Blogadó

Egy 16 éves gondolatai a világról

Diák érdekképviselet Magasfokon

2018. július 12. 23:32 - Balint Szolga

A Budai Nagy Antal Gimnázium esete

Adott egy iskola. Ez az iskola nem más, mint a Budai Nagy Antal Gimnázium. Ez a gimnázium nem egy olyan szokványos gimi mint a többi. Ez az iskola botrányoktól hangos, amely visszanyúlik egészen 2015-ig. Ebből készítettem most egy kis csokrot a kedves olvasóknak, szóval vágjunk is bele!

Történetünk 2015 júliusában kezdődik, amikor egy budai gimnáziumban igazgatóválasztás történt. Az addigi igazgató nagyon szeretett volt, ám ez az EMMI-t nem nagyon hatotta meg. Egy új pályázó nyert, ez ellen pedig természetesen azonnal felszólaltak a szülők. Elkeresztelték "igazgatómutyinak" és kezdődhetett is a tüntetéssorozat. A Diákönkormányzat közben a nyaralását töltötte, vagy én nem tudom, de nem szólaltak fel az eset ellen. A tüntetések természetesen értelmetlenek voltak, és maradt az új igazgató. (Megjegyzés, felmerült a gyanú, hogy az új igazgató, Manolovitsné Erdőközi Orsolya pályázata plagizált volt, a szülők szerint a KLIK el is ismerte, de nem tettek semmit.)

A story 2017-ben folytatódott tovább, addig pedig inkább csak üzengetett egymásnak, a Szülői Szakszervezet és az iskolavezetés. A fent említett év tanéve előtt, óriási gondban volt az iskola. A tanárok egymás után mondtak fel, osztályokat vonogattak össze. A "kompetens" iskolavezetés csak augusztus 25.-én hirdette meg az állásokat, de már akkor kilépett 9(!!!) tanár. Az osztályösszevonás pedig úgy zajlott, hogy egy humán és egy reál szakot akartak összevonni. Az igazgatónő meghívást kapott, mind a két osztály szülői értekezletére, de ő barátságosan visszautasította az ajánlatot, majd kijelentette hogy nem lesz összevonva a két osztály. Aztán jött a meglepetés. Érkezett egy email, az igazgatónőtől, pár nappal iskolakezdés előtt, hogy mégis összevonják az osztályokat. Nos ennek hatására pár szülő reflexből vette ki gyerekét az iskolából. De itt nem ért véget a történet, hisz az E-napló szervere az örök vadászmezőkre távozott, és iskolakezdés előtt pár nappal még órarend sem volt, a tanárok azt sem tudták, mikor fognak órát tartani.

2017 novemberében, kihűlt az iskola. Az E-napló szerverei után, egy fizikai tárgy, mégpedig a kazán is elhagyta az élők világát. A tornateremben csak 14 fok volt, de a többi teremben is kabátban kellett ülni a gyerekeknek. A Diákönkormányzat ismét meg sem mert szólalni, pedig a helyzet csak súlyosbodott. Kevéssel 10 óra után haza kellett küldeni a diákokat, a szabály szerint, amely azt mondja ki, hogy:

"a hőmérséklet legalább két egymást követő nevelési, oktatási napon nem éri el a húsz Celsius-fokot."

A Demokratikus Koalíció kapva kapott a lehetőségen, hogy szolidaritását fejezze ki az iskola felé, és kritizálhassa a regnáló hatalmat.

2018 márciusában, újabb botrány kezdett kibontakozni a Budai Nagy Antalban, éppen az alapítvánnyal voltak gondok. Az igazgató asszony, aki 3 éve vette át a hatalmat az iskolában, 2016-tól elfelejtette nyilvánosságra hozni az alapítvány pénzügyeit, és ezt nem véletlenül tette. A szülők akkor feljelentést tettek az igazgató ellen, hisz többszöri kérésre se akarta nyilvánosságra hozni az alapítvány pénzügyeit. A rendőrség is talált valami turpisságot, hisz az iskola évek óta működő alapítványát kizárták az 1%-os felajánlásokra jogosult szervezetek közül, ezzel óriási hiányt előidézve az iskola pénzügyeiben. A helyi Fidesz kiállt az iskola mellett, mint tette azt mindig is.

2018 május elején, a MKKP (Magyar Kétfarkú Kutyapárt) egy nagyon kedves gesztussal, felajánlást tett az iskola diákönkormányzatának, 400 ezer forint értékben adományoztak volna elektronikus eszközöket, ám ez a "biztos hogy nem Fideszes" igazgatónő miatt kudarcba fulladt. A Független Diákparlament képviselője, Lukácsi Benedek azt nyilatkozta, hogy az igazgatónő irodája kényelméből letelefonált a portásnak, hogy ne engedje be az adományozó párttagokat, más esetben rendőrt fog hívni. Ez végül nem történt meg, de sajnos az adományt sem sikerült leadni. Benedek és két további társa megpróbálta megértetni az igazgatónővel, hogy ezeket az adományokat nem az iskola, hanem a DÖK-kapta, akkor egy belső szabályra hivatkozva (amit nem árult el!!!) nem engedte be az eszközöket. (Megjegyzés,az igazgatónő iskolaidőben elvitte a gyerekeket egy filmvetítésre, ahol a helyi FIDESZES képviselőjelölt mondott beszédet. Csak úgy megemlítem) 

2018 május közepe felé, összetűzés történt az iskola portása, és a 12.es diákok között. A diákok befejezték a tanítási napot, és mentek volna haza, de a portás közbelépett. Nem engedte ki a diákokat, igazgatói engedélyre hivatkozott, és amikor egy tanár megpróbálta megkérni, a következőket mondta:

"Könyörgöm, tudod mióta szopatod itt őket? (…) Írni, olvasni tudó pedagógus vagy, olvasd el, mi van odaírva!" 

2018 júniusában, az iskolai inkompetencia a maximumon pörgött, az érettségi előtt álló diákok angol órái el-el maradoztak, a testnevelés órák sem úgy voltak megtartva, ahogy kellett volna, az E-napló már megint (vagy még mindig) halott volt, és az iskola weboldaláról is hiányoztak fontos adatok. A Diákönkormányzat még mindig nyaralását töltötte, hisz már sokadik alkalommal nem szólaltak fel az igazgató ellen, ismét a Szülői Szakszervezet lépett közbe. Az iskola még ombudsmani intőben is részesült, hisz Székely László feltárta a hiányosságokat, és meggyőződött róla, hogy az iskola nem a szabályok szerint működik. Természetesen semmi visszhangja nem lett az ügynek, az iskola ugyanúgy folytatta tovább működését, ombudsmani intő ide, vagy oda. Hogy hogyan nem küldték el az egész vezetést kapálni az eset után, azt nem nagyon tudom, de már nagyon érik nekik, hisz a kompetencia szó hiányzik a tetteikből. 

Hogy mi ebből a tanulság? Hogy a Budai Nagy Antal Gimnázium DÖK-je egész végig csöndben ült. Az ember azt várná el, egy DÖK-től, hogy képviselje a diákokat, kiálljon a diákokért, és ne hagyja őket cserben sosem! Én személyesen azt is elvárom egy Diákönkormányzattól, hogy akár az igazgatóval is menjen szembe, és álljon ki a diákokért, bizonyítsa a diákok igazát. A Budai Nagy Antalban semmit nem tettek, egyedül Lukácsi Benedek magánakciója volt valamire mondható, mást nem tettek. Ez a gond szerintem a DÖK-ökkel, általában az igazgató farzsebében elveszik, és nem a diákokat képviseli, hanem az igazgatóhoz próbál simulni, ahogyan tud (Tisztelet a kivételnek!) Ez a történet ugyan nagyon szélsőséges, de nem példa nélküli. Sok más helyen történtek hasonló dolgok, és a "Diák érdekképviselet" ott sem tett semmit.  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://blogado.blog.hu/api/trackback/id/tr514110357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása