Blogadó

Egy 16 éves gondolatai a világról

Problémák a magyar oktatási rendszerrel

2018. szeptember 14. 17:26 - Balint Szolga

Először is leszögezném, hogy tudom hogy erről írtam egy cikket,de azt nagyon összeszedetlennek érzem, ezért úgy gondoltam megírom újra. A magyar oktatási rendszerben tanulok 9 éve, tudom miről beszélek.

Szóval az első probléma a tanárhiány. Gondolom egyértelmű, hogy semmilyen nemű edukáció nem működhet tanárok nélkül. Az itt az egyetlen bökkenő, hogy Magyarországon nem volt elég tanár az évkezdéshez. 4200 tanár hiányzott, de természetesen az év elkezdődött, így lett az énektanárból matek és angoltanár, a rajztanárból földrajztanár, és még sorolhatnám. Szerencsére az én iskolámban ilyen gond nem adódott, de nem mindenki volt olyan szerencsés mint én.

Óriási problémának tartom még, a felszereltséget. Most nem arra gondolok, hogy nincs minden iskolában interaktív tábla, mert az még semmiség ahhoz képest ami kishazánkban van. Eltekintve attól, hogy a Klik-től kikönyörgött pénzből az iskolák alig bírnak javítani a technikai felszereltségen, van hogy nyomtatópapírra, vagy krétára nem futja. 

Ami szintén nagy probléma, az az elavult oktatási rendszer. Az úgynevezett "poroszos" oktatási rendszer alapja a frontális oktatás, azaz kimegy a tanár elmagyarázza hazamész lecke csókolom, de sokkal több lehetőség rejlik az oktatásban. Egy diákcentrumú oktatással megkönnyítenék a tanulást a diákoknak, hisz mint tudjuk, a legfrissebb kutatások kimutatták, hogy a gyerekek a legtöbbet egymástól tanulják. És csakhogy ne a levegőbe beszéljek, tessék megnézni a finn oktatási rendszert például, folyamatosan ott vannak az élmezőnyben oktatás terén, a gyerekeknek még sincs 8/9/10 órájuk, csak 4.

Ami még fájó pont, a túlterheltség. Azok után hogy Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ új vezetője először a szülőkre, aztán ránk kente azt a tényt, hogy túlterheltek a diákok, pontosan mutatja hogy mit gondol a Klik a túlterheltségről.A Független Diákparlament akciója, amelyben azt kérte a diákoktól hogy fotózzák le órarendüket, engem nagyon meglepett. Van akinek 8, sőt akár 9 órája van! 

Ami pedig az egyik, hanem a legfájóbb pont, az pedig az életre nevelésnek a teljes hiánya. Ez mindig is egy vita volt, hogy akkor most a szülőnek kéne nevelni a gyereket, vagy az iskolának. Véleményem szerint mind a két félnek, közösen kell dolgoznia. Akkor kapja a gyermek a legjobb nevelést. De az biztos hogy ami jelenleg van, a lexikális tudás gyermekre való rátukmálása, az nem működik hosszútávon. 

És utoljára, a mumus:A kötelező erkölcstan/hittan, és a mindennapos testnevelés. Először az előbbiről:Szerintem nincs szükség az iskolákban hittan/erkölcstan oktatásra, hisz az erkölcstan oktatási a szülők dolga lenne, a hittan pedig egyszerűen nem való az iskolákba. Békés Gáspár barátom írt erről egy remek cikket, ami ide kattintva érhető el. A mindennapos testnevelésről pedig csak annyit, hogy félreértés ne essék, én nem vetem meg a mozgást, csak úgy gondolom hogy amikor 4 osztály nyomorog egyszerre a folyóson, vagy 2 éppen bent az általában eléggé apró tornateremben, az nem nagyon egészséges. 

Véleményem szerint a magyar oktatási rendszer elavult, túl kevés pénz van benne, és azt a keveset is sikerül a legkreatívabb hülyeségekre elkölteni. A legidegesítőbb, hogy azok után hogy a Független Diákparlament benyújtotta a 100 javaslatos javaslatcsomagját, csak szóba sem állt velük az EMMI, és az új NAT-tervezetben semmi sem valósult meg a javasolt pontokból.

4 komment
Címkék: Elemzés

A bejegyzés trackback címe:

https://blogado.blog.hu/api/trackback/id/tr3014240611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2018.09.15. 15:50:59

Az oktatási rendszerrel az a gond hogy túl sok pénz van benne és rengeteg gyökeret képeznek, akik még egy középfokú nyelvvizsgát sem képesek letenni.

ami szabad 2018.09.16. 05:38:13

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: Azért az látszik, hogy téged sem kényeztetett az oktatás anno! A héten jött ki az OECD felmérés, igencsak sereghajtók vagyunk az oktatásra fordított pénzzel! Még tavaly is kivonás volt nominális értékben is, nemhogy reál! Kb 1/3-dal kevesebbet költünk rá, mint az ÁTLAG, GDP arányosan. És még számtalan baj van vele, de szolga ilyet nem kritizál az urának! Mivel azonban ebben az országban a zöm még mindig nem szolga, én pl. a blog íróval együtt, bátran kritizálom az oktatást, mert van mit! És kb. ugyanennyi további problémát lehetne minimum felvetni, mint amit nagyon visszafogottan, blog írója már megfogalmazott...

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2018.09.16. 07:00:52

Erkölcs és hitoktatással mi a gond? Ráfér egy kis erkölcsi minimum erre az országra.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2018.09.16. 07:02:59

Azért kíváncsi lennék mit tanulnak meg 4 óra alatt a finn oktatásban. Mert vmi azt súgja ha Mo-n vennék le 4 órára a tanulnivalót és utána a diákok semmit nem tudnának az elvártból az lenne a baj.
süti beállítások módosítása