Blogadó

Egy 16 éves gondolatai a világról

Egy elrontott generáció? Jó tudni!

2018. július 19. 19:56 - Balint Szolga

Válasz az "Egy elrontott generáció" c. cikkre

Egy bloggertársam írt egy cikket, még júniusban, de azóta is kering a neten. A cikk címe "Egy elrontott generáció". A cikkben szó esik a fiatalok moráljáról, és arról hogy ezek a mai fiatalok milyen lusták, nem akarnak dolgozni, tanulni, nem vállalják a következményeket a tetteikért, és még nevetetlenek is, ráadásként még egoisták is egy kicsit.

Ez a cikk egy általánosító, féligazságokkal sem rendelkező kirohanás. Ezt nem szeretném cikknek nevezni. De meg is magyarázom hogy miért nem. Ahhoz hogy az ember egy ilyen szintű cikket tudjon összehozni, nagyon idegesnek kell lenni. Észérvek sajnos nincsenek a cikkben, csak annyit bír ismételgetni, hogy azt szeretnék hogy körülöttük forogjon a virág, nem dolgoznak, nem csinálnak semmit, az anyjuk tartja el őket, drogoznak, stb stb.

Óra hosszát tudnám sorolni még, hogy hogyan akarja a teljes Y és Z generációt lejáratni, de elég lesz ennyi. 15 éves vagyok, pontosan tudom, hogy milyen az én generációm, és szeretnék megnyugtatni mindenkit, NEM olyan mint aminek a cikk lefesti. Azt sajnos el kell ismernem, hogy vannak olyan emberek, akik olyanok mint a cikkben leírtak, csak a cikkíró az arányra hivatkozik, pedig köztudott hogy az ilyen, "elrontott fiatalok" kisebb arányban találhatók meg mint az Y, mint a Z generációban.

A cikk kijelenti, hogy a fiatalok nem akarnak tanulni, sem dolgozni. Nos kezdjük a tanulással. A Független Diákparlament, majd a Diákvagyok mozgalom szervezésében valóra vált tüntetésekre tetszenek emlékezni? Amikor több ezer fiatal volt kint, és nem azért tüntettek, hogy "jaaj legyen minden jó", hanem észérvekkel, javaslatokkal, pontokkal álltak az EMMI elé. A borzasztó oktatási rendszerből vezethető le a rossz morál. Általános iskolásként van 30 órám egy héten, amit az oktatásra kell szánnom, egy gimnazistának több munkaórája van mint egy felnőttnek, és ez nem egy kirívó eset, ez az általánosság.

Nos folytassuk a munkával. Egy dolgozó embernek nagyon sok felelőssége van, látom ezt akár a saját hozzátartózóimon, alig van idő pihenni, folyamatosan rohanni, 8 óra, 12 óra, nincs szabadság, van kötelező túlóra. Egy 18-19 éves fiatalnak szerintem még tanulnia kéne, mint azonnal elrohannia fejvesztve dolgozni. Inkább legyen belőle egy jó mérnök, vagy egy nagyszerű jogász, minthogy a középiskolát befejezve azonnal rohanjon az első gyárba, minimálbérét dolgozni.

Természetesen a cikk megemlíti a fiatalok, és a virtuális világ kapcsolatát. A világ fejlődik, ezt el kell fogadni. Viszont azt felháborítónak tartom, hogy a cikk egyszerűen kijelenti, hogy a fiatalok nem látják maguk körül a többi embert, csak a virtuális világgal foglalkoznak. Ez nem így van. Ez egyszerűen csak egy túlkapás a cikkíró által.

A cikk hozzáteszi, hogy a fiatalok lelkileg gyengék, és a kritikát sem viselik el. Dehogynem! A saját kommentszekciómban is nagyon sokan szoktak engem kritizálni (igen, el szoktam olvasni a kommenteket), és mégis itt vagyok. Általánosítás, általánosítás hátán, ez a gond ezzel a cikknek nevezett rage-gel.

Csak hogy boldogan feküdhessek aludni, a cikk még azt is hozzáteszi, hogy a fiatalok ingyenélők ,és azt várják hogy szüleik tartsák el őket egész életükben. Na jó, ez pedig már tényleg egy vicc. A nagybetűs életet beindítani nem csak úgy megy, a költözés is egy olyan dolog, ami attól függ hogy tanul-e még a gyerek, van-e már munkája, van-e pénze kifizetni egy albérletet stb stb. Ez nem csak úgy megy, hogy amint valaki betölti a 18-at összepakol és elmegy otthonról. Sőt,ha az ember egy kezdő dolgozó, kap 150 nettót, abból hogyan béreljen egy lakást, mondjuk Budapesten?

Összefoglalva, a cikk egy általánosító túlkapás, amely ugyan nagyon szép korképet fest a generációm maximum 15%-ról, a maradék 85%-ot ledegradálja a maradék szintjére.

92 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://blogado.blog.hu/api/trackback/id/tr6914123687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.07.20. 06:35:40

Nem tudpm mik ezek a faszsagok x z y generacio,de nagyjabol ugyanezekkel basztattak minket anno mint a cikk. Kar hogy harminc eve volt.
Mondhatnam a csecsemonek minden vicc uj. Minden felnott azt hiszi o szarja a spanyolviaszt..pedig nem.

midnightcoder2 2018.07.20. 07:00:26

Ha te 15 éves vagy, akkor kb. szart sem tudsz a generációdról. Mert hogy a generációd még gimnazista. Az, hogy milyenek lesztek, az majd úgy 10 év múlva dől el. És igen, a gimiben marha sokat kell tanulni. Gyerekként is. De egyrészt ez az ára annak, hogy egyrészt legyen egy általános rálátásod a világra. Ha tisztában vagy Pl. a fizika alaptörvényeivel, akkor sokkal-sokkal nehezebben tudnak megvezetni az olyan zöld mozgalmak akik arra építenek, hogy a közönségük általános iskolai szinten sincs tisztában a fizikával. Háttértudás nélkül nem tudod utána továbbképezni magad. A másik dolog ami miatt nem árt a tanulás, az a rövid és a hosszú távú memória fejlesztése. Mert hiába van ott gugli barátod, az azért szarul nézne ki, ha a doki a gugliban keresné a vakbeledet a műtét előtt.

midnightcoder2 2018.07.20. 07:02:19

@midnightcoder2: Ps. Amúgy ne hidd, hogy 15 évesen 20 éve vagy 30 éve kevesebbet kellett tanulni. És azt se, hogy más kultúrákban ahol embereket képeznek ez máshogy van. Az agyad most van kb. a csúcsformában. 20 év múlva már sokkal kevésbé könnyen tudsz majd tanulni, ráadásul akkor már bejönnek az olyan nehezítések, hogy munka és család.

a távoli rokon 2018.07.20. 07:45:09

Jól mondta a kódoló, elsősorban nem azért érdemes tanulni hogy karriert építhess és elérd a nagy magyar álmot;) Nem is azért hogy NE gané munkákból kelljen életed végéig elketyegned, és azért hogy minimálisat előrehaladj az életben nagyon sokat kelljen olyan dolgokat csinálnod amitől rossz kedved lesz és amihez abszolút nem fűlik a fogad.
Inkább abban látom a tanulás értelmét, hogy fogd az adást mi is történik körülötted a világban és hogy el tudd dönteni melyik részében is szeretnél éppen részt venni. A többi pozitívum már csak kellemes mellékhatás:) Sokkal nagyobb választási lehetőséged lesz szinte mindenben, nagyobb szabadságod lesz a saját sorsod alakításában, rommá keresheted magad ha ügyes vagy és az így megszerzett javakat boldogan fordíthatod akár az _eredményes_ fajfenntartásra is olyan elavult intézmények kiépítésére, mint a család pl;)

mement 2018.07.20. 08:15:33

@midnightcoder2: oh te klimagyilkos faszkalap, egy generacios cohort nagyjabol 50-60 evet fed le es nem az osztalytarsaidat (ami neked@a távoli rokon: a tobbi leepult alkesz a lepusztult talponalloban)

Sunny Days 2018.07.20. 08:16:18

Kedves 15 éves! Jó, hogy mindezeket megfogalmaztad és leírtad. De az sem baj, hogy a blogger társad is megfogalmazta és leírta, amit gondol. Senkinél nincs ott a bölcsek köve, de mindenkinek lehet meglátása az őt övező világról, és nincs azzal semmi baj, ha a saját szemüvegén keresztül mutatja azt meg másoknak. Legfeljebb nem értünk vele egyet, de miért is kellene mindenkivel mindenben egyet értenünk?
Igen, az élet nehéz. 15 évesen is, meg 30 évesen is, meg 50 évesen is. Minden életkorban van valami, amit épp akkor kell megoldani, ami korábban még nem volt, még új, és ijesztő és nehéz. Minden életkorban van olyan, amit épp akkor kell a nulláról elsajátítani. És közben együtt élni a környezettel, azokkal, akik "mindent jobban tudnak", akik csak azt bírják szajkózni, hogy "bezzeg az én időmben" meg hogy "jajezekamaifiatalok".
Ahogy a világ változik, úgy változunk mi is, megpróbálunk alkalmazkodni. Az még könnyen ment, hogy nem kellett a kúthoz menni vízért és teknőben mosni, hanem csak bepakoltuk az automata mosógépet. Az már nehezebb, hogy a felgyorsult világban hatványozott mennyiségű információ áll rendelkezésre, sokkal több mindent lehet elérni, minden értelemben. 30 éve még nem volt kicsit sem megszokott, hogy az ember egy hétvégére repülőre pattanjon és egy ezer kilométerre levő helyen csináljon valamit. Ma ez már sokaknak belefér az életükbe. Nem akarom hosszan sorolni a példákat, csak arra kívánok kilyukadni, hogy a mai fiataloknak annyival nehezebb mint a korábbi korosztályoknak, hogy ezzel a tempóval kell lépést tartaniuk, és van akinek ez megy, sőt, látványosan jól megy, másoknak meg nem annyira. De mindenkinek más a saját tempója, nincs ezzel baj, inkább csak azzal, hogy ma már sokkal könnyebb mindent mindennel összehasonlítani. Az úgymond sikeresek leszólják azt, aki máshogy él. Aki nem az "úgymond sikeres" kasztban van, esetleg szorong emiatt. A mindenkori megmondóemberek könnyen és hamar ítélkeznek a másik fölött és ezzel nehéz együtt élni.
Manapság más dolgok foglalkoztatják az embereket, mint 30-40 éve, de az nem változott, hogy a világ szeme a fiatalokon van. Az idősebbeknek sem könnyű, de a fiataloknak nehezebb, mert ők vannak reflektor fényben.
Szerintem mindenki éljen úgy, hogy jól érezze magát, másokat ne bántson, igyekezzen megismerni a világot és tudjon örülni annak, ami éppen adódik. Nyilvánítson véleményt, de ne legyen bántó, ismerje meg mások véleményét, de ne akarjon megbántódni.

