

@maxval balcán bircaman: Te tényleg ennyire sötét vagy? Neked van csak gazdád, én leszarom az egész fidesz, ballib (ahogy te hívod) és Soros vonalat is, egyik sem érdekel. Te meg told csak itt a faszságaidat, előbb-utóbb valaki majdcsak nyakon ver és eltöri a kezed, hogy ne tudd tovább idehányni az undorító ömlengéseidet.

Célkereszt 2018.09.08. 18:16:13

@maxval balcán bircaman: Mégsem annyira jó a türk-magyar keveredés.

Semper Fidelis 2018.09.08. 18:17:44

"mert valami jobber idióta rájuk gyújtotta a mecsetet"

Csak ki ne derüljön, hogy iszlámon belüli szembenállás volta gyújtogatás oka, még odalenne a kis világod. Persze bármi lehetett, de ezt így ex cathedra kijelenteni, eléggé elnagyolt.

lobaszopiatej 2018.09.08. 18:20:03

Úgyis a Fityez nyer és jól kilopja a szemeteket!
Álljatok be közénk, jut fasz mindenkinek!

Jakab.gipsz 2018.09.08. 18:29:45

T. Balint Szolga !

Te ezzel a poszttal, nos kit szolgálsz és kit manipulálsz ?

Semmi kétség a sátánfajzat Soros multikulturális, nyitott társadalmát, úgy szolgálod, mint egy agy mosott zombi.

Igen ez a megállapítás nem egy vélemény ez egy ítélet.

2018.09.08. 18:46:45

Egy nagyon elfogult, dühöngő ember posztja. Objektivitásnak nyoma sincs. Csak kizárólag a saját szemszögéből itél meg dolgokat. Szemétbe való poszt.

vanRob 2018.09.08. 18:49:36

@valaki nagyon más: mint ahogy a fidesz és trolljaik minden megnyilvánulásából süt, hogy csak és kizárólag a aaját, pontosabban a vezér szemszögéből ítélnek meg dolgokat. Ez van. Csak nektek ez nem tűnik fel.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2018.09.08. 18:52:36

szerintem hangosabban kéne ájvékolnotok, hogy hillary is meghallja
ő majd jól megbombázza a patást

baldoc 2018.09.08. 18:53:19

"Áprilisban, a Fidesz KDNP teljesen meglepő választási győzelme után"
Választási csalás, érted választási csalás!
T. blogger!

2018.09.08. 18:59:01

A válasz a rossz irányba emelkedett tudatotok felé van. Nem ott vagy, ahol a tested, a tested van ott, ahol a tudatod. A külvilág pedig ehhez igazodik. Ez egy égi modell, ami mi kiitatja a rációt és csak az Egy Gondolat az elfogadott. Birca esete mutatja a legjobban, aki tökéletesen veszi át a mintát és űzi már vallásos lelkesedéssel harcát a gonosz ballibsik ellen anélkül, hogy gondolkozna. Ha azt tenné, látná, hogy itt mindenki le van járatva és az, hogy ki a libsi sem egyértelmű, hisz szeretett vezére is az volt annak idején, amíg meg nem sértődött a budapesti értelmiségre. A sértődés és az indulat a ráció kiiktatásának velejárója, ugyanis a rációt sátánnak tekintik ezen a tudatszférán. Mondanék többet is, de már eléggé belefáradtam.

frikazojd · http://kocs.ma 2018.09.08. 19:02:05

Ezt én is csináltam, februártól tagja voltam zárt fideszes, kdnp-s, jobbikos, MSZP-s, LMP-s meg egy kamuDK-s meg ilyenféle csoportoknak.

Mindegyikre jellemző az információs buborék, viszont a fideszes csoportokban, főleg ahol 40 felettiek voltak, ott konkrétan az a fajta félelmetes sötétség van, mit talán csak az 1984-ből meg Szolzsenyicin irásaiból lehet megismerni. Kizárólag orbánszopás és valóságtagadás ment, ezt a kettőt teljesen nyilvánvaló hazugságokkal táplálták. Amikor "vitatkoztak", ilyen logikai triplaszaltókon kívül a közmegegyezés általában valami kádárista dogma volt.

Egyszer pedig bedobtam egy Lenin-idézetet hogy Stefka írta, és én voltam a hős.

Megjegyzem, Stefka fénykorában valóban ahhoz hasonló komcsi szemetet hordott össze főmunkaidőben. Ja, bocs, most is.

Habony Árpád. 2018.09.08. 19:58:59

"de ezután a fél év után rájöttem, hogy nagyobb a baj mint hittem."

Akkor huzza el a picsaba Sziriaba, te mocskos sorosberenc, es ott szopjad az arabjaidat.

A Franciákat megverték volna a Horvátok. 2018.09.08. 20:02:42

"Fidesz KDNP teljesen meglepő választási győzelme után,"

Tenyleg meglepo volt, en 9/10- es gyozelemre szamitottam, de minimum 5/6 -os ra.

elfogadas 2018.09.08. 20:06:05

@Látens Inszinuáció: A válasz rettentően egyszerű. Építéshez építési engedély kell. A cél nemes volt, ha valóban hasznos dolgot akartak volna tenni, előtte engedélyeztetik, feltételezem senki nem ágált volna ellene. Sajnos az építőnek sem az volt a célja, hogy az embereken jót tegyen, hanem hogy feszültséget generáljon. Sajnos összejött nekik......

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.09.08. 20:20:30

Ez volt a kísérletszerűség? Megnézel egy poszt alatt pár kommentet, majd ebből szerzett tanulságként leírod, hogy "Beköszöntött az Orwelli világ Magyarországon"? És még te szólsz a propaganda ellen?

A kísérletszerűség ott kezdődne, hogy megnézel egy posztot, amelyben egy keresztény templom leégése látható, és kiszemelgeted onnan is a gyűlölködő kommenteket. Aztán elkezdheted az elméletgyártást.

nick papagiorgo 2018.09.08. 20:29:35

Lényeg: a baloldal még mindig képtelen felfogni, hogy veszített. Még mindig az okokat keresik, még mindig rosszul.

A Kádár-korszakban megvolt az, hogy "amiről a Népszabadság nem ír, az nincs", és el lehetett hallgatni dolgokat. A mai tömegmédia korában ez lehetetlen.

Az egy dolog, hogy kinek milyen és mennyi médium áll rendelkezésére, a baloldal általában ezzel is takarózik: "Orbán kezében vannak a megyei lapok, a büdös megyei parasztok meg nem olvasnak mást, ezért szavaznak Orbánra". Túl azon, hogy ez így nem igaz, lenézik a saját potenciális választóikat is, mintha azok tényleg hülyék lennének. Ma, a facebook, a twitter, youtube stb. stb. világában, pillanatok alatt kiderül valakiről, ha valamit elhallgat, vagy hazudik.

És ezt az információt vessük akkor össze azzal, hogy az "emberek" még mindig Orbánt akarják. Hagyjuk azt, hog azért, mert "sötétségben élnek", és gondoljunk bele pl. abba, hogy "tudják az igazságot, de még mindig ő a szimpatikusabb, mint"....

Ha ezt sikerült 1. felfogni 2. megemészteni 3. feldolgozni, akkor talán akkor is közelebb jutunk, hogy hogy lehet őt leváltani. Mert amúgy sohase. Csak szólok :)

nniicckk 2018.09.08. 20:36:50

"hogy hazaértem után görgettem a Facebookot, "
Aki fosbukot olvas, az eleve nem normalis, tehat az egesz blog nevetseges es hiteltelen.

Épüljön stadion a CEU helyére 2018.09.08. 20:42:08

" Lassan már odáig eljutunk hogy egy fehérnél egy picit barnább árnyalatú emberrel fut össze egy ilyen az utcán, összeveri "
"csak azt mondják amit a vezér gondol,"

A post annyira gyermeteg modon bartyu, DEMAGOG, hogy meg gyunyolodni sem erdemes rajta.

nick papagiorgo 2018.09.08. 20:50:23

Egyébként ha az illetőnek az a szíve vágya, hogy facebook és egyéb felületek alapján ítéljen meg embereket, akkor először menjen fel a Nők Lapja Caféra meg egyéb női oldalakra.

Ott azon is össze tudnak veszni, hogy hány tojásos a tészta: "persze a tiétek hat, mert ti gazdagok vagytok, mert a te férjed egy fideszes komisszár, de mi csak kettőt teszünk bele, mert annyi jut, és azzal is jó", meg hasonlók.

Általában ezek a női oldalak nagyon "tanulságosak" - és rengeteg "tanulságot" is lehet levonni belőlük. Úgy mint pl. az indexes oldalakból is (javasolt: b1 blog) kiderül, hogy Orbánt általában mindenki utálja , sőt meg is bukott (ezen a héten már kb kétszer) és hátra is lehet dőlni, aztán jönnek a választások, a koma meg nyer.

Ezért is fontos ezeket "elemezni", értékelni, belőlük tanulságot levonni és hasonlók :)

nick papagiorgo 2018.09.08. 20:56:04

@Épüljön stadion a CEU helyére:
igen, a múltkor én is felszálltam a 4/6-osra, összevertem a barnákat (egyedül vagy százat....), azok leszálltak, így nekem lett ülőhelyem :)
Igaza van ennek az Orbánnak :)

Ekrü 2018.09.08. 21:00:09

@midnightcoder2: Szerintem a buszmegállóépítés is problémás.Miután nem szakemberek,ha jön egy nagyobb szél és összedől az építmény miközben alatta állnak,vagy csak leesik róla egy rosszabbul odaillesztett darab és megsérül valaki,ki vállalja érte a felelősséget?A kutyapárt ? Kétlem...

Magyarország Europa jövője. 2018.09.08. 21:10:51

"A propaganda hatása a gondolkodásra"

Nem kicsit röhejes, hogy egy faszbukos hülyegyerek propagandázik, amikor az egész fosbuk egy EXTREM modon szélsőségesen balliberális portál, ahol kizárolag balliberális vélemények jelenhetnek meg.
A faszbuk az maga a balliberális propaganda, a világcenzura.

puiz 2018.09.08. 21:11:48

Kis f a "fideszes", kis o az "orwelli". Ezek melléknevek. Nem tehet róla az ember, de az ilyen helyesírási hibák láttán kevésbé tudja komolyan venni az írást.

Dzendör Sztadiz 2018.09.08. 21:13:23

Komolytalan az az elemzés, amiben meglepőnek mondják az áprilisi eredményeket. Az a baj, hogy a baloldal mindenki számára nyilvánvalóan ilyen mekkmesterekből áll. És ez lesz index címlapos...

nick papagiorgo 2018.09.08. 21:33:35

@Látens Inszinuáció:
igazából te marha nagyot tévedsz, nem haragszom rád, mert az emberek kb 99%-a így van ezzel, hogy "miért kell lebontani stb".

A helyzet a következő: ha te csinálsz valamit, akkor felelősséget vállalsz érte. Amit ki kell fizetni (és amivel drágább) az pont a felelősség.

Tehát (egy példa): ha te a saját kertedben építesz egy csúszdás-homokozós faházat, hogy a gyerekeid játsszanak, és a gyerekednek a seggébe megy a szálka, el van intézve, "házon belül" van a dolog. De ha te építesz egy közösségi játszóteret, ahol BÁRKI játszhat, és a szomszéd Dezsőke seggébe megy a szálka, akkor a szomszéd Dezsőke apukája beperelhet téged, mert Te épjtetted, miért nem építetted olyanra, hogy ne menjen a seggébe a szálka stb.

Onnantól kezdve, hogy TE csinálsz valamit, TE vállalod érte a felelősséget. Az állam (nem csak az Orbán-kormány, az állam úgy általában) úgy van vele, hogy Te csak ne építgessél, ne fessél fel pl. egy zebrát oda ahova neked tetszik, ne csinálj bicikliutat - mert utána te nem fogod vagy nem tudod érte vállalni a felelősséget. Ezeket az "önhatalmú kezdeményezéseket" nem csak az Orbán-kormány nem szerette, az előzőek sem szerették, pont emiatt (az emberek csak ne legyenek "öntevékenyek").

Elképzelhető, hogy az állam döntései hülyeségek, vagy annak tetszenek, vagy lassúak stb. Ettől függetlenül én pl. óva intenék bárkit attól, hogy "öntevékenykedjen", ha nem tudja mivel jár, vagy utána nem tudja/nem akarja vállalni érte a felelősséget.

Ha akár egy ember is felfogta, miről beszélek, már megérte :)

Gyorgy007 2018.09.08. 21:46:55

Nullás cikk, nullás írótól.
Kiváló téma, egyszer egy cikkre reagáltak egy face csoportban...

Ellenzéki Tüntető 2018.09.08. 22:05:33

@frikazojd:" Mindegyikre jellemző az információs buborék"

Loál, csak tudod nem ezek az információs buborékok pukkantak ki a választás napján, hanem pl. a bloggeré, mikor meglepődött a győzelmen :D

Ellenzéki Tüntető 2018.09.08. 22:09:08

A bloggernek meg javaslom azokat a fészbúk meg egyéb kommenteket, ahol a csuti gecit felakasztani óhajtók találkoznak a fideszes birkákat akolba terelőkkel. Ápr. 8 előtt az ilyen Taga meg Highup meg hasonló retardált kommentelők végig lámpavasaztak minden blogot, gondolom az nem volt demagóg :D

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.09.08. 22:10:31

@midnightcoder2: "a balliberráltak egy olyan népesség és a vele járó kultúra betelepítése és védelme mellett agitálnak"

Ezzel legalább kinyilatkoztad hogy pont akkora nullbites illeberrált idióta vagy mint amilyennek orbán formálja az ellenállásra képtelen satrnya magyarokat. Ugyanis te idióta, az országban se párt, de még titkos földalatti szervezet sincs, akik a migriket be akarná telepíteni. Ez csak a magatokfajta illibberrált elmebetegek fantázia világában létezik.
Ráadásul a migrik tiltakoznak a legjobban, hogy nekik egy ilyen fos ország jusson büntetésül.

Szóval idióta, szakmai nyelven kifejezve: müködik és hat a Fideszes Fake News Média!

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.09.08. 22:15:34

@nick papagiorgo: "Túl azon, hogy ez így nem igaz, lenézik a saját potenciális választóikat is, mintha azok tényleg hülyék lennének."

Jaj, el kezdj már erőlködni azon, hogy bebizonyítsd, hogy a felcsúti balkáni diktátor választója kétmillió agysebész lenne és nem kétmillió funkcionális analfabéta!

2010 óta Orbánnak sikerült titeket, Európa idiótáit lenyúlnia magának, egy nap majd más fog titeket kisajátítani magának. Oszt jónapot, ennyi a magyar történelem 1990 óta.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.09.08. 22:22:51

@Magyarország Europa jövője.: "amikor az egész fosbuk egy EXTREM modon szélsőségesen balliberális portál, ahol kizárolag balliberális vélemények jelenhetnek meg."

Ezért van ugye Orbánnak is fosbok oldala, saját cenzoraival ugye te aranyos degenerált agyú fideszes?

Még jó, hogy te nem vagy se Magyarország, se jövő, mert ha a magadfajta szellemi színvonal lenne Európa jövője, akkor pár év alatt a migráció iránya megfordulna és az európaiak menekülnének a sötétségetek elől gumicsónakban Afrika felé.

Ferenc Laszlo. 2018.09.08. 22:32:50

Nagy műgonddal levezetett, saját koordinátarendszeredben értelemmel bíró okoskodásodban ne is zavarjon meg, ha ez az okoskodás időről időre felkenődik az ú.n. valóság falán.
Bizonyára azért, mert mindenki hülye és csak te vagy a helikopter.
A másik lehetőségre gondolni sem merek...

nemecsekerno_007 2018.09.08. 22:42:09

Az oké, hogy akkor meglepődtetek, de azóta már kijózanodhattatok volna. Helyette toljátok ugyanazokat a baromságokat :)

eßemfaßom meg áll 2018.09.08. 23:02:48

Kedves Bálint!

Internetes tevékenységed sokat segíti a munkánkat, ezért köszönettel tartozunk neked és további eredményes munkára biztatunk.

Folytasd!

- Orbán Viktor s.k. -

jjoey 2018.09.08. 23:16:40

A keresztenyseg hagypmanya a a konyvegetes es uj gondolatok uldozese. " es megis mozog"
"Imadjatok uratok es boruljatok le szine elott", mohamedan vagy romai katolikus templom felirata?
Megf. Utobbi...

jjoey 2018.09.08. 23:17:49

@frikazojd: mennyit fizettek?
Mennyit fizetnek ma?
Mennyit fizetsz holnap?
Szolj. Jelezd. Fizess!

jjoey 2018.09.08. 23:19:02

@Corvus69: ne, 1ft/leutes a tarifaja. Hagyd, csak penzt keres ha klimpiroz. Klimpiroz ha provokalod.

jjoey 2018.09.08. 23:21:17

@A Franciákat megverték volna a Horvátok.: baseball utovel? Egyik csapat, migrancs, a masik nepnemzeti haborus bunos identitaskereso nacionalista banda. Hja, teged nem zavar a +10% autopalyadij nyaron, se a draga kaja mert Gazos Lorinc fizeti neked? Legy oszinte...

Ma Baker 2018.09.08. 23:33:29

Nna most helyettesítsük be a tuajdonnevelket CNN-re, New York Times-ra, Bush-ra, Obamára stb és ugyanezeket a megállapításokat meg lehet tenni.

hhh. 2018.09.08. 23:40:42

Te egy cuki pofa vagy, te kis meglepett blogoló. ;)

dunántúli gyerek 2018.09.09. 00:04:27

A propagandanak semmi hatasa nem volt aprilisban.....2007 ota a mai napig barmikor 2/3ot kapott volna a fidesz, es kapott is.

