Blogadó

Egy 16 éves gondolatai a világról

A pofátlanság melegágya

2018. október 06. 17:34 - Balint Szolga

Reakció Palkovics László nyilatkozatára.

Gimnazista vagyok. Idén kezdtem el a gimnáziumot. Nekem, és sokan másoknak is az a célja hogy bekerülhessen egyetemre, és lediplomázhasson. Hogy éppen jogásznak, vagy éppen mérnöknek, az teljesen mindegy. Eddig is heroikus küzdelem folyt az olyan, államilag támogatott szakokért, mint például a jog, a nemzetközi kapcsolatok, és a sor csak úgy folytatódik. De ami most történik, az egy nagyon bajjós képet fest fel a falra.

A történet azzal kezdődött, hogy egy állami alapítványhoz került a Corvinus, Magyarország egyik legnagyobb egyeteme. Erre az emberek még megvonták a vállukat, de amikor Lánczi András felvázolta terveit, az emberek elképedtek.A "Lánczi terv" a következő:

 Jelentősen növelni akarják a fizetős és a külföldi hallgatók arányát, 60% fölé, megszüntetnék az állami férőhelyeket, saját ösztöndíj-rendszert építenének helyette, emelnék a külföldi hallgatók száma mellett a külföldi oktatók számát is.

Ha ez egy kormánypropagandafilm lenne, akkor most jönne az hogy:"STOP LÁNCZI!", de sajnos nem ez jött utána. Hanem Palkovics László, aki szerint nemhogy életképes a terv, hanem követendő is. Palkovics László a következőket mondta:"

A Corvinus Egyetem Új Működési Modelljéhez Vezető folyamatot az egész magyarországi felsőoktatásba szükséges kiterjeszteni. Azt, ami most a Corvinus egyetemmel történik, legalább jogszabályi szinten szeretnénk a többi felsőoktatási intézmény számára is biztosítani

Először is, hadd fejtsem ki, szerintem miért életképtelen ez a terv. Szóval, bekerülni egy államilag támogatott szakra, nehéz. Nagyon. Itt egy példa:Nemzetközi kapcsolatok, Corvinus, tavalyi ponthatár:465 pont! Négyszázhatvanöt! Nem teljesíthetetlen természetesen, de meg kell szakadni érte. Na akkor most gondoljon bele a kedves olvasó, hogy mi történik akkor, ha csökkenek az államilag fenntartott helyek? Még nagyobb ponthatár, amely már teljesíthetetlen lesz! 

Másodszor, egy egyetem még belefér, de hogy az összes. Hölgyeim és uraim, az összes magyar egyetem állami helyeinek lecsapolásáról van itt szó! Itt nincs se Soros, se kanadai ördög, itt csak olyan magyar fiatalok jövője forog kockán, akik még nem hagyták el az országot! 

Utolsósorban pedig csak annyit, hogy nem tudom mi ezzel a cél. Minél kevesebb embert akarnak a felsőoktatásban látni? Esetleg csak a pénzt látják benne? Ezt még korai lenne firtatni. Szerintem egyébként az előbbi, de ezt majd az idő úgy is eldönti. 

Véleményem szerint ez a terv életképtelen. Vagy ha életképes is, akkor is óriási hátrány a szegényebb fiatalok számára. Szerintem ez a pofátlanság melegágya, elvenni a szegényebbektől a lehetőséget, és odaadni olyanokat, akik bevásárolják magukat majd kibuknak félév után. Természetesen nem mindenki ilyen, vannak akik diákhitelből finanszírozzák,de komolyan egy hitellel akarja valaki indítani az életét? Szerintem sem! 

 

219 komment
Címkék: Reakció

A bejegyzés trackback címe:

https://blogado.blog.hu/api/trackback/id/tr7214284229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

citrix 2018.10.08. 07:50:39

Putyin pincsije egy velejéig rohadt, hazug gazember. Vissza kell nézni mit mondott pár éve és mit ma. Gátlástalan és aljas gazember, ma együtt pacsizhat másik diktátor haverjával és nyalhatja a törökmézet. Szégyen ahová ez az ország jutott.

putris72 2018.10.08. 07:52:20

@nu pagagyí: Ja nyilván a tehetsége miatt lehetett a 80 évektől sikeres vállalkozó!Az USA-ba is simán kimehetett! Olvasd már el az életrajzát!Mielőtt ekkora ökörséget ide írsz!

rettegekmertfideszesvagyokéstúlsokatloptamhazudtam 2018.10.08. 08:25:22

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: Semmi szükség iskolázatlan primitív melósokra akik úgyis a fideszhez hasonló tolvajbandát propagálják csak. Sok okos diplomás kell, akik a digitalizáció és kibernetika révén robotizálják az ipart, a közlekedést és a mezőgazdaságot. Az ostoba, műveletlen, semmirevaló melósokat pedig elzavarhatják végre a vállalatok és ledarálhatják mindet kutyaeledelnek ahová mindig is valók voltak. Ezt több szempontból is előnyös. Egyrészt nem kell már rájuk költeni, mert a robot olcsóbb, nem hisztizik, nem betegeskedik és mindig maximumot hoz. Másrészt pedig nem lesz majd aki az elmeroggyant populistákat támogassa és az illibsik lehúzhathják magukat a retyón ahová valók is.

Exploiter 2018.10.08. 08:30:38

@kermi:

Én simán eltudnék képzelni egy normális ösztöndíj/hitel rendszert.
Első félév hitel, aztán ha megvan az ösztöndíj, akkor több nem kell. Ha nincs, akkor lehet dönteni.

Egyébként egy alapvető dolgot meg kéne érteni: az emberek csak egy bizonyos százaléka képes rá, hogy egy normális egyetemet elvégezzen. A normális alatt azt értem, hogy valóban szükséges hozzá egy bizonyos kognitív képesség, logika és persze szorgalom. Kb 20, nagyon maximum 30% körül lehet. A többinek nincs értelme diplomázni, se magának, se másnak nem tesz jót vele. Robotkarbantartó meg nem mérnökből lesz, hanem villanyszerelőből.

Tehetetlen Dodó 2018.10.08. 08:57:10

Tulajdonképpen jobb is, ha az ilyen hülyegyerekeket, mint a cikkíró, nem veszik fel egyetemre, Londonban diploma nélkül is simán tud majd mosogatni.

Exploiter 2018.10.08. 09:06:30

@Tehetetlen Dodó:

Nem kell a sráccal gonosznak lenni.
15 évesen az ember még idealista, plusz a világ is fenyegetőnek tűnik.

Aki tizenévesen nem baloldali, annak nincs szíve, ugye.

morph on deer 2018.10.08. 09:13:34

@Exploiter:
“Robotkarbantartó meg nem mérnökből lesz, hanem villanyszerelőből”

Ja. A konnektortól a dobozáig. Mert onnantól kb fingja nincs, hogy hogyan tovább, - ugyanis az már pár teljesen más szakma szakterülete!
Ahogy kinéz neked is kábé annyi fogalmad lehet az egészről, mint a magyar focialista nemzetállam első emberének, akinek “okos” kis buksijából áradnak ezek a gyökött faszságok.
Olyanok hoznak döntéseket, akiknek halvány fogalmuk sincs a következő évek, évtizedek technológiai lehetőségeiről, az azokhoz kapcsolódó szakmai és/vagy képzettség beli elvárásokról már nem is beszélve!

Csupán abban reményjedhetünk, hogy esetleg mondjuk a felcsúti fűtött focipályán egyszer csak úgy magától kinő a fűből a következő generáció világszinten képzett szakembergárdája!
Ugyanis, ha ez valamiért mégsem fog megtörténni, akkor komoly gondban leszünk már akár egy évtized múlva is.

Hacsak nem jön addig pár jól képzett muszlim bevándorló, hogy kihúzza a szarból a szittya testvéreket a sámándobjukkal meg a tízparancsolatukkal együtt...

morph on deer 2018.10.08. 09:21:17

@ogli dzsí:
“digitalizacio meg robotok a bulvarsajtoban leteznek, nem a valosagban”

Ó köszönöm neked, haza bölcse, hogy felnyitottad a szemem!
Megyek is és kicseszem az összes számítógéppel vezérelt berendezést, hiszen azok nem is létezhetnének igazából!
Aztán teszek papírt meg ceruzát(!) az írógépbe, hogy válaszoljak a többi értelmes, intelligens és főleg tájékozott hozzászólásodhoz!
Csak előbb bekötöm a lovat a garázsba, és felteszem tölteni az akkumulátorjait...

Exploiter 2018.10.08. 09:28:05

@morph on deer:

Lefogadom, hogy kettőnk közül nekem van több közöm hozzá, hacsak nem mesterséges intelligencia témakörben írtad a diplomamunkádat.
Mivel ha beleszakadsz, akkor sem fogsz tudni tömegeket megtanítani olyan komoly munkára, ami ehhez kell, ezért vagy olyan egyszűrvé tudják a mérnökök tenni a technológiát, hogy meg tudja oldani egy középfokú végzettségű szakember, vagy lesz egy pár tucat hozzáértő szaki, aki megoldja, a többi meg mehet ugrándozni a cirkuszba.
Mert ahogy írtam, az, hogy boldog boldogtalant bezavarunk az egyetemre stem-re, nem azt jelenti, hogy mindenki el is fogja tudni látni a munkáját.
Ehhez nem csak szorgalom, vagy pénz kell.

cavalry 2018.10.08. 09:28:09

@Exploiter: "A normális alatt azt értem, hogy valóban szükséges hozzá egy bizonyos kognitív képesség, logika és persze szorgalom. Kb 20, nagyon maximum 30% körül lehet. A többinek nincs értelme diplomázni, se magának, se másnak nem tesz jót vele."

Na végre valaki elmondta mi a lényeg, csak a számok nem stimmelnek.

Herbert Simon Nobel díjas pszichológus - közgazdász állapította meg, hoyg az emberek nagy tömegei képtelenek a kognitív gondolkodásra. tehát akit normálisnak mondunk az a népesség 94%-a (más forrásból is ez jött ki).

De ez a hülye szinonímája, és nincs összefüggés az iskolai végzettséggel, ezt számtalanszor bizonyíthatónak látom. Sok embernél egy varjú vagy holló különösen, sokkal okosabb.

Az általad említett 20-30 % elvégezheti az egyetemet az biztos, akármilyen eredménnyel és a Harwardot is, de ettől még nem lesz kreatív , nem old meg problémákat csak a megtanult adat, információ és eljárás konzerveket tudja használni, de még egy killincset sem fog alkotni egész életében. A népesség nagy része meg életében nem gondolkodik a "hasonlítás" műveleten kívül (kiválasztja a boltban az almát a körték közül stb.) Egy kamion söfőr min gondolkodik? Mikor fog pisilni és enni maximum.

Tehát az egész szarakodás értelmetlen, a kérdés az hogy az az 1-2% aki nagy értéket hoz létre, az nálunk teszi és hoz profitot, vagy bárhol máshol.

A XY a kocekáját bárhol létrehozhatta volna és a lényeget nem is ő találta ki egyébként csak olvasott róla (megvan a dokumentum nekem 1920-30 körüli játék, egy skót matematikus alkotta meg az elméletét, ő meg a csuklót a közepére - ami szuper.) De ez a kreativitás mert meglátta a lényeget más meg nem, a skót sem :) ezért ő nem keresett vele 2 forintot sem.

Tehát diplomázhatnak ha ez nekik tetszik, és hasznosak is ha sok minden dolgot ismernek, mert nem tudják másképpen ellátni a feladataikat (bróker, közgazda, bíró, meg építész) de ezeknek csak 1-2 %-a hoz létre bármit is. A sebészek hány százaléka hoz létre új eljárást? 1-2

chrisred 2018.10.08. 09:28:50

@Exploiter: Az állami normatív támogatás lényegében ösztöndíjrendszer, az a lényege, hogy a felvételi pontszámod alapján és csak bizonyos számú szemeszterre kapod, ha addig nem fejezed be a felsőfokú tanulmányaidat, onnantól önköltséges leszel.

Ezek az arányszámok a társadalmi és technológiai környezet függvényei. Száz évvel ezelőtt ugyanezt gondolták az írás-olvasásról, hogy csak a társadalom kis része képes elsajátítani és hasznosítani. Azóta meg ugyanazokban az országokban szinte teljesen felszámolták az analfabetizmust. (Bár mintha manapság kezdene visszalopózni.) Magyarországon negyven évvel ezelőtt a lakosság mintegy tíz százalékának volt felsőfokú képesítése, manapság meg közelítjük az unió 40%-os célkitűzését.

Soha ne tegyel haver a fekete lora 2018.10.08. 09:36:58

@morph on deer: az informatika a legtipikusabb terulet, ahova nem kell semmi diploma

chrisred 2018.10.08. 09:43:28

@cavalry: Az információs társadalom már más jellegű felépítésű. Manapság az egyéni kreativitásnak nincs olyan jelentősége, mint a korábbi évszázadokban, a kreatív újítások intézményesült formákban, szervezetek, csoportok összmunkája révén jön létre. Ezért kiemelten fontos, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat a társadalom a lehető leghatékonyabban tudja ezeknek a szervezeteknek a rendelkezésére bocsátani. Így legalább annyira fontos lett, hogy a szervezetek kiszolgáló háttérhálózat valamennyi pontján a lehető legképzettebb, legalkalmasabb munkaerő működjön, akik pontosan átlátják, hogy hol a helyük és mi a feladatuk a rendszeren belül.

Exploiter 2018.10.08. 09:51:25

@cavalry:

Ok, de differenciáljunk.
Nyilván zseniből kevés van és nem is lehet csak úgy termelni őket. De azért van olyan magas kvalitásokat igénylő munka, amihez ennél kevesebb is elég - csak épp az még mindig messze van az átlagtól.
A haranggörbe gonosz dolog, de ha ebből indulunk ki, akkor valami ilyesmire jutunk egy technológiai társadalomban:
1-2%, amit mondtál, az korrekt - zsenik, korszakos szakértők, akik a jövőt építik.
10-30%, aki nem fog világmegváltó dolgokat csinálni, az eddigiekre építve, csiszolgatva hajtják előre a dolgokat. ezeknek van az egyetem.
30-60%, aki betanítható, hogy a bonyolultabb szükséges szakmunkákat el tudja látni. ezeknek való a szakma
80%, aki bármilyen legalapvetőbb munkát el tud látni, ami ebben a rendszerben szükséges. ezeknek nem érdemes sokat fordítani a tanulásra.
A maradék 20-ra meg ki kell majd találni valami okosat.

Szelid sunmalac 2018.10.08. 09:52:58

@Exploiter: De a lehetoseg igen. Ha meg az sincs meg, akkor eleve kizartad, hogy legyenek hozzaerto szakemberek. Errol ennyit.

@Soha ne tegyel haver a fekete lora: Csak azert, mert az "informatika" mint szakag ma mar nem kizarolag a programozassal foglalkozik mint a boldog bekidokben, a legtobb terulethez bizony kell diploma, meg ha nem is informatikusi. Jo lenne ha a sok kepzetlen altalanost vegzettkommentelonek elmagyarazna valaki, hogy a diploma, nem kizarolag "szakkepesitest" ad, mint amit ok lattak a szakumunkasuk alatt, hanem egy szerteagazobb, analitikus gondolkodasra valo kepesseget sajatit el jobb esetben az illeto. Tud komplex szovegeket, kornyezeteket elemezni, azokbol kovetkezteteseket levonni, osszetett problemakat megoldani a szelesebb informacio birtoklas felhasznalasaval. Na EZ az, amit az emberek felsooktatasban szereznek meg. Valoban, nem kell java-t programozni minden "informatikaban" dolgozo embernek, de nem art ha meg tudja erteni mirol van szo.

Exploiter 2018.10.08. 09:54:01

@chrisred:

Hát, látom, és ebből a 40%-ból ki az, aki a szakmáját használja, abban dolgozik, stb...?

Ne értsd félre, én örülök, ha minél több ember tanul minél több mindent. Szélesebb látókör, jobb ellenállás a demagógiára, jobb alap a jövőhöz. Stbstb.
Csak éppen az is igaz, hogy a felsőoktatásunk szar.
Kevés pénz, nem hatékony működés, nulla tudományos teljesítmény. Ezen tényleg kell valamit változtatni, mert így ebben a formában nem sok haszna van. A tandíj az egyik lehetséges irány, nem feltétlenül a legjobb, de a mostaninál rosszabb nem nagyon lehet.

Szelid sunmalac 2018.10.08. 09:58:18

@chrisred: Ez baromsag es pont az ellenkezoje igaz. Ma pont sokkal konnyebb az egyeni kreativitasnak ervenyesulni, mert sokkal szelesebb es joval sokretubb celkozonseget tud elerni pillanatok alatt, mint barmikor maskor. Gyakorlatilag semmi nem szab hatar az egyeni kreativitasnak. Persze aki robotkent simul bele a kornyezetebe, az is megtalalja a maga magyarazatat ra.

Ranó Matyi 2018.10.08. 10:01:36

büdös gyökerek, akik azt mondjátok, az ilyen jobb is ha nem megy egyetemre:

MENNI FOG, CSAK NEM ITTHON!!!!!!! ÉS VELE IS KEVESEBBEN LESZTEK, FIDESZCSÜRHE

chrisred 2018.10.08. 10:03:34

@Szelid sunmalac: Használd ki a kreatív problémamegoldó képességedet, és fejtsd ki, hogy a két állítás között mi az ellentmondás. Mert szerintem gyakorlatilag ugyanazt mondod.

morph on deer 2018.10.08. 10:12:12

@Exploiter:
“Lefogadom, hogy kettőnk közül nekem van több közöm hozzá”

Nem kétlem!
Viszont azt a gyökérséget nem hagyhattam szó nélkül, már ami a bulvársajtóbak tulajdonította a digitalizáció és robotika létezését.
De a robot-karbantartó sem a mezőről berángatott villanyszerelő lesz, az is biztos.

Egy olyan magas szintű, - mármint jóval magasabb szintű - szakképzési koncepció pillanatokon belüli kialakítására és bevezetésére VAN szükség, amely valóban életképes szakembereket képes “előállítani”, akik képesek felvenni a ritmust a következő szinten is.

Ehelyett most “elit - értsd: milliomos - képzés” zajlik, és tudatlan cselédnép termelése, azaz uraknak és szolgáknak sorol be a hatalom, akármi is az egyén elképzelése, vagy akármire is tennék alkalmassá a képességei.

Sarkítva, de ez a helyzet.

Szelid sunmalac 2018.10.08. 10:13:58

@chrisred: Ki mondta, hogy nekem van olyan? Azt mondtam olyat tanulnak. En csak lebecoltam, ugyhogy szallja le rolam vazze

chrisred 2018.10.08. 10:18:38

@Szelid sunmalac: Bocsánat a feltételezésért.

chrisred 2018.10.08. 10:22:43

@Exploiter: A humán erőforrások hasznosítása nálunk hagyományosan nagyon gyenge hatásfokú, de nem biztos, hogy erre az a megfelelő válasz, hogy ne is legyen elérhető humán erőforrás.

Szelid sunmalac 2018.10.08. 10:31:39

@chrisred: Most az egyszer, de tobbet ne kovesd el ezt a hibat

Exploiter 2018.10.08. 10:59:12

@morph on deer:

Ok. A jövő nagy csodáit nem szabad túlmisztifikálni.
Lásd, hány autószerelő kell egy fejlesztési mérnöke.
A példa azért is jó, mert diploma nem kell az autószereléshez, viszont olyan komplex ismeretek és szakképzés kéne, ami szintén nincs itthon - nem csoda, h ha valaki talál egy jó szakit, ahhoz ragaszkodik. Meg az se, hogy hiányszakma.
Szerintem mire a robotika olyan általános lesz, mint a gépkocsik, addigra hasonló tudásszint kell a karbantartásukhoz. Kb.

Mankel 2018.10.08. 11:02:09

Az a helyzet hogy ez egy full neolibbsi elképzelés. Nincsen azzal semmi baj csak MO-on egy fura hibrid rendszer létezik ami mind a szocdem mind a libsi elképzelés rossz tulajdonságait ötvözi.
Ha kényelmes munkát akarsz ahhoz diploma kell. Az itt fejlesztő multik egy sima akta tologató álláshoz is elvárják, mert iq szintet vízionálnak bele.
Lehet hogy szakácsra meg kőművesre van szükség, nem is fizet rosszul de ezek szar munkák. Rossz munkaidőbeosztású egészség romboló munkák. És én a gyerekemnek nem ilyen munkát szeretnék, még akkor se ha nem ő a legélesebb kés a fiókban, és szerintem senki se.
Régen erre szolgált az érettségi de mára az teljesen értéktelen.
Addig amíg a munkáltatói szemlélet nem változik addig lehet rugózni mit kéne meg mit nem kéne.
Viszont ha te egy szalag melós vagy és azt akarod hogy a gyereked jobban és kényelmesebben éljen mert bár nem zseni de nem is tök hülye hanem átlagos ez a rendszer megnehezíti ha nem megfosztja ettől a lehetőségtől. Ez pedig rontja a társadalmi mobilitást ami mint tudjuk rossz.

$pi$ 2018.10.08. 11:16:12

"Nekem, és sokan másoknak is az a célja hogy bekerülhessen egyetemre, és lediplomázhasson. "

Nekem, mint ahogyan sokan másoknak is, az a célom, hogy bekerülhessek egy egyetemre és lediplomázhassak. :)

Soha ne tegyel haver a fekete lora 2018.10.08. 11:17:08

@Szelid sunmalac: marhasag, a szovegertest az ember nem a felsooktatasban tanulja, sot nem is az oktatasi rendszerben

akinek taho paraszt szulei voltak, volt 2 konyvuk osszesen az pl. soha nem lesz kepes szoveget ertelmezni

$pi$ 2018.10.08. 11:20:00

"Eddig is heroikus küzdelem folyt az olyan, államilag támogatott szakokért, mint például a jog, a nemzetközi kapcsolatok, és a sor csak úgy folytatódik. De ami most történik, az egy nagyon bajjós képet fest fel a falra."

