Blogadó

Egy 16 éves gondolatai a világról

Közérdekű Médiaversenytelenség

2018. december 06. 00:53 - Balint Szolga

Liszkay Gábor feltalálta a Magyarországi Pokemon széríát. Kis hazánkban Pokemonok helyett médiacégeket gyűjtenek, és azt is felajánlások útján. Liszkay Gábor nagyon profi ebben, már 456 céget sikerült összegyűjtenie, többek közt az Origot, a Ripostot, a Lokált, a Magyar Időket, és még sorolhatnám legalább egy órán keresztül.

A történet a következő:Liszkay Gábor létrehozta az ún Közép Európai Sajtó és Média Alapítványt (továbbiakban KESMA), amelyet úgy terveztek meg hogy tartalmazza a Fideszes médiumok túlnyomó többségét. Természetesen így is vannak olyan kormánypárti médiumok amik nem tartoznak ide, de azért az a 456 médium eléggé sok.

Nem indult a KESMA pályafutása zökkenőmentesen, hiszen rögtön benyeltek egy 30 milliárdos tartozást, amit természetesen Mészáros Lőrincz örömmel fizetett ki közpénzből. Egyébként Mészáros Lőrincz is felajánlotta természetesen médiabirodalmát, szóval számára egy gonddal kevesebb.

És ekkor jött a csattanó. Orbán Viktor kivonta a KESMA-t a versenyjogi szabályozás, az ellenőrzések, és úgy unblock a versenyszféra alól azzal, hogy nemzetstratégiai minősítést adott a KESMA-nak, ezzel is hangsúlyozva hogy mennyire fontos Orbánnak a médiabirodalma. Természetesen indoklást is kaptunk, ami kettő volt. Közérdek, és a print média megmentése.

A Fidesz a Gruevszki ügy után ezzel az egésszel 21-húz lapot szerintem. Hogy ennek lesznek-e következményei, az természetesen teljes mértékben a magyar embereken fog múlni, azaz rajtunk. Hagyjuk-e azt, hogy 456 médiumot csak úgy kivonjanak a versenyszférából, és ellenőrizhetlenné tegyék őket? 

Ez nem tűnhet olyan nagy dolognak, pedig szerintem az egyik legpofátlanabb húzás amit mostanság elkövettek. A vidéki média birtoklása egy óriási stratégiai előny volt a választások idején, és most hála a KESMA-nak, szinte az összes vidéki lap és vidéki rádió bekerült a közösbe, ami szintén egy óriási előny, hisz olyan hírek juthatnak el a vidéken élő emberekhez, amik egyszerűen nem igazak! (Erre tökéletes példa volt a választások idején a Vona muszlim története, amiről kiderült hogy kamu)

A KESMA mérete óriási és elképesztő, a 456 médium között rengeteg a rádió, megyei lap, de van itt búlvárújságtól elkezdve sportújságig minden, szó szerint egy vállalatba sikerült belesűríteni a teljes Fideszes médiát. Most gondoljon bele a kedves olvasó, hogy 456 médiummal simán lehet uralni a híreket, simán lehet bizonyítani a hamisról hogy igaz, hisz ha 456 helyről hallja az ember egyszerre hogy mondjuk iszlám jelkép van a Jobbik logójában, akkor az biztos úgy van!

Összesítve a véleményemet, szerintem ez már csak egyre rosszabb és rosszabb lesz. Nincs igazság Magyarországon már 8 éve, és ez csak egy újabb csepp a pohárban, ami sosem telítődik túl.

3 komment
Címkék: Reakció

A bejegyzés trackback címe:

https://blogado.blog.hu/api/trackback/id/tr9014385806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Első mohikán 2018.12.07. 04:54:52

Ezen az országon már nem segíthet semmi, csak egy mesterlövész.

nu pagagyí 2018.12.07. 08:08:16

Az nagyon tetszik, hogy az állampárt a print média kultúra megőrzésére hivatkozik, miközben rádiók és TV csatornák tömkelege került be az alapítványba. A lelkes "magán" felajánlók pedig úgy hajigálták bele "tulajdonukat", mint a forró krumplit. Világos, hogy a jövőben közpénz csak az alapítványon keresztül folyhat bármiféle médiába. Azt is borítékolom, hogy a gazdasági reklámok jogi környezetén is fognak még faragni, mondjuk csak akkor írható le a reklámköltség, ha az alapítványhoz tartozó médiába megy. Ez az alapítvány lesz a média kuka holdingja.
süti beállítások módosítása