Blogadó

Egy 16 éves gondolatai a világról

A fiatalok hangja

2019. február 03. 01:25 - Balint Szolga

Meddig van a határ? Meddig van a határ a véleménynyilvánításban? Meddig számít normálisnak, és mettől számít már túl soknak egy ember véleménye? Ezt a kérdést tette fel magának rengeteg ember, miután látta Nagy Blanka, a 19 éves Kiskunfélegyházai lány beszédét.  

Bár a káromkodást a közbeszédben én magam sem pártolom, egyértelműnek látom viszont hogy amit Nagy Blankával műveltek, az egyszerűen embertelen. Azért, mert valaki túlfeszíti a húrt, kirúgással fenyegetni, és hazudni róla, az több a soknál! Én sokkal inkább azon gondolkodnék el, hogy mi inspirálta Blankát azokra a szavakra, amiket mondott. 

Példának okáért, ott van az oktatási rendszer. Ahogy Blanka is, úgy én is napi szinten tapasztalom azt, hogy milyen jelenleg itthon diáknak lenni. Rengeteg felesleges számadat, 6 óra egy elsős diáknak, egyéb foglalkozások nélkül, államosított tankönyvpiac, és még sorolhatnám. Ennek a problémának a megoldására jött egyébként létre a Független Diákparlament, akik évente egy x pontos javaslatcsomag benyújtásával akarnak javítani az oktatási rendszeren. Nos, nem hálát kapnak cserébe. Rengetegszer állapította már meg a kormánysajtó, egyébként helytelenül hogy a Független Diákparlament csak Soros bábszínháza, képviselő voltam a szervezetben, és sosem találkoztam Sorossal, mily meglepő!  

De ami engem jobban frusztrál, az az, hogy mennyire nem érdekli az embereket a fiatalok hangja. Akármilyen politikáról szóló tartalomhoz hozzászól egy 18 év alatti, azonnal letámadják, legyen kormánypárti, vagy ellenzéki. Mi fiatalok megérdemeljük, hogy hallathassuk a hangunkat, hisz mi vagyunk a jövő! Véleményem szerint nem szabad hagyni, hogy egy olyan generáció nőjön fel, amelyik teljesen érdektelen a közélet iránt, hisz kiölték belőle ezt a vágyat. Tökéletes példa erre egyébként az az eset, amikor a Mindenszó megírta azt a nyílt levelet, amiben azt követelték, hogy rúgják ki Nagy Blankát, mert elfogadhatatlan az ha egy ember káromkodik. Írtam erre egy választ, amelyet lehoztak, majd a kommentelőiket ellenem uszítva próbáltak felülkerekedni, akik persze azonnal támadtak. Leírták, hogy én csak egy drogos patkány vagyok, csak a számba adták a szavakat a párttársaim, meg amúgy sem én írtam. Ez szerintem több mint szomorú!  

A gyűlölet, amit egyértelműen éreztem azokon az írásokon, amiket kaptam, rádöbbentett valamire. Rájöttem arra, hogy hányadán állunk itthon a politikai véleménykultúrával. Nem azért támadtak rám elsősorban, mert nem értettek velem egyet, hanem azért, mert fiatal vagyok. Álláspontom szerint ez a probléma! Lehet az emberrel nem egyetérteni, lehet vele vitatkozni, de az amikor csak annyit ír valaki egy fiatal véleménye alá, hogy:”Egy Szolga Bálint nevű takonypócnak”, ott már gondok vannak!  

Hogy mi a tanulság a Blanka ügyből? Az, hogyha fiatal vagy, nem lehet véleményed. Hisz megírják rólad hogy megbuksz, leírják hogy csak egy ballibsi drogos tróger vagy, akinek a szájába adják a szavakat! Csak ismételni tudom magam, amit Blankával leműveltek, az egyszerűen nevetséges! Sem gyermek, sem kamasz, sem felnőtt nem érdemli azt a bánásmódot, amivel Blankát jutalmazták a kormánypártiak. Az uszítókampány a maximumon pörög, és ez borzasztó!

15 komment
Címkék: Publicisztika

A bejegyzés trackback címe:

https://blogado.blog.hu/api/trackback/id/tr9114605012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rooney Jackie 2019.02.04. 09:05:10

Nyilván rettenetesen irritálja ezt a sok vén és sötét hülyét, hogy a mai fiatalok megtestesítik mindazt, amik ők soha nem voltak: nyitottak, világlátottak, széleslátókörűek. A véleményüket vállalni, és azért kiállni merők. Szerencsémre én pont ilyen fiatalokkal vagyok körülvéve. :)

Sir Galahad 2019.02.04. 09:06:43

Szerintem meg teljesen hétköznapi, ami történt. Ha valaki politikai szerepet vállal - Blanka ezt tette - , számítania kell arra, hogy nem fog vele mindenki egyetérteni, és az ellenoldalon állók akár keményen is támadni fogják. Ha valaki ezt nem állja, ne politizáljon. Az már csak hab a tortán, hogy aki trágár stílusban személyeskedik, az pláne ne várja, hogy kesztyűs kézzel bánjanak vele az ellenfelei.

szepipiktor 2019.02.04. 09:16:22

Az ügy leült, így fel kell habozni?
Tahó a csaj, amire egy másik tahó tahó módon reagált.
Ennyi a történet.
Az meg jellkemző az ellenzékre, hogy a saját tahójából istent kreál.
A csaj nem véleményt formált hanem indulatait kiabálta ki.
Gondolom a poszter megsimogatja az ilyenek buksiját, ha az utcán vele szemben üvölt egy fiatal, ha őt vagy családját gyalázza, hiszen fiatal...

szepipiktor 2019.02.04. 09:19:38

@Rooney Jackie:
A so vén hüje = értelmes, megfelelően szocializálódott, illemet, jómodort ismerő állampolgárok?
Mert nem neoliberális forradalmárok?
És a mai fiatalok "nyitottak, világlátottak, széleslátókörűek"?????
Az okostelefon, facebook, google neked ezt jelenti?
Persze értem én, hogy mindenki, aki nem aktuálpolitikai indulatok szerint él és mozog, aki el tudja különíteni a politikai véleményt az emberi alapoktól, a viselkedési normáktól, az mind ellenség, káros!

Minden ballib bérretteg 2019.02.04. 09:37:42

Csak a magadfajzta ballib uszítók nem érdekesek a társadalom számára.

A fiatalokra egyébként kíváncsi a társadalom, és a jövőn zálogaként tekntünk rájuk.

De rátok, ballib szarkeverőkre, uszítókra, gyűlöletkeltő csinovnyikokra csak megvetéssel tekintünk.

Ma Baker 2019.02.04. 09:47:38

Már megint ez a sekélyes Nagy Blanka ügy. Szánalom, hogy az ellenzék egy ilyen kaliberű és teljesítményű fiatalt emel pajzsára.

nnnnnnnn 2019.02.04. 11:10:52

nagy blanka mióta a fiatalok hangja? akiket ő képvisel azok a fiatalok körében is igen alulreprezentáltak. ha egy kormánypárti fiatal tartott volna beszédet, az lett volna a fiatalok hangja, mert a fiatalok legtöbbje kormánypárti.

másrészt mi mondanivalója volt a beszédének? én végighallgattam, üres frázisok puffogtatása és káromkodás. értelmes dolgot nem mondott semmit. miért érdekelne ez bárkit?

steery 2019.02.04. 11:15:30

A valóság az, hogy teljesen mindegy, ki vagy, hány éves vagy, milyen nemű vagy, mi a véleményed, mit képviselsz, stb. Így is, úgy is lesznek olyanok, akik megpróbálnak megsérteni, kigúnyolnak, kígyót-békát kiabálnak rád, beléd fojtják a szót és széttrollkodnak. Ez általános viselkedési norma a gyerekek, a felnőttek, az öregek és holtak között egyaránt, ami kiirthatatlan a világból. Tessék mielőbb felnőni hozzá és megvívni az örökké tartó háborút mindenki ellen. Vagy: el lehet hallgatni. Ha nincs véleményed, akkor nem létezel. Nincs rajtad céltábla, ezért senki sem lőhet rád. Az univerzum ezért burkolózik némaságba körülöttünk, mert a sok trilliárd bolygón élő sok csilliárd értelmes lény inkább nem áll szóba egymással, minthogy vég nélkül háborúzzon. Ezt a lecót az emberiségnek (és főleg a fiataloknak) még meg kell tanulniuk.

Populista Pista 2019.02.04. 11:18:26

Az egyik mocskos szájjal káromkodik a mikrofonba, a másik fegyújtja a kollégiumot, önmegvalósításban tényleg jól teljesítenek a mai tinédzserek. Lehet tovább dicsőíteni ezt a fékevesztett viselkedést, és nem marad el az eredmény.

teéjesenmindegy 2019.02.04. 11:22:20

@Rooney Jackie:
"nyitottak, világlátottak, széleslátókörűek. "
Inkább az irritál mindenkit, hogy csak azt hiszik, hogy ilyenek. Gyakorlatilag meg sötétek mint a segg, megvezethetőek, és iszonyat pici tudással de cserébe hatalmas pofával rendelkeznek.

teéjesenmindegy 2019.02.04. 12:35:20

Poszter!
Ha odaküldök egy nyolc éves gyereket, aki megoldja a világ összes problémáját 3 mondatban akkor te ugye hallgatni fogsz rá, és komolyan veszed?

Lesz még Magyar Köztársaság 2019.02.04. 12:41:16

"Hogy mi a tanulság a Blanka ügyből?"

Az, hogy egy Blanka nem elég. Több százezer Blanka kellene az utcákra, és onnantól ennek a rezsimnek a napjai meg lennének számlálva.

teéjesenmindegy 2019.02.04. 12:59:07

@Republic Forever!:
Ja. De ha már csak ez az egy van, akkor annak lehetne normális kérése, követelése, javaslata, akármi.
Tételezzük fel, megtörtént amit a csaj követelt. Áder otthon szép csendben a 4 fal között lehajolt, elővette és szájbabaszta magát. Na. Most jobb akkor?

okleveles naiv 2019.02.04. 13:48:55

@Sir Galahad: +1

Más:
Láttam vele készült interjút, ott nem hőzöngött, szépen elmondta, h aktívan akar politizálni. Ezzel meg is alapozta az adok-kapokot. Ő szállt be a játékba, nem kényszerítették.

Ha pedig közben átmegy ordas tahóba, akkor ne csodálkozzon, hogy őt sem brüsszeli csipkável kezdik simogatni.

Amúgy miért kellett felmelegíteni a témát? Hiányzik neki a figyelem? Nincs reklám, nincs fellépési lehetőség? Nincs hol közönség előtt üvöltve káromkodnia, mert már a kedvenc kocsmájából is kitiltották?
süti beállítások módosítása