Eddig is heroikus küzdelem folyat az állammilag támogatott *férőhelyekért* például a jogi vagy nemzetközi kapcsolatok szakokon.

Ehh, a "bajjós kép a falon" kifejezést meg sem próbálom magyarra lefordítani. Milyen falra?

Mankel 2018.10.08. 11:23:38

@$pi$:
Mi van irodalom tanár vagy? Vagy előbújt a nyelvtannáci? Nem lehet értelmezni a szöveget mert helytelen? Engedd el bró.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.10.08. 11:26:09

@élhetetlen: " ... A blogíró elsős gimnazista, mint írta, ... "

Ha a blogíró elsős gimnazista, akkor az apja diktálta a baromságokat... Az elsős gimnazistákat nem érdeklik az ilyesfajta tulajdonlási dolgok, főleg nem egy egyetemmel kapcsolatban, ami az ő életében még csak űrtávlaban látszik. Ez kamu, úgy ahogy van, ez egy felnőtt...

Egy ilyen szófordulat: " ... Hölgyeim és uraim, az összes magyar egyetem állami helyeinek lecsapolásáról van itt szó! ... " nem gyerektől származik.

" ... Ez tényleg csak hozzáállás kérdése. Nem mindegyik diplomás lép külföldre, aki itt marad, az itt termel értéket, itt adózik. Ha csak a fele itt marad, már megérheti, és annyi biztosan itt marad. ... "

Hát igen, nem mindegyik lép... Tudod Öregem, azok lépnek, akiknek a diplomája értékelhető tudást takar, itt marad nekünk a sok büfészakos és médiageciszakos, akik a Nagyfalu belső kerületeiben osztják az észt mint ellenzéki értelmiség... Ezek lóf@szt se termelnek, elmennek a mekdonáccba rendelésfelvevői munkakörbe, és onnan fikázzák a világot, hogy nem fizetik meg a diplomáját.... Pedig ha tudná szegény, hogy a diploma nem fog dolgozni... főleg nem helyette...

Soha ne tegyel haver a fekete lora 2018.10.08. 11:31:02

a dolog egyszeru: magyarokat ingyen felveszik, kiveve ha debilek es-vagy ballibek

de busulni nekik se kell ott a CEU

Emmett Brown 2018.10.08. 11:31:03

mindez 10 évvel a tandíjellenes népszavazás után.

sas70 2018.10.08. 11:32:05

Szerintem az oktatás sokrétűen szar. Részben a tananyag max. 20% hasznos, részben meg inkább információ magolás, mint hasznosítható tudás. Azzal, hogy a promt tárgyi tudást nyomják, éppen a gondolkozás képességét fejlesztik vissza, mintha mákot, sőt darált mákot kellene hamuból válogatni, direktben kézzel.
-Megtanítalak fejszével fát vágni és te szépen megtanulod.
-De már van motoros fűrész...
-Tanulj meg, fejszével fát vágni!
Aztán az életben:
Itt egy láncfűrész, vágj fát!

Klasszikus pedig:

Az oroszok megveszik a láncfűrészt, mert azt mondják nekik ezzel 10 ember, napi 500 köbméter fát tud vágni.
Az első nap az elit favágóknak sikerül 10 köbméter. Kiválogatják a legjobb favágókat, a következő nap már 15 köbméternél tartanak. Már a legszuperebb favágókat alkalmazzák, de 20 köbméternél több akkor sem megy. Hívják a forgalmazót, jön a tanácsadó, kézbe veszi a fűrészt és beindítja...
-Állj! Mi ez a zúgás!?

Mankel 2018.10.08. 11:33:14

@Magánvéleményem: Hát igen francba a kultúrával mert nem termeli a GDP-t! Itt a gyarmatokon meg úgy is az kell. Aztán nem elég hogy vagyont elköltök rájuk az ÉN adómból még van pofájuk másképp is gondolkodni mint ÉN. Skandallum!

$pi$ 2018.10.08. 11:35:22

@sas70:
"-Megtanítalak fejszével fát vágni és te szépen megtanulod.
-De már van motoros fűrész..."

Nem akarlak elkeseríteni, de az erdész szakon már középiskolában tanítják a láncfűrészeket. Azám! :D

Mankel 2018.10.08. 11:39:52

@$pi$:
Örülök , hogy átjött a kollége mondanivalójának a lényege.

Soha ne tegyel haver a fekete lora 2018.10.08. 11:42:58

Lenyeg a lenyeg, a lippsik most vagy 30 evig nem pofaznak bele az oktatasba SE.

De legalabb blogolhatnak hulyesegeket, ahhoz amugy is jobbban ertenek mint a kormanyzashoz.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.10.08. 11:44:49

@Mankel: Az államilag támogatott kutúra valóban nem termeli, hanem viszi a GDP-t. Hogy néz már ki az, hogy állami pénzből tartanak fenn színházakat, ahova a jegyek olyan drágák, hogy csak a gazdagok és csak a fanatikusok fizetik meg? Érdekes módon a mozikba a jegy, töredékébe kerül, mégsem támogatja az állam a mozik fenntartását...

Másrészt, ne védd a védhetetlent, az hogy valaki büfészakos diplomával nem tud érdemi szakirányú munkát elvállalni, az nem azt jelenti, hogy gonosz a világ, hanem az azt jelenti, hogy arra a diplomára semmi szükség nincs, és nem is volt, mikor elkezdte az illető az egyetemet. Az már mellékes, hogy az illető belesüpped a kellemes ellenzéki tüntikézős, megmondós közegbe, és vérig sértődik, ha a műveletlen többség nagy ívben lesz@rja a mondandóját....

Mankel 2018.10.08. 11:44:51

@Soha ne tegyel haver a fekete lora:
Felesleges belefázniuk a Fidesz egy az egyben megvalósítja a neolibsi programot. Az oktatásban IS!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.10.08. 11:48:17

@$pi$: Ne akard megérteni, ez egy sértődött momentumos csóka, aki gyereknek akarja eladni magát, ráadásul próbálja az aktuálpolitikai rinyát "na tessék Én megmondtam" burkolatba csomagolni.

Mankel 2018.10.08. 11:50:26

@Magánvéleményem:
De mik a büfészakok? Őszintén nem tudom melyikre gondolsz.
Ne keverjük ide a színházat az másik topic.

Tehetetlen Dodó 2018.10.08. 11:52:36

@Magánvéleményem: Szerencsés esetben a sok büfészakos és médiageciszakos elhúz a Sohóba feketemosogatónak, feltéve persze, ha képesek elsajátítani a súrolókefe ügyes kezelését és a mosogatószer gazdaságos felhasználását.

Mankel 2018.10.08. 11:57:48

@Soha ne tegyel haver a fekete lora:
Nincs ok az örömre mert szarul csinálják.