ennyike

flydomi 2018.09.09. 00:28:15

A csuti jot nevet a saját megvezetett birkáin,akiken uralkodik,nyomorba dönt,(agyilag és anyagilag is

ami szabad 2018.09.09. 06:25:23

Ezen megállapításokhoz nekem nem kellett fidesz csoportokba lépni, elég volt jó sok emberrel beszélgetni. Alapvetően abszolút jó emberek - akiket akár sok-sok éve ismerek és kedvelek- torzultak el ebbe az irányba. Simán kiadatnák a lő-parancsot a Földközi tengeren, ha a konkrét ölést nem nekik kéne elvégezni. Ma még. Hogy holnapra vagy egy év múlva már ez a gát is leomlik, nem kérdéses, hiszen bontják azt az identitást és újraépítik, amiben felnevelkedtünk, szocializálódtunk. A dologban az a furcsa, hogy ezek az alapvetően jó emberek azonosulni tudtak a kriminalizált szegénységgel is, és úgy átkozzák a liberalizmust, mintha tudnák mit is jelent valójában.:) Értem én az elit-ellenességet, meg hogy van igény a váltásra, csak azt nem értem, miért olyan váltásra adják be a derekukat aki lazán kifosztja őket, miközben elmagyarázza, hogy ez miért jó nekik???:) Mert zömmel nem látom, hogy akár élet-színvonalban, akár bármi másban csak egy kicsit is jobban működne az életük, csak a vegytiszta anyázás mint szelep az ami működik. Persze értem én a fidesz logikát is valahol, a külső ellenség mindig sokkal ígéretesebb, mint bevallani, hogy szarrá loptuk magunkat, élvezzük, hogy szarunk rátok miközben itt tapsikoltok is hozzá, és maradnánk még 10-20 évi, hogy az ükunoka is jól éljen, ti meg jól át vagytok baxva, de azért a soros... Hát, nehéz mit kezdeni azzal, hogy erre bőven van alany, aki beszopja, de csak az a módszer marad, hogy velük egyenként beszélgetve kell kétséget ébreszteni az iránt, hogy jól van-e ez így! Azután csak lesz valami kijózanodás egy részüknél, és ha lesz még olyan, hogy szabad választás- mert az EBESZ megfigyelők szerint már ez is súrolta a határokat- akkor talán lesz változás, ha meg nem, akkor ezek maradnak itthon, a többi meg ha lesz hová, elmegy, és szomorkodik, hogy mit csináltak a gyönyörű hazájából! Nem véletlen, hogy boldogan vették tudomásul, hogy kitáncolt innen vagy egymillió ember, ők azok, akik nagyrészt a Parlament előtt tüntetnének, ha maradtak volna, így nincs is látványos fellépés az agymosás ellen ( igaz, eszköz sem nagyon maradt). Ha jól rémlik, a kintiek szavazati aránya 7% körüli volt a fidesz javára, a többiek elküldték volna nyugdíjba ezt a sokszázéves agyú társaságot!

dunántúli gyerek 2018.09.09. 06:52:43

@ami szabad: a németek meg már ki is adatták a lőparancsot a törökökkel, nem is értem minek nyomják otthon még mindig a willkommenskultur propagandát

dunántúli gyerek 2018.09.09. 06:53:49

@ami szabad: "Ha jól rémlik, a kintiek szavazati aránya 7% körüli volt a fidesz javára"

96% volt

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.09.09. 06:57:19

Nem vagy pszichológus, de szociológus sem...
.
Ennyi akkor elég is volt.
Holnap fejtsd meg jó magyarként a focit.

ami szabad 2018.09.09. 07:00:00

@dunántúli gyerek: Nem . Te a határontúli magyarokról beszélsz. Én ,meg azokról, akik már elmentek innen.

ami szabad 2018.09.09. 07:01:04

@dunántúli gyerek: igen, tudom. Ezért is külön gáz Endrogan léte nekik, aki vállalhatatlanná vált, de most elég nagy zsarolást tőkére tett szert.

Dzendör Sztadiz 2018.09.09. 07:03:43

@ami szabad: még a tényekre is rosszul " emlékszel".

midnightcoder2 2018.09.09. 07:35:13

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: A migrik betelepítését támogató szervezetet ne úgy képzeled el, hogy jön valaki egy nagy hajóval és elkezd Afrika partjainál négerre vadászni, aztán ha eleget összefogdosott akkor idehozza őket. Azok a szervezetek ilyenek, akik támogatják a befogadásukat, letelepítésüket. Ilyen pedig bizony van kis hazánkban is. Van ilyen civil szervezet, van ilyen politikai erő. Ha Pl. elolvasod a fenti postot és képes vagy a legminimálisabb elvonatkoztatásra, akkor megérted, hogy valójában ez is a migrik betelepedésének támogatásáról szól.

eßemfaßom meg áll 2018.09.09. 07:41:20

@ami szabad: "hogy kitáncolt innen vagy egymillió ember, ők azok, akik nagyrészt a Parlament előtt tüntetnének, ha maradtak volna, így nincs is látványos fellépés az agymosás ellen ( igaz, eszköz sem nagyon maradt). Ha jól rémlik, a kintiek szavazati aránya 7% körüli volt a fidesz javára, a többiek elküldték volna nyugdíjba ezt a sokszázéves agyú társaságot! "

Az az "egymillió" az annyira tudatos választópolgár, hogy 51ezer szavazott közülük, azt meg sehol senki nem számolta, hogy milyen arányban kire szavaztak ugyanis a szavazólapjaikat belekeverték a saját választókörük szavazatai közé és azokkal együtt számolták.

De azért csak építsd tovább a fantáziabirodalmad :)

eßemfaßom meg áll 2018.09.09. 07:48:27

@jjoey: "A keresztenyseg hagypmanya a a konyvegetes es uj gondolatok uldozese. "

Akkor most számold össze hány könyvet és másképp gondolkodót égettek el a keresztények az elmúlt évben, és hány iszlamista terrorcselekmény volt ezidő alatt a nagyvilágban.

Jelezném, nem a XIV. században vagyunk...

midnightcoder2 2018.09.09. 07:52:15

@frikazojd: Ugyanez az információs buborék jellemző az egész baloldalra is. Alapvető tényeket hagynak figyelmen kívül akár a migrációval kapcsolatban, akár Pl. a megújuló energiák vs Paks2 esetében.

midnightcoder2 2018.09.09. 07:57:19

@ami szabad: Alapvetően Dobó kapitányék is jó emberek voltak Egerben, mégis ráöntötték a megolvasztott szurkot a szegény török migránsokra. A szegénység kriminalizálása pedig a politikailag korrekt megnevezése annak, hogy az átlagpolgár nem szeret olyan BKV járművön járni ami a két hónapja nem mosakodott kukabúvár melegedő és alvóhelynek használ. Nem akar a metró bejáratánál maguk alá szaró hajléktalanokat, erőszakos koldusokat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.09. 07:57:56

@Zoltán Rádi:

Hát nem mi vagyunk azok, akik folyton lessük Sorost és haverjait, majd ismételhetjük szövegeiket...

ami szabad 2018.09.09. 08:01:24

@eßemfaßom meg áll: Ja. Mivel a szavazást minden módon megnehezítették nekik, valóban kevesebben mentek el, de talán tudod, ha akarod, hogy a szám amit írsz, egyedül a Londoni szavazókra igaz. És ott mérték szavazás UTÁNI exit- pollal a 7% -ot. De egyébként tényleg részletkérdés, hiszen ha 2/3 nem is lenne a csalások nélkül, az nem kérdés, hogy a többsége most is meglenne a fidesznek. Épp ennek a miértjét ( néplélek) boncolgatta a blog írója, ehhez tettem hozzá néhány gondolatot. Be kell valljam, a egyetlen amit valóban nem, értek- ha akarom az összes többit benyelem- hogy miért jó gyűlölködni? Mitől érzi magát valaki többnek az egyébként szar / kudarcos életével, attól, hogy ezért kijelölt ellenségeket utálhat, miközben a gyűlöletnél rosszabb érzést nem sokat ismerek ( hidd el, indulatos egyén lévén, tudom miről beszélek, éveim mentek rá, hogy megtanuljam NEM érezni, elengedni, miegymás a szar dolgokat, hogy ne kelljen éreznem senki/ semmi iránt. :) ) szóval arra nem lelek magyarázatot, hogy jámbor legelészőkből ordasokat gyártani miért jó, illetve, hogy lombevők miért érzik magukat jobban attól, ha acsaroghatnak, miközben frankón beteggé válnak tőle, és amilyen az eü. fel is döglenek ettől!

eßemfaßom meg áll 2018.09.09. 08:39:09

@ami szabad: "Mivel a szavazást minden módon megnehezítették nekik, valóban kevesebben mentek el, de talán tudod, ha akarod, hogy a szám amit írsz, egyedül a Londoni szavazókra igaz. "

hazdudni csak olyankor érdemes, ha tudod, hogy a másik fél nem tudja cáfolni a hazugságodat 2 kattintással.

www.valasztas.hu/kulkepviseleti-reszveteli-adatok

"Külképviseleti szavazási részvételi adatok
Megjelent
51 854 fő "

"És ott mérték szavazás UTÁNI exit- pollal a 7% -ot"

Mármint egy fécbukk csoport állítása ez aminek pont semmi relevanciája nincs. De az azért érdekes, hogy a magát demokratikus ellenzéknek aposztrófáló mszp-dk (hiszen azt már tudjuk, hogy az LMP meg a momentum a fidesz trójai falovai, a jobbik meg nácipárt, ezt minden prograsszív demokrata blogon megírták már sokszor) 17%-ot értek el ezen a "felmérésen".

ami szabad 2018.09.09. 08:49:30

Köszi , utánanézek. Én csak 8.-án néztem az adatokat, ott ez volt a "hír".

eßemfaßom meg áll 2018.09.09. 08:51:00

@ami szabad: "Ja. Mivel a szavazást minden módon megnehezítették nekik" Ez mit jelent a valóságban? Miben volt nehezebb 2018-ban elmenni a külképviseletre szavazni mint 2010-ben elmenni a külképviseletre szavazni?

ami szabad 2018.09.09. 08:52:40

@eßemfaßom meg áll: Kár, hogy a lényeg mellett elmegyünk ilyenkor, az alapvető blog- felvetés, már részletkérdéssé válik, pedig mégiscsak az lenne a lényeg, hogy emberség marad -e avagy kidobjuk mint léghajóból a koloncot?

ami szabad 2018.09.09. 08:53:32

@midnightcoder2: Kár, hogy a lényeg mellett elmegyünk ilyenkor, az alapvető blog- felvetés, már részletkérdéssé válik, pedig mégiscsak az lenne a lényeg, hogy emberség marad -e avagy kidobjuk mint léghajóból a koloncot?

eßemfaßom meg áll 2018.09.09. 08:55:05

@ami szabad: Nézz utána bátran, hátha találsz a valasztas.hu-nál autentikusabb forrást ami cáfolja a hivatalos számokat

eßemfaßom meg áll 2018.09.09. 08:58:09

@ami szabad: Te alapvető tévedésben vagy. A blognak nem az az alapvető felvetése, hanem az, hogy orbán rossz, négyláb jó. Minden mást szimplán ennek az igazálására rendel alá a propagandista blogger szemezgetve az internet bugyraiból a saját elképzelésért igazoló morzsákat.

ami szabad 2018.09.09. 09:01:36

@midnightcoder2: Dobóék azért "kicsit" más helyzetben voltak, bár tény, hogy akárhányszor is olvastam a könyvet, piszkosul drukkoltam nekik! :) Én nem szeretnék valami lánglelkű jótevőként tetszelegni, de azért ha pl. a hajléktalan kérdést megnézzük a józan ész oldaláról, először az állam lássa el a feladatát, hozzon létre elégséges hajléktalan szállást, és ha már ide tett egy pipát, azt KÖVETŐEN lépjen fel jogszabályokkal a hajléktalanság intézményének korlátozására! Addig, amíg 30 E feletti hajléktalanra a magán szállásokkal együtt jó ha tízezer hely van országosan, addig azért nehéz elvárni, hogy mind szállóra vonuljanak! És ha jól emlékszem , a modern-kori rabszolgákat is 10 E felettire becsülik itthon. Szerintem EZT kell először kriminalizálni, akik a nyomorult helyzetükkel visszaélve tesznek szert haszonra, és ha majd mind megkapta a maga 10-20 éves jussát a bíróságokon, mert a rendőrség lelkesen lefülelte őket, akkor szerintem, eljuthatunk odáig is, hogy mi legyen ezekkel a páriákkal? ! És hidd el, engem is zavar a bűz a járműveken / megállókban ha szembesülök velük, de legalább ennyire zavarnak a viselkedni nem tudó, harsány, nem egy esetben fenyegetően fellépő antiszociális nem - hajléktalanok!

eßemfaßom meg áll 2018.09.09. 09:18:35

@ami szabad: "először az állam lássa el a feladatát, hozzon létre elégséges hajléktalan szállást" Az utcán rohadó hajléktalan nem azért rohad az utcán mert nincs hova mennie, hanem azért mert nem akar bemenni a szállásra mert ott mindenféle dolgokat elvárnak tőle, pl meg kellene fürdenie meg más ilyen felháborító dolgok. Ha erőszakkal mégis beviszik akkor kijön s megy vissza az aluljáróba mert ott nem kell megmosakodnia és szabadon ihat.

"Szerintem EZT kell először kriminalizálni"

Mert szerinted a rabszolgaság legális? ha tudsz róla jelentsd és meglesz az eredménye
www.origo.hu/itthon/20170327-a-satai-hazaspart-csutortokon-fogak-el.html
"Előzetesben a rabszolgatartó házaspár"

nick papagiorgo 2018.09.09. 09:52:48

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:

ó persze. Aki Orbánra szavaz az agyhalott, aki meg nem, az felvilágosult, tisztességes stb. stb. ember. Aki Orbánra szavaz, az meg csak agyhalott lehet.
Mi is a bejegyzés címe? "A propaganda hatása"? Lám-lám, magad is bizonyítod :)

Realista60 2018.09.09. 09:53:49

@Magyarország Europa jövője.: Hát igen mosott agyú, a facebookot is Soros irányítja, ezt megmondta neked a magyarországi göbbels és hitler, majd, ha fiadat besorozzák sorkatonának (mert napirenden van) és elküldik az iszlám ellen harcolni, (ami ellen esély nincs), ott elesik, meghal, majd büszkén mehetsz végig az utcán, megvédted a bandáddal az országot!

Spiritual 2018.09.09. 10:04:37

Azt várom, hogy mikor fognak valakit meggyilkolni ezek az alapvetően átlagemberek, akik tényleg elhiszik, hogy mindez igaz. Valószínű áldozat egy idelátogató külföldi lesz, aki nem migráncs. A tragédia benne van a levegőben. Akkor vajon a Magyar Állam perelhető lesz felbújtásért?

Európai téridő 2018.09.09. 10:12:13

Hát ezt aztán jól megaszontad, Bálint Szolga!

ami szabad 2018.09.09. 10:19:27

@eßemfaßom meg áll: A probléma jelenléte ellenére, alig hallani róla, és bár most elő tudtál szedni egy olyan példát, ahol intézkedett a yard, nem látom azt a fene nagy elszántságot, hiszen az egyes falvakban, ha VALÓBAN meg akarnák találni az elkövetőket, jó eséllyel sikerrel járnának, hisz mindenki tudja kik azok... ( Biztos te is hallottál pl. arról a dokumentum filmről, ami a témában készült. ) Csakhogy van ennél sokkal fontosabb feladat is... ja nem, csak felülről erre vonatkozóan nincs kiadva az ukáz. Sokkal könnyebb baxtatni a padon alvót, és arra speciel, hogy ez a rendőr dolga, van kiadva parancs. Hát, mindenki számoljon el a saját lelkiismeretével, de én spec. szégyennek tartom, hogy a nyomoron rúgunk egyet mindig, ahelyett, hogy felszámolnánk a krízist! Nem mennék bele a sok példába, mert az nem komment terjedelem, és mára már úgyis sokat szóltam hozzá, mivel én nem vagyok sem soros bérenc, sem fidesz troll, marad az, hogy melózok egy kicsit, még ha ma itthon is. :)

nyerafidesz 2018.09.09. 10:20:37

Aztán kit lepett meg a Fidesz kurva nagy győzelme? Téged, barátom? Akkor jó nagy balfék vagy. És ez le is jött ebből a fércműből. Tudod haver azért vagytok szopórolleren, mert még mindig az ilyen maszopi aspektusból nézitek a számotokra érthetetlen világot.
Néztek mint gyújtogató a vizes szalmára, amikor kijönnek a közvéleménykutatók eredményei, miszerint a béka segge számotokra hegymagasság.
Ugye tudod mit jelent a bolsevik szó?! Nos, szuggerálhatjátok egymást, sosem lesztek többség. Még azt is tudni, hogy miért.
Mert intellektuálisan erősen közelít a nullához a teljes ellenzéki vezető garnitúra.
Állítsatok ki egy olyan erős karaktert mint Orbán, szülessetek újra, és akkor egyszer, talán...

agarik 2018.09.09. 10:23:33

Csak mondom, hogy tegnap egy fideszkdnp-szavazó az alábit mondta nekem:

"Minden ballib fasiszta. Egyébként meg éljen Adolf Hitler, mert ahogy Orbán Viktor, ő is legalább csinált valamit!"

Ellenzéki Tüntető 2018.09.09. 11:00:30

@agarik: Az hagyján, Orbán tegnap a szemem előtt változott át egy adolfhitlerbajszos vérfarkassá!

Tom66 2018.09.09. 11:05:03

Az a probléma, hogy teljesen hülyének nézed a sajátjaidat is, te vagy a legnagyobb "szolga" propagandista.

agarik 2018.09.09. 11:10:32

@Ellenzéki Tüntető: Ám amíg a te trollkodásod trollkodás, az én történetem megtörtént.

Megjegyzem, ugyanazon személy ugyanabban a társalgásban megjegyzete, Budapesten van No Go Zóna. De nem muszlim ám, hanem zsidó. De ezzel nincs semmi probléma, a magyar húzza meg magát szépen.