Noky 2018.07.20. 08:27:36

@Sunny Days: Minden szavaddal egyetértek, és bízom benne, hogy a mostani fiatalok fejéből is ilyen gondolatok fognak kipattanni mire felnőtté érnek!!! :-)

Biohazard90 2018.07.20. 08:34:11

En 28 vagyok es egyet hadd tanalcsoljak: szard le ezeket a velemenyeket. A majdnem 60 eves apam is ezen rohog amikor o volt fiatal a fiatalok mar akkor is lustak voltak meg semmire kellok. Amikor kiment megtanulni programozni (meg boven lyukkartyakrol beszelunk) mindenki csak mondta neki hogy ez mekkora hulyeseg a fiatalok mar ket szamot is lustak osszeadni! Szanalom. Van egy sanda gyanum hogy amikor elkezdett terjedni a konyv nyomtatas akkor azert voltak seggek a fiatalok mert lustak voltak fejbol megtanulni a Bibliat.
Plusz meg valami: a mostani gerenaciot ok neveltek fel/ilyenne ;)

2018.07.20. 08:35:37

15 évesen meredek bármit állítani ennek kapcsán, mert egyelőre nagyon kis szeletet láttál az életből. Ha nyaranta mész valahová árut feltölteni, szórólapozni, akkor az egy ultraminimál kostoló a munka világából.

Iskolában régen a tanároknak volt tekintélye és ha felemelte a hangját, kuss volt. Ma meg a tanárt intik csendre.
Szülők egy része élni akar, mint a gyermektelen társaik, ami nem biztos, hogy jó.
A generációs bullshit-eket ne nyald be. Persze jó skatulyázni, de ennyire ne ragadj le ennél.

A gond ott van, hogy a mostani 18-25-ösök töketlenek. Olyan fizetési elvárásokkal, amik a 10 éve pályán levőket is megszégyenítik. Persze legyenek igények, elvárások, de ne a munkaerőt kereső cég legyen majd barom, hogy harmadannyit akar adni és mindenféle extra juttatás nélkül. Pályakezdőként baromi nehéz, ha nem csókos az illető. Nálunk is folyamatosan vannak interjúk, de olyanokat lódítanak a kis suhancok, hogy a helyükben én meg se pályáztam volna a pozíciókat.

A fiatalok azért gyengék lelkileg, mert ilyen a világ. A netes térben könnyű eltűnni vagy másik közösséghez csapódni. Munkahelyet is úgy váltanak, mint más alsógatyát. Pedig sehol sincs kolbászból a kerítés.

A tanulást pedig előttem tökéletesen leírták.
Itt annyi kitérő, hogy bár 13 évesen rátaláltam arra, hogy mi az a terület, ami érdekel, de aztán úgy alakult, hogy megfelelő hátszél nélkül nem abban kezdtem el dolgozni, de kitartva folyamatosan sikerült előrébb kerülnöm és most már a munkám egyben a hobbim is.

+1: Amiről szó nem esett. A mai fiatalok, már szerintem a korodbeliek is, nem a közeli látnivalókban gondolkodnak, ha nyaralásról van szó, hanem Európa vagy még messzebb. Ezt meg kell finanszírozni. Vagy külföldi fesztiválok.... Itthon is sok szép látnivaló van és rengeteg rendezvény. Persze jó világot látni, cska akkor kevesebb marad későbbre. Élni kell, de ésszel ;)

cog3981 2018.07.20. 08:37:56

@midnightcoder2: "Ha te 15 éves vagy, akkor kb. szart sem tudsz a generációdról"
Hat, kb jobban tudja mint a legtobb felnott, kiveve a gyerek pszichologusokat es a tanarokat.

Tanulni fontos, de tulterhelni a sem kell a diakokat. A diakok nagyresze negativan kritizalja pl a kotelezok mennyiseget. Megjegyzem, teljesen jogosan.
Tipikus olcsojanos modszer hogy leterheljuk a gyerekket memoriterekkel, bemagoltatni valokkal. Mert az "olcso". Penzt persze nem ontunk az oktatasba.
Legtobb esetben egyiranyu a kapcsolat a gyerekektol a tanarig, nincs szabad interakcio.
Az alt. iskolaban ahova a gyerek jar, kimehetnek a gyerekek az orarol ha lefaradtak agyilag es nem uvoltik szet az iskolat kozben.

Nem hiaba mondjak a gyerekek hogy "unalmas" az iskola. Rokonok gyerekei altalanos suli masodik osztalyban mar utaltak az iskolat.

Elavult a magyar oktatasi rendszer.

Kellene penz a tanarok tanulmany utjaira kulfoldon! Megnezni mas orszagokban hogy megy ez.
Fegyelmezett legkoru Angliat vagy a szabad dan oktatasi rendszert ahol a gyerek orommel megy iskolaba!

Erdekes mind ketto, mint volt tanar latni a kulonbsegeket. Az utobbinal ragadtunk le es a gyerek imadja. A zeneoran kielhetik a gyerekek magukat, tele szajjal enekelnek, hasznaljak az ott levo hangszereket. Technika oran a fiuk hegesztettek, lanyok foztek. Gyerekek csirket vagtak a tankertbol, megfoztek es megettek, tanar demonstralta honnan jon a kaja.
Szamtech szakkoron robotokat programoztak, dront kezeltek, lezervagoval katapultot nyomtattak, ratettek microbit-et es mertek a kiloves sebesseget!
Arduino-val merik a vizinovenyek oxigen termeleset a kornyezettol fuggoen (elsotetitett, nem megfelelo).
Es ez csupan az altalanos iskola. Fontos hogy minden diak kiismerheti magat es hogy miben jo, mikozben megtanulnak egymassal dolgozni. Ez a lenyeg.
Nem pedig a hulye memoriterek es bemagolandok amikre total nem emlekszem 30 ev tavlatabol.

Oktatasi es szemleletbeni reform kell mert hatalmas stresszt rak a gyerekekre a magyar oktatas, es a nem megfelelo szemlelet bizony visszaut felnottkent, lasd az uvoltozo fonokot aki keptelen egyuttmukodni megfeleloen vagy a korrupt donteshozot.

midnightcoder2 2018.07.20. 08:55:04

@mement: Na, itt a tipikus sötétzöld reakció. Miközben igazából pont azok ártanak a legtöbbet a klímának akik tudatlanul bedõlnek a zöld politikusok baromságainak. Pl. óriási mozgalom az autók ellen, miközben az autók CO2 kibocsájtása úgy 15% körül lehet a globális CO2 tortában. Viszont az ellenük zajló küzdelem nagyon látványos. És ezzel nem az a baj, hogy küzdenek az autók ellen, hanem az hogy elhitetik a birkákkal, hogy ez megold bármit is. Egy generáció pedig ma már kb. 5-10 év. A következõ csapat már jó eséllyel más viselkedésmintákat fog követni.

különvélemény 2018.07.20. 08:58:02

Amit előadtál, ugyanolyan kirohanás, mint amit a másik blogcikkről állítasz.

Az általánosítást cáfolni soha sem érv. A világ úgy működik, hogy általánosítunk.
Egy egész tudományág szól az általánosításról, úgy hívják, statisztika.

Egy halom cikk, tanulmány, előadás szól a mai fiatalok problémáiról, semmit sem jelent, hogy neked egy blogposzt nem tetszett.

Ha tényleges különbséget akarsz fiatalok és fiatalok között, nézd meg az online játékokon belüli közösségeket.
Míg 15-20 éve nagyon komoly közösségek voltak, minimális trollkodással és flammel, addig ma gyakorlatilag lehetetlen értelmesen játszani. Tele vannak a szerverek trollokkal, picsogó tizenévesekkel, aki szétflamelik a szervert, ha veszítenek, a közösség nagy része azzal van elfoglalva, hogy tudja megszívatni a többi játékost, bekerülsz egy groupba, azonnal kidobnak a legkisebb hibával, szinte lehetetlen a csapatmunka, stb.

Persze ez alól vannak kivételek, mint az EVE Online például, de ott sokat kell tanulni, ez alapból megszűri a játékosokat, és bizony ma már a korosztályt is, nem véletlen, hogy 2014-ben 31 év volt a medián játékos életkor, és csak 0.6% 17 év alatti, és a medián tolódik felfelé.

15 éve egy idle típusú játék max viccnek volt jó, ma az egyik legnépszerűbb kategória, ahol csak klikkelgetned kell és jön a fejlődés.

kiscsilla 2018.07.20. 08:59:36

Cikkírónak:

NEM LEdegradál, csak simán degradál.

m.t. 2018.07.20. 09:06:39

@FILTOL:
Amiota feltalaltak az irast, azota ez megy. (Vagy meg regebb ota, csak azt mar nem tudjuk bizonyitani)
Van valami idezet Szokratesztol amiben az ifjusagot szapulja hasonlo modon.

zati 2018.07.20. 09:10:20

Kedves 15 éves!
Örülök, hogy leírtad a gondolataidat, amikkel 49 évesen is egyet kell értenem.
Amikor én voltam 15 éves, plafonra másztam a nagyszüleim generációjának általánosító "mai fiatalok" mondásától.
Az én lányom 24 éves, tanul, dolgozik, felelősséggel cselekszik, és egyáltalán nem "élősködik" a szülei nyakán. Számos iskolatársa, barátja hasonló hozzá.
Általánosítani, hogy a "mai generáció" éppoly hibás, mint hogy "a nők", "a férfiak", "a városiak", "a vidékiek", és sorolhatnám.
A helyzet az, hogy minden korosztályon belül, minden nemi, vallási, etnikai, kulturális csoporton belül vannak ilyen és olyan emberek, a számtalan halmaz szinte végtelen számú metszetében helyezkednek el az egyes emberek.
Szóval, köszönöm, és további sok sikert!

nemecsekerno_007 2018.07.20. 09:11:54

Jaja ez a szokásos "régen minden jobb volt" szöveg :)

különvélemény 2018.07.20. 09:15:55

@különvélemény:

Ja, és ne vedd magadra a kritikákat, az X generáció felelős a új generáció problémáiért, hiszen ők neveltek titeket.