Szelid sunmalac 2018.10.08. 12:01:25

@Soha ne tegyel haver a fekete lora: Mondjuk az ugyebar nem is fog egyetemre jelentkezni, de mondhattad volna helyettuk a mangalicakat, vagy a szuaheli torzs ifju gyermekeit, mert azok se. Pont ennyit ert az osszehasonlitasod.

desw 2018.10.08. 12:03:58

@sas70:

"Klasszikus pedig:

Az oroszok megveszik a láncfűrészt, mert azt mondják nekik ezzel 10 ember, napi 500 köbméter fát tud vágni.
Az első nap az elit favágóknak sikerül 10 köbméter. Kiválogatják a legjobb favágókat, a következő nap már 15 köbméternél tartanak. Már a legszuperebb favágókat alkalmazzák, de 20 köbméternél több akkor sem megy. Hívják a forgalmazót, jön a tanácsadó, kézbe veszi a fűrészt és beindítja...
-Állj! Mi ez a zúgás!?"

:DDDD

www.youtube.com/watch?v=VMLrAcW3lUw

Szelid sunmalac 2018.10.08. 12:07:08

@Soha ne tegyel haver a fekete lora: Te aztan mondd, a felveteliznikivano gyereknek meylik jelentkezesi lapon kell behuzni, hogy lippsi, vagy narancstalib-e?

Mankel 2018.10.08. 12:10:25

@Szelid sunmalac:
Nincs narancs tálib csak bal libsi meg narancs libsi.

Soha ne tegyel haver a fekete lora 2018.10.08. 12:10:35

@Szelid sunmalac: hogyne jelentkezne, vmi lippsi szerint az lesz a tuti, ha a lakossag 50%-anak lesz majd diplomaja, akkor leszunk am okosak

En maskepp latom, a genetikai allomany nagyjabol allando, szal kb. kell 5% master vagy ennel okosabb, meg 10% bachelor azt jonapot, a tobbi meg tanuljon meg valamit csinalni \lapatolas, programozas, villanyszereles tokmind1\, ha ennel tobben szereznek diplomat az idopocsekolas hisz ugyis ugyanazt a droidmunkat fogjak vegezni amit a multi betanit nekik 3 het alatt

Soha ne tegyel haver a fekete lora 2018.10.08. 12:12:21

@Szelid sunmalac: a gyerekeket nem erdekli ez a tema

kiveve a jogi egyetemistakat

rnz 2018.10.08. 12:12:53

Nagy kár, hogy az már igen ritkán fordul meg a fejekben, hogy szakmunkából is igen szépen el lehet éldegélni. Becsületesen, számlával is. Hívj csak ki egy vízszerelőt, vagy villanyszerelőt. Ha egyáltalán kapsz tőle időpontot belátható időn belül és még ki is jön, olyan összeget gombolsz le garantáltan a legapróbb dologért is, hogy nem hiszel a fülednek amikor kimondja az összeget.

Soha ne tegyel haver a fekete lora 2018.10.08. 12:17:17

@rnz: 15-30 euros oradija van a bp-i szakiknak, szamlaval....es szivesen szamlaznak miota van KATA

persze nem olyan irdatlan osszeg ez, csak mo-n tunik nagyon soknak mondjuk az itteni arakhoz kepest jo pez azert

Szelid sunmalac 2018.10.08. 12:22:51

@Soha ne tegyel haver a fekete lora: Lassna kezdek veled egyeterteni. Teged elnezve lehet valami errol a genetiakia adottsag dologrol, meg a tanulas hasztalansagarol.

rnz 2018.10.08. 12:26:16

@Soha ne tegyel haver a fekete lora:
Hehe. Próbálj meg kihívni egy villanyszerelőt egy egy órás munkára. Nem hogy 30, de 60 euróért se igazán találsz, ezt garantálom.
Akartunk berakatni egy plusz radiátort. Semmi fúrás-faragás, egy kisebb, könnyű radiátor, kb. 2,5m rézcső, egy profinak maximum 1 óra, de abban már benne van az ebédidő is. A legolcsóbb (!) ajánlat 70e volt, de volt aki helyből 200-at mondott rá. Anyag nélkül persze. De az igazán kemény az, hogy amikor azt mondtuk, hogy egye fene, kifizetjük a 70-et, a figura b*szott visszahívni, hiába kerestük többször. Még hogy 15 euró...

Mankel 2018.10.08. 12:34:56

@rnz:
Ennek is van előnye meg tanulhatsz valami újat :-)

rnz 2018.10.08. 12:43:14

@Mankel: Valóban így történt, csak egy kis csavarral: Plusz radiátor helyett vettünk egy infrapanelt, amit én magam felraktam pikk-pakk. Harmad annyiért...

sas70 2018.10.08. 13:04:04

@$pi$: Mondhattam volna példaként logarlécet és függvénytáblázatot is. Sőt, mérőszalaggal is tökéletesen lehet mérni, csak a lézeres távmérő kicsit egyszerűbb, feltéve, hogy tudod használni!

cavalry 2018.10.08. 13:10:43

@chrisred: ez a tézis nagyon általánosra sikerült. Informatikus vagyok báz ez a fogalom elcsépelt és kevés tartalma lett. Mondjuk inkább úgy hogy programozás, adatbázis tervezés, projekt tervezés - vezetés, rendszerszervezés, PC, nagygépek, bank, pénzügy, gazdaság, és egy tucat más hazai és külföldi projektben gyakorlat, országos rendszerek. Kreativitás nélkül nem mész semmire, a szaktudás kevés, versenyképes ajánlatot csak jó ötletek kidolgozásával lehet adni, különben drága vagy. Pld meg tudod oldani hogy a bankkártyákkal és az adatokkal ne lehessen visszaélni? Mert eddig még nem oldották meg a feladatot, és sok milliárd dolláros évente a kár.

$pi$ 2018.10.08. 15:56:47

@sas70: "Mondhattam volna példaként logarlécet és függvénytáblázatot is."

Igen, mondhattál volna, azokat sem használják már sehol az oktatásban. :D

ember100 2018.10.08. 16:30:56

@ogli dzsí:
Helló !

Besz...rok :)
Ez most komoly ?
Azért ennyire egyszerű még te sem lehetsz !

ember100 2018.10.08. 16:36:42

@desw:
Helló !

Ez a video szerb vagy horvát és szerintem megjátszott mert be volt dugva az ütvefúró .

desw 2018.10.08. 17:57:53

@ember100:

Szia!
Meglehet, nem tudom. De azért elnézve a jómunkásember "értelmes" tekintetét . . .

Scott Tenorman Must Die 2018.10.08. 18:19:42

@flort: húú hülyeúr, ez komoly érv volt! és ha azt mondom, h igen?