Szerintem viszont az összes izraelit, aki azt vallja itt csak elnyomás alatt senyvedő elnyomott, deportálni kellene, a migránsfajzatokat. A zsidók az igazi migránsok, nem a muszlim menekültek, akiknek odahaza - bár Orbán tagadja, hiszen Keresztény Értékek - levagdosnák a fejét. Bónuszként, a muszlimok már nem is jönnek. A zsidók viszont itt vannak.
Meg a keresztények is. Két hete követtek el terrorcselekményt a Parlament ellen, vagy valahogy úgy. Az egész pedofilhálózatot le kéne tartóztatni, élén a pápával, és Orbánnal.

szamaritánus 2018.09.09. 11:19:04

@agarik: igen, biztos ezt mondta :DDDD
Nekem egy maszopos nyugger mondta, gigy sztalin kene ide, irtani a kereszteny geciket. SZO SZERINT EZT MONDTA!!!!!

hoplita 2018.09.09. 11:49:33

@eßemfaßom meg áll: Tudom, áll, hiszen a kurva anyádat nincs ki bassza.:)

A csíkbasznádi, agyhalott székely(?) nyuggergeci levélben szavaz, a szucskula, bozgorgeci kiccáláddal egyetemben.
Aki meg Schaufhausenben DOLGOZIK, hogy eltartsa a családját ejrópai szinten, az meg menjen a követségre, mi??????
Anyád hová jár gecié'....?
Orbánhoz, vagy a helyi cigányoké is jó?

hoplita 2018.09.09. 11:51:40

@Ellenzéki Tüntető:
Ja, de előtte anyáddal mélytorkoztatott.:DDD

hoplita 2018.09.09. 11:53:33

@maxval balcán bircaman:
Te bolgárzsidógeci, te fajtád kibaszott szégyene....te is itt vagy?
Anyád tele van már hugyozva....vagy már azt is a migráncsokra bízod?:DDDDDDD

hoplita 2018.09.09. 11:58:13

@nick papagiorgo:

Belinkeljem a Tisza menti, elcigányosodott falvak választási eredményeit???????
Tiszabő, Tiszarof, Tiszabura........????????
A Tarna mente, Borsod, Heves, Abaúj, Zemplén enyészetfalvait??????????
Szülővárosom nyomorrészét??????
Mijazanyádról ugacc, fityiszgeci?????????

hoplita 2018.09.09. 12:06:42

@6.Lenin:
Cuki lényin, te mindenhol ott vagy, hugyozz anyád sírjába...:(

_Ske_ 2018.09.09. 12:20:47

@alfacharlybravo: Egyrészt gecó a tetves anyád, másrészt meg mit ugatsz?

RoxyCRX 2018.09.09. 13:04:37

@baldoc: Nem volt valasztasi csalas. Egyszeruen ennyi hulye van.

Ekrü 2018.09.09. 13:08:06

@hoplita: Tudod mit? Segítek:

Tiszabő,Tiszaroff,Tiszabura (Jász-Nagykun 3-as választókörzet) :
1.Kovács Sándor -FIDESZ,KDNP 27086 szavazat -55,29 %

BAZ 1.számú választókerület:
1.Csöbör Katalin-FIDESZ,KDNP

BAZ 2. számú választókerület:
1.Hubay György -FIDESZ,KDNP

BAZ 3.számú választókerület:
1.Riz Gábor-FIDESZ,KDNP

BAZ 4.számú választókerület:
1.Demeter Zoltán -FIDESZ,KDNP

BAZ 5.számú választókerület:
1.Dr Hörcsik Richárd-FIDESZ,KDNP

BAZ 6. számú választókerület:
1.Koncz Ferenc-FIDESZ,KDNP

BAZ 7.számú választókerület:
1.Tállai András-FIDESZ ,KDNP

Heves 1.számú:
1.Nyitrai Zsolt -FIDESZ,KDNP

Heves 2.számú:
1.Horváth László- FIDESZ,KDNP (Ő döngölte földbe Vona Gábort)

Heves 3.számú:
1.Szabó Zsolt-FIDESZ,KDNP

Ezek BAZ és Heves megye összes választókerületeinek eredményei.És itt a link:
www.valasztas.hu/egyeni-valasztokeruletek-eredmenye?p_p_id=ogyoevkeredmenyek_WAR_nvinvrportlet&p_p_lifecycle=0&p_p_state=normal&p_p_mode=view&p_p_col_id=column-2&p_p_col_pos=2&p_p_col_count=3

dunántúli gyerek 2018.09.09. 13:08:07

@ami szabad: beszelni mindenki tud, de ezt semmi sem tamasztja ala

alfacharlybravo 2018.09.09. 13:12:53

@_Ske_: Akkor szar alak vagy? Te mi a faszt ugatsz itt?

Andy73 2018.09.09. 13:43:11

A 15 éves gyereknek még nem sok fogalma van a világról, de megkérdezhetné apucit és anyucit is, hogy meséljenek róla neki a politikáról, ahelyett hogy blogírással próbálkozzon.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.09.09. 13:52:14

@Andy73: "A 15 éves gyereknek még nem sok fogalma van a világról, de megkérdezhetné apucit és anyucit is, hogy meséljenek róla neki a politikáról, ahelyett hogy blogírással próbálkozzon."

Azért mert te 65 évesen is még ezt csinálod, nem kell ezt másokra is ráeröltetned. Különösen enm olyan 15 évesekre, akik szellemileg magasról lenyomnak téged.

kvadrillio 2018.09.09. 13:53:08

DEAKURVA KÖRÖSZTYÉN ISTENE BASSZA MÁR MEG A ZORBÁNVIKTORT, ÁLLÍTSA MÁR LE EZEKNEK A SZERENCSÉTLENEKNEK A ROŰTHADT BANKOK ÁLTALI UZSORÁS KIRABLÁSÁT !!!!! NEM IGAZ, HOGY KÖRÖSZTYÉN FASZ LÉTÉRE ,,,,HAGYJA A KILAKOLTATÁSUKAT, A MENTHETETLEN HELYZETBE KERÜLÉSÜKET !!! VAGY ROBBANTSÁK FÖL AZ ÖSSZES BANKOT EZEK A LEHETETLENSÉGBE TASZÍTOTTAK !!!!! FASZNAK VANNAK A BANKOK ??? AZÉRT, JHOPGY UZSORÁS TGEVÉKENYSÉGEIKKEL ROMBADÖNTSENEK CSALÁDOKAT, ÁTJÁTSSZÁK LAKÁSUKAT, INGATLANJAIKAT A LAKÁSMAFFIÁSOKNAK ??? NINCS SZÜKSÉG BANKOKRA ! CSAKIS AZ MUZSORÁS NYERÉSZKEDŐKNEK ÉS ÁL,BRÓKERCSALÓKNAK !!!

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.09.09. 14:02:01

@midnightcoder2:

hogy ti agymosott szobanácik mekkora idióták vagytok az hihetetlen. Te meg különösen viszed a prímet!