Glaubersó 2018.07.20. 09:23:53

"Általános iskolásként van 30 órám egy héten"

Nekem is volt, akár több is, meg fakultáció etc.
Gimiben más városba ingáztam, 4-körül keltem, hogy elérjem a buszt, ami egy laza 25 perc erőltetett séta volt a házunktól, délután ugyanez visszafelé, annyival könnyítve, hogy akkor már jártak a helyi járatok, nem kellett végigmásznom a fél városon. Nyilván nem volt jó megoldás, szar suli, szar tanárokkal, szar tananyaggal.
Mindez a 90-es években, ha otthon hagytam pl. a menetrendet, így jártam, hisz nem volt okostelefon gúgellel.
Nem mentem tüntetni, mert szar a rendszer.
A rendszer mindig is szar volt.

Azt hiszed, majd később könnyebb lesz? 25 évesen vissza fogod sírni azt az időt, amikor csak ennyi gondod volt.

A munkatársam munkahetei mostanában több, mint 50 órásak, persze nem örül neki, de muszáj megcsinálnia.
Én két napot voltam egy workshopon, ahol a wc látogatását inkább minimálisra csökkentettük, hogy haladjunk. Később az egyik meg is jegyezte, hogy szerinte túl sokat iszok, mert már bevertem egy fél literes ásványvizet és később ráittam egy két decis műanyag pohárnyit az automatából (35 fok volt aznap).
Az utolsó nap 21:30-ra értem haza, már borzalmas fejfájással, 250km vezetés után az egész szarhalommal, amit sikerült összegyűjtenem. Másnap reggel már hárman tobzódtak nálam, hogy ezen kívü még ezt kéne, azt kéne.
Panaszkodjak? Tüntessek, mondjak fel? Nem volt még olyan munkahelyem, ahol ne dőlt volna be a szar időről időre és örültem, hogy az orrom kilátszik egy kicsit.

Viszont a 30 óráért szint zéró felelősséggel összetenném a két kicsi kacsómat.

mement 2018.07.20. 09:25:43

@midnightcoder2: legtobbet te es a generaciod artott neki. Hiaba igyekszel mentegetni magad a fulig szaros vigyoroddal, az elmult 60 70 ev adatai tisztan mutatjak hogy te es a szuleid generacioja mindent elbaszott amire csak ranezett.

m.t. 2018.07.20. 09:26:49

@Syl_Jr:
"A gond ott van, hogy a mostani 18-25-ösök töketlenek. Olyan fizetési elvárásokkal, amik a 10 éve pályán levőket is megszégyenítik."

Mekkora onellentmondas bazeg. Most az a tokos aki szarert-hugyert dolgozik, csak azert mert az oregek azt mondtak hogy neki az jar?

Azt csak mellekszalon jegyzem meg hogy egy egesz korosztalyra altalanositani kb annyira komolyan veheto mint hitler vagy mugabe fajelmelete.

mement 2018.07.20. 09:28:20

@Glaubersó: 25 evesen egy masik orszagban fog masterezni vagy mar par eve dolgozni, mig te ugyanezzel a cinikus fogcsattogtatos bullshittel fogod tartani a markos a nyugdijert.

2018.07.20. 09:30:32

@midnightcoder2: hát igen. Előjött az összes tudásod. Nomeg a diszlexiád. A cikk pont erről szól. Te persze nem érted...de erről a 15 éves tehet. Nem fogalmaz elég világosan.

2018.07.20. 09:33:57

@Glaubersó: tudod, a cikk pont nem erről szól. Azt látjuk, hogy te egy hős vagy, igazi forradalmár...ja, nem. Inkább megalkuvó.
Minden úgy jó, ahogy van, hisz már apád és nagyapád is...

m.t. 2018.07.20. 09:35:38

@Syl_Jr:
Bocsi az elozoert, bevallom sietve es feluletesen futottam at az iromanyodat mert hosszu volt :)

2018.07.20. 09:37:21

@különvélemény: szerinted az online játék pontosan lefedi a társadalmat?
Én nem tudom, azért kérdezem. A saját gyermekeim példájából kiindulva, nem. A lányom sosem játszott, a fiam abbahagyta, inkább dolgozik.

cog3981 2018.07.20. 09:47:16

@Glaubersó: "Panaszkodjak? Tüntessek, mondjak fel?"
Vannak orszagok ahol eros az osszefogas es a szakszervezet es kikenyszeritik a megfelelo banasmodot.

Nekem 7.5 ora a munkaidom ebedszunettel, flexibilis a munkaidom, ugy hogy van gaming room es mehetunk jatszani vagy erositeni.
Cserebe azt csinalom ami a hobbim.

axolotl77 2018.07.20. 10:19:19

Hát, nem tudom. Hozzánk évente több ifjú titán jön pályakezdőként. Ki diplomásan, ki szakirányú középiskolát végezve. De nagy részük már a legelső munkanaptól iszonyú frusztráltan áll a munkához. "Nem ezt akartam, nem így terveztem, nem erre számítottam". De volt ez finomítatlan formában is: "Nem gondolod, hogy itt fogok megrohadni!" Mindezt egy év munkavégzés után.
Ezen ifjú pályakezdőknek már a fele sincs itt, aki meg itt van, az is a lelépést tervezi. Nem titokban. Teljesen nyíltan beszélnek róla.
Szóval, nem hiszem, hogy ennyire természetes lenne ha valaki ennyire nem tudja mit is akar az élettől.

registerz 2018.07.20. 10:24:00

@cog3981: Kevered a szart a mézeskaláccsal! Hol szigorú az angol(szász) rendszer? Az a porosz, amit te írsz. A fiam másodikos Angliában és imád suliba járni. 09.00-14.30-ig van oktatás, aztán annyi. Nincs házifeladat, meg egyéb szarok, verstanulás, verselemzés, kötelező olvasmányok (van egy füzet, amibe be kell írni, hogy hétfőtől péntekig miből, hány oldalt olvasott, ennyi, amibe olykor bekamuzom a tanaraknak az olvasást. Miért ne? Már ötévesen folyékonyan olvasott angolul, pedig úgy írják, hogy hegedű, de úgy mondják, hogy zongora), semmi sallang, felesleges “általános műveltséget emelő” faszság. Mégis tud viselkedni, barátságos, és okos is, mert önszorgalomból zabálja az információt... A magyarországi oktatás egy talicska fost sem ér.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2018.07.20. 11:12:41

@FILTOL: +1 . Csak a hülye nem jön rá, hogy minden generáció ugyanúgy bénának látja a kettővel utana jövőt, s nem érti. De sajnos hülye van elég minden korosztályban... Mint az eredeti post írója is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2018.07.20. 11:13:49

@midnightcoder2: "Ha te 15 éves vagy, akkor kb. szart sem tudsz a generációdról. Mert hogy a generációd még gimnazista. Az, hogy milyenek lesztek, az majd úgy 10 év múlva dől el."
De akkor te a jövőbe látsz, vagy mi? Akkor ki tud róluk valamit?

kukatr 2018.07.20. 11:19:19

@Glaubersó: Ha felelősségteljesen áltál volna annak idején a tanuláshoz, akkor nem szenvednél egész életedben a túlórától. Egyszerűbb mást hibáztatni és lenézni, mint szembenézni saját hibás döntéseiddel, és vállalni a felelősséget érte.

Faxni 2018.07.20. 11:27:46

@Biohazard90: Kedves papának üdvözletem, én 53 vagyok és max igazatok van, mindig ez ment, le kell tojni kész-passz. Ja és nem elfelejteni, nehogy aztán X+ év múlva beálljon a kórusba. Idősebb generációk örömmel kezelik önértékelési zavaraikat és borogatják szerzett sérüléseiket az ifjabbak leszólásával.

zirrian 2018.07.20. 11:46:34

@Syl_Jr: Azért az tetszik, hogy vannak "a fiatalok", ami egy ilyen nagy massza, és mind egyforma, ugyanolyan, nem csinál semmit, irreális elvárásokkal, etc. etc.

Nem az a baj, ha ír valaki egy fikázó cikket "a mai fiatalokról", hanem ha fogja és egybe vesz mindent és mindenkit. Jogos a felháborodás ilyenkor, mert így mondjuk engem is (még pont beleesek a 18-25-be) kb. a drogos ingyenélő utcakölyökkel említ egy lapon. A faszt.

Sir Galahad 2018.07.20. 11:47:09

Általánosítani tényleg hülyeség, ebben igaza van a szerzőnek. De ez a kínos magyarázkodás, amit előad, legalább olyan értelmetlen, mint az általánosítás.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2018.07.20. 12:59:01

@Glaubersó: Te, én rohadtul nem sírom vissza az iskolát. Azóta nem dumál bele senki abba, hogy mit hogyan csinálok,pont elég jó (nyilván a munkahelyen igen, de lehetnék szabadúszó is).
Ez a denekümkmegcipősdobizbankellettlakni meg annyira demagóg... Mindenkinek megvannaka bajai, a világ változik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2018.07.20. 13:03:51

@axolotl77: De miért kéne ott megrohadni? Hiszen szabad a munkahelyválasztás.
Hozzánk is sok hülye fiatal került - és jó sok okos is. Az idősebbek között is van rengeteg idióta ugyanakkor.
Amúgy abva belegondoltunk már, miért nem menő gürcölni?
Melyik generáció nyomja a médiát, ami folyamat ingyenélő celebeket tol?

Glaubersó 2018.07.20. 13:08:30

@kukatr: Honnan tudod, hogy hogy álltam annak idején a tanuláshoz? Egyébként most is tanulok, folyamatosan, ami hozzátartozik a munkakörömhöz.
Anélkül, hogy ismernéd a beosztásomat, munkakörömet, az adott példaként felhozott projectet, az eddigi munkahelyeimet, ezt így tényleg ki tudod jelenteni? A doktori címmel (fizika) rendelkező kollégámnak - aki ott ült velem - is azt mondod, hogy jobban kellett volna annak idején állnia a tanuláshoz, hogy ne kelljen túlóráznia?
Honnan bújtál te elő?

marczy 2018.07.20. 13:08:50

"A borzasztó oktatási rendszerből vezethető le a rossz morál."
Pontosan. Már általános iskola felső tagozatán is komoly gondok vannak: a gyereknek házi feladat(nak nevezett sz.rral), különórákkal, ezzel-azzal együtt több munkaórája van, mint hivatalosan egy felnőttnek!!!

Nagyon egyszerű: a mai ember nem kizárólag a munkájának szeretne élni, Japánban egész szektorok döglődnek pont amiatt, hogy emberek napi 14-16 órákat vagy még többet dolgoznak. Mire költse a pénzét, amit keresett? Saját magára az ideje nulla. A mai gyerek már pontosan tisztában van azzal, hogy a munkához, magánélethez, szabadidőhöz, családhoz stb. való viszony kultúránként, országonként változik még Európán belül is. És pontosan tudja, hogy miért voltak vele türelmetlenek a szülei. És pontosan tudja, hogy miután már az iskolában, egyetemen kifacsarják, a jelenlegi piaci elvárások és viszonyok közepette nagyon nehéz lesz újra motivációt találnia ahhoz, hogy normális munkahelyen tudjon dolgozni. (A szocializmust meg inkább hagyjuk, más világ volt, zsákutca stb. stb.).

Igen, a fiatalok nem viselik el a kritikát, mert nincs vitakultúra ebben a ... (ugye...) országban. Mert az iskolában egy kukkot nem tanítanak arról, hogy kell értelmesen vitázni. Mert a családban sem tanulják meg, és ez a szülők hibája, mert még mindig az van, amit én, a szülő, mondok, a gyerek érzelmei meg le vannak sz.rva. Ezek után hogyan a büdös életben tanulja meg az a szerencsétlen gyerek azt, hogy elviselje a kritikát? A zsidó vitakultúra, az angol vitakultúra, a német, meg még sorolhatnám. Nálunk? Inkább hagyjuk.

Az utolsó részhez meg ugyanezt teszem hozzá: Magyarország még mindig ott tart, hogy amíg a gyereknek nincs saját lakása és a szüleivel lakik, addig gyereknek számít, nincs emberszámba véve. Vajon miért van az, hogy a zsidóknál 13(!) évesen már bár micvának számítasz, annak minden jogával, de kötelességeivel (!) is?
"Amíg az én kenyeremet eszed", nem lehet saját véleményed, arról meg pláne nem vitázhatsz (súlyos konfliktusok kockáztatása nélkül), mit vagy hajlandó a szüleid kedvéért vagy helyettük megcsinálni és mit nem, hiába szeretnél te is nyilván házastársat, gyereket, ezt-azt. Ez ma a magyar család, már rég megírta Romhányi a Mézgában, hogyan kell tönkretenni a következő generációt is ugyanúgy, ahogy a mienk tönkre lett téve.

czerka 2018.07.20. 13:12:29

@midnightcoder2: memóriafejlesztésre szükség is lenne, csak sajnos azt nem (ideg)tudományos alapon csinálják, hanem magaoltatással. Még ma is és olyan tárgyak esetén is, mint az idegennyelvek, ahol nem magoltatni kellene. A mai magyar iskolai tananyag felét ki lehetne dobni a francba. Főleg irodalom és történelem tárgyakat lehetne megvágni. (Bár én ezeket gyerekként imádtam, már akkor tudtam, hogy ezek kb. feleslegesek)
Helyette gondolkodni kellene megtanítani a gyerekeket.
A legrosszabb az, hogy olyan emberek tanítják ma a gyerekeket, akik maguk se alkalmasak semmilyen felelősségteljes munkára, ezért választották a langymeleg tanári pályát.

különvélemény 2018.07.20. 13:20:28

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Nem az a lényeg, hogy mit fednek le az mmo játékok, hanem hogy ott jól megfigyelhető a változás.
És az is, ahogy a játékosbázishoz igazították a játékokat, egyre egyszerűbbek, egyre könnyebbek, mert a mai gyereket nem érdekli a játék, ha nincs azonnali visszaigazolás arról, milyen faxagyerek.
És ezek százmillió dolláros játékipari döntések, nem egy blogposzt, ami egy másik blogposztról szól.

...in the world 2018.07.20. 14:02:02

Le a kalappal, hogy 15 évesen vetted a bátorságot és írtál erről a dologról egy olyan felületen, ahol az összes hozzászóló okosabb a másiknál és mindenhez IS jobban ért.

CyberPunK 2018.07.20. 14:04:27

@különvélemény: Ja, mert nem azért egyszerűbbek, mert a túltelített piacon már a csecsemők kezébe is mobilt/egeret adnának két szoptatás között, hanem mert a fiatal felnőttek (eredeti célközönség) hülyébbek lettek. Korrekt.

kukatr 2018.07.20. 14:19:50

@Glaubersó: Csak ugyanannyira általánosítottam, mint te, amikor lepisszegted a posztolót, hogy majd mennyire szarabb lesz az élet az iskola után. Mondjuk írhattam volna azt is, hogy azért kell ennyit mindehol gürizned, mert hagyod, hogy megtegyék veled. Képzeld el, nem kell mindenhol megszakadni a sok munkától.

ArriMedes 2018.07.20. 14:36:28

@kukatr: ez már neki sok, tipikus blog.hu-s idióta

Glaubersó 2018.07.20. 15:18:19

@kukatr: Nem, te egyszerűen egy hülye vagy, aki képtelen szöveget értelmezni és baromságokat beszél.

Gray Raven 2018.07.20. 15:43:30

A probléma ott van amit nem vettél észre kedves cikkíró, hogy a generációnk általad említett 85%-a azt hiszi, hogy neki is jár a mézescsuporból majd csak azért mert egyetemen tanult, azonban csak a nép elég kis %ának osztanak belőle. Persze mivel ez a cikk megszületett, nyilván te megmondó ember vagy, ezért neked jutni fog a csuporból, mert a megmondó embereknek jár, csak a cikk azért hazugság, hogy azt sugalltad, hogy a maradék 85%nak is járni fog.... Nope! A többieknek nem fog járni, de nyugi neked fog.

Az mérnöki diplomák többségéről meg annyit, hogy néhány szakot kivéve teljesen fölösleges, mert már akkor elavult a tudást kapsz amikor jelentkeztél az egyetemre, mire lefutsz a futószalagról már 10 éve elavult tudásod van.

Csakhogy tudjad, hogy nem a levegőbe beszélek: Progiként tengetem a napjaim, tudom mennyire szart se ér az egyetemi oktatás, ebben a szakmában. Pedig van róla papirusznádam, ami azt illeti 2 is (közgáz + progmat), de hogy minek??? Mert mindent azóta tanultam meg mióta már nem baszom a rezet az egyetemen. Nem mondom, hogy egy orvosnak nem kell egyetemi papír, mert jah ne guglizza mán, hogy hol van a vesém, de néhány diplomát leszámítva kb. annyit ér a papírod, hogy diplomázás után jól bebasztok, és felgyújtátok nyárson. Arról meg ne is beszéljünk, hogy van aki még 30 évesen is az első diplomáján kotlik? Ha te 15 éves vagy, akkor nem biztos, hogy tisztában vagy vele, de az egyetemekről a kibukási ráta 70% körüli (persze vannak büfészakok,a hol ez jóval alacsonyabb, meg van ahol jóval magasabb, amikor én végeztem abban az évfolyaban 91%a nem végezte el az egyetemet, én abban a 9%ban voltam aki nagy nehezen igen, igaz én is repetáztam 1,5 évet. Szóval igen én eléggé aztán látom, hogy sok probléma van a generációnkkal.

Az már más kérdés, hogy sztem 30 éve meg 60 éve sem volt ez máshogy, csakhát a "régen minden jobb vót" elfedeteti az emberekkel. Ez azonban NEM teszi érvénytelenné azt, hogy a mai fiatalok többsége túl keveset tesz, ahhoz képest amit az élettől elvár. Ha legalább mindenki punk lenne, akkor azt mondanám oké, a fiatalok nem tesznek eleget/semmit, de legalább nem is akarnak semmit az élettől. Ezt akarta írni a cikk írója gondolom, legalábbis én úgy értelmezem.

kukatr 2018.07.20. 15:50:35

@Glaubersó: Fellépek a 'kussolj, magolj, szenvedj mint én' mentalitás ellen.
Felelősségteljest írtam, nem jobbat, van különbség. Lehet olyan szakmát is választani, ahol nem kell heti 50 órát gürizni, ábrándozva a "felelősségmentes" középiskolai évekről. Ahelyett, hogy vállalnád karrierválasztásod következményét, leszarozod az egész rendszert, és elkönyveled, hogy ennél jobb nem lehet, véletlenül se kelljen szembe nézni önmagaddal. Ráadásul próbálod ebbe a torz világba belerángatni a posztolót is, akinek még jóval több lehetősége van elkerülni azt, ami veled történt.

kvadrillio 2018.07.20. 16:44:36

én csak egyet szeretnék.....de nagyon ! KEVESEBB ZSIDÓÓ ÉS TÖBB MAGYAR ARCOKAT A TÉÁVÉCSATORKÁKON...:o)

EGYSZERŰEN MÁR HÁNYINGEREM VAN A SOK ZSIDÓÓ , FŐLEG NŐI HÍRMONDÓKTÓL, ÉS RIPORTEREKTŐL....AZ M1, STB...STB........TÉVÉKEN......NÉMELYIKNEK ÉMELYÍTŐEN FÜLBÁNTÓ A HANGSZÍNE. SZTEM NAGYON SOK MAGYAR MUNKAVÁLLALÓ SOKKAL JOBBAN, FŐLEG ANYANYELVI BUKDÁCSOLÁS NÉLKÜL TUDNÁ ELLÁTNI EZEKET A BEOSZTÁSOKAT ! NAGYON VÁROM A VÁLTOZÁST.....:o)

ÉS LESZAROM NETÁN..NYAÚÚÚÚT, ÉS A ZHSIDÓKKAL ...- ORBÁN SZERINT--... KIEMELKEDŐEN FONTOS GAZDASÁGI EGYÜTTSUMÁKOLÁST, FŐLEG AZ ÖNVEZETŐ AUTÓK MEGHONOSÍTÁSÁBAN IS %!!!!!

DE MÉGINKÁBB AZT SZERETNÉM, HA EBBEN AZ ORSZÁGBAN, SZÜLŐHAZÁMBAN, A MAGYAROK RENESZÁNSZOZNÁNAK ÉS KERESNÉNEK ANNYIT NAGYON KIEMELÉKEDŐEN JÓLFIZETETT ÁLLÁSOKBAN, MINT A ZSIDÓÓK MOST !

sZulamith 2018.07.20. 16:47:38

" Inkább legyen belőle egy jó mérnök, vagy egy nagyszerű jogász, minthogy a középiskolát befejezve azonnal rohanjon az első gyárba, minimálbérét dolgozni."
Az sem lenne baj, ha szakmát tanulna- sőt az sem ha érettségi után a gyárba rohanna,szerezne alapismeretet az élethez. Egyébként mit várunk el a fiataloktól, ha állandóan a fülünkbe ordit a reklám, hogy a legfontosabb a gyermek.
Miközben minden ember fontos, az öreg is, mert ha a gyereknek szerencséje lesz, akkor megöregszik:)
Szerintem az sem mindegy, hogyan szoíitja meg a felnőtt a fiatalt. Magam részéről nem tapasztaltam tiszteletlenséget. Azért idősebb korban sok idegi és fizikai fáradság megtöri az embert. Nem ártana erről is beszélni a fiatal felnőtteknek. Például a Kossuth rádió "Rólunk szól" műsorában.

Tangooo 2018.07.20. 16:58:41

Egy matematikus akadémikust kérdezgetett valamelyik tévében a riporternő, hogy "ugye a mai fiatalok sokkal többet tudnak ma a matematikából, mint mondjuk 30 éve?"
Váratlan volt az akadémikus válasza:" Á dehogy. Ma sokkal felületesebb a tudásuk nagy általánosságban."
A fiataloknak mindig az volt a bajuk, hogy elhitték, hogy a világ csak róluk szól (mi is ezt hittük), aztán kiderült, hogy nem.

2018.07.20. 17:20:46

Emlékszem, olvastam valami olyasmit, hogy a mai fiatalok megbízhatatlan, felelőtlen, erkölcstelen alakok, bezzeg az én időmnen még minden jobb volt- Cicerótól :)))
Úgy látszik, az "ezekamai fiatalok, bezzegazénidőmben" műfaj népszerűsége kétezer éve nem csökkent :)))

SZPIITII 2018.07.20. 17:28:12

Nagyon sok diák munkással volt már dolgom. Tisztelet a kivételnek, de a 20-25 évesekhez képest a 30-35 éves kollégák 2-3-szor annyit tesznek le az asztalra, jobb munkamorál, több munka, ha kell túlórázni, nem bújnak ki alóla, minőségibb munkát végeznek és nem folyton a telefonjaikat akarják nyomogatni és még húzzák a szájukat, ha szóvá teszel valamit jogosan.. Szóval sok a gond, de reméljük lesz változás.

Szilárd Farsang 2018.07.20. 17:41:15

“Inkább legyen belőle egy jó mérnök, vagy egy nagyszerű jogász, minthogy a középiskolát befejezve azonnal rohanjon az első gyárba, minimálbérét dolgozni.”

Ja és ha senki sem megy a gyárba dolgozni, akkor te is feldughatod a diplomádat a seggedbe, mert nem lesz kinek feladatot adni.
Nem mellesleg ezt a barátnőm mondja akinek útban van a harmadik diplomája és nem a büfészakokon szerezte őket.

kvadrillio 2018.07.20. 17:51:49

HOGYÍMIFASZVAAAAN ????? NEMASZTMONTTA GECIORBÁNBÁCSI, HOGY N E M V A G Y U N K , L E S Z Ü N K B E V Á N D O R L Ó O R S Z Á G ?????

EZ MEG MIFASZADFÓ ??? BEVÁNDORLÁSI A D ÓÓÓ ??? :o)))))

Jön a bevándorlási különadó

A bevándorlás okozta államháztartási többletkiadásokhoz való hozzájárulással indokolva bevezetik a bevándorlási különadót, amelyet a bevándorlást segítő magyarországi tevékenység vagy Magyarországon székhellyel rendelkező szervezet bevándorlást segítő tevékenységének anyagi támogatása után kell fizetni.

Az adó alapja főszabály szerint az anyagi támogatás értéke, mértéke az adóalap 25 százaléka.

A különadóból származó bevétel kizárólag határvédelmi feladatok ellátására használható fel.
HUS 8425
Fotó: Huszti István

Bevándorlást segítő tevékenységnek számít például a bevándorlás előmozdításával összefüggő médiakampány, a média szemináriumok folytatása és az abban való részvétel, a hálózatépítés és működtetés, oktatásszervezés valamint a bevándorlást pozitív színben feltüntető propagandatevékenység, ha ezeket a bevándorlás ösztönzése érdekében végzik. A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek áttelepülése nem tartozik bele a bevándorlás fogalmába.

Az adó alanya elsődlegesen a támogatást nyújtó szervezet, amelynek legkésőbb a támogatás átadását követő hónap 15. napjáig nyilatkoznia kell a támogatás címzettje felé, hogy bevándorlási különadó kötelezettségét teljesítette, ennek hiányában a bevándorlást segítő tevékenységet végző szervezet válik adóalannyá. Utóbbi esetben az adó alapja a bevándorlást segítő tevékenység végzése során felmerült költség lesz. A párt és a pártalapítvány, továbbá az a szervezet, amelynek mentességét nemzetközi szerződés vagy viszonosság biztosítja, nem minősül adóalanynak.

Szilárd Farsang 2018.07.20. 17:51:59

@kvadrillio: szerintem inkább ne néz tévét. Én is ezt teszem nyugalmam megőrzése céljából.

kvadrillio 2018.07.20. 17:53:52

ahhhaaa...... NEM LESZÜNK BEVÁNDORLÓ ORSZÁG ! DE AZÉRT.....BEVEZETI ORBÁN BÁCSI A BEVÁNDORLÁSI ADÓT !!!!! TISZTA KABARÉ EZ A FASZ ORBÁN ! :o)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Szilárd Farsang 2018.07.20. 17:55:55

“15 éves vagyok, pontosan tudom, hogy milyen az én generációm”

Gondolom ismeri az összeset:-)

ami szabad 2018.07.20. 18:25:20

@FILTOL: Veled értek egyet, ez így volt/van / lesz, mindig. :)

exterminador 2018.07.20. 18:52:27

@Glaubersó: szerintem válts munkahelyet.

jajdehülyevagyok 2018.07.20. 21:57:51

Ez a kérdés sokkal összetettebb. A borzasztó oktatási rendszer igaz, de az már vagy 40 éve, amióta a társadalom a pedagógusokat lefokozta, s nem a legkiválóbb, hanem 90%-ban a reszli megy tanárnak.
A tüntetés szép, lelkesítő, de nem teljesítmény és nem megoldás, mert sajnos az oktatási rendszer kijavítása több évtizedes projekt.
Az a bizonyos cikk egy orbitális baromság, közhelyes szófosás, semmi több. Az biztos, hogy a társadalomnak mindig van egy leszakadó rétege, ez elkerülhetetlen, de ha értelmes perspektívát lehet ajánlani, egy rézse megmenthető. Igaz, hogy a technológia sok rosszat hozott ( elkényelmesedés, függőség, rossz minták), de ez sem kivédhető, csak a mikroközösség tud alternativát mutatnai, ha alkalmas rá.
Afiatalok egy rézse nagyon okos, jól gondolkodik, érett döntéseket, hoz, de leginkább az aggaszt, hogy nyílik az olló és amásik rész egyre távolabb kerül ettől, s afféle 21-szd-i ősemberként él, eszik-iszik kütyüzik.

2018.07.21. 00:24:41

@Syl_Jr:

"Olyan fizetési elvárásokkal, amik a 10 éve pályán levőket is megszégyenítik."

Ebben pedig igazuk van!!!

Szégyelljék magukat a 10 éve pályán lévők, hogy szaré-húgyé annyit dolgoznak!
Nagyjából 1/4-e fizetésért, mint amibe ugyanaz a meló kerül "nyugaton" !!!
Csak mert gyáva szarok a mostani felnőttek ... akik olcsón adják el magukat.

2018.07.21. 00:39:54

@Gray Raven:

"Az mérnöki diplomák többségéről meg annyit, hogy néhány szakot kivéve teljesen fölösleges, mert már akkor elavult a tudást kapsz amikor jelentkeztél az egyetemre, mire lefutsz a futószalagról már 10 éve elavult tudásod van. "

Ez túl sokat nem számít...

Az egyetem lényege bizonyos készségek kialakítása!!!
Amikkel aztán tudsz
- gyorsan fejlődni a szakmában
- megfelelően dolgozni szakmában

Programozóként gondolkodni és munkát végezni pl. pont úgy kell most is mint 30 éve kellett.
A szükséges készségek nem változtak... csak a konkrét technikai körülmények!

De ez igaz az orvosra, közgadászra, stb-re is...

Sőt az alap készségek MINDEN diplomásra közösen is igazak.

Az egyetem legfontosabb dolga ezen alapoknak a kialakítása és lehetőleg készség szintre fejlesztése.

Az csak a bonusz, ha mindezt ráadásul naprakész tudás anyagokkal teszi meg... ahol az lehetséges

A mai magyar egyetemi oktatással nem a naprakész tudás kérdése a fő gond!
Hanem az , hogy a diplomás (pl. mérnöki munkához) alap készséget sem alakítja ki!!!! eléggé.

Attic 2018.07.21. 07:16:51

30-as évek elején járó új és régi rendszer közötti formaként úgy gondolom, hogy nem szabad általánosítani. Megváltozott a világ egyszerűen, a régi generáció poroszos alapossága kivitelezhetetlen a gyors változás korában, az új generáció összahabizott és gyorsan összetákolt tudására, pedig hosszú távon nem lehet építeni. Felesleges ezen vitázni, az alap skilleket otthon, középiskola, közosségi élet, egyetem stb világból mindenki összegyújtheti más-más kombinációban, a körülményein, hozzállásán rugalmasson, szerencsén múlik, ki mit tud kihozni a dolgokból. Kár itt egymásnak feszülni, a szabály az , hogy szabály csak rövidtávú hülye trendek.

midnightcoder2 2018.07.21. 08:39:20

@Gray Raven: Ma az a kivételes helyzet van, hogy programozónak felvesznek diploma nélkül is, akkora a hiány. Erre mondjuk a 90-es években esélyed nem lett volna, lehettél te akármilyen penge, diploma nélkül a HR-ig sem jutottál, de még diplomából sem mindegy hogy milyen volt. A helyzetet alapvetően az eszkimók és a fókák aránya határozza meg a munkaerőpiacon. Jelenleg szerencsére a fóka az amiből több van, így annak is van esélye akinek szimplán csak tudása van, de kutyabőr nincs hozzá, vagy nem annyira szépen csillogó. De nem volt ez mindig így, és ma sincs minden területen így, és semmi garancia nincs arra, hogy mindig így lesz.

2018.07.21. 09:25:34

@Syl_Jr:

Nos 1983-ban lett meg a diplomám, 1991 óta programozok saját vállalkozásban.
Anno Commodore 64-re írt "Naplófőkönyv" (tudod mi volt az?!) könyvelő programból épült a családi házam 1994-ben.
A fémipari cégek számára írt szabésterv program pedig az első új autómat adta ki kp-re vásárolva.

Azóta is főleg szoftverből tengődöm, havi 1-2 millióFt nettót összehozva az egyszemélyes vállalkozásban.
Amit becsületesebb önfoglalkoztatásnak nevezni, mint vállalkozásnak.

A lányom GAMF-on végzett (2005) infós, manapság bruttó 750 eFt+bonusz bére (cirka netto 550 eft/hó)
A vejem is infós hasonló bérért, épp most gondolkodik a váltáson az ajánlat 900 eFt+bonusok

A legkisebb fiam másodéves a BME VIK-en....
Nem gondolkodik havi 1 millióFt alatt, ha végez.
Jelenleg is összehoz havi 300 eFt netto körül a saját kis KATA-s bt-jében programozásból.

Unoka öcsém gépész (GAMF 2008) havi 450 eFt nettoért vidéken (Kmét).
Keresztlányom szegeden végzett közgázos, egy pályázat író cégben melózik Szolnokon, cirka 500 netto/hó

Szóval,

1.
Ne oszd az észt sose látatlanban.

2.
Aki ma egyetemi diplomával a zsebében nem visz haza legalább 300 eFt/hó nettót az valamit elkúrt!
Mert ennyit egy jobb szakmunkás is hazavisz...
Már a gyümölcsszedő napszámos se dolgozik napi 10 eFt netto alatt és kőműves segéd sem.

3.
Ugyanakkor ezek a bérek még mindig messze kevesebbek a nyugatiaknál.

Névlegesen azaz árfolyamon nézve cirka a 1/4 bérszínvonal

pl. a MERCEDES teljesen azonos melóért (B osztály gyártósor)
Kecskeméten 12 EUR/óra szuperbruttót költ
Németországban 47 EUR/órát !!!!
Ami cirka 4X arány a teljesen AZONOS melóért +termelékenységért.
Ami a pofátlanság csúcsa és igazából csak a melósokon múlik, hogy ettől azért több legyen.

Ugyanakkor vásárlóerőben-életszínvonalban a 4X különbség csak úgy 2X--es lehet.
Mert itthon a szolgáltatások és lakhatás még egy kicsit olcsóbb.

A kaja-pia-ruha-cuccok azaz a termékek ára viszont nagyjából azonos!
Sőt gyakran itthon drágább a bevásárlás, az azonos kosártartalom esetén

4.
A fentiek alapján tehát teljesen jogos a fiatalok azon igénye, hogy: TÖBB BÉRT-JÖVEDELMET akarnak.
Mint a gyáva-töketlen szüleik.

Manapság a medián bér ~200 eFt/hó netto itthon.
Azaz a keresők fele keres ettől többet, a másik fele pedig kevesebbet

Egy pályakezdő (nem alibi szakos) diplomás elvárhatja, hogy a medián 1,5X-ét megkapja.
Ami úgy 300 eFt/hó nettó

A páréve pályán lévő pedig a 2X-t minimum >> 400 eFt/hó
A jobbak ettől is többet...

Valamire való kezdő infós csak röhög a 300 netto alatti ajánlatokon.
.... és akadnak más szakterületek is, ahol már most is tűrhető a fizu.

5.

"Ha elmúltál 30, akkor nagyon sajnállak. "

Miből gondolod, hogy sajnálni kéne?
Miből gondolod, hogy nem vagyok elég tájékozott az EU piacon?

szepipiktor 2018.07.21. 09:33:36

Hát ez az írás csak úgy recsek a sok marhaságtól, gondolom ezért is került a címlapra.
1) igen, 15 évesen ne okoskodj, hiszen alap, hogy a szüleiddel élsz, ők tartanak el, onnan ne kritizálj másokat.
2) legyél tisztában az generációs kódokkal, azok mozognak azokkal, akikre ráakasztották, tehát az Y generációsoknak csak a nagyon vékony halmazára lenne igaz a tézised, az Y generáció döntő része, a 28-35 éves korosztály márt nem otthon él és a szüleikkel tartatja el magát.
3) az otthonélés nem elrontás, hanem ma a fejlett társadalmakban ma elterjed életmód, alapból erőforrásmegszotásd, és kapcsolódik ahhoz, hogy már nem fizikai munka az alap, hanem a szellemi és ez kényelmesen végezhető otthonról is. Nem értem mi a gond azzal, ha a fiatal a közös ingatlanban egy számára kialakított lakótérben él, onnan dolgozik? Ha a szomszéd házba költözne? Nálunk hozzájön ehhez a lakáshiány, az egészségügy helyzete is, azaz csak albérletbe mehetsz és ott nem lehet családod, illetve az idős szeretteidet is gondoznod kell, hiszen ezt ma az állam már nem teszi meg. Ez baj? Inkább választod a genderéletet, nem kell család, gyerek és az idősek dögöljenek meg, mert zavarnak?
.
4) És a LEFONTOSABB!!! A generációdat (az Y generációt is) nem az otthonélés és a többi rontja, rontotta el, hanem a globalizált, marketingalalpú FOGYASSZ! életmód befogadása, az aktivista mozgalmak neobolsevik életidegen filizófiái és kiemelten az informatika torzulása, a mobilbuziság, hogy Ti nem életben kommunikáltok, hanem a fészbúkon meg más baromságokon otthonról, képenyők elől akartok már élni!
Ha elközltözöl is így élnél, akkor is beteg emberré válnál, és a munkahelyeken meg kapnád a multikulti őrületeit, ami tovább rombolná az emberi alapokat.
.
Ne itt panaszkodja, hanem dobd el a tabletet, teléfont és menj vissza az emberek közé! tanulj meg beszélgetni, ismerd meg az illemszabályokat, udvarolj, harcolj a másik neműért - ne társkeresőkön kamuzz - és rá fogsz jönni, hogy a ránkerőszakolt kozmopolita, életidegen világ csak egy üvegbúra alatti mesterséges világ!

szepipiktor 2018.07.21. 09:49:26

@tamarisk:
Nem tetted bele, hogy lehet 10 diplomád, beszélhetsz 5 nyelvet, lehettél 15-20 éve a szakma császára, ha elmúltál 45, akkor a büdös életben nem kapsz munkát a szakmádban! Mert pont az Y generáció védte le magát, ma sem a fiatalok, sem a korosabbak nem kerülhetnek be a körforgásba.
Én sok olyan magasanb képzett informatikust ismerek, akik anno hatalmas sikereket értek el, van köztük kitüntetettek is, akik elsőként oldottak meg feladatokat hazánkban, se ma az életkoruk miatt pályaelhagyók, segédmunkából, feketemunkából tengődnek, kizárólag akkor maradhatnak a szakmában, ha van anyagi hátterük és vállalkoznak.
Azt is kehagyod, hogy a felsorolt példák már nem a klasszikus informatikát képviselik, hanem bérmunka, bérprogramozás és alapból valamilyen multialapú munkahelyek, tehát a jövedelmek csak itthon magasak, a nemzetközi szinthez azok is sokszorosan alacsonyabbak!!!
.
A vejem is informatikus, de amit csinál, azt soha nem hívtuk annak, kb. egy otthoni hobbi kategóriája, de mégis hasít, mert illeszkedik a nemzetközi marketingalapú trendbe. Nem tudok vele erről beszélgetni, mert egyszerűen hiányzik a komplex tudása a szakmájából, őket már nem tanították erre, hiszen a felsőoktatás is a múltat képzi, hiszen most arra van szüksége a multiknak.
Dolgozom felsőoktatásban tanuló, végzős fiatalokkal, hát látom, a szakmai tudásuk NULLA! Van lexikális, hogy a vizsgáikat letegyék, de szakmai nincs. Kínzás dolgozni velük, mert alapvető szabályokkal sincsenek tisztában, plusz nekik a munkidő, határidő, felelősség stb. sem ismert már, hiszen Amerikában a napi míting a lényeg, a folyamatos "értekezés" és nem a konkrét munka.
Na és ezek kikerülve a "piacra" kapnak majd olyan jövedelmeket, hiszen a multinak elég az ő fogaskerék-tudásuk és 25%-on megkapják őket. Ők meg már kiképzettek a "jogaik" tekintetében, majd írogatnak ide posztokat, hogy mit kell tenni a TULAJDONOS ellen, hogy nekik még jobb legyen.
.
És egyszer majd fodul a szél, lesz technológiai váltás - amit Te vagy én már tudunk, hiszen sokéves tapasztalattal bírunk - és a mostani garnitúra pottyanni fog, mert arra őkek nem képezte senki. Nem fognak kelleni, az újat (amit ma kellene már oktatni!!!) nem is ismerik, hiszen az Y generációs vonal kizárólag -10/+1 év szakaszban él, a múltat megveti, a jövőt meg csak autó, utazás, mobil stb. viszonylatban nézi.

szepipiktor 2018.07.21. 10:08:43

@midnightcoder2: Adott szemszögből igazad van, de továbbra is állítom - hiszen benne élet közel 40 éve -, hogy az egész mögött más áll, a multik bérfoglalkoztatása csupán, és ezt lefedte a Y generációs HR vonal!
A fókák példája jó, de járjuk körül a dolgot.
Soka fóka, a statisztikai törvényszerűségekből következik, hogy a halmaz döntő többsége a gyengébb fóka, akik azért élnek biztonságban, mert a csoport egységesen biztonságban tartja őket. (HR). Van egy kisebb, rutinos, tapasztalt, erős és domináns fókahalmaz is, de rájuk az előbbiak miatt nincs éppen szükség! (az idősebb, rutinosabb, szakmai múlttal, kapcsolatrendszerrel bíró szakemberek).
De az orcák felfedezik a telepüket és csapatostól nevetve levadásszák a gyenge fókákból álló halmazt (szakmai, technológiai váltás! Más szakember kell az újhoz) - és ezt a tapasztaltak védett helyről nézik (a rutinosak most pályaelhagyók, vállalkozók stb.)
És a körforgás miatt visszaáll a rend, ismét szaprodni kell (az erősebb kutya...), védeni kell a maradó csapatot. (a régi, tapasztalt szakemberek bármikor képesek váltani, hiszen ezt korábban évtizedek során többször is megtették, ismerik a dörgést)
.
A kérdés:
Vajon lesz még idő erre? Vagy a mostani Y generációs, HR alapú vonal helyrehozhatatlan károkat okoz? (A fókák száma kritus szint alá csökken, genetikailag sérültek a szaporodáshoz)
Már az is megdöbbentő, hogy ma ez a torzult halmaz az IT fogalmát sem ismeri, nincs IT szakember? Dehogy nincs, környzetemben tucatnyi van, akik nem dolgozhatnak a szakmában. Mert itt az IT kizárólag a bérmunka alapú szkriptprogramozás! És ma a szakma alaját jelentő programozást (hiszen az az informatika, pontosabban a számítástechnika betanított munkaköre) emelték a csúcsra. Kik is? Hát ők, önmaguk! Nem kellenek a fölöttük álló szakmák, amiket évekig kell tanulni, nem kell gyakorlati idő, bemagolsz egy nyelvet és ma erre találsz munkát. De a technológiai váltás majd mást igényel és az önképzőkörösöknek nem lesz idejük a mást bemagolni, hiszen NINCS SZAKMAI ALAJUK ehhez.
Megnézem majd, hogy a mai dotnetes, jávás és webes csorda mit kezd majd a fejlett országokban már használt MI alapú fejlesztőeszközök hazai megjelenésével? Amihez nem programozó kell, hanem "világkép", és az most nekik nincs!!!
(Példa: vállalatirányítási feladat, vékonyklienesen fejlesztés, legjobb egyetem végzősei bedolgoznak. A dokumentáció magyar adószám beviteli mezőt ír. A fiatal képtelen ezt értelmezni, nem tudja beállítani a mezőt!!! Mert nincs sem számviteli, sem más szükséges információja, és mivel szarik is erre, nem kérdez, nem néz utána, így a javítás vagy a magyarázás felesleges időveszteség, hiszen a szakmához értő idősebb egyből megcsinálja. Mert neki az aktuális fejlesztőkörnyzet csupán egy a sok közül, neki a feladat komplexen feladat és nem a "kalapácsot" tekinti kizárólagosnak. Ez a generáció most még tarol a piacon, mert a bérmunkához csk ez kell.)

erkölcsi hulla 2018.07.21. 10:14:01

@SZPIITII: Ja, a mai 30-asok sokkal jobb rabszolgák.

2018.07.21. 10:14:10

@Attic:

Nos, a mai fiatalok között is kb. olyan arányban vannak a sikerre ítéltek, mint évezredek óta mindig!
A természeti törvények fixek, nem nagyon változnak...
Néha van egy kis lengés ide-oda (5-10 esetleg 15 éves időszakok a politika okán), de az eloszlás hosszabb távon stabil.

****

Cirka 1/3 lesz majd sikeres az életben, akinek bejön amit akar, mert
- tesz érte
- olyan a hozzáállása, hogy alkalmas rá
- akar és tud kockáztatni a bukáson gyorsan túllép
- és még szerencséje is van...

Ők a mosolygó kórus, hiszen lényegében minden OKÉ!

****

Cirka 1/3 küszködni-küzdeni fog és egy átlagos szintet összehoz, de nem érzi jól magát igazán az életben, mert
- bár tesz érte, nem tudja jól összehozni amiről ábrándozik
- nem mer kockáztatni, ha mégis és bukik, akkor nem nagyon tud tovább lépni fejben, csak sokára vagy soha
- elsőssorban hozzáállási okból stagnál (nincs célja vagy elveszti a célt, nincs elég kitartása, maga sem tudja mit akar igazán)
- szerencséje is ritkán van és azt is gyakran csak utólag ismeri fel , amikor már késő vagy addig hezitál amíg ugrik a lehetőség

Ők a panaszkodó-hallgató kórus, akik szerint nem lehet előre lépni.
De legalábbis közel lehetetlen, mert ahhoz csókosnak kell lenni...
(pedig nem kell, bár úgy valóban könnyebb)

****

Cirka 1/3 akinek semmi nem jön össze vagy csak néha-néha egy kicsit, hiába küzd, mint malac a jégen
Aki szinte mindig szívó ágra kerül majd.... akinek ezért a szar is szar lesz és megkeseredve él-tengődik.
Ők azok akik elvesztik a fonalat már ez elején és aztán annyira félnek mindentől ,hogy nem hajlandók kimozdulni a langyos helyzetükből.
- NINCS céljuk, mert ki sem meri k tűzni!!! csak álmodoznak, hogy "jó lenne..."
- ezért nem is fejlődnek (dehogy tanulok újat, tanultam már eleget, adjanak abban munkát amit tudok)
ők azok aki lehúznak akár 20-30-40 sőt 50 évet is egy helyen, egy melóban
- nem kockáztatnak (inkább maradok itt 120-ért, minthogy kipróbáljam magam 200-ért máshol)
- nem ismerik fel a szerencséjüket, de ha mégis-mégis akkor szinte biztosan elbalfaszkodják az aggodalmaikkal

Ők a visító-panaszkodó kórus!
Akik szerint ez itt egy szar ország.
Első sorban ők mennek nyugatra csodát várva... őket lehet hergelni a mindenkori kormány ellen.

Miközben: Magyarország a világ legjobban élő 1/3-ba tartozik!
Sőt az EU 28 országban is a középmezőnyben van valahol.

*********

Meglátásom szerint ez a társadalmi eloszlás nem változik, amíg el nem jő egyszer a valódi kommonizmus.

Azaz amikor
- mindenki képességei szerint tesz az asztalra
és
- szükségletei szerint vehet el onnan

Mert az embert nem kizsákmányoló termelési-társadalmi rendszer ezt lehetővé teszi.
Ennek hangyafasznyi előfutára pl. a Svéd model...

Illetve az volt nálunk a kádár rendszer is úgy 1975-1985 között.
Csakhát a kádár rendszer sajnos féloldalas volt!!!
NEM termelt jól a társadalom ezért a kormány hitelből pakolt az asztalra.
Aminek nyilván bukta lett a vége, más nem lehetett.

Azonban a magyar történelemben a "kisemberek" számára
az 1968-1972 körül indult 15-20 év egy nagyon sikeres időszak volt!
Milliók élete javult ugrásszerűen... (mégha hitelből is).
Nem véletlen a nosztalgia utána.

Jelenleg egy hasonlóan sikeres periódus elején járunk.
Amikor kisember ismét labdába tud rúgni... fel tud törni.
Mert adottak a körülmények az állam által.

...és most alapvetően nem hitelből, hanem önerőből segít az állam! feltörni.

Azaz
a mostani fiatalok a cirka 1985-2015 korszakhoz képest
egy rendkívül SZERENCSÉ időszakban állnak pályára!!!!
Rajtuk múlik, hogy elkúrják az életüket vagy sem.

Mert a körülmények jók... övék az ország, az EU, a világ!
Szabadon mozoghatnak az EU -ban és MÉG a világ ~150 másik országában.

Ilyen jó régen volt ebben az országban!!!! több mint 80 éve már...
Azaz 2 generációval korábban, utoljára.

2018.07.21. 10:20:19

@midnightcoder2:

Erre mondjuk a 90-es években esélyed nem lett volna,

Dehogynem.... volt bizony! sokan programoztak kutyabőr nélkül.
pl. a SZÜV-ben is és sok-sok más helyen is.

Aki élt akkor és az infós pályán mozgott az tudja ezt is.

Eleve nem is nagyon volt akkoriban ez az elbaszott HR világ, ami most van.
Felvettek és ha jól melóztál maradhattál.
HA nem akkor idővel kikoptál onnan...

Bizony sok-sok kutyabőr nélküli
más szakmából önképzéssel átnyergelt ember lett
sikeres infós-programozó akkoriban.

2018.07.21. 11:16:54

@szepipiktor:

Mindenki maga dönti el , hogy
- multi fogaskerék lesz, tűrhető vagy éppen jó pénzért
vagy
- kilép a piacra önállóan

Ez volt a döntési lehetőség anno nekem is.
Nem kerestem rosszul a 3000 fős nagy vállalatnál sem.

De nem tetszett a ma multinak nevezett üzemmód.
Mivel a nagy cégben mindig CSAK fogaskerék lehet az alkalmazott!
Mert ez a nagy cégek működési modellje... évezredek óta.
(másként nem is lehet)

Ezért eleinte a meló mellett maszkoltam egy GMK-ban.
(egyedi CNC gépek vezérlő szoftvereit pl. a Z80 proci, a Sinclar ZX81 és a Comodore korában)

Aztán eljött a PC korszak :-)
Robbant az ügyviteli és egyéb szoftverek piaca az XT és főleg a 286-os korszakban.
(dBASE, PASCAL, NOVELL, WIN 3.1 és WIN95-98 időszak)

Ekkor önállósodtam... és végre szabad lettem :-)

Mostanra persze a szükséges naprakész tudás változott illetve túl sok lett.
Manapság már SZAKOSODNI kell az alapok megszerzése után!
...és van, hogy pár év után úja szakra kell váltani.

A jó egyetemi képzés ezért
- stabil szakmai alapot ad, főleg a készségek terén (szakterületi hozzáállás, szemlélet, gondolkodás mód, alaptechnikák)
- megtanít gyorsan-hatékonyan ÖNKÉPZŐDNi >> szakosodni
- a vége felé választást és ALAP képzést ad egy-egy szűkebb szakterületre (fakultáció)

Aztán kijön a diák a diplomával az egyetemről és dönt!!!!

1.
multi típusú karriert épít
tipikusan szűk szakmai terület, unalmas-ismétlődő meló
szakterület váltás általában cégváltással, néha cégen belül
Jövedelem, jellemzően a szakma átlaga körül.

2.
egyéb alkalmazotti karriert épít
Általában változatosabb melót jelent.
A jövedelem széles sávban szór, de azért inkább kicsivel a multi szint alatt.

3.
önálló karriert épít
Azt csinál amit szeretne :-)
A jövedelem pláne széles sávban szór.
Aki jól csinálja annak bőven a multi szint fölött jut.
Az egyszemélyes show úgy 1 millió nettó körül, de elérhető az 1-2 millió között sáv is.
Egyedül a 2 milla/hó fölé menni már nem könnyű!

Azonban nincs elvi felső határ ...
De a sok pénzhez, kevés melóval >> alkalmazottak kellenek!!! tipikusan
Mégpedig jó alkalmazottak
A nagyobbacska cégbe az 1.-es pont szerinti multi típusú "fogaskerék" alkalmazottak.
A még kicsibe a 2.-es pont szerinti egyéb karrieresek.

****

A döntést mindenki maga hozza meg!
Rögtön az elején vagy később az évek során a tapasztalatai alapján.

A szóban forgó mai fiatalnak ehhez annyit kell tudnia, hogy:
- szedje össze a szükséges alapkészségeket, minél jobb szinten
- lehetőleg döntse el a szakirányát a képzés során és gyúrjon rá, önképzésben is
Aztán kiderül, hogy tényleg bejön-e neki...

Az, hogy bejön-e a pályaélesben is cirka 50% esélyű, vagy igen vagy nem :-)
Erre kell készülnie, készen állnia.

A mai világban 3-4 év alatt akár 3-4 különböző területen is megjelenik a pályakezdő.
- mert ettől képződik okosodik
- mert keresi a helyét a szakmában
- és főleg mert "fizetést épít!!! fel" magának a váltásokkal

A munkaadó ezt persze nem nézi jó szemmel, meg a senior kollégák sem, tipikusan.

De ma ilyen világ van!! aki nem mozog az meghal-éhenhal, mert kiütik a mozgékony fiatalok.

Az állásukban punnyadó, megúszásra játszó, önképzést már feladott 50-esek ezért esnek ki a játékból!
Mert dinoszauruszokká váltak tipikusan.
...és még sokat is kell nekik ezért fizetni.
Pedig ők sem hoznak többet cég konyhájára, mint egy valamire való fiatal, sőt.

Aki versenyképes azt meg 55 évesen is örömmel megtartják :-)
Csakhát 55 évesen nehéz versenyezni!
Mert eleve lassúbb az agy és a test ...
Mert működik a "minek fejlődjek, kihúzom nyugdíjig".

Az ilyen munkavállaló pedig leértékelődik! ennyi.

neet 2018.07.21. 12:27:28

40es tanárként halkan jegyzem meg, hogy az átlag 30 fős osztályokból 1-2 akad, akit érdemesnek találnék arra, hogy akár a családi vállakozásban alkalmazzam, netán rábízzam a gyerekeimet egy-egy délutánra. A maradék=hulladék, bocs a megfogalmazásért. De ez az arány később sem lesz szebb sajnos, teljesen mindegy, hány évest nézünk, az emberek nagy része csapnivaló. Vagy az esze, vagy a hozzáállása, de valami sokszor (legtöbbször) el van fuserálva, hogy szépen fogalmazzak. A hozzáállás a legborzasztóbb: 18 éves, felmentve ebből-abból, de érettségire gyúr, most 10.-es, egész órán a telóját nyomkodja. Kérdem, mire jó ez? Nem unod egész nap ezt nyomkodni? Mire ő rámröhög (és lássuk be, valahol igaza van), és így szól: tanárnő, így is eljutottam idáig. Most megvágták pár tárgyból, remélem, kirepül, én az ilyennel statuálnám a példákat. Ha hülye vagy, lusta vagy, nem vagy hajlandó se felzárkózni, se a minimális kettes szintet hozni, minek érettségi, minek jársz iskolába? Minek mindenkinek érettségi? Minek 18 éves koráig (meg még azon is túl) bent tartani a pernahajdereket? Csak elveszik az erőt, energiát, figyelmet a normális kisebbségtől. Mindig a hülyepistikével foglalkozik többet a tanár, nem a csendes négyessel, ez gondolom, nem új senkinek. De ha hülyepistikét (aki bunkó is persze) kitehetnénk, maradna idő a csendes négyesre, akiből akár magabiztos ötöst is lehetne faragni.
És igen, szar a rendszer, szar sok tanár, sokan ezen hsz-om alapján biztosan engem is ebbe a kategóriába tesznek, nem baj, nem magamat éltetni írom ezeket. Sok 15 évest látok, és sok elborzaszt. Alig-alig akad pár, akiért érdemes. Akiért az ember bemegy és felveszi a fonalat.
Pár idiótát kéne csak kivágni (nem lehet!), és a többi visszafogná magát, és lehetősége is lenne tanulni normálisan, meg ott lenne az intő példa, hogy ha így viselkedsz, kuka.
Ha valaki felgyújtja a másik haját poénból, előbb megszavazzuk, h legyen-e ebből fegyelmi, vagy csak egy ejnyebejnyét írjunk be. WTF??????? 3 ilyen után sikerült csak úgy elhajtani a hülyegyereket, hogy az átvevő iskola adott helyette egy ugyanilyet pepitában. Hátb+.
Nem, mi sem voltunk jobbak, csak minket még kibsztak az iskolából 16 évesen, ha ilyenek voltunk.

Attic 2018.07.21. 12:34:13

@tamarisk: pár éve (4 éve) pénzügy/számvitel területen 330-350brutto között egyszerűen válogatottak a multik, 4 körös tesztes/AC-s hülyeségükkel, nem volt könnyű bekerülni. Ma a min. 400-450brutto palyakezdő bért simán megadják több helyen, csak beesik valaki az alapkézésből, makog valamit angolul az egy órás pofavizit interjún és ennyi. Szóval akik most kezdik előnyös helyzetből indulnak alapból, annak ellenére, hogy a folyamatok automatizáltabbak, egyszerűbbek és szakmai megértés se szükséges igazán.

ArriMedes 2018.07.21. 16:44:21

maifiatalozni a szellemi söpredék szokott

axolotl77 2018.07.22. 10:08:46

@ColT: Talán nem derült ki egyértelműen, de a furcsa ebben csak az, hogy miért végez le valaki egy iskolát, helyezkedik el az ennek megfelelő állásban, majd jelenti ki, hogy ez neki kurvára nem fekszik? Hol volt a gyakorlat időtartama alatt? Milyen világban él?
Baja nem magával a munkahellyel van, hanem a munka nehézségével. Továbbmegyek: az ő alkalmatlanságával.
Persze, menjen nyugodtan. Mi is csak jobban járunk, ha nem rombolja a morált egy ilyen. De mi a garancia, hogy ezt nem játssza el a második, harmadik, majd a sokadik munkahelyen?

neet 2018.07.22. 15:12:58

@tamarisk: fel van mentve. Nem osztályozható. Nem kell jegyet kapnia. Nem kell beszámolnia. Nem ír házit, nem ír dogát, csak vegetál. Az órán részt kell vennie, de aki nem kap jegyet, azt nehéz motiválni. Lécci adj tanácsot egy ilyen kaksi tanárnak, mint én, mivel kössem le.
És nem, nem tudok és nem is vagyok hajlandó okostelókkal versenyezni sima lúzer júzerként. Nem erre képeztek ki, h legyőzzem a terminátort. Pedig én is adok azonnali visszajelzést, a legkisebb jót is jutalmazom, buksit simizek vagy hátrébb lépek, ha az kell, mert olyan a gyerek. (Pl auti, aki nem bírja a közeledést.) Nulla EQ? Jó sokat levettél a pár soromból. Olyan diákok is hozzám jönnek mesélni/kérdezni, akiket nem is tanítok. Ezt nem szoktam elmesélni, mert önvállveregetésnek tűnne, na meg nem is ez a téma most itt.
Hogy mennyi ICT eszközt használok és milyen rendszerességgel, mennyi a frontális, mennyi a csapat-, stb munka, azt megint nem tudod, de hidd el, van elég. És ez nem abból áll, h kivetítőn nézzük a szabályokat.
Van egy ingerküszöb, amit már nem lehet megugrani. Az sk készített videó is max 2x köti le a fenti pistikéket. Harmadjára már fel se néznek. EZ van. Nem az én dolgom nem elővenni a telefont és odafigyelni a tanárra, az osztálytársra, aki szintén több órát beletett egy prezibe, majd 3-an hallgatják órán. Szted ha 15 éves vagy, és választhatsz: van egy kötelező óra, ami épp nem érdekel, bár lehet, h egyszer hasznos lesz, és van egy ugribugri, csillivilli játék, ami pont a butus lusta fejedre lett írva, ami egyből jutalmaz, nagy didiket mutat, gratulál, pittyeg, tudomisén, ami ma épp menő, melyiket választod? Egy cségóval hogyan versenyezzen a múlt idő vagy a soros kapcsolás vagy a Walesi bárdok?
Sztem nem versenyezni kéne, h ki az ügyesebb, a tanár a maga kis anyagával, módszereivel, vagy a telefon, hanem amikor munka van, akkor munka van, és a gyereknek eszébe se jusson játszani. Te mikor voltál gyerek? Én a 80as években. Ha bevittük a moncsicsit, és órán előkerült, tancinéni elvette és év végén anyunak adta vissza. (Nem az enyémet, én nem vittem be, mindig is szabálykövető voltam.) Most hogy veszed el a 100ezres-félmillás telókat a gyerekektől? Sehogy. Ez a tarts olyan érdekes órát, h ne vegye elő, ez megint olyan demagóg. Nem, nem tudsz olyan érdekes lenni, de sztem nem is kell. Elég, ha elég érdekes vagy, és jól leadod az anyagot, megmozgatod a gyereket, elindítasz benne vmit, mondjuk a vágyat, az érdeklődést, h ezt elolvassa otthon is. Van, akinél ez sikerül. Van, akinél nem. És van gyerek, aki egy tanár órájára se figyel oda, ott biztos mind a 10-15 tanár egy pöcs. Miközben tök ugyanezek a tanárok más gyerek szemében tökjófejek, hozzáértők, szinte felnéznek rájuk.
MInt mondtam, az arányokkal van a baj. Hogy kb 10 százalék az, akivel érdemes bármit kezdeni. Egy fél osztályban (csoportbontás!) ez másfél gyereket jelent. Elkeserítő.

neet 2018.07.22. 20:44:57

@nonolet: :) Nevetni fgosz, de amúgy vannak ilyen próbálkozások.
Továbbképzésről továbbképzésre járunk, ahol manapság már elég sűrűn az a téma, hogy hogyan lehetne a gyerekeknek még jobb hangulatot teremteni, hogyan érezzék még jobban magukat az órán, hogyan legyen még könnyebb számukra. Ami alapvetően nem is lenne baj (én egyértelműen a jó hangulatú, sokat nevetős, kellemes atmoszférájú órákat szeretem), de megint átestünk a paci túlsó oldalára: lassan már szórakozó hellyé kell tenni a sulit, h a gyerek bejöjjön. Na, itt kéne megintcsak megálljt mondani, mert azért ez még mindig egy munkahely a gyereknek, egy olyan hely, ahol tanulni kell, dolgozni kell, ha tetszik, ha nem. Nem cirkusz, hanem iskola.
Hány felnőtt élvezi reggeltől estig a munkahelyét? A főnök szavain folyton csüggünk, mert oly érdekes? Minden míting, minden megbeszélés, értekezlet, stb annyira színes-szagos-csillogó, h haza se akarunk menni, hát nem?
Sztem kb 10 éves korra kellene megtanulni, h a nemszeretem munkát is el kell végezni, és ha valaki segít nekem, pl a tanár magyaráz, akkor odafigyelek, és nem játszom, nem csetelek. Legyen az csillivilli érdekes tanár, vagy tök uncsi, vagy az arany középszer. Odafigyelek, mert azért vagyok ott.
A tanár meg legyen partner, ha kell, írjon vagy alkalmazzon appokat, meg ami a gyereket érdekli, hiszen miatta van ott. De ez megint egy sokadik téma.

neet 2018.07.25. 10:22:34

@nonolet: Tessék? Ez nekem jött? Nem értem, vagy te nem értesz vmit. Mi az az elvárás(om), amit nem tűrsz el? Hogy ha neked magyaráznak, oda kell (illik) rá figyelni? Hogy ha valaki beszél hozzád, nem a telódat nyomkodod? Ez túl nagy elvárás? Hogy a tanár próbál szinte mindenben a kedvedre tenni, te meg tojsz rá, mert az adott tárgy épp nem érdekel?
Rassisztafasisztaúrhatnám? Asszem itt hagytam abba a beszélgetést. :(
süti beállítások módosítása