élhetetlen 2018.10.08. 18:23:40

@Magánvéleményem: Egy kicsit egysíkú vagy. „Tudod Öregem, azok lépnek, akiknek a diplomája értékelhető tudást takar, itt marad nekünk a sok büfészakos és médiageciszakos”. Vannak jól képzett ismerőseim, akik itt maradtak. Ehhez csak annyi kellett, hogy nem a híd alá kellett költözniük, mikor családot alapítottak, tudtak a szülők segíteni. Mit gondolsz, a családok hány százaléka tudja kitermelni a 40 millás, két gyerek esetén 80 millás tandíjat, és még tud lakás beugróra is gyűjteni a gyereknek? Már most sem csak a tudásszint határozza meg, hogy ki megy, és ki marad. És most összehozzuk, hogy akinek nincs pénze, az maradjon, mert nincs pénze összehozni a tudásszintet? Kb. erről szól az eset. Ne legyen államilag támogatott oktatás, mert aki tud, az majd úgyis elmegy, de legalább nem lesz képzett ember, aki itt maradna.
Most ismétlem magamat, Pina Noirnak tettem fel ezt a kérdést, neked is felteszem. Meséld már el nekem, hogy mik azok a büfé szakok, ha már ilyen jól ismered az egyetemek világát. Gondolom, nem a bölcsészekre, tanárokra gondolsz, mert az még egy hülye sem gondolhatja, hogy tanárokra nincs szükség. Vagy egy olyan országban, ahol ipari fejlesztés szinte nincs, csak idehozott gyárakban összeszerelés, ott miért felesleges a marketing, turizmus kezelésének ismerete, ha abból akarunk bevételt teremteni? Miért felesleges a balneológia, ha ennyi gyógyvizünk van, és erre akarunk turisztikát építeni? Vagy a könyvtáros, vagy a történész olyan felesleges? Vagy a szociális munkás, vagy a védőnő? Vagy kik végeznek büfé szakon?
Azzal már nem is érdemes foglalkozni, hogy egy tizenöt éves szerinted nem tud választékosan fogalmazni, vagy hogy egy gimisnek űrtávlatban van az egyetem. A gimi alatt már a pontokat gyűjti, de te biztosan jobban tudod.

Scott Tenorman Must Die 2018.10.08. 18:24:17

@élhetetlen: ez butaság. tanulmányi eredmény alapján van a felvételi, nem anyagi helyzet alapján

élhetetlen 2018.10.08. 19:00:05

@cavalry: „A többinek nincs értelme diplomázni, se magának, se másnak nem tesz jót vele.". „Na végre valaki elmondta mi a lényeg,”. Nem teljesen világos, hogy mit akartál mondani, nekem nem jön át, hogy hogyan választjuk ki azt a pár embert, akinek érdemes diplomázni, mert majd alkotni fog. És a lekezelő példád ráadásul olyan, amiről fogalmad sincs, de azt hiszed, tudod. „Egy kamion sofőr min gondolkodik? Mikor fog pisilni és enni maximum.”. Próbálj meg végig menni egy több ezer kilométer úton úgy, hogy az út- és közlekedési viszonyok nem tőled függnek, de neked csak meghatározott helyeken szabad megállnod, és, ha a sztrádán kamion stop van, akkor már ne legyél ott. Ismereteim csak onnét, hogy az öcsém kamionos. Személy kocsival mentünk Siófokról Kenesére, mikor mutatta, hogy nézd szegényeket, két román kamion lábujjhegyen, a mellékúton (ott sem szabad) próbált meg eljutni a siófoki parkolóig, mert , ha elkapják őket, zárolják, fizetni kéne a napi sok ezer forintot, amennyi nincs náluk, és míg meg nem jön a cégtől a pénz, addig nő a költség, és egy-két havi fizetésük rámehet. De csak a pisilésre van gondjuk. Ja.
„de ezeknek csak 1-2 %-a hoz létre bármit is. A sebészek hány százaléka hoz létre új eljárást? 1-2”. Ez a másik hülyeséged. Létrehozni bármit. Egyszer, ha az életmentést nem tekintjük értékteremtőnek (bár lehet, hogy a te esetedben lényegtelen, hogy kiveszik-e a vakbeledet, vagy belehalsz egy gyulladásba), de, ha nem lenne sok százezer sebész, akkor honnét kerülne ki az az egy-kettő, aki új eljárást hoz létre? De végre valaki elmondta a lényeget, hogy miért nem kell ennyi diplomás pl.

élhetetlen 2018.10.08. 19:14:45

@Scott Tenorman Must Die: Persze, butaság. Most az van, amit írtál. De. „Állami alapítványhoz kerül a Corvinus Egyetem - jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón. A korábbi sajtóhíreknek megfelelően az egyetem az Innovációs és Technológiai Minisztérium alá kerül és alapítványi formában fog működni.”
Ez meg lesz.
privatbankar.hu/karrier/az-var-a-teljes-magyar-felsooktatasra-ami-a-corvinussal-tortenik-321989
A francba, a wordben működik a rákattintok, itt meg nem, legfeljebb vágd ki, és szúrd be.

élhetetlen 2018.10.08. 19:18:55

@Scott Tenorman Must Die: Na, meg mikor hülyét csinálok magamból. Az üzenet elküldése után már működik a ráklikkelés, csak én szerkesztés közben próbáltam megnézni.

élhetetlen 2018.10.08. 19:37:37

@rnz: „hogy szakmunkából is igen szépen el lehet éldegélni.”. És ebből az következik, hogy nem kell mérnök, nem kell tanár, stb., majd elbarkácsolhatunk itt magunknak, aztán majd megélünk? Ha nincs egy mérnök, aki a fizetéséből megfizeti a szakit, akkor hogyan tovább? Kitörik az ablaküveged, az üveges 21 kiló krumplit kér az üvegezésért, de nincs 21 kiló krumplid, akkor vagy üveg nélkül maradsz, vagy valakinél, akinek van krumplija, ott vállalod egy hónapig a zsákolást, hogy ki tudd fizetni az üvegest? Csak így mesterek egymás között, vagy hogy? Csak munka cserekereskedelem?

élhetetlen 2018.10.08. 19:49:52

@Soha ne tegyel haver a fekete lora: „az informatika a legtipikusabb terulet, ahova nem kell semmi diploma”. Biztosan így van, te úgy összedobsz egy normalizált adatbázist egy országos számlázó rendszerre diploma nélkül, az interneten szerzett ismereteiddel, mint a sicc. Valószínű, hogy így látták az NHKV országos számlázó rendszert kifejlesztetők is, ezért van az, hogy két év után sem tudják befogadni az előtte tíz éve élő csoportos beszedési megbízást. Hajrá, csináljunk mindent hozzáértés nélkül, és akkor jön a szép, új világ.

élhetetlen 2018.10.08. 20:03:42

@Mankel: „Ha kényelmes munkát akarsz ahhoz diploma kell.”. Lehet, de fogalmazzunk inkább úgy, hogy az értelmes munkához diploma kell. Biztosan vannak diplomás aktatologatók, de vannak keményen dolgozó diplomások is, akik megkapták a rugalmas munkaidőt, tehát napi 12 órát is dolgozhatnak, anélkül, hogy szóba kerülne a túlóra kifizetés. Volt három évem, mialatt összesen két hétvégét töltöttem otthon. És volt, hogy éjjel egyre hazaértem Zuglóba Újbudáról, és fél kettőkor visszahívtak. Nem diplomától függ, hogy valaki dolgozik a munkahelyén, ha kell, vagy csak lébecol, vagy mit vállal.

élhetetlen 2018.10.08. 20:11:31

@Soha ne tegyel haver a fekete lora: Hogy te milyen szellemes vagy! „de busulni nekik se kell ott a CEU”. Nem tudod, hogy a CEU-n csak postgraduális képzés folyik, vagy nem tudod, mi az? Aki pénz hiányában nem tud egy diplomát megszerezni, az nem mehet a CEU-ra. Vagy csak egy ilyen ócska troll vagy ilyen ócska szöveggel? Mindegy, mindkét eset szánalmas.

cavalry 2018.10.08. 20:48:01

@élhetetlen: Valamit nagyon benéztél.

Alkotó kreativ gondolkodás módszerekkel támogatott magas szintű tevékenységre céloztam.

Nyilván a tesco árufeltöltő is "gondokodik " hogy ne a cukrok közé tegye be a sót, de az alacsony szintű gondolkodás. Lehet hogy egy varjú vagy holló jobban megoldja a logikai feladatot mint te. Kipróbáltam egy pár ilyen feladatot egy vidéki kocsmában, hozzá sem tudtak kezdeni pedig még nem voltak ittasak sem. Pedig milyen sokat gondolkodnak egész nap :).

A sebész ha jó sebész akkor ismeri az adott vakbél kivételének az eljárását. Kiderült hogy egy sebész nem ismerte elég jól az eljárást, pedig ez nem egy szívátültetés. De itt is az a gondolkodó sebész aki létrehoz egy korszerűbb eljárást (tudnék rá példákat mondani) pld minimális beavatkozással műt meg téged és nem a száz éves technikával.

Aki üzemeltet valamit - bármilyen magas szinten - az nem alkot - ő üzemeltet ami szép is tud lenni.

Tudod Michelangelo amikor széklábat farag -ismerős?

Értéket persze teremt mindenki aki dolgozik. Alkotni az egy másik feladat és az értéke akár milliószoros is lehet mint üzemeltetni . Alkotó egyébként bárki lehet , egy szakmunkás is ha kitalál valamit, a szabadalmak jó részét nem diplomások készítették el eddig sem.

A diploma az egy munkavégzéshez szükséges képesség és képzettség bizonyítványa (de sajnos még ez sem), de arról nem kapsz papírt hogy te fogod feltalálni a C vitamint nyilván. A papír azt jelenti hogy levizsgáztál amiből kellett. Miből is kellett? Régebbi dolgokból általában.

Tehát amikor megkapod a diplomádat akkor kezdhetsz tanulni hogy csinálj is valamit végre :)

Tangooo 2018.10.08. 21:02:04

@kermi: Nem kell a langyos tejet 20 évenként feltalálni: erre volt a felvételi rendszer. A gimnáziumi kitűnő eredménye alapján lehet valaki tök hülye és nagyon okos is. Minden attól függ milyen színvonalú iskolából jön.

Scott Tenorman Must Die 2018.10.08. 21:08:42

@élhetetlen: köszi, nem így hallottam a hírt. ha ez tényleg igaz, az gusztustalan.

élhetetlen 2018.10.08. 21:13:05

@cavalry: Valamit te is benéztél. Amire rákérdeztem, ez volt: „hogyan választjuk ki azt a pár embert, akinek érdemes diplomázni, mert majd alkotni fog.”, avagy, ha nem lenne sok százezer sebész, akkor honnét kerülne ki az az egy-kettő, aki új eljárást hoz létre? Mert onnét indultál, hogy „A többinek nincs értelme diplomázni, se magának, se másnak nem tesz jót vele.". „Na végre valaki elmondta mi a lényeg,”. Erre válaszoltam. Az már csak fricska volt, amit a kamionosokról írtam, mert szerinted nekik csak azt kell tudni, hogy mikor akarnak pisilni.

élhetetlen 2018.10.08. 21:25:00

@Scott Tenorman Must Die: „köszi, nem így hallottam a hírt…”, Köszi ezt a választ, kevés kommentelő képes rá.

cavalry 2018.10.08. 21:28:39

@élhetetlen: Azegyik fiam kamionos néha ha pénzt akar keresni, 8 évig Spanyolországban nyomta, most is elkezdi csinálni egy darabig, stb. Ez nem alkotó munka. Az átlag sebész sem az, voltak kórházi informatikai projektjeim s az egyik rokonom ismert fősebész prof, stb. valamit azért hallottam erről is, ott is vannak csúcs emberek és van egy csomó aki szépen dolgozik rutinos, teljesítőképes stb. nem mindenki szereti törni a fejét, mert nem látja értelmét vagy szeret élni is és nem munkamániás vagy nem a munka az élete, szenvedélye stb. Alkotónak lenni nem jó mindig, inkább olyan mint a drog. ***** Azt a pár embert nem kell kiválasztani mert saját magát választja ki, és magától lesz alkotó. Lehet viszont a gondolkodás módszertant fejleszteni, de még kisérletet sem tettek rá a híres egyetemek, nincs is olyan tantárgy vagy ha van azt hiszik az az, de nem az. :) Az emberek viszont megtaníthatóak a gondolkodásra, csak ismerni kell a módszert. Túl nehéz ez ahoz hogy iskolában lehessen tanítani és vizsgázni belőle. Aki kreativ csodákat tehet és élvezni is tudja.

Scott Tenorman Must Die 2018.10.08. 21:50:08

@élhetetlen: ugyan. ennek kéne természetesnek lenni. jó éjt!

élhetetlen 2018.10.08. 21:53:27

@cavalry: Még mindig nem érted, hogy miről beszélek. „Azt a pár embert nem kell kiválasztani mert saját magát választja ki, és magától lesz alkotó.”. A sebészekről beszélve, abból a sok százezer sebészből választja ki magát, nem a burkolók közül. Ezért kell sok diplomás sebész. De ez bármelyik szakmára elmondható.

chrisred 2018.10.09. 05:32:32

@cavalry: Mondjuk úgy, megnyugtatóbb, hogy világszerte több tízezer hozzáértő személy, team dolgozik azon, hogy ezt a problémát megoldja, mintha csak pár kiválasztott személy kreativitásán múlna.

rnz 2018.10.09. 08:00:53

@élhetetlen: Tudom, nehéz elolvasni azt a 4-5 mondatot, pláne megérteni, de segítek: Nem véletlenül szerepel az "IS" szó a mondatban.

élhetetlen 2018.10.09. 12:04:23

@rnz: Félreértés volt. Azt hittem a témához szóltál hozzá. Mert ez igaz, „hogy szakmunkából is igen szépen el lehet éldegélni.”, viszont attól teljesen független, hogy van-e tandíj, vagy nincs.

rnz 2018.10.09. 12:16:06

@élhetetlen: Harmatgyenge mellébeszélés, de már nem is csodálkozom. :)
Baromira van hozzá köze, csak a vak nem látja, hogy mennyire túlerőltetett és túlértékelt dolog a diploma, miközben iszonyatosan hiányoznak a kétkezi munukások is.

cavalry 2018.10.09. 19:59:02

@chrisred: Az tény hogy nagyon érdekes az emberi gondolkodás elemzése. Nagyjából kezdik megfejteni a dolgot, de szomorú hír, hoyg az ember nem olyan okos mint azt ahogy önmagával elhiteti, de ez kétségtelenül jól hat az emberi önbizalomra. A képességeink is kb harmat gyengék csak ismerni kell pld az állatok képességeit és akkor rájössz hogy az ember nagyon hátul kullog. Csak egy példa: ha egy ember arcát fel kell ismerned amikor megmutatják neked, akkor akár pár nap múlva is emlékszel rá ami szép dolog. De ha ezt az embert egy tízezres tömegben feléd gyalogolva látod, mint amikor május elsején felvonult a nép anno, és a tömegből kell valós időben megmondanod hol van, akkor nem fog sikerülni. Van olyan állat (nem mondom meg melyik) amelyik simán megoldja ezt a kis gondocskát. Tehát az ő agyának a szelektáló képessége kb. olyan mint az arcfelismerő számítógépé de az is bedöglene ilyen tömegtől, és képtelen feldolgozni az információt ha nem a super Cray computer dolgozik ezen. Az állatnak ez nem ügy. A kreativitást nem ptólja a tömeges team munka, az már akkor jó ha van határozott cél amit ki kell dolgozni. De ha a cél sincs meg akkor a team mit fog csinálni? Álmodozik?

cavalry 2018.10.09. 20:11:02

@rnz: Egyébként igazad van, azt már látják a nagy és tőkeerős piacvezető vállalatok, hogy a diploma jó ha van de nem elég. Inkább egy napközi otthon, ahol elbulizgat a fiatal és amikor elvégzi és papírt kap akkor valamit ezzel bizonyít. De az nem érdekli az élenjáró munkahelyet hogy milyen volt részleteiben a munkád az egyetemen az értékelésed az igen, nem árt ha nem volt csak kitűnő értékelésed, (talán akkor nem vagy idióta). Ad egy pár feladatot és ha azt megoldod akkor vizsgálnak tovább. Ha nem tudsz kreativ lenni akkor séta van kifelé. Igaz hogy ezeken a helyeken a kezdő is annyit keres mint nálunk a rektor (és ez nem vicc). Kb 200 jelentkező (csúcs egyetemen diplomázott) végzettből választanak ki egy főt, három szintű felvételivel, a végén 2 hónapos gyakorlattal, amikor minden percedet figyeli egy adott időre kijelölt belső munkatárs. Elrettentő példa de vicces is: kérdezik a jelöltet hogyan oldana meg egy feladatot: A jelölt 5 perc gondolkodási idő után elmondja az elhatározását. A bizottság elnöke megszólal: Hm Hm. Nekünk fogalmunk sem volt hogy kellene megoldani, csak kiváncsiak voltunk Ön mit javasol, de amit mond az érdekes, ki fogjuk próbálni. Fel van véve.

kolomparlole1114 2018.10.09. 20:13:58

"Utolsósorban pedig csak annyit, hogy nem tudom mi ezzel a cél. Minél kevesebb embert akarnak a felsőoktatásban látni?"

Igen. A fidesznek a birka szavazók kellenek, a túlképzettek még a végén elkezdenek gondolkodni.

rnz 2018.10.09. 21:13:58

@cavalry: Ez pontosan így van. Egészen jól fizető, nevesebb cégeknél is.

cavalry 2018.10.09. 22:35:17

@rnz: Ami azért nekem meglepő volt a dologban hopgy az ifjú munkaerő azt gondolta hoyg a suli után jön a várva várt munkagyakorlat és az milyen érdekes lesz a tapasztalatszerzés meg emberi kapcsolatok stb. majd egy két év és folytatja tovább a tanulást. Nem ez történt, hanem egy egy hetet kellett töltenie a különböző divizióknál, majd azok a háttérben megküzdöttek érte és az egyik tett egy ajánlatot hogy dolgozzon náluk, ezt elfogadta mert érdekes a feladatuk. Erre kapásból beiskolázták megint egy szakképzésre és kapott egy talicska könyvet. Tehát nincs vacakolás rohanás előre, ki kell nevelni az új munkaerőt hogy hozza az eredményt, addig pakolják rá a terheket ameddig bírja. Közben motiválják. Nincs pihenés.

Egy barátom egy nagy ipari üzemnél lett auditor Dél Amerikában (előtte PWC). Elvállalta mert milyen érdekes meg sok pénzt is kapott. Csak kiderült hogy van még tíz vállalatuk szerte a világon, és repkedhet ide oda mint a bolygó hollandi. De amikor megérkezik mondjuk Indiába, ott nincs idő vacakolni, azt várják tőle hogy villámgyorsan legyen eredmény, lezárt vizsgálat és repüljön mondjuk Dél Afrikába.. Azt mondja már azt is megunta hogy cipelje az öltönyön kívüli ruhákat stb., vett a helyszinen újat. Szóval ez sem habostorta. Rutinja viszont lett elég jó.

chrisred 2018.10.10. 05:34:00

@cavalry: A teammunka nem helyettesíti a kreativitást, hanem támogatja. Ha valaki manapság újat, fejlődést akar elérni a saját területén, akkora idő- és energiaráfordítást igényel, hogy a szükséges szakmai szintet elérje, ami kizárja, hogy a kapcsolódó vagy a háttér szakterületeken is hasonló tudással rendelkezzen. Ezért rá van szorulva mások kreativitására azon a területen.

flort 2018.10.10. 05:37:57

@Scott Tenorman Must Die: erre a mondatodra válaszoltam: "teljesen jó ötlet, nem kell minden hülyét diplomával ellátni" (Scott Tenorman Must Die 2018.10.07. 15:42:06)

Akinek erről a témáról mindjárt ez jut eszébe, erősen kérdéses, hogy honnan veszi az alapismereteit.

Így már megkérdezni sem érdemes, hogy mi biztosítja a jövőben - szerinted - hogy ne a hülyéket lássák el diplomával?

De igazából nem is lényeges a kérdés.

cavalry 2018.10.10. 19:26:45

@chrisred: Önmagában ez a fogalom hogy team munka elég tág. Akkor hatékony (sok verzió bedöglése után) ha kapcsolódik hozzá egy gondolkodás módszertan, amivel mozgatják a csoport egyedeinek a kreativitását. A szakmai csoportok jók, mert több ötlet jöhet össze de a különböző csoportokat is irtányítani kell, és összehangolni. Nagyon nehéz ez, mert a csoportokon belül is megy az egymás megelőzésére való törekvés. Összességében elég lassú ez a folyamat és nagyon jó szakemberek kellenek hozzá akik nagyjából egy szinten vannak. Általában ritka a jól összehangolt cselekvés. Lásd TESLA, talán az jó példa lehet. A katonai vezetési modellek is team munkán alapszanak, csak ott törzsnek, vagy vezérkarnak hívják. Ott is ugyanezek a gondok, a kérdés mindig a gyorsaság. Na az ritkán működik, de ha igen akkor ők győznek :) . A jó törzstisztek specialisták és mindig van ugyanarra a feladatra minimum 2-3. Különben nincs kontroll. De sosincs elég jó szakember. Nem tudják megfizetni csak a csúcs cégek.

cavalry 2018.10.10. 20:11:38

@flort: a diplomások 90%-a nem kreatív, kivétel a csúcs egyetemek ahol erősebb lehet a szelekció, de ez sem mindig van így. Sokszor a tandíj drága és akkor a jók be sem jutnak. A hagyományosan jó helyeken azért mindig van lehetőség ösztöndíjakra stb. Tehát ha a nem kreatív embereket hülyéknek neveznénk (ami szintén hiba, mert csak nem tanultak meg gondolkodni), akkor is kell a diploma mert végrehajtók is kellenek, nem csak alkotók. Ahol képesek a csapatmunkát létrehozni, ott a létszámban mindeféle tulajdonságú ember előfordul, pld aki zseni de lusta, nem zseni de szorgalmas, nem zseni de lusta,, és a zseni és szorgalmas :) Ha jó a koordinátor akkor erősen húz a csapat, ha rossz akkor szétesik az egész és egymást csesztetik eredmény meg nulla. Ha csak lusták és nem túl értelmesek vannak egy csapatban akor vége a dalnak. A túl sok zseni sem optimális.
süti beállítások módosítása