Blogadó

Egy 16 éves gondolatai a világról

Az élethez való jog

2018. október 12. 20:28 - Balint Szolga

A kormány és a hajléktalanok

Hétfőn életbe lép a hajléktalanokat az utcáról kitiltó törvény. A törvény, a nevéből is adódóan azt a célt szolgálná, hogy a hajléktalanok eltűnjenek az utcákról, csak ezzel van egy kis gond. A kormány megbukott emberségből. Újra. Amikor a hír először megjelent még nyáron, nem vettem komolyan, gondoltam úgy sem szavazzák meg. Nos megszavazták.  

A törvény nagy vonalakban:

Aki életvitelszerűen közterületen tartózkodik, és a hatóságok felszólítása ellenére sem megy el onnan, az szabálysértést követ el. A helyszín elhagyásának minősül az is, ha a hajléktalan bemegy egy szállóra, avagy jogászul "együttműködik a hajléktalan személyek részére fenntartott ellátások igénybevétele érdekében". 

Ezzel semmi baj lenne alapból, ha nem tudnánk mik szoktak történni egy hajléktalanszállón. Egymás kirablása, minden mozdítható tárgy eltulajdonítása, ezekben a szállókban általában a reménytelenség, a tehetetlenség vezérli az embereket, és nem a józan ész elve. És az EMMI szerint még pont hogy a méltóságukat szeretnék a hajléktalanoknak megőrizni. Legalább méltósággal lopják szét azt a kevesedet is, ami van a szállón. A napi.hu információi szerint ráadásul a rendőrségnek elvileg joga lesz elégetni a hajléktalanok "tárolhatatlan" tárgyait. Tudunk még lejjebb süllyedni? 

Egy megkeseredett társadalmi rétegbe való még nagyobb belerúgás történt. Mert ezzel szó szerint beszüntették a hajléktalanságot! Nem lehet többé életvitelszerűen élni az utcán Hétfőtől. Szeretném továbbá megjegyezni azt is, hogy az ilyen szállók kapacitása nem elég nagy, és azért nem is áll belőlük egy minden sarkon, szóval mi történik ha esetleg valaki nem fér be sehova? A törvény szerint először közmunka, utána pedig elzárás is lehet a következménye. 

Természetesen nem tudom, milyen érzés hajléktalannak lenni. Nem is szeretném megtudni. De még így is több empátiát mutatok afelé a réteg felé, mint a hatalom. Slusszpoén egyébként, hogy az Állami Számvevőszék már előre készült. Azonnal kutatni kezdtek a hajléktalanokat támogató szervezeteknél, hogy észrevesznek-e bármilyen turpisságot. Hát persze, ahogy észrevettek mindenkinél eddig, észre fognak most is. 

Véleményem szerint, a kormány újra megbukott empátiából, és humanizmusból. Elfogadtak egy ilyen törvényt, és érzésem szerint kő keményen be is fogják tartatni. Nem is merek belegondolni hogy vajon melyik réteg lesz a következő...

 

1 komment
Címkék: Reakció

A bejegyzés trackback címe:

https://blogado.blog.hu/api/trackback/id/tr214298297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Conyi 2018.10.13. 23:26:31

"Ezzel semmi baj lenne alapból, ha nem tudnánk mik szoktak történni egy hajléktalanszállón. Egymás kirablása, minden mozdítható tárgy eltulajdonítása, ezekben a szállókban általában a reménytelenség, a tehetetlenség vezérli az embereket, és nem a józan ész elve."

Ha hullarészegen fekszel a Blahán (itt lakom 150 méterrre, látom), akkor persze nem lopják el. Személyesen is ismerek néhányat, elmondták, hogy miért nem mennek be. Oda nem lehet hullarészegen bemenni, mert szondáztatnak. A pia fontosabb, mint a normálisabb környezet. Ha én is ilyen helyzetbe kerülnék, nem állítom, hogy nem piálnék, de tudni kell dönteni.
süti beállítások módosítása