Ha egy migráns már eljutott Európába és menedékjogot kér akkor annak enni adni, ruhát adni, orvosilag ellátni az nem betelepítés te szerencsétlen, hanem humánus cselekedet.
Be- illetvce letelepíteni csak a Belügyminisztérium (Bevándorlási Hivatal) tud, ebben aztán se civil, se párt se senki se segíteni se akadályozni nem tudja.

kvadrillio 2018.09.09. 14:02:29

PROPAGANDA PEDIG MINDIG VOLT. ÉS LESZ IS.... DE A MAI PROPAGANDA-GÉPEZETEK MÁR BETEGES MÉRTÉKŰEK, AZ INFORMÁCIÓS FORRADALOMNAK KÖSZÖNHETŐEN, ÉS ENNEK A KITERJEDT HÁLÓZATNAK A JELEN POLITIKUSAINAK, HATALMUK MEGSZERZÉSÉNEK ÉS MEGTARTÁSÁNAK ÉRDEKÉBEN VALÓ MŰKÖDTETÉSE IS BETEGES MÉRTÉKÚRE DAGADT AZ INTERNETES VILÁGHÁLÓN... !!!!!

kvadrillio 2018.09.09. 14:07:31

@kvadrillio: a szocializmus agitátorai anno, csak kisegérkék silány futkározuásai voltak EZEKHEZ A HATALMAS KITERJEDÉSŰ, VILÁGHÁLÓN FUTÓ ÜGYNÖKI BEFOLYÁSOLÁSOKHOZ, AGITÁLÁSOKHOZ, MANTRÁZÁSOKHOZ KÉPEST !!! :o)

kvadrillio 2018.09.09. 14:09:39

@kvadrillio: lemaradt, mert kimaradt....600 milliárdot akarnak behajtani a családokon a követeléskezelők
nepszava.hu
Publikálás dátuma
2018.09.09 11:58
Ennyi sem jár nekik, nem hogy kastély vagy budai villa - Fotó: Kállai Márton
Fotó: /
A hitelkatasztrófa nem oldódott meg, csak a problémahalmaz jelentős része a bankoktól átkerült a faktoring cégekhez.
Békebeli szintre, nagyjából 5 százalékra csökkent a magyar bankrendszerben a bedőlt, vagyis 90 napon túl nem fizető lakossági hiteleinek aránya derül ki az MNB adataiból, amelyeket a portfolio.hu elemzett. Csakhogy miközben bankoknál már csak 300 milliárd forintnyi bedőlt hitellel van, négy év alatt ennek közel a duplája követeléskezelő cégekhez került. Rajtuk kívül közel 50 ezer elveszített lakás jelzi a tíz éve kezdődött magyar hitelkatasztrófát.

kvadrillio 2018.09.09. 14:19:37

a propaganda hatásáról érdekes lesz lekövetni majdan, hogyan változik meg az USA társadalma Trump hatására...És érdemes azt is kianalizálni, honnan indult el a rasszizmusnak ez a migráns változata és miért is indították el egyes politikusok...Az, hogy ez a folyamat leágazódott az internetes propagandacsapatokra, általuktudatosan irányított, egyenes következmény volt...

midnightcoder2 2018.09.09. 14:28:17

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: Ha egy ilyen érkezik, akkor igen. Ha évi egymillió, akkor az már nem humanitárius cselekedet, hanem öngyilkosság. És csak azért érkezik _csak_ évi egymillió, mert Orbán és a többi náci európai politikus előretörése picit visszafogja a ballibbant politikusokat is a wilkommenskultur gyakorlásában. De ez csak arra elég hogy lelassítsa a katasztrófát.
A végleges megoldás az lehet, hogy kimondjuk hogy a menekültpolitika csak kontinensen belül lehetséges, ergo ha a nyam-nyamok elkezdik egymást hajkurászni Afrikában, akkor az elől futónak ne legyen joga rábökni a földgömb egy tetszőleges pontjára hogy én itt akarok menedéket, hanem maradjon szépen a saját földrészén.

Kivlov 2018.09.09. 14:43:00

Meglepő választasi győzelem? :D
Mire számítottál, kiscsillag?

Ellenzéki Tüntető 2018.09.09. 14:51:57

@agarik: "Ám amíg a te trollkodásod trollkodás, az én történetem megtörtént."

Az enyém is. Sőt az enyém kétszer.

Balint Szolga 2018.09.09. 14:54:04

@Kivlov: Arra hogy valaki érti az iróniát az elején! :D

jajdehülyevagyok 2018.09.09. 17:59:26

Ez nemmost alakult ki. 15 éveis megvolt, csak kevesebb volt a közösségi felület a megnyilvánulásokhoz.

szdan 2018.09.09. 18:17:00

"A Fidesz-KDNP teljesen meglepő választási győzelme után"...

Te szolga bálint, te ugye nem vagy valami túl okos? Sőt egyenesen talán teljesen retardáltnak tetszik lenni, eltaláltam? Ha valakinek a választási eredmény "teljesen meglepő", akkor azt hiszem - ahogy mondani szokás - a hiba az ön készülékében van, asszonyom.
Ami meg a propaganda általi agymosást illeti, képzeld, nem csak kormányoldali/jobboldali propaganda létezik, van egy még annál is durvábban őrlő mechanizmus, aminek - ha nem lennél épp ennek a sajnálatos áldozata - látnád, hogy még sokkal visszataszítóbb következményei vannak.
Az ezt fémjelző propagandaoldalak pedig: 444, index, hvg... stb.

eßemfaßom meg áll 2018.09.10. 10:04:03

@ami szabad: A rendőrség feljelentésre megy ki, gondolom te lennél a legjobban felháborodva, ha "megérzésre" elkezdenének bekopogtatni minden házba

eßemfaßom meg áll 2018.09.10. 10:07:47

@agarik: Csak mondom, hogy tegnap agarik az alábit mondta nekem:

"Minden fideszes fasiszta. Egyébként meg éljen Sztálin, mert ahogy Gyurcsány Ferenc, ő is legalább csinált valamit!"

eßemfaßom meg áll 2018.09.10. 10:12:57

@hoplita: Szóval a cigányok agyhalottak? Rasszista -e vagy?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.12. 11:22:07

@hoplita: Rég láttalak de a stílusod nem változott!XD
süti beállítások módosítása