Blogadó

Egy 16 éves gondolatai a világról

Mezei migráncsháború

2019. április 07. 13:17 - Balint Szolga

Riadót fújt a kormány, és ezzel összehangolva a kormány teljes médiaholdudvara is. Migránskaraván indul, a görögországi Szalonikiből (A 12-es autóbuszállomásról), de szerencsére a szent hazánk kormánya felkészült arra, hogy ismét honvédő háborút kell vívni! Az igazság azonban az, hogy a migránskaraván nagyjából pár száz ember, akik Szalonikitől 10 km-re sátraznak jelenleg. Viszont érkezett a mentőöv a kö(s)zmédiának, 200 ember a rendőrökre támadt. És ami ezután következett, az szinte hihetetlen.

Az M1 haditudosításba kezdett. Azzal kezdték még reggel, hogy nyugodt volt az éjszaka és nem történt semmilyen atrocitás, viszont hamarosan indul a karaván szóval tessék készülni! A következő bejelentés délben érkezett, miszerint a migránsok a saját nyelvükön (Biztos valami nagyon titkos kódnyelv) azt beszélték meg, hogy kettőkor megindulnak, aztán egykor kiderült hogy mégsem kettőkor indulnak meg hanem már megindulnának, csak a réten velük szemben felálló rendőrsorfal nem engedi őket mozdulni. Egy óra után kiderült, hogy Allah akbar kiáltásokkal rontottak a rendőrsorfalra, amire előtte kőzáport zúdítottak, de Merkelt is szidták. A migráncsok ellen a rendőrség könnygázt vetett be, a tudósító pedig bejelentette hogy:”Állóháború van. Egyfajta” A migránsok aztán visszavonultak, biztos lemerültek az Iphoneok meg a névtelen bankkártyák, de az M1 szerint csak erőt mentek vissza gyűjteni. A mezőháború kimenetelét a közszolgálati televízió kisképernyőben végig adta, például a hagyományőrző isaszegi csata közben, ahol magyar gyerekek és mezei migránsok voltak láthatóak.

A gyűlöletkeltés egy olyan szintre jutott el itthon, ami szinte már hihetetlen! Gondoltuk volna 2010-ben, hogy 9 évvel később a köztévén láthatjuk a mezei migránsok 2 órás háborúját? Meghagyom ezt költői kérdésnek, de szerintem mindenki tudja a választ! Tökéletesen reprezentálja az MTVA-t a WNTS – Köszmédia című száma, meghallgatni ér! Most hogy elkezdődött az EP kampányidőszak, véleményem szerint ilyenekre még számíthatunk! Természetesen szánalmasnak tartom azt, hogy ameddig itthon ráomlik a kórház plafonja az emberre, addig a köztévé 80 milliárdos költségvetéséből utaztatja ki a riportereit mezei migránsháborút rögzíteni!

Összeségében csak annyit lehet elmondani, hogy a félelemkampány már olyan magas szintekbe jutott, hogy háborút közvetítenek az M1-en, az M4-en pedig Felcsút-Kisvárda focimérkőzést! Sajnálatos módon én pont elkaptam az egyik ilyen “haditudósítást”, ha tehetném visszakövetelném azokat a perceket az életemből az MTVA-nál…

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://blogado.blog.hu/api/trackback/id/tr1314746